Az Ódry Színpad teljesen kiesett a látókörömből 24 évig, mikor kiderült, hogy a barátomnak ez a kedvenc színháza. Mondván, hogy itt nagyon lelkes fiatalokat lehet látni, akikből egyszer híres színészek lesznek – de még nem profik, és ez adja az előadások báját. A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak a saját színpada ez, ahol be szokták mutatni a kész darabokat. (Egyébként ennek az egyetemnek a könyvtárában is töltöttem félévig könyvtári gyakorlatot, mégsem tűnt fel…)

Az aktuális programlistát tanulmányozva megakadtam a szemem egy musicalen „Lépésről lépésre – A Chorus Line dalaival”, amit az V. éves zenés színművész adnak elő. Bár furcsának tűnt a cím, nem kerestem rá az előadás előtt az „A Chorus Line”-ra és arra sem, hogy miért csak a „dalai” szerepelnek benne. Ezek után nem is csodálkozhatok magamon, hogy úgy álltam fel színházból: Hű, mit is láttam most?

Oktatóként átigazoltam az ELTE PPK-ra 2011. őszi félévétől, és rögtön kaptam egy 1. éves andragógus hallgatókból álló kurzust. A téma ugyan testhez álló volt - Könyvtár-informatika és informatikai alapismeretek 1. -, de érdekes volt végzős mesterképzéses, ráadásul levelezős hallgatók után friss egyetemistákat tanítani. A kurzusleírás szerint haladva szó volt alap szinten az internetes keresési technikákról, közösségi médiáról, egyéb internetes információforrásokról, online integrált könyvtári rendszerekről, ergonómiáról, blogszolgáltatókról, könyves közösségi oldalakról... Most írhatnék arról, hogy az előzetes (laikus) elképzelésekkel ellentétben mennyi fogalmuk van ezekről a témákról a fiatal Y-generációnak vagy éppen milyen a hozzáállásuk, de ezt most inkább nem teszem. Ráadásul félév végére szerintem optimális szintre sikerült eljutnunk.

 A második napi programtervemnek szomorú aktualitást adott az Új Színház egyik színészének, Huszár Zsoltnak szeptember 17-i halála. Érthető lett volna, ha emiatt az idegenvezetést elhalasztják, de a fekete zászlón és az ajtóba kitett fotón és mécseseken kívül más nem utalt a tragédiára.

A színház után még a Széchenyi István Kereskedelmi Gyakorló Szakközépiskolát látogattuk meg, ahol tanárok és diákok kalauzoltak bennünket körbe a közel 100 éves iskola épen maradt emlékei között. Végül pedig a Pest megyei Önkormányzat következett, melynek üléstermét, udvarait és egykori börtönkápolnáját tekintettük meg.

A tavalyi Kulturális Örökség Napjai óta nagyjából arra vártunk, hogy mikor lesz már újra. Gondosan kiírtam minden engem érdeklő programot, majd csoportosítottam térkép és idő szerint, hogy ideális esetben a legtöbb tárlatvezetésen részt tudjunk venni. Így a napot a Budai Vigadóban kezdtük, ahonnan a Politikatörténeti Intézetbe mentünk, majd rövid ebéd és Duna-parti séta után a Central Eurpean University (CEU) épülete, végül pedig a Cseh Centrum meglátogatása következett. 

Miután részt vettünk az Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény által rendezett Bauhaus-sétán, azonnal elhatároztuk, hogy a többi várostörténeti idegenvezetést sem szabad kihagynunk. Rövid úton kiderült, hogy a „Hol lakott itt Radnóti Miklós?” című programot kevésbé nekem találták ki, de azért beszámolómban igyekszem kerülni az irodalomtörténeti-bakikat. Radnóti Miklós mellett nagy szerepet kapott Kassák Lajos élete is sétán és egyéb érdekes, szecessziós hatású épületek.

Az esemény korábban a „Radnótitól Radnótiig” nevet viselte, csak a végéről közben kikerült a Radnóti Miklós Művelődési Központ meglátogatása. Mondjuk ezt az elemet sajnálom, de így is 11 helyszín fért bele a 3 órás városi túrába. Bejegyzésemben Maczó Balázs kurátor szavait egészítem ki saját fotóimmal. (Aki inkább végighallgatná az idegenvezetést, az ne olvassa el, mert „spoilerezek”. ;) )

Zebegény szerepelt a középkori templomtúra programjában is, annak ellenére, hogy Római katolikus templomát egyáltalán nem abban az időben építették. Ez a kis település azonban csodás táji környezetben helyezkedik el, és több nevezetességgel is büszkélkedhet. Mivel a középkori napon nem jutottunk el ide, anyukámmal bepótoltuk következő hétvégén ezt a hiányt.

Vonattal a Nyugati Pályaudvartól egy óra alatt megközelíthető; a falu központja pedig rögtön az állomás mellett helyezkedik el. A Havas Boldogasszonynak szentelt, fehéren magasodó templomát nehéz lenne nem észrevenni. Bejutni viszont leginkább a misék idején, délután 6-kor vagy a plébánossal előre egyeztetett időpontban lehet.

Végre sikerült eljutnunk idén, 2011. augusztus 27-én a kétbodonyi Szilvaszombatra a tavalyi kudarcos utunk után. Ezúttal biztosra mentünk, és már előző este megérkeztünk nővéremékhez a barátaimmal: Krisztával, Mazsival és Tomival. A Szilvaszombat napja korán indult, ugyanis unokahúgom és nővérem csapata is részt vett a szilvásgombóc főző csapatok között. Hol a sodrófa? Összekészítetted a tányérokat és a poharakat? Fenn van már az asztaldísz? És hasonló problémák merülhetnek fel ilyen reggeleken.

Az augusztus utolsó szombatjain tartott rendezvény lényege a szilvásgombóc főző verseny, amin bárki indulhat csapatával, immár 9. alkalommal. (A 7. rendezvényről képes összefoglaló YouTube-on.) Nem csak kétbodonyiak, hanem a környező falvak lakói és bármelyik településé vagy városé. A versenyzők azon vannak, hogy a helyben főzött gombócaikat minél különlegesebbre csinálják pl. csokisra, rumaromásra, mákosra, diósra… így a legtöbbet zsebelhessenek be az emberek Szilvásgombóc-jegyeiből – amit egységesen 550Ft-ért lehet megvenni az információs pultnál, és 6 db gombóc jár értük. Illetve hogy lenyűgözzék főztjükkel a zsűritagokat. (A szabályokról bővebben Kétbodony honlapján.)

Emellett természetesen kapható szilvalekvár, szilvaszörp, és még néhol a szilváspálinka is előkerül. A nagyszínpadon pedig fellépők szórakoztatják a népes közönséget. Kétbodonyban ilyenkor ugyanis több ezer ember megfordul…

Még július közepén visszatértem egy egynapos kirándulásra a művészettörténész hallgatók közé. Reggel tudtam meg, hogy a cél átlépni a rekordot, és minimum 12 templomot megtekinteni egy nap alatt. Lelövöm a poént, a terv nem jött össze, viszont 8 településen 9 templomot és még két kiállítást néztünk meg összesen. Méghozzá nem csak Magyarország területén belül, hanem még Szlovákiában is.

Természetesen külön busszal tettük meg az utat, és minden úti cél előtt kiosztották a hallgatók által előzetesen elkészített ismertetőket a településről és a megnézendő templomról. Helyben pedig Marosi Ernő tanár úr beszélt nekünk az emlékekről. (Bejegyzésem ezeknek az összefoglalója, így előre bocsájtom, hogy néhány helyen szubjektív álláspontokat tükrözhet, illetve könnyen meglehet, hogy valamit hibásan jegyeztem fel...)

 A családi kirándulás végén, hazafelé megálltunk még Várpalotán, ahol elsősorban a vár érdekelt bennünket („Palota” vagy „Thury-vár”). Pont rosszkor érkeztünk, ugyanis előző nap értek véget a Végvári Reneszánsz Napok, és inkább a technika szétszerelésével voltak elfoglalva, mint a turistákkal. Sajnos a vegyész és a bányász kiállítás sem volt nyitva, viszont a népművészeti, öltözettörténeti, koronaőrségi, illetve vártörténeti tárlatokat végigjártuk. A kirándulás pedig egy érdekes közjátékkal zárult, ahol faképnél hagytunk egy vendéglőt…

Megkérdeztem twitteres pajtiktól az utazás előtt, hogy szerintük mit érdemes megnézni Nagyvázsony környékén. Ezekből a tippekből választottuk ki Vöröstót és Kővágóörsöt, illetve tettünk egy kis kitérőt a köveskáli termelői piacon. Végül pedig Badacsonyba érkeztünk, ahol nem hagyhattuk ki a borozást sem, Szegedi Róza emlékháza és egy kis túrázás mellett. (Biztos feltűnik majd nektek, de most egy kis vissza-dátumozásra kényszerülök a bejegyzéseknél a történet folyamatossága érdekében.)