Karikatúrákkal, szöges asztallal és Cézanne-nal csábít a Szépművészeti
2013.02.04. 01:10
Hamarosan a címben jelzett kiállításokról is írok, de először arra térnék ki, hogy véééégre van a Szépművészeti Múzeumnak mobil alkalmazása. Ráadásul még wifije is, amivel hellyel-közzel használhatjuk az appot. Már a bejáratnál figyelmünkbe ajánlják a molinók az alkalmazás letöltését Androidos vagy iPhone-os készülénkünkre (nem, ezek szerint Windows Phone-ra és Blacberry-re nincs), amihez rövid magyarázatot és a folyamatot gyorsító qr-kódot is fűznek. Sajnálattal láttam, hogy a Google Play-en mindössze 3 csillagot kapott az 5-ből, amit négy értékelő hozott össze 2012. november 9. óta.
Először ne a hibákat nézzük, hanem hogy mit is tud ez az Appsters által készített, régen várt app?
- A kezdőoldal (információ menüpont) tartalmazza az alapvető információkat, amikre a látogatás előtt valóban szükségünk lehet, pl. nyitva tartás, belépődíj, jegyelővétel, tárlatvezetés, térképek, múzeumtörténet.
- A programok között első sorban múzeumpedagógiai foglalkozásokat és a Múzeum+ rendezvényeit jelzik, nagyon rövid leírással. Ezzel nincs is gond, de könyörgöm, figyelni kell a frissítésre! (A legutóbbi bejegyzés 2012.12.20-i)
- A Cézanne menüpont, amely most a legnagyobb hangsúlyt kapja, gondolom a kiállítás alkalmából készítették a mobilos alkalmazást is. Itt a főbb műalkotásokról egy kis leírást kapunk tematikák szerint, és óriási piros pont, hogy nem ugyanazt, mint ami a falon is olvasható. Továbbá nagyon jó ötlet, hogy a szövegeket fel is olvassa egy női hang, de felhívják a figyelmünk, hogy ezt inkább fülhallgatóval hallgassuk.
- Még ennél is jobban örülök neki, hogy az állandó kiállítás gyűjteményeihez is elkészítették a leírásokat. A főbb alkotásokról szintén olvashatóak leírások az Egyiptomi gyűjtemény, Antik gyűjtemény, Régi Képtár, Régi szobor gyűjtemény, Grafikai gyűjtemény és az 1800 utáni gyűjtemény kapcsán.
- Az utolsó menüpont pedig a Szépművészeti Múzeum Facebook rajongói oldalára mutat, ahol a belépés és lájkolás után olvashatjuk a híreket.
Már említettem, hogy a frissítés hiányával már most is találkoztam, és aggódom, hogy a következőekben se feledkezzenek meg róla. Vajon a következő nagy kiállítás leváltja majd a Cézanne menüpontot? A kisebb tárlatokhoz miért nem készült menüpont?
A kritikusok azt kifogásolják, hogy az audio vezetés megáll, ha a mobil képernyője kikapcsol, és akkor is, ha a képernyő megfordul, ezután pedig a hang kezdi a szöveget elölről. Nekem pedig az a probléma tűnt még fel, hogy wifi hiányában nem működik zavartalanul az alkalmazás, az ígéretek ellenére. Ilyenkor folyamatosan kiírja, hogy a képek megjelenítéséhez be kell kapcsolnunk az internetet. A wifit pedig sajnos nem tudták minden ponton egyformán jól megoldani a kiállítótérben (ahol korábban még térerő sem volt egyáltalán), ezért néha szakadozik a net.
Összességében viszont szerintem nagyon örvendetes, hogy a múzeum ilyen alkalmazással kísérletezik, és bízom benne, hogy a jövőben lesznek még fejlesztések, és kiküszöbölik a hibákat is.
Uecker szöges művészete
Most pedig lássuk a kiállításokat, de még véletlenül sem a Cézanne-nal kezdek. Ha már kombinált jegyet vettünk, bementünk Günthet Uecker, 1930-ban született kortárs német művész „Képpé formált anyag” című kamarakiállítására is. A belépő mellé az információs pultnál múzeumi vezetőt lehet kiváltani több különböző nyelven, felnőtt/tini/gyerek változatban, egy letétbe helyezett igazolványért cserébe.
Tudom, sok embernek az a mániája, hogy „a művészetet nem szabad magyarázni, hanem érezni kell”. Nos, ha valaki tisztában van a történelmi közeggel, a korban meghatározó filozófiával, a művészettörténettel, a stílusirányzatokkal, a technikákkal, a művész életével stb., akkor valóban hagyatkozhat a megérzéseire. Ezek nélkül viszont eléggé nehéz megérteni a 20-21. századi művészetet (meg egyébként mindenféle művészetet), és ha egy kiállítás vezető segít is nekünk a gondolkodásban, attól még saját magunk számára levonhatjuk a tanulságokat, és eldönthetjük, hogy valami „tetszik-e”, vagy egyet tudunk-e érteni a művész üzenetével.
Uecker életében meghatározóak a II. világháború emlékei, amelyeket tinédzserként élt át. Akkoriban beszögelték az ablakokat, és a szögek újra és újra előbukkannak művészetében. Egyrészt „az ujjai meghosszabbítására” használja őket, másrészt azzal kísérletezik, hogyan lehet a 2D-s alkotásokat 3D-vé formálni. Eleinte a vászonra fémfésűvel vésett barázdákat, később ezt váltották fel a szögek. Ide tartozik pl. Interferenciák és Kör körök c. alkotása, utóbbi a kinetikus művészet egyik példája, attól függ hogyan látjuk az alkotást, hogy honnan tekintünk a felületre.
Nagyon jellegzetes, hogy a hétköznapi tárgyakba is szögeket ütött. Ezzel azt akarta kigúnyolni, hogy státuszból mindent megvesznek az emberek, még azokat a holmikat is, amikre nincsen szükségük. A Szépművészetiben egy asztal mutatja be ezt a korszakát, de készített pl. szöges tévét és szöges zongorát is.
A csernobili katasztrófára utal két képe Hamuember címmel. Ezeket úgy alkotta, hogy maga körül festette be a vásznat, majd természetesen szögeket is ütött belé. Még egy komoly téma a „Black Mesa” három kiállított alkotása. A fadarabokra függesztett tál víz és a csüngő kődarab a természet sebezhetőségére utal annak ihletésére, mikor az indiánok földjéről elvitték az uránt, amit ők előtte szent helyként tiszteltek. A „Fekete eső” c. mű pedig öt felfüggesztett, fekete foltokkal átitatott papírcsíkból áll, amelyeknek nem látni a végét. Ez emlékeztet minket Kína gazdag, régi írásos kultúrájára és egyben a gyárak által kibocsátott, lecsöpögő szennyre is.
A művész az 1960-as években a ZERO csoport tagja volt, ennek hatására született pl. 1974-75 között a Körben járni, melyen a tiszta szín és fény az egyén felszabadulását jelenti. Egyben a mozgás, a körbemenetel az idő-tér tapasztalatát is mutatja, a végességen túlit közvetíti. Ugyanígy kisvideóiban (melyeket szintén láthatunk) a mozgással kísérletezik, hogy hogyan lehet ezeket a képernyőn megjeleníteni, pl. látható a tárlaton A lépcső, Ujjfilm, Hasfilm, Barázdakő.
Günther Uecker saját bevallása szerint olyan anyagokat használ fel művészetében, amelyekben „otthon van”. Mégis, ezek a hétköznapi anyagok és tárgyak nagyon egyedi külsőt kapnak együtt. Akit érdekel Uecker: Képpé formált anyag c. kiállítása, 2013. március 17-ig nézheti meg a Szépművészeti Múzeumban.
Honoré Daumier karikatúrái
Most lehet, hogy pár embernél kihúzom a gyufát, de a Szépművészeti kínálatából ezúttal leginkább a Daumier tárlat érdekelt engem, mely az „Így éltek ti” címet kapta. Kezeket fel, ki hallott már Daumier-ről? (Azok ugorhatnak egy bekezdést.)
Honoré Daumier 1808-ban született grafikus, aki kb. 4000 litográfiát készített életében, és kb. 1000 fametszetet mintáztak ennek nyomán, első sorban könyvillusztrációk gyanánt. A Szépművészeti Múzeumunk 600 litográfia és 150 fametszet tulajdonosa! Ezek az I. világháború után európai műkereskedőktől kerültek a gyűjteménybe, a híresebb alkotások közül Majakovszky Pál gyűjteményéből származik az Arkhimédész (1850 k.) és két tollrajz (1860 k. és 1870 k.); illetve Hatvany Ferenctől a került ide Cirkuszi kikiáltók c. mű.
A Grafikai Gyűjtemény kiállításán rengeteg grafikát láthatunk az üvegezett tárlókban és mellé témacsoportonként hosszabb leírást is fűztek. A következő nagy csoportokra tagolható a tematika:
- Pályakezdés, politika 1830-35
- Párizsi polgárság, 1835-48
- Ókori történelem, 1841-43
- II. Köztársaság (republikánus szemmel), 1848-79
- II. Császárság, 1852-79
- Karikaturisták a korban
Kezdem úgy érezni, hogy a mániámmá vált, de a sorrend kicsit nehezen követhető, és a leírásokra többnyire a képek végignézése után bukkantam rá, mert az oszlopok mögé rejtették őket. Egyébként ez nem is mindig probléma, mert a képek többnyire önmagukért beszélnek. A karikatúrák alatt rendszerint olvasható a humoros magyarázó szöveg, vagy egy kis dialógus, amit a szereplők folytatnak.
A kiállítás rögtön a Rue Transnonain 1834.04.15. c. képpel kezdődik, amely szerintem az egyik legismertebb Daumier-től. Az értelmetlen halált mutatja be, mikor a kormánycsapatok fegyveresei ártatlanokat végeztek ki. A komoly felütés után mondhatni humorosabb politikai képek következnek, bár belegondolva… Például láthatjuk Mr. Pot de Naz-t (eredeti nevén Joseph de Podenas) „különösen öntelt” képviselőt, amint előttünk pöffeszkedik. Ezután megjelenik az 1834-es képviselőház padsora, „A törvényhozói has” címmel. (Képzeljük el saját, ismert politikusainkat egy ilyen karikatúrán, micsoda pofátlanságnak tartanák ma is!) A művész kigúnyolta Lajos Fülöpöt is, méghozzá körte formájában ábrázolta őt főnöke, Philipon tanácsára. A korban minden ember számára egyértelmű volt, hogy a Lidércnyomás vagy a Hórukk c. képeken mit keres egy körte.
A politikai kritika után következik saját társadalmának kritikája. Ezek közül a kedvencem „A párizsi pecások majdnem mindig a csarnokban fogják a halat”, amely cím magáért beszél. A művész „becsületére” mondva, hogy sokszor önmagát is komikus szituációkban ábrázolja.
Jellemző, hogy nagyon sok sorozat van, és ezeket természetesen egymás mellé csoportosították a kiállításon. Látható néhány darab:
- Arckifejezés-vázlatok sorozat, 1838., pl. „Jó ég! Miféle orrot növesztett nekem?!” Az emblematikus képen egy nagyorrú nő nézi a róla készült festményt.
- Fiziognómiai gyűjtemény sorozat (előzménye Boilly Grimaszok sorozata), pl. Az igazi dohányos.
- Monomániások sorozat, pl. Az állatbarát, amin egy hölgy látható rengeteg macskával körülvéve.
- Páváskodás-sorozat.
A leírás szerint ezeknek nincs erkölcsi tanulságuk, csak a grafikus fanyar humorát szemléltetik és esetleg egy kis együttérzést a „portréalanyok” iránt.
Még egy kis társadalmi kritika következik a Párizsi élmények sorozattal, melynek egyik legnépszerűbb darabja. „Bebizonyosodott: ha az ember járőrözik, nagy ívben kerülje el a háza táját!” A Hitvesi erkölcsök sorozatban (1839-42) pedig bepillantást nyerünk egy kicsit a házasságába is. Érdekesség, hogy a lapokon megjelenik Daumier későbbi felesége, „Didine”-nek becézett varrólány is.
Továbbá nagyon tetszett a Kékharisnyák 1844-es sorozata, amihez egy kis történeti áttekintés is jár. Ez a sorozat a nemi szerepek változását mutatja be, a nők egyenjogúvá válását karikírozza ki. A 18. században a kékharisnya szót még az irodalmi szalonokban a művelt nőkre használták. Később, a 19. században kapott negatív értelmezést. Ekkor a családját elhanyagoló, de műveltségét fitogtató nőkre kezdték használni ezt a jelzőt. A képeken olyan „szentségtörések” jelennek meg, mint egy vasaló férfi vagy egy cigarettázó nő.
A terem közepén végre kapunk egy kis kontextust is ezeknek a műveknek a megjelenéséről. Honoré Daumier ugyanis 40 éven át a Le Charivari újság számára készített litográfiákat. A lapban szintén alkotott még Gavarni, Grandville és Cham, az ő illusztrációik színesítették a megjelent híreket. Ötletes dolog, hogy kezünkbe vehetjük a Le Charivari egyik számának a másolatát is, és láthatjuk hogyan díszítették a karikatúrák az újságot.
A másik fontos dolog, hogy a technikákról is olvashatunk egy rövid áttekintést. Eszerint a litográfia azon az elven alapul, hogy „a zsír taszítja a vizet”, ezért zsíros krétával kőre rajzolnak. A gillotage (más néven cinkográfia) technika lényege, hogy a kőre rajzolt kompozíciót cinklemezre viszik, majd a rajzos részekre gyantát tesznek, végül maratást alkalmaznak rajta. A fametszet készítésekor a fára rajzolnak, majd a vonalat körülvevő részt eltávolítják.
Ezután újabb sorozatok következnek:
- Az igazság szolgái sorozat a konzervatív rendszert, az ügyvédeket mutatja be.
- Az élet szép napjai sorozat, pl. Az első utazás a vonaton. Itt megtudhatjuk, hogy a sorozat szereplői többnyire abból az osztályból kerültek ki, mint a lap olvasói.
- Főbérlők és albérlők sorozat
- A derék polgárok sorozat, 1846-49, melyet formai gazdagodás is jellemez. Két kedvencem a „Virágöntözés”, ahol a locsolás közben lecsorog a víz az alattunk lakóhoz, akárcsak manapság. A másik pedig „Holnap van a neje születésnapja” és a képen egy virágokkal felpakolt férj jelenik meg.
Daumiér lelkes dicsérőiről is megtudunk egy keveset, ebből kiderült, hogy saját korában is elismert karikaturista volt. Nem más, mint Baudelaire volt az első számú méltatója, aki Delacroix-hoz hasonlította őt. Balzac pedig egyenesen azt mondta „Egy Michelangelo veszett el benne!” Champfleury írt róla a karikatúra történetét bemutató könyvében. Az első gyűjtői pedig a barbizoni tájképfestők voltak (ez nagyon érdekes!), méghozzá Corot és Daubigny. A művész halála után Edmond Duranty művészettörténész megjegyezte: „Nagy tévedés lenne a karikatúrát alsóbbrendűnek tartani. A műalkotások között nincsen hierarchia.”
A legnagyobb kedvenccé az Ókori történetek sorozata vált. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint mikor manapság képregényekben kiadják a kötelező olvasmányokat. Daumier ezeken a képeken egy-egy ókori történetet jelenített meg, természetesen sajátos humorát belecsempészve, pl. Icarus bukása, Mars és Venus, Pygmalion, Hannibal átkel az Alpokon (kezében savanyúságos üveggel), A szép Narcissus (a képen rusnya és vézna).
A II. Köztársaság idején eltörölték a cenzúrát, ezért a művész nyíltabb kritikákat is megfogalmazhatott. A forradalom humorát ábrázolja „A párizsiak 1848-ban”, a feminizmust karikírozza ki a Szocialista nők sorozat és az új politikusok is megjelennek „Képviselők képekben”.
1852-ben, III. Napóleon ideje alatt újabb szigorodás következett a cenzúrában. Ekkor keletkezett a „Köz- és magánélet színterei” sorozat 1852-66 között, olyan képekkel mint az „Ezek már nem is nők, hanem léggömbök…” és a „Krinolin télvíz idején” – mindkettő a nők korabeli öltözködési szokásait teszi nevetségessé.
A késői éveiben allegorikus politikai litográfiákat készített (1866-71) között, pl. A modern Hamupipőke alatt Olaszország csizmáját érthetjük, a Hipnózis c. képen pedig az Alkotmány hipnotizálja a Szabadságot.
A kiállításból leginkább azt tanultam meg, hogy a karikatúra nagyon is komoly műfaj. A vicceken keresztül mondja ki amit más nem mer, sőt el is túlozza, fel is nagyítja azt. Arról nem is beszélve, hogy sokszor olyan igazságokat fogalmaz meg, ami mostanában is érvényes lehet.
Honoré Daumier, a francia karikatúra mestere - Így éltek ti c. tárlata 2013. március 3-ig tekinthető meg a Szépművészeti Múzeumban.
Cézanne és a múlt
Szóval kaptunk megint egy nagy kiállítást a Szépművészetitől, amit mindenki megnéz, mert már a szomszédja is látta, és milyen ciki lenne már lemaradni. Mindezt a zárásig tartó tülekedés is mutatja, amit még egészen 2013. február 17-ig tehetünk még meg, ugyanis eddig tart nyitva a Cézanne és a múlt kiállítás.
A Paul Cézanne (1839-1906) életét egyébként egészen jól körüljárja a tárlat néhány témacsoporton keresztül. Először megismerkedhetünk a művészre nagy hatást gyakorló Nicolas Poussin és Georges Braque egy-egy festményével, mintegy a téma felütéseként. Ezután kezdhetünk elmélyülni az élettörténetében, mely az aix-en-provance-i ifjúkorral kezdődik. Megtudhatjuk, hogy az iskolatársai közé tartozott Zola, aki A mestermű c. írásában rejtetten Cézanne-ról írt, és miután erre a festő rájött, megszakadt kapcsolatuk. Philippe Solari pedig szobrot készített róla Cézanne, az álmodozó címmel.
Megismerhetjük a korai képeket, amelyeken a leírás szerint erőszak és elfojtott szexualitás érződik. 1867-ben született a Nőrablás, talán Ovidius: Átváltozások (Metamorphoses) ihletésére. Ennél még megrendítőbb kép A boncolás (1869 k.), melyen az alak talán Krisztusra utal, és nem is feltétlen egy boncolást örökít még, hanem sokak szerint a halott mosdatását.
Bár korszakban későbbi, de ide sorolták még a három hasonló Léda-alak egyikét ábrázoló festményt (1885-87), amellyel kapcsolatban két érdekesség is felmerül. Egyrészt a kiállított képen a női alak mellé egy csendélet részlete is bekerült (ez vélhetően egy vázlat?). Másrészt a „Léda” hasonmását megtalálták egy korabeli pezsgő címkéjén is. A Champagne Nana azért is kelthette fel Cézanne figyelmét, mert abban az évben jelent meg Zola: Nana c. regénye (egyébként A mestermű c. írása 1886-ban jelent meg, ez elgondolkodtató).
Az 1860-as évek közepétől a térábrázolást Pissarrotól tanulta, majd 1872 után megváltozott a stílusa. Itt láthatjuk Mme Cézanne vörös karosszékben (1877 k.) c. festményét, melyet a tudatos színválasztással szoktak összefüggésbe hozni. A művész kísérletezett azokkal a színekkel, amik felerősítik egymást, ebben az esetben a vörös kárpit színét kiemelve. Feleségéről Hortense Fiquet-ről egyébként 44 festményt és akvarellt mintázott.
1862-től a Louvre-ben, 1887-től a Musée du Trocadéro-ban választott Cézanne tanulmányozandó mesterműveket. A vázlatfüzetébe készített rajzokat pl. Poussin, Delacroix, Raffaello alkotásairól. A tárlaton látható egy Houdon és egy Bernini szobor is, a hozzájuk tartozó grafikával. Külön kiemelendő még Poussin: Árkádiai pásztorok c. festménye, amelyet Cézanne nagyon sokat tanulmányozott. Poussin nevezetes arról, ahogy a figuráit megkomponálta. Minden alak és természeti elem körültekintően kapcsolódik egymáshoz párhuzamos síkokkal. A Cézanne általa készített festménymásolat elveszett, de több vázlat megjelenik a kiállításon.
A továbbiakban megismerkedhetünk a csendéleteivel, úgy mint a Konyhaasztal (1888-90) és Az almáskosár (1893 k.). Bár többnyire tájképfestőként becsülték őt meg, de érett művei közt egyaránt megtalálható a csendélet, portré, többalakos festmény is a táj mellett. A San Victoire hegyet (fotó forrása) több mint negyven alkalommal megfestette, mely az állandóságot jelentette számára. Az 1880-as évek közepétől a kompozíció foglalkoztatta. De tájképein nem csak azt akarta lefesteni, amit lát, hanem az érzéseit is akarta közvetíteni, hogy ha ránézünk egy képre, akkor érezzük az illatokat, és halljuk a hangokat is.
Sok képet készített a kártyázókról az 50-es éveiben, melyek időrendiségét az infrafény döntötte el. A témát valószínűleg a szülővárosában található Le Nain festmény ihlette. Viszont nem csak ez, hanem a gyerekkori élmények, a kártyázó parasztok is hatással lehetettek a témaválasztásra.
Az utolsó nagy egység a kiállításon a fürdőzők témáját mutatja be. Láthatjuk pl. a Sátor előtt; A bárka és a fürdőzők c. képeket. Cézanne a fürdőzőkről készített sorozatán igyekezett összefoglalni azt, amit életében tanult a többalakos festményekről, a tájképfestészetről és a színek harmóniájáról.
Egy nagyon tartalmas napot sikerült eltöltenem a Szépművészeti Múzeumban, és kíváncsian várom, hogy milyen újabb nagy kiállítással és kisebb kamarakiállításokkal lepik majd meg a közönséget március után a kurátorok.
Szerző: habosvilla
2 komment
Címkék: mobil budapest kiállítás múzeum alkalmazások szépművészeti művészettörténet
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.02.04. 11:13:29
És felveszlek a feedreaderbe.
Éljen a süngora!
Na, de hogy releváljak is, a Szépművészetiben egyszer voltam csak, a Van Gogh kiállításon, és az nagyon tetszett. Össze kéne egyszer szedni a bátorságom és bevállalni egy Klimtet, ő a kedvencem. =)
