Bálint Endre művészetéről talán eddig nem sokan hallottak közülünk, de ezen igyekezett változtatni a Magyar Nemzeti Galéria életművet bemutató NYOLCADIK TEMPLOM c. kiállítása. A május 11-i zárás alkalmából a galériában Bálint Endre finisszázs programot szerveztek, ahol többek között egy kerekasztal beszélgetést hallgathattunk meg. Azt hiszem, ha ezt nem hallottam volna, akkor még értetlenebbül álltam volna a festmények előtt, és az a helyzet, hogy a beszélgetés nem csak a festőt hozta hozzám közelebb, hanem Alföldi Róbertet is megkedveltette velem. (Nem arról van szó, hogy nem kedveltem, hanem csak úgy nem gondoltam semmire.) Az Élő MúzeumCafé programján Martos Gábor főszerkesztő kérdezte a vendégeket:

• Kolozsváry Marianna művészettörténészt, egyben a kiállítás kurátorát.
• Bródy Vera báb- és díszlettervezőt, a művész jóbarátját, aki emiatt látogatott haza Párizsból.
• Alföldi Róbert színész-rendező-műgyűjtőt, ahogy kiderült, néhány Bálint Endre mű tulajdonosát.

A Bálnában sétálva véletlenül botlottunk bele a “Cégér - Jó bornak tervezz címkét!” poszterkiállításába, mely 2014. április 11-20. között volt megtekinthető. Valójában ez a bemutató egy pályázat eredménye, ahol a jó magyar borokat igyekeztek összehozni jó magyar művészekkel. A pályázatot egyébként 2012-ben és 2013-ban is kiírták, és olyan jól sikerültek az együttműködések, hogy ennek folytatásaként 2014 februárjában is meghirdették.

A versenyen márciusban tették közzé a 10 döntős nevét, és hogy milyen boroknak kell tervezniük. Majd most áprilisban derült ki, hogy az 1. helyezést Balla Csönge, a 2. helyezést és a közönségdíjat Demeczky Nóra-Vass Dávid páros nyerték el. Ezen a kiállításon viszont mind a 10 döntős műveit láthattuk fotókon és leírásokon. Méghozzá ötletes módon a molinó egyik felén a bor és a borászat ismertetője szerepelt, a másik felén pedig a képzőművész adatai és a megvalósítás módja (magyar és angol nyelven).

Lássuk be, egy ilyen pályázat meg egy ilyen kiállítás csak menő lehet, amiben egyszerre van benne a bor és a művészet…

A vicces nevű, ám vérkomoly Időpuli tábor egy olyan hely, ahol egyetemisták (esetleg fiatal felnőttek) adnak életmódvezetési tanácsokat más egyetemistáknak a “Láthatatlan Egyetem” keretein belül. Már harmadik alkalommal sikerült részt vennem a táborban (2014. április 25-27. között, a Szentednrei Református Gimnáziumban), és ebben a félévben végre én is elvégeztem az időgazdálkodás képzést, úgyhogy most már sokakat ismerősként köszönthettem. Itt viszont kevésbé az időről van szó, hanem a műhelyek keretein belül inkább további tippeket kapunk ahhoz, hogyan éljünk “minőségi” életet. Ezúttal erről tanulhattam a karriertervezés keretein belül, testtudat és jóga közben, a nőkről szóló műhelyen, továbbá a kérdezés és hallgatás művészetének elsajátítása során.

Mivel imádom a musicaleket és a festészetet, ezért eleve lelkesen indultam neki a darabnak a József Attila Színházba. Igazából a vártnál is sokkal jobbat kaptam, és megkockáztatom, hogy ez a darab tetszett leginkább az utóbbi évek magyar musicalkínálatából. Azok egy kicsit előnyben vannak, akik ismerik Munkácsy életét, láttak már tőle néhány festményt, netán olvasták Dallos Sándor “A nap szerelmese” és “Aranyecset” regényét. A Munkácsy, a festőfejedelem ugyanis ezeknek a színpadi feldolgozása,  Bognár Zsolt zenéivel és dalszövegeivel. A színpadra állítás apropója pedig a 2014-es Munkácsy-év, a festő születésének 170. évfordulója.

Most a Várkert Bazárról írni talán olyan elcsépelt, mint a 4-es metróról fotókat készíteni, de talán egy fokkal mégiscsak kevésbé felkapott. A félig felújított épületegyüttest április 3-án adták át és négy nappal később újra lezárták (a gloriette-t és a rámpákat), amit különösebben nem is kommunikáltak előre. Arról mondjuk lehet vitatkozni, hogy miért kell egy féligkész dolgot átadni, ráadásul utána rögtön bezárni, de az vitathatatlan, hogy az eddigi rész gyönyörű lett és erről mutatok is néhány képet! (Illetve pár darab már a bezárás után készült a bejegyzés kedvéért.)

Mi pont Ybl 200. születésnapján, 2014. április 6-án látogattunk el a Clark Ádám tértől nem messze lévő Vároldalba, ahogy sokan mások is tették aznap. Az érdeklődőket korabeli (19. század végi) ruhákba öltözött urak és hölgyek vitték folyamatosan idegenvezetésekre. Mondjuk mi ezért nem álltunk sorba, de a rengeteg kihelyezett információs tábla bőven tájékoztatott mindenről. A Déli palota szárnyban pedig három kiállítást lehetett (ezúttal ingyenesen) megtekinteni, köztük az épület történetét és Ybl-höz kötődő dologokat - mindjárt elárulom, hogy miket.

Az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál alkalmából három programra is sikerült eljutnom, ami azért is érdekes, mert korábban egyáltalán nem vettem részt ezen a rendezvényen. Most viszont március 22-én együtt vonultam a tömeggel az Andrássy úton át a tavasz köszöntő promenád keretében, majd március 29-én megnéztük a Nemzeti Táncszínházban a Vetigo20 táncelőadást, aztán március 31-én a Vígszínházban a Rodin c. balettet. Nem is tudnék választani, hogy melyik volt a kedvencem ezek közül…

Elkövettem azt az amatőr hibát, hogy a zárás utolsó napjára hagytam a Szépművészetiben a Caravaggiótól Canalettóig - Az itáliai barokk és rokokó festészet remekművei című kiállításnak a megnézését. Ilyen tömeget legutóbb Múzeumok éjszakáján láttam, és akkor is megfogadtam, hogy nagy múzeuma nem megyek ilyen napokon. A sorbanállás nagyjából egy félórás mutatvány volt, ami nem lett volna baj, ha a tömegtől egyáltalán lehet látni a képeket. A kiírások elolvasása helyett most csak a mobilos app ismertetőjére tudtam támaszkodni, hogy milyen festményeket érdemes alaposabban megnézni (természetesen azok előtt álltak a legtöbben, már csak ez alapján is lehetett volna dönteni). Az már csak hab volt a... villán, hogy a programban meghirdetett zenei koncertnek csak a legvégére értünk oda.

Februárban két darabot is sikerült megnéznem a Magyar Színházban, amik teljes mértékben különböztek egymástól, annak ellenére, hogy a színház és nagyrészt a színészek ugyanazok voltak. Az viszont fontos különbség, hogy a My Fair Lady c. musicalt a nagyszínpadon játszották / a kedvenc regényem (Szerb Antal: Utas és holdvilág) alapján készült “kalandregényt”, a Holdvilág és utasa c. darabot pedig a Sinkovits Imre színpadon. Egyik nagyon pozitív csalódás volt, a másik pedig inkább negatív. Az eddigiekből szerintem már lehet sejteni, hogy melyik-melyik…

Január elején zárt be a Chagall és Ámos Imre életművét párba állító kiállítás a Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galériában, mely 2013. szeptember 13-tól volt látható Chagall - Háború és béke között, illetve Ámos Imre, a "magyar Chagall" - a háború örvényében 1937-1944. címmel. A kurátorok számomra főleg Chagallt hozták közelebb, akinek ugyan kedveltem eddig is a munkáit, de nem tudtam volna így tematizálni. A tárlat eredetileg a Musée du Luxembourgban volt látható Párizsban, de kiegészítették még egy nagyon jelentős és hatalmas méretű festménnyel: Az Élettel. A párhuzamot az orosz származású emigráns és a magyar művész között a stílusbeli hasonlóságok mellett az adja, hogy mindketten a 20. században élő zsidó festők voltak, és egyszer személyesen is találkoztak 1937-ben.