Erotikus művészet a Szépművészetiben: Schiele és Newton képein
2013.07.16. 18:48
Két pikáns időszaki kiállítást is bemutatott nemrég a Szépművészeti Múzeum, melyek közül 2013. július 14-én zárt Helmut Newton kiállítása, de nem tudtam megállni, hogy ne nézzem meg egyúttal az Egon Schiele életét és korát bemutató időszaki tárlatot is (mely még 2013. szeptember 29-ig vár mindenkit). A két kiállítás mintha két külön világ lenne, anélkül, hogy levonna bármelyik értékéből. Bár nekem most jobban tetszett Newton fotókiállítása, ahol fel-alá járkáltak, nyüzsögtek és beszélgettek az emberek, mintha csak az utcán nézegetnénk a kirakatokat. Úgy éreztem, hogy ez a hozzáállás sokkal jobban illik a 21. század múzeumához, mint a Schiele-féle, ahol mindenki csendben meditál a képek előtt, és a feszült légkört csak néha töri meg egy-egy hangosan kimondott magvas gondolat "si tacuisses, philosophus mansisses!" módon - ahogy történelemtanárom idézte gyakran. A tárlatok anyagából mindez persze nem sokat von le vagy ad hozzá, mert én legalábbis egyaránt közelebb kerültem a századfordulós bécsi művészethez és a 20. századi fotóművészethez.
Az előző szépművészetis bejegyzésemben hosszan beszámoltam a múzeum mobilos appjáról, ahol felvetettem a kérdést, hogy vajon mi lesz az új tárlatokkal, és tádám: valóban a Cézanne menüpontot ezúttal felváltotta Egon Schiele almenüje, szintén egy-egy kép leírásával (az előző meg ment a kukába? archívumot sajnos nem találtam, de azért ez a koncepció is érthető). Tehát szerencsére a balsejtelmem nem igazolódott be, és az appot frissítik rendesen. Ennél aggasztóbb, hogy ezúttal a wifit sajnos nem találtam, és a mobilnetem nem működött az alagsori kiállítótérben, így az alkalmazást sem tudtam frissíteni a helyszínen...
Szerző: habosvilla
Szólj hozzá!
Címkék: budapest fotó kiállítás múzeum szépművészeti művészettörténet
A budakalászi Szent Kereszt Felmagasztalása templom
2013.06.30. 20:54
Mióta megvan az új bicajom, sokat szoktunk tekerni Budapesten és a városon kívül is. Közlekedési eszközként még nem ezt használom, de talán eljön majd annak is az ideje. Egy ilyen szombati kirándulás alkalmával eljutottunk Budakalászra, ahol a kerítés és a fák mögül kitűnt egy templom, aminek nem tudtam megállni a megnézését. Utóbb derült ki, hogy a Szent Kereszt Felmagasztalása templom volt az, aminek utána is néztem egy picit.
Múzeumok éjszakája Dante-val / Ének az esőben
2013.06.26. 20:47

Szerző: habosvilla
Szólj hozzá!
Címkék: budapest színház kiállítás rendezvény könyvtár művészettörténet
Tanú-hegyek borainak kóstolója a Borkápolnában
2013.03.31. 20:41
A másik borászati rendezvény, amelyen részt vettem a hónapban, a Borkápolna sétálós borkóstolója volt 2013. március 22-én. Két kérdés vetődött rögtön fel bennem, hogy mit értünk a sétálós kóstoló alatt? És miért lett a hely neve kápolna? Mindkettőre rövid úton fény derült, ahogy megérkeztünk a 7. kerületben, a Damjanich utca 52. szám alatt lévő üzletbe. A belépő 1900 Ft volt, amit ugyan nem lehetett utána levásárolni, de a borok mellett bőséges zsíroskenyér adagot is kaptunk.
Közel százan gyűltünk össze a pincében, köztük fiatalabb egyetemisták és nyugdíjas párok, fiúk és lányok egyaránt. Mint megtudtam, ez a Borkápolna sétálós kóstolóinál megszokott arány, és ide nem ismerkedni járnak az emberek, hanem minél többet végigkóstolni a különböző borászok által hozott palackokból. Hogy mik is voltak ezek a borok?
Szerző: habosvilla
Szólj hozzá!
Címkék: budapest badacsony rendezvény borkóstoló művészettörténet evés-ivás
„Etyek szívvel-lélekkel” – Borkóstoló a Dionysosban
2013.03.30. 22:42
Úgy alakult, hogy a hónapban két borkóstolóra is ellátogattam, pedig először őszintén meglepett, hogy sokan akár heti két ilyen alkalmon is részt vesznek kedvtelésből. Eddig számomra a borkóstolók a kirándulásokhoz, vezetőképzőkhöz, egyéb csapatépítő programokhoz kötődtek. Egy kollégámnak köszönhetem, hogy 2012. novemberben az egyik munkanap után elvitt Váli Péter kóstolójára a Dionysosba. Ott találkozhattam azokkal az emberekkel, akik nem berúgni akarnak, hanem mély tisztelettel néznek a borokra és a jó borászokra. A rendszeres borkóstoló-látogatók között úgy láttam, sok barátság és ismeretség kialakult már az idők során.
2013. március 7-én Pozsonyi Zsolt mutatta be a borait az érdeklődőknek, a szokásos 3000 Ft-os belépőért, ami utána levásárolható volt az üzletben. A Pozsonyi Pince borásza eredetileg szolnoki gépészmérnök, aki szobafestő apjával együtt kezdte a szőlőt művelni. Bár a hagyományos bortermő vidéken, Etyeken gazdálkodnak, saját bevallásuk szerint nincsenek beidegződött szokásaik, mivel eredetileg nem odavalósiak és nem annyira tartják a helyi hagyományokat. Emellett mivel Zsolt nem ebből él meg, sokat kísérletezik a borokkal. Az estén megismerhettük borai közül a Fehér Pinot Noirt, a 2011-es és 2012-es Szürkebarátot, a Chardonnay-t, a 2012-es Rozét, a 2011-es és 2012-es Vörös Pinot Noirt és végül a Hamburgi muskotályt.
Magyar politikai és művészeti karikatúrák a századfordulón
2013.03.28. 00:52
Ha már a Magyar Nemzeti Galériában jártam, akkor a Csontváry tárlatvezetés mellett megnéztem a grafikai gyűjtemény által szervezett Így éltek ti – Faragó József művészete c. kamarakiállítást is. Pont nemrég írtam bejegyzést a Szépművészeti Múzeumban még 2013. április 7-ig látható Daumier kiállításról. A francia karikatúra mester magyar megfelelőjeként lehet tekinteni Faragóra. A két tárlat persze társrendezvénye egymásnak.
Az 1866-ban született magyar élcrajzoló nevéhez köthetjük a magyar politikai karikatúra műfajának megújítását, de emellett művészeti karikatúrákat is készített, amiket szintén nagy derültséggel néztem. Művei a híres Borsszem Jankó és Kakas Márton lapjain jelentek meg első sorban. 1900-tól rézkarcok, litográfiák és ex librisek is megtalálhatóak munkásságában és a tárlaton egyaránt.
1906-ban Faragó József öngyilkosságot követett el, amit a felesége halála is kiválthatott vagy a művészetével való elégedetlenség. 1905-ben Berlinben mutatkozott be egy kiállításon, amit siker követett, mégis a stílusa akkoriban már „ódivatúnak” számított. Halála után munkái szétszóródtak, és a hagyatéki kiállításon sikerült valamennyit megszereznie a Magyar Nemzeti Galériának és a Magyar Nemzeti Múzeumnak. Ezek közül a művek közül válogattak a kurátorok (Földi Eszter, Hessky Orsolya), és ezáltal Faragó művein keresztül megismerhetjük a korabeli politikai helyzetet és a művész kortársait.
Csontváry rejtélyes utazásairól a Magyar Nemzeti Galériában
2013.03.26. 00:34
„Csontváry rejtélyes utazásai” – a tárlatvezetés címe azonnal felkeltette az érdeklődésem a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria múlt heti hírlevelében. Mivel a hónap témája az utazás, ezért 2013. március 23-án Gimesy Péter művészettörténész ebből a szempontból tartott tárlatvezetést a XX. századi gyűjteményben. Mindössze az állandó kiállításra kellett megvenni a jegyet, hogy részt vehessünk az előadáson. Az esemény tényleg elég sok embert vonzott, nem tudom, hogy ez állandó jellegzetessége-e ezeknek a szombati kiállítás vezetéseknek vagy csak Csontvárynak köszönhető. Én minden esetre Csontváry iránti tiszteletemből és érdeklődésemből látogattam el aznap az MNG-be, és nem csalódtam, mert egy rövid, ám információkban gazdag bemutatót kaptam.
Szerző: habosvilla
Szólj hozzá!
Címkék: budapest kiállítás múzeum szépművészeti művészettörténet mng
Klasszikusok Angyalföldön: Horgas Eszter és a Hortus M. Singers estje
2013.03.10. 15:44
Megláttuk a programfüzetben, hogy 2013. március 2-án fuvolakoncert lesz az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban, úgyhogy úgy döntöttünk anyukámmal, kipróbálunk egy ilyen eseményt is. Bizonyára mások tájékozottabbak ebben a témakörben nálunk, mert például mikor apukámnak említettük a koncertet, rögtön visszakérdezett, hogy Horgas Eszter? Szóval, ha fuvola, akkor Horgas Eszter.
Kissé meglepődtünk, mikor kiderült a rendezvényen, hogy nem csak Horgas Eszter és zenekara lép fel, hanem a Hortus M. Singers is. A „Klasszikus kedvenceink” című estet ugyan nem fogadta teltház, de kellemes tömeg gyűlt össze, a fellépők pedig jól reflektáltak egymásra. Volt olyan dal, amit közösen adtak elő és volt olyan, amelyet kétféle feldolgozásban külön is hallhattunk.
Karikatúrákkal, szöges asztallal és Cézanne-nal csábít a Szépművészeti
2013.02.04. 01:10
Hamarosan a címben jelzett kiállításokról is írok, de először arra térnék ki, hogy véééégre van a Szépművészeti Múzeumnak mobil alkalmazása. Ráadásul még wifije is, amivel hellyel-közzel használhatjuk az appot. Már a bejáratnál figyelmünkbe ajánlják a molinók az alkalmazás letöltését Androidos vagy iPhone-os készülénkünkre (nem, ezek szerint Windows Phone-ra és Blacberry-re nincs), amihez rövid magyarázatot és a folyamatot gyorsító qr-kódot is fűznek. Sajnálattal láttam, hogy a Google Play-en mindössze 3 csillagot kapott az 5-ből, amit négy értékelő hozott össze 2012. november 9. óta.
Először ne a hibákat nézzük, hanem hogy mit is tud ez az Appsters által készített, régen várt app?
Szerző: habosvilla
2 komment
Címkék: mobil budapest kiállítás múzeum alkalmazások szépművészeti művészettörténet
I. Budai Hentes Fesztivál családi hangulatban
2013.01.27. 02:00
Ki gondolta volna, hogy egyszer a Millenárison fognak disznót vágni? Márpedig a hétvégén, 2013. január 25-27. között tartott I. Budai Hentes Fesztiválon két nap is vállalkoztak rá a szervezők. Az ötlet és a program annyira felkeltette a figyelmünk, hogy nem tudtuk kihagyni. Azt hiszem, ilyenkor azt szokták mondani, hogy a fesztivál elég családiasra sikeredett. Mazsi szavaival: „Sok ziccert kihagytak a szervezők, leginkább az embereket!” Viszont nem csak a résztvevők számát tekintve mondható ez el, hanem a hangulat miatt is családiasan töltöttük az időt, mivel nagyon sok kedves kereskedővel találkoztunk és beszélgettünk.