A magyar Chorus Line az Ódry Színpadon

Az Ódry Színpad teljesen kiesett a látókörömből 24 évig, mikor kiderült, hogy a barátomnak ez a kedvenc színháza. Mondván, hogy itt nagyon lelkes fiatalokat lehet látni, akikből egyszer híres színészek lesznek – de még nem profik, és ez adja az előadások báját. A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak a saját színpada ez, ahol be szokták mutatni a kész darabokat. (Egyébként ennek az egyetemnek a könyvtárában is töltöttem félévig könyvtári gyakorlatot, mégsem tűnt fel…)

Az aktuális programlistát tanulmányozva megakadtam a szemem egy musicalen „Lépésről lépésre – A Chorus Line dalaival”, amit az V. éves zenés színművész adnak elő. Bár furcsának tűnt a cím, nem kerestem rá az előadás előtt az „A Chorus Line”-ra és arra sem, hogy miért csak a „dalai” szerepelnek benne. Ezek után nem is csodálkozhatok magamon, hogy úgy álltam fel színházból: Hű, mit is láttam most?

Egy dokumentarista revüszínház kérem szépen, aminek szavait egyesével ízlelgetni kell. A közönség sorai közt ült a hallgatók osztályfőnöke, aki kérdéseket tett fel nekik. Szó volt a gyerekkorról, a szerelemről, hogy miért a színész pályát választották és hogy történt-e már olyan, mikor ott akarták hagyni az egészet? Mindeközben a színészek egy sorban álltak, és a megszólításuk után feleltek a kérdésekre, mintha egy vizsgán lettünk volna vagy éppen egy felvételin.

Elérkeztünk oda, hogy mi is az „A Chorus Line”? Egy 1975-ben bemutatott (Tony Award díjas) Brodway musical, melyben 17 táncos életével ismerkedhetünk meg, miközben egy musical felvételijére jelentkeznek. Ebben az esetben nem csak a színdarab fordításáról volt szó, hanem egy átiratról. Ebben a 15 végzős SZFE hallgató a saját életéről beszélt, közben pedig jól kiválasztott jeleneteket adtak elő Broadway-musicalből.

Eddig is tudtam, de most még inkább szembesültem vele, hogy mennyire nehéz a (musical) színészek munkája. Profi táncosnak, profi énekesnek kell lenniük, és természetesen ügyelni a beszédre és a színpadi játékra (ruhákról, kellékekről nem is beszélve). Igazán felnézek ezekre a hallgatókra, meg az összes többire is a profizmusukért.

Egy rövid összefoglaló a Lépésről lépésre c. darabból:

A videóban hallható One c. dalnak a Broadway változata, mely egyben a finálé is:

A Chorus Line témája és az SZFE végzős hallgatóinak előadása nagyon jól összecsengett (a magyar darabot 2011. októberében mutatták be). Hamarosan végeznek az egyetemen, és nekik is hasonló felvételiken kell majd részt venniük (ha még nem találtak eddig munkát).

A darab végére megismerhettünk mindenkit, vagy talán mégsem? Egész végig azon gondolkoztam, hogy ez is csak egy színjáték vagy tényleg a saját életrajzukból vett elemeket mondanak? Ezt is betanult szövegként minden alkalommal ugyanúgy adják elő? Vajon hogy zajlott, mikor kitalálták a szövegeket, és hogy ki milyen részletet fog hangsúlyozni az életéből? (Ezekre a kérdéseimre többnyire választ adott a Kultúrpart riportja, amit a bemutató előtt készítettek.) Közelebb kerültem ezekhez a színészpalántákhoz, akiket hamarosan nagy színpadokon láthatunk, és kiderült, milyen az a dokumentarista revüszínház.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.