Kétbodonyi Szilvaszombat

2011.09.01. 17:22

IMG_6801.jpgVégre sikerült eljutnunk idén, 2011. augusztus 27-én a kétbodonyi Szilvaszombatra a tavalyi kudarcos utunk után. Ezúttal biztosra mentünk, és már előző este megérkeztünk nővéremékhez a barátaimmal: Krisztával, Mazsival és Tomival. A Szilvaszombat napja korán indult, ugyanis unokahúgom és nővérem csapata is részt vett a szilvásgombóc főző csapatok között. Hol a sodrófa? Összekészítetted a tányérokat és a poharakat? Fenn van már az asztaldísz? És hasonló problémák merülhetnek fel ilyen reggeleken.

Az augusztus utolsó szombatjain tartott rendezvény lényege a szilvásgombóc főző verseny, amin bárki indulhat csapatával, immár 9. alkalommal. (A 7. rendezvényről képes összefoglaló YouTube-on.) Nem csak kétbodonyiak, hanem a környező falvak lakói és bármelyik településé vagy városé. A versenyzők azon vannak, hogy a helyben főzött gombócaikat minél különlegesebbre csinálják pl. csokisra, rumaromásra, mákosra, diósra… így a legtöbbet zsebelhessenek be az emberek Szilvásgombóc-jegyeiből – amit egységesen 550Ft-ért lehet megvenni az információs pultnál, és 6 db gombóc jár értük. Illetve hogy lenyűgözzék főztjükkel a zsűritagokat. (A szabályokról bővebben Kétbodony honlapján.)

Emellett természetesen kapható szilvalekvár, szilvaszörp, és még néhol a szilváspálinka is előkerül. A nagyszínpadon pedig fellépők szórakoztatják a népes közönséget. Kétbodonyban ilyenkor ugyanis több ezer ember megfordul…

 Délelőtt érkeztünk először, és körbejártuk a csapatokat, akik különböző praktikákkal próbálják odavonzani a vásárlókat. Vannak, akik a pult díszítésével keltik fel a figyelmet, és akik hangos kiabálással, kedves invitálással. Néhány fiatal csapat igazi bulinak tartja a versenyt, és már délben kitűnik pálinka illatú jó kedélyével. A rutinosabbak, pedig győzelmeikkel büszkélkedhetnek a kirakott táblákon.IMG_6746.jpg

Mi elfogultságunkban a falu hivatalos standjától, a nővéreméktől hoztunk gombócokat; a bodonyi fiataloktól, vagyis unokahúgoméktól; illetve a már délben részeg társaságtól (ilyen a jó pr?). Megsúgom, hogy nekünk unokahógoméké ízlett leginkább, és azok közül is a diósok. Gombócainkkal és egy nagy pohár sörrel leültünk a sátrakhoz, ahonnét ráláttunk a néptáncos fellépőkre: ilinyi, rétsági, bánki, pataki, keszegi, pest megyei, szlovák, börzsönyi, nagyoroszi, nógrádmarcali, diósjenei együttesekre.IMG_6752.jpg

Ezután a hagyományos gombócevő verseny következett, amin Mazsi megfogadta, hogy indul következő évben, ezt most itt dokumentálom. (A nevezési lap így néz ki.) A verseny lényege, hogy egy-egy tálca gombócot kapnak a versenyzők, és azt minél gyorsabban kell megenniük. Mindig az első néhány jut tovább. A versenyt állítólag már több éve ugyanaz a bodonyi úr nyeri.IMG_6771.jpg

Ezután elvonultunk üdítőzni a helyi népszerű vendéglátóipari egységbe, amit Hangi Presszónak hívnak. Majd aludtunk néhány órát, hogy a délutáni programokra frissen érkezzünk.

A visszatérésünket vásárlással kezdtük: beszereztem kézműves gyűrűt, szilvalekvárt és igazi házi szederszörpöt. Sajnos közben lemaradtunk néhány fellépőről, a Cit-Car latintáncról, a hip-hop táncról és az akrobatikus kerékpár bemutatóról. Viszont a fiatalabbakból és tinikből álló balassagyarmati Vitalitás-Rózsavölgyi Jazztánc Csoportot elcsíptük, akik több nagyon jó koreográfiát is előadtak. Úgy láttam, igazán tehetségesek is vannak köztük, és nagyon változatos volt a programjuk.IMG_6810.jpg

Ezután a Budapesti COPACABANA brazil tánc show következett, ami mindenkit felélénkített a fesztiválon. A férfiak elképedve, a hölgyek irigykedve nézték a lenge öltözetű táncosnőket (ami igencsak enyhe kifejezés), a férfiak által előadott harci táncoknál pedig fordult a kocka.IMG_6843_renamed.jpg

Olyan hatalmas tömeg gyűlt össze, hogy mi inkább kihasználtuk a helyben főzött székelykáposztánál a sor csökkenését, és uzsonna közben hallgattuk a brazil ütemeket.

Közben Dorisz könnyűzenei műsora váltotta a fellépőket, amiről kevésbé tudok szuperlatívuszokban beszélni, de az biztos, hogy a fiatal énekesnő jól meg tudta mozgatni a kisebbeket.

Megint egy más műfaj, amit az Osztováta együttes képviselt. Kedves ismerőseink, akik igazi hangszeres zenét hoztak az érdeklődőknek.IMG_6884.jpg

Kihagytuk az AGRA Hastánccsoportot, hogy megmutassuk barátainknak a horgásztavat és környékét, ami különösen zseniális hely Kétbodonyoban. Vigyázva, hogy a horgászokat ne zavarjuk, tettünk egy kört a tó körül. Majd kissé eltévedve, a temetőn át mentünk vissza a buliba.IMG_6889.jpg

Azt hittük, már nagyban fog tartani a sztárfellépő, Szandi fellépése, de nem késtünk le semmiről, mivel a művésznő késett a forgalom miatt. Együtt nosztalgiáztunk olyan slágerek meghallgatásával, mint a Jódli, Dili Doki, Szerelmes szívek, Tinédzser L’amour (erről egy nagyon homályos videó felkerült YouTube-ra) és így tovább.IMG_6900_renamed.jpg

A koncert után folytatódott a buli hajnalig, amiből szintén sikerült kivenni a részünket.

A bejegyzés trackback címe:

https://habosvilla.blog.hu/api/trackback/id/tr183345293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása