A múlt hétvégét hökös elnökségi hétvégén töltöttem, amelyen a különböző bizottsági elnökök és intézeti képviseleti elnökök jelentek meg, természetesen az elnök, és a titkárságvezetők mellett. Hogy a csapat jobban összeszokjon, két trénert hívtunk meg, akik másfél napon keresztül foglalkoztattak bennünket. (Tréninges tapasztalatom is volt már korábban, de most nem térek ki ezzel kapcsolatos véleményemre, talán majd máskor.) Egyik feladat fogalomtérképek készítése volt, melynek eredményeit megörökítettem.

Először négyfős csoportokban dolgoztunk ki különböző témaköröket, mint a jó HÖK, jó vezető, jó munkatárs, jó szakos érdekképviselő, jó intézeti képviselő. Majd a mozaikmódszerrel újjáalakuló csoportokban fel kellett rajzolni a HÖK fogalomtérképét. A képeken látszik az első és a második fázis is, csak sajnos nem mindegyik posztert találtam már meg.

A Bölcsész Kari HÖK felépítéséhez hozzátartozik, hogy alapvetően két ága van:

1. A különböző szakokon szerveződnek a Szakos Hallgatói Érdekképviseletek, amelyekből Intézetenként az Intézeti Képviselet áll össze - ők tartják szorosan a kapcsolatot a hallgatókkal, és az adott Tanszék/Intézet oktatóival, tájékoztatnak, konfliktusokat oldanak meg, kisebb szakos rendezvényeket szerveznek, Tanszéki Értekezletekre, Intézeti Tanácsokra járnak stb. (Ebbe a körbe tartozom én is, az Informatikai és Könyvtártudományi Intézeti Képviselet elnökségét látom el.)
2. Általában SzHÉK-esekből lesznek a Bizottsági tagok, de ez egyáltalán nem törvényszerű. Ők a hagyományos értelemben vett "HÖK", akik szedik a szoctámot, bírálják a Kulturális és Sport Pályázatokat, plakátolják az épületeket, tartják a kapcsolatot a Tudományos Diákkörökkel, tudják fejből a Hallgatói Követelményrendszert, egyeztetnek a dékáni vezetéssel stb. (Na most a feladatból ez a 2. pont maradt ki.)

(Sajnos a szolgáltató képfeltöltőjét nem tartom túl egyszerűnek, a valódi méretű képek letölthetőek ebből a mappából: http://ikhok.elte.hu/~habok_lilla/hok_fogalomterkep/)

Egyre többször kerül előtérbe, hogy mikor és hol írjunk személyes hangvételben, és mikor fogalmazzuk meg a szakmai gondolatainkat. Egyesek szerint a twitter való a magánvéleményre, és a blog inkább legyen hivatalos; míg mások arra esküsznek, hogy elfogynak a követőid, ha egyfolytában magadról twittelsz, vagy ha nem csempészel személyes érzéseket a blogodba. Az igazság valahol a kettő között van, de mit tegyenek a tanárok? 

Bár valószínűleg a diákok nyitottak lennének arra, hogy tanárukról szaftos történeteket olvassanak a blogjában vagy twitteren, ez valószínűleg tekintélyvesztéshez vezetne. Akármennyire is hangoztatjuk mindig, hogy a "tanár is ember". Ez így van, de a diákok előtt kerüljön inkább a szakértelme az előtérbe, és a tárgyhoz fűződő személyes gondolatai - aminek természetesen nem mindig kell összhangban lenni a diákok véleményével, ha szubjektív dologról van szó.

Twitteren indíthatunk saját profilt az órának, és arra feltehetjük az aktuális házi feladatot (ha hosszabb annál, akkor link formájában) vagy ajánlott irodalmakat, érdekességeket a témával kapcsolatban. Amennyiben a diák bukkan rá valamire a neten és belinkeli, akkor retwittelhetjük azt. Ha a diák elakad valamiben, könnyen segítséget kérhet twitteren keresztül az oktatójától (személyes megkeresés - e-mail, telefon - nélkül) és a válaszból mindenki okulhat, mert sokszor több gyereknek ugyanaz a problémája, de az is lehet, hogy másban még fel se merült a kérdés. Ugyanitt lehet közölni, ha a következő óra elmarad vagy máshol lesz megtartva (pl. kiállításra megyünk, a helyszínen találkozzunk). A lényeg szerintem az lenne, hogy folyamatosan fenntartsuk a diák érdeklődését a tárgy iránt.

Részben ehhez hasonló szolgáltatás a Tumblr, de talán jobban közelít a blogokhoz, annak ellenére, hogy itt is követhetik az emberek egymást. Egy egész napig böngésztem ezt az alkalmazást, mások oldalait, hogy rájöjjek, mit kezdjek ezzel. Végül arra jutottam, inkább tematikusan használom, a képek dominanciájával a szöveg felett - így jött létre a könyvtártermek oldala. Ennek analógiájára az osztályok is szerkeszthetnének közösen tematikus tumblr-t, például művészettörténetből:

• az egyes stílusok (gótika, reneszánsz, barokk, kubizmus, pop art stb.),
• műfajok (építészet, szobrászat, festészet, iparművészet),
• művészek (világhírűektől a kevésbé ismertekig rengeteg van, magyarra és egyetemesre egyaránt figyelni kell)
• témák (pl. tájképek, portrék, színházépületek, állatszobrok) nevében.

A felsoroltak közül a blogok a legösszetettebb műfaj, ahová jobb esetben nem elég a néhány sor, hanem átgondolt, hosszabb bejegyzések kellenek, ami sok időt is igényel. Mostanában divat azt mondani, hogy egy óra kedvéért hozzunk létre egy blogot, így van ez néhány informatikus-könyvtáros órán, a konnektivizmus tanfolyamon és a meap kurzuson is. Utóbbi kettőről még nincsen tapasztalat, hogy mi lesz a blogok sorsa, de a könyvtárról el tudom mondani, hogy azok 3-4 kötelező bejegyzés után megszűntek, mert a hallgatók nem akarták tovább kutatni a feladott témákat (példa). Jobb a helyzet, ha ezeket a bejegyzéseket egy közös oldalon összegyűjtik, többek közt erre szolgál nálunk az inaplo (vagy lásd feedek). Még jobb, ha ezeket az oldalakat a szerzőik az óra után is folytatják, nem csak a jegy megszerzése miatt csinálják. 

Én három blogban működöm közre jelenleg,

• melyek közül természetesen ez az egyik, amit személyes okokból hoztam létre. Teljesen magánjellegű bejegyzéseket nem szoktam közölni, inkább utazásaimról szeretek írni, illetve kiállítás kritikáimról, könyvtárakról, és ehhez csatlakoztak a pedagógiai jellegű megfigyelések.
• Legrégebbi, általam kezdeményezett könyvtáros blog, azaz klog (Takács Dániel és Paszternák Ádám hozták létre a Klog közösségét) az ELTE könyvtáros Szakos Hallgatói Érdekképviseleté (http://elteszhek.klog.hu/). Azaz a könyvtáros hallgatókat látjuk el rajta hírekkel, tanszékiekkel, karival, egyetemivel, könyvtáros életivel egyaránt. Érdekessége, hogy inkább külsős emberek olvassák, akik a könyvtáros hallgatók életéről szeretnének tájékozódni, nem pedig maguk a könyvtáros hallgatók... (hiába, rossz a marketing). Egyre több embernek kezdtem hozzá admin/szerkesztői jogosultságot adni, de még mindig én írom a legtöbb bejegyzést, pedig már nem is vagyok a SzHÉK elnöke. Nem tudom, mi lesz vele miután végeztem az egyetemen.
• A Konferencia Klog létrehozásánál nem voltam jelen, később kaptam hozzáférést, de utóbbi időben leginkább én töltöttem tartalommal. Lényege, hogy különböző emberek, akik különböző konferenciákon megfordulnak, azonnali bejegyzést írnak a hallottakról - tehát kvázi real time publikálják a történéseket. Eleinte könyvtáros tudósítások születtek, de már bőven érintjük a határterületeket is.

A három felsorolt forma közül egy tanítási órán elég 1-2-t alkalmazni ahogy a körülmények engedik, és szerintem célravezetőbb az egyéni tartalmak generálása helyett valami közös projekten gondolkodni, mondjuk megosztott feladatkörökkel (pl. művtöri blogban valaki ír szövegeket, más linkeket keres vagy képeket; másrészt a tumblr-nél felsoroltak is használhatók). 

A pedagógus szakmának szüksége van az újításokra, köztük a digitális kulcskompetencia fejlesztésére a tanulóknál. Igen ám, de hogyan sikerülhet ez, ha a diákok sokszor jobban tisztában vannak az internetes alkalmazásokkal, mint saját tanáraik? Egyik unokahúgom már négyévesen magának kereste meg és nyomtatta ki színezőit a netről, most hatévesen az MSN-t használja, méghozzá a betűk iskolai megtanulása előtt (!). Édesanyám volt munkahelyén, az óvodában külön számítógépeket vásároltak, amin a gyerekek fejlesztő programokkal játszhatnak. Tehát a világ szalad, de tudunk-e együtt futni vele?

Két képzést is végzek, amely erre a témakörre fókuszál: online folyik a konnektivizmus (már a 3. hétnél tartunk), "offline" pedig az ELTE PPK mesterszakos tanároknak meghirdetett "Modern eszközök a pedagógiában" (meap) órájára járok. Előbbi inkább a már gyakorló tanárokat vonzza, akik hajlandóak az önképzésre, utóbbi pedig egy "kötelezően választható" kurzus, többnyire leendő tanárokkal. Így hát az első óra tapasztalatai szerint a meap egyfajta felzárkóztatás az alkalmazások használata terén.

Mindenki regisztrált a technikai követelményekként felsorolt oldalakra (Mazsi összefoglalója ezekről), de ez csak az első lépés. Sorra létrejöttek a blogok, a twitter accountok és még folytathatnám, ezek tartalommal megtöltése viszont a mi feladatunk. A megismerés és használat véleményem szerint még mindig a munkafolyamat eleje, mivel a lényeg az lenne, hogy a hallgatók belássák (interiorizálják): hogyan tudják az eszközöket felhasználni tanításuk során. Tévedés ugyanis azt hinni, hogy egy matematika (példa a fogalomtérképészetre) vagy egy biológia tanár nem tudja alkalmazni az internet adta lehetőségeket.

És ha már tudjuk, hogyan fogjuk beépíteni óránkba a web2-s elemeket, akkor már "csak":

• a diákjainknak kell megtanítani az adott új eszköz használatát (ha még nem ismerik) -, és itt fontos megjegyezni, hogy mindenkinek egyenlő esélyekkel kell rendelkezni (pl. ne adjunk internetes házi feladatot, ha nincs otthon számítógép vagy internet)
• el kell velük fogadtatni az új módszert - mikor mi tanítani kezdünk, valószínűleg nem minden kollegánk alkalmaz még ilyen eszközöket tanítási órákon
• és rávenni őket a közös tartalom-generálásra.

Éppen úgy, ahogyan azt most mi tanuljuk. Lássuk, hogyan lesz belőlünk modern pedagógus!

Annak ellenére, hogy Admontban aludtunk, sikerült elkésnünk a Johann Tomaschekkel megbeszélt időpontról (11 óra). Ez részben azért volt, mert nem a könyvtárban találkoztunk, hanem az irodájában (nagy terem, egy külön új könyvtárszobával), és onnét mentünk a híres könyvtárterembe egy privát ajtón keresztül. Már a megelőző levelezésből tudtam, hogy Admont könyvtárosa egy nagyon korrekt ember, mert előre megkérdezte, hogy konkrétan mire vagyok kíváncsi, mivel készüljön. Olyan előadást tartott nekem az osztrák könyvtártermekről, amilyet még senkitől nem hallottam, külön rávilágítva az összefüggésekre (galériák építése, szekrények színei). Megmutatta a titkos lépcsőket, sétálhattunk a galérián (a korlát mögött is, és természetesen Mazsi szabadon fényképezhetett), közben mindent elmagyarázott, amiről úgy gondolta, hogy érdekel engem.  Megemlítette a szobrokat és a freskókat, a könyvek besorolását, de ahogy kértem, többnyire a berendezése koncentrált: díszítmények, polcmagasság, tudományterületek feliratai, padló mintázata, a terem szerkezete és ennek jelentősége. Végül pedig kérésemre mutatott néhány fontos irodalmat, aminek leírhattam az adatait. (Elnézést, de a részletek majd a szakdolgozatomban lesznek.) Végeredményben ő is úgy gondolja, hogy konkrétan a szekrényekről nem született még irodalom, csak általában utalnak rá a leírásokban. Egyébként járt már Magyarországon elég sok helyen, néhány szót is mondott (templom, fürdő, Balaton), szerintem többek közt ezért volt olyan kedves. Admont az a könyvtár, amit elég sokan ismernek (Melk, Kremsmünster, vagy a svájci St Gallen mellett), rengeteg turista fordul meg ott, ezért is volt érdekes, hogy így törődtek velünk. A nagy turistaközpontokat általában nem szokta érdekelni, hány száz szakdolgozat születik még róluk – és most elnézést az általánosításért, de ez a tapasztalatom. Mazsival megbeszéltük, hogy visszatérünk még Admontba, mert most nem volt időnk szétnézni a kolostorban és a környéken sem, pedig gyönyörűek a hegyek és a fenyvesek.

A következő úticélunkról is késtünk fél órát (arról nem is beszélve, hogy ismét fizetni kellett az útért, ráadásul most 7,5 eurót, amiért cserébe 8 km-es alagúton is végigmehettünk). Reinben Pater August várt minket, eredetileg egy magyar idegenvezetővel, Eva Frisinghellivel beszéltem, de azt mondta, most a hideg miatt nem vállalja a vezetést. Nem sok kérdésemre tudott válaszolni a Pater, de ezt elég lazán adta elő, már a maga módján. Elmondta, hogy a könyvtár korábban zeneterem volt, a szép kifestés is abból az időből. Úgyhogy nem ennek megfelelően tervezték, 2-2 ablakot szekrények takartak, ez is azt bizonyította. Azt persze elfelejtettem megkérdezni, hogy a bútort konkrétan ide tervezték-e. De mondjuk nem jutott eszébe az asztalos neve, a fa típusát nem tudta, az évszámot pedig egy szekrényről nézte le. Nagyon érdekesek a konkáv-konvex vonalak a szekrényeken, maga a polc is hajlik és az oldala is hullámos. Tetszett még, hogy a középső, fából készült elválasztóvonalak könyvgerinchez hasonlítanak. Ez a terem egyébként csak reprezentációs célokat szolgál, az egész traktusban könyvtártermek vannak, meg is mutatta a belőle nyíló másikat. Szakirodalmat nem tudott a reini könyvtárteremmel kapcsolatban, azt mondta, inkább a könyvtárosukat kérdezzem majd meg. Egyébként tudtam, hogy a szakdogám szempontjából ez nem annyira fontos terem, de megörültem a magyar kapcsolatnak, ami végül is nem úgy alakult, ahogy gondoltam.

Végül még elnéztünk Grazba, ami nagyon közel fekszik Reinhoz. Ajándékokat szerettünk volna venni, amit részben 1 eurós boltban tettünk meg, másrészt beestünk egy nagy könyváruházba zárás előtt kb. fél órával, aminek az lett az eredménye, hogy zárás után félórával fizettem ki 60 euró (16.000 Ft) értékben néhány albumot és lexikont. 10-10 euróért kaptam könyvet a kolostorokról, a román korról, a gótikáról, a barokkról, a romantika és klasszicizmusról, illetve Mazsi választott magának egy digitális fotózásról szóló könyvet, és felpakoltunk képeslapokból (imádom őket). A közponban megnéztük a Kunsthaust, aminek az oldalán kör alakú fények játszanak, a vár kivilágítva látszott, és végigsétáltunk a Muron átívelő, kékkel kivilágított hídon. Most a dóm kimaradt, de mikor visszajövünk, ide is ellátogatunk majd. Végül elmaradhatatlan volt a Würstler  egy helyi imbiss-ben (a Käsekreuter nagyon finom), és Almdudler beszerzése. Ilyenkor érzem egyébként a büfések mosolyából, hogy mennyire bénán beszélhetek németül, mert persze a könyvtárosok és kolostori dolgozók inkább dicsérnek.

Hazafelé még egy küldetésünk volt Szombathelyen, a Mazsi által interneten kinézett Fonera átvétele, amitől az otthoni wifink remélhetőleg még jobb lesz. És hogy keretes legyen a szerkezet, a  hazafelé út sem volt egyszerű a hóátfúvások miatt, de a pár méteres szánkózás jobbnak tűnt az idefelé tartó halálfélelemnél. 

Művészettörténet szakdolgozatom fontos állomása a könyvtárak látogatása, kiemelten az osztrákoké, amelyek bútorzatát a magyarokéval fogom összehasonlítani. Előző félévben sajnos elmaradt az első útibeszámoló, de a másodikét itt olvashatjátok:

A havas autópálya, és hogy éjszaka nem tudtunk aludni, megnehezítette a dolgunkat. Még 12-én reggel kellett írnom St Florian könyvtárosának, hogy nem fogunk tudni odaérni a megbeszélt időpontra, ezért inkább ne várjon minket. A következő állomáshoz, Stift Seitenstettenhez viszont időben, délre odaértünk. Meglepetésünkre levelezőpartnerem, Susana Leitner egy nálam fiatalabbnak tűnő lány volt. Nagyon kedvesen viselkedett végig, csak az én akadozó német tudásom és az ő akadozó angolja élő beszédben nem hozott túl sok eredményt. Mondjuk azt megértettem, hogy a kérdéseimre nem tud válaszolni, helyette azt kérte, gyűjtsem össze őket e-mailben, és ő megkeresi rájuk a választ (pl. mikor alapult a könyvtár, kik láthatók a medaillonokon, a középen lévő tárló egyidős-e a könyvtár berendezésével). Maga a seitenstetteni könyvtár egyébként nagyon szép, csupa fehér bőrkötéses könyvvel. Fűtést és villanyt nem vezettek be az állagmegóvás miatt, ezért napközben lehet csak meglátogatni. A terem két oldalán a könyvszekrények mögött csigalépcső vezet a galériára, melyet azonban nem lehet használni a veszélyessége miatt. A bútorok alul betűrend szerint sorakoznak, felül pedig számozottak. A freskót Munggenast készítette, és az Apokalipszist ábrázolja. Engem a hangulata a pesti pálos könyvtárra emlékeztetett, de ez majd a stílusvizsgálatnál kiderül, lehet, hogy csak a villanyvilágítás hiánya miatt következtettem erre. Az alaprajzot nagyjából lerajzoltam, és a két rövidebbik szekrényoldal szerkezetét (itt vannak a lépcsők), Mazsi pedig fotózott addig. A látogatásért nem kértek egy fillért sem, ajándékba adtak egy füzetet és egy leírást a kolostorról, a boltban vett „Legszebb kolostori könyvtárakat” tartalmazó naptár és a képeslapok árából pedig elengedtek. Cserébe csak azt tudtuk felajánlani, hogy elküldjük az ott készített fényképeinket és a diplomamunkámat (hiába magyar nyelvű, feltennék a honlapra).

Kremsmünsterben volt ez egyetlen hely, ahonnét nem reagáltak a megkeresésemre. Kedvesen fogadtak minket, az idegenvezető hölgy direkt lassan magyarázott, de valahogy kevésbé bizonyultak segítőkésznek. Eleve kötelező idegenvezetővel menni, akinek a díja 12 euró, emellett a diák jegy fejenként 4 euró, ami a pénztárcánk igencsak megkönnyítette. Fotózni csak az első emeleten lehetett, a másodikon nem, és persze hogy ott található a könyvtár is. A hölgy érdekesen magyarázott, csak nem mertem beleszólni bizonyos részeknél, hogy én már ezt tudom... a történelemről, Tassiloról, Nagy Károlyról és II. Henrikről nagyon hosszan beszélt. Főleg, hogy itt található a Tassilo kehely, amiről már egyetemistaként első félévben is tanultam. Őszintén szólva színesebbnek gondoltam, viszont méretre nagyobb, mint hittem. Láttunk igazi Kunst- und Wunderkammert is, amiről pedig múlt félévben tanultam, mint a múzeumok elődje (hallottam már róla a Magyar Nemzeti Galéria Luthertől a Bauhausig kiállításán is). Ez kevésbé díszesebb változat, de az elvet jól szemlélteti: a különböző anyagokból készült tárgyak külön tárlókban voltak elhelyezve, köztük pl. fa, elefántcsont, nemesfémek, és ott sorakozott köztük a jellegzetes kókuszdió kupa és strucctojás-dísz, melyek akkoriban nagyon egzotikusak voltak. A lényeg mégis a könyvtár, a leghíresebbek közé sorolják. Láttam már jó néhányan könyvtárat, és én nem sorolnám a kedvenceim közé. Érdekessége, hogy három terem van egybenyitva: bencés, római és görög terem. A könyvek a polcokon szaktárgyak szerint vannak osztályozva, itt betűkkel sorszámoznak, de  eléggé érdekes módon (jobb és baloldalon váltakozó ABC). A bencés rész teljesen le volt zárva, nem tudtuk meg miért. Leginkább a görög teremben tartózkodtunk, ahol a tárlók nevezetes könyvek faximile kiadásaival vannak telerakva. Itt az előző könyvtárral ellentétben használtak fűtést, méghozzá padlófűtést, ennek nyoma látszik a padlón. Valószínűleg azért is volt erre szükség (amellett, hogy az épület nagyon hideg), mert ezt a könyvtárat sok másikkal ellentétben használták is. Miközben az idegenvezető beszélt, próbáltam rajzolgatni és számolgatni a szekrényeket, polcokat, ablakokat. Érdekesség, hogy a bejárat, jobban mondva a kijárat titkos ajtón keresztül vezet. Én ebben azt nem értem, hogy a könyvtárban miért belülről kell álcázni egy ajtót, amennyiben azt a rendszeres átjárásra használjuk. Meg kell még említeni a Fischebeträger nevű udvart, ahová az út a bolton keresztül vezet (1 euróért). Nagyon szép az oszlopos, árkádos hely, ahol a tavakban lévő halakat lehet etetni.

Bepótoltuk végül a St Florianos lemaradásunkat is, de a könyvtárat nem találtuk, és a mulatóhelyen kívül minden zártnak tűnt. Körbesétáltunk és fotóztunk, többek közt a templomban.

Mivel Linz elég közel volt, ott vacsoráztunk és forró csokiztunk. Mazsit nagyon érdekelte a Linzi egyetem (Johannes Kepler Universität), és engem is el tudott csábítani az egyetemi könyvtár épületének megtekintésével, ezért meglátogattuk a campust. Hatalmas területen fekszik, mintha az ELTE karai és kollégiumai egy helyen lennének, de azért annál kisebbnek tippeltük. Úgy tűnt számomra, hogy inkább a különböző „tanszékeknek” vannak épületei és laborjai, pl. fizikaépület, kémiaépület. Maguk a felszerelések inkább a 80' éveket idézték (hirdetőtáblák, közösségi bútorok), de volt néhány jó dolog a hatalmas menzán kívül is, mint a parkolóautomata a campuson belül (diákoknak is), különböző bankok, igényes könyv- és jegyzetbolt, hatalmas tó, elektrobicikli feltöltése, no meg biciklitároló minden épületnél külön. A könyvtár épülete modern és nagy, valószínűleg ott található az összes szakterület könyve, ami az egyetemistáknak hasznos lehet. De ami a legjobban tetszett nekünk, a még épülő három új tudományos kutatépületi szárny, - közülük egy készült el, de már be is lakták.

Linzben még engem a Marienschwestern kolostora érdekelt (Fiedensplatz 1.), de ennek épülete kívülről nem sokat mutat, viszont nem éppen nyitvatartási időben mentünk. Úgyhogy tovább indultunk, mert az éjszakát már Admontban szerettük volna tölteni, hogy a következő napot ott kezdhessük. Meredek útszakaszokon kellett autókáznunk, köztük sok kisebb-nagyobb alagúton keresztül (legnagyobb alagút 5 km-es volt, legtöbb 2-3 km). A végén az lepett meg kissé bennünket hajnalban, hogy mindezért fizetnünk kellett 4,5 eurót, amire nem számítottunk, pedig ha az alagutak építési költségét vesszük, akkor logikus. Végül 1 körül értünk Admontba, ami egy kis faluhoz hasonlított, egy nagy kolostorral. 

Nem hiszem, hogy a konnektivizmus általánosítása lenne a htk01 kurzus lényege, hanem pont a gyakorlatba ültetés. Ezért úgy döntöttem, marad a blogomon többnyire a könyvtár és művészettörténet tematika, csak éppen megpróbálom őket másik kontextusba helyezni: hogyan használhatunk a könyvtárban vagy művészetörténet órákon konnektivista elemeket? Mivel nem vagyok gyakorló pedagógus, példáim csak elméleti síkon mozognak (egyelőre).

Egyre szaporodnak az általam használt alkalmazások, melyekhez a múlt heti házi feladat még kettővel, közvetve hárommal hozzájárult. Pedig az eddigiekkel is bajban voltam, hogy mit mire használjak; hogyan osszam meg közöttük a tudásom. Annak ellenére, hogy látom az értelmüket, nem tudom őket napi szinten (készség szinten?) alkalmazni. Néha csak regisztrálok vagy egy ideig lelkesedem, majd elfelejtem a szolgáltatást. Ideje kicsit rendet tennem a fejemben - eredetileg egy bejegyzést szerettem volna írni, de már most látom, hogy annyi a mondandóm, hogy inkább érdemes sorozatot készíteni belőle.

Könyvjelzők

Könyvjelzők tárolására, címkézésére szolgáló alkalmazások közül rögtön itt a Delicious és a számomra újonnan jött Diigo. Nehezen tudtam ráérezni, hogy a kettő között mi a különbség, illetve hogyan tudnám mindkettőt eltérően hasznosítani.

Arra jutottam, hogy a Delicious-nál marad az a rendszer, hogy egymás után elmentem az engem érdeklő könyvjelzőket, és később tagekkel tudom őket visszakeresni (ezért nagyon fontos az alapos címkézés), illetve dátum szerint látom őket. Érdekes visszanézni abból a szempontból, hogy mikor mi foglalkoztatott. Jót mosolyogtam, hogy az utolsó címkéim 2009. februáriak és az I. Oktatás-Informatikai Konferenciával kapcsolatosak (Konnektivizmus a gyakorlatban és levelezés a konnektivizmusról). Sokkal többet használtam a Delicioust, mikor Firefoxom volt, és ahhoz kapcsolódott bővítményem, amivel egy kattintással elmentettem a könyvjelzőt - most így van a Diigoval és a Chrome-mal. Tetszik a subscription, mikor az engem érdeklő tageket tartalmazó könyvjelzők listájára iratkozhatok fel (vigyázni kell, hogy ne legyen túl tág kifejezés).

A Diigo-nál majdnem ugyanaz a belépő kép fogad, de itt inkább a listakészítés ötlött a szemembe (hiába találkoztam Deliciousban "bundle"-lel, az kevésbé kézenfekvő). Úgyhogy rögtön létrehoztam egy "könyvtár" listát, így nem csak a tag jelzi az erre utaló tartalmat, hanem rögtön egyben látom az ebbe a körbe tartozó könyvjelzőim. Emellett a csoportok létrehozása is újnak tűnik, amit a htk01 kurzushoz is kapcsolódik.

A két alkalmazás iskolai használhatósága, legalábbis számomra nem kérdéses. Informatikus könyvtáros szakon web2-vel foglalkozó oktatónk, Fodor János már eddig is elvárta a hallgatóktól, hogy a házi feladatként kapott témáikról a könyvjelzőket a Delicious-ba mentsék el (pl. Kámán Vera könyvtáros linkjei). És fordítva, ő is olyanokat tett közzé, amelyeknek olvasását házi feladatként vagy szorgalmiként javasolta. Emellett több könyvtár Delicious profiljával is találkoztam (pl. Győrffy, Kaposvár megyei, egri BSK Zenemű- és Hangtár,  OSzK).

Nem tartom elképzelhetetkennek, hogy középiskolában a tanárok is így tegyék közzé, ha cikkeket kell kötelezően vagy ajánlottan elolvasni a diákoknak. Főleg egy Diigo csoportot létrehozva, ahol lehet reflektálni is az olvasmányokra. Problémaként mindössze az merülhet fel, hogy a művészettörténet tanárok például az internetet a nem ellenőrizhető források, szerző nélküli cikkek miatt teljesen elítélik, bár a középiskolai tanárok kevésbé, mint az egyetemi oktatók. (Twitteren múltkor erre a felvetésemre azt a választ kaptam, hogy az oktatóknak inkább a forráskritikára kellene tanítani a hallgatókat, nem az egész elítélésére, úgy ahogy van.) Régóta hangoztatom már azt a nézetem, hogy a művtöri tanároknak épp azon kellene iparkodniuk, hogy releváns tartalmakkal töltsék meg az internetet, nem pedig elvonulni az elefántcsonttoronyba (várom az ellenpéldákat, mert olyan is akad).

Bizonyára készültek már olyan statisztikák, hogy az első néhány blogbejegyzés után hányan hagyják abba a blogírást a lendület elvesztése miatt. Valamiért anno a naplómat is ilyen ciklusokban írtam, és feljegyeztem magamnak, hogy mit kellene pótolnom és kifejtenem. Azt hiszem, elég lenne ez az egy-két gondolat és főleg fényképek a blogíráshoz, de valamiért a pótlás súlya nehézkedett rám egészen eddig. Ráadásul, ha valamit már egyszer leírtam egy cikkben vagy egy másik blogban, azt nincs kedvem újra elővenni, pedig az összefoglalás hasznos lenne. Most ismét kaptam egy lendületet a Konnektivizmus (htk01) kurzustól ahhoz, hogy leporoljam a blogom. Úgyhogy néhány szó, kép és link következik az elmúlt félévemről:

A 2009. augusztustól októberig tartó időszak jórészt a könyvtáros gólyák terelgetésével telt, ahogy az minden évben lenni szokott (sajnos ez az utolsó évem nappalis hallgatóként könyvtár szakon). Rendeztünk: Gólyatábort (fotóim), GT afterpartyt, Tájékoztató Napot, forró csokizást, Gólyaavatót (fotók), Hűvösvölgyi túrát (fotóim), jászberényi (blogbejegyzés, fotóim) és bécsi kirándulást (cikkem, fotóim), szalonnasütést, kocsmatúrát, Gólyabált...

Két legnagyobb rendezvényünk mégis szeptember 15-én az ELTE-s Könyvtári Nap volt, melyen kb. 15 könyvtárat láttunk vendégül, és a hallgatók a standoknál beiratkozhattak, emellett kerekasztal beszélgetést és a szakmai gyakorlatról szóló workshopot tartottunk (Cikkem a Könyvtári Levelező/Lapban, fotók). Másik rendezvényünk pedig a II. Masters of Library and Information Science konferencia volt, melynek volt ugyan visszhangja a szakmában, de mi tudjuk, hogy sokkal jobban is csinálhattuk volna, ami elszomorít (fotók).

2009. novembertől megválasztottak az Informatikai és Könyvtártudományi Intézeti Képviselet elnökének és a Szakos Hallgatói Érdekképviseleti elnökséget átengedtem másnak, úgyhogy a rendezvények koordinálása és a hallgatók tájékoztatása helyett inkább a külügyes és tudományos életet próbálom fellendíteni, van rá fél évem... (Megjegyzem, így is rengeteg tanulmányi kérdéssel fordulnak hozzám a hallgatók, valószínűleg többel, mint a hivatalos tanulmányishoz, pedig nem is arra a képzésre járok, mint ők.)

A művészettörténet szakdogám miatt sok könyvtárat meglátogattam azóta. Ahol voltunk:

• Pannonhalmán,
• Sárospatakon,
• Esztergomban,
• Szombathelyen,
• Veszprémben,
• a könyvtárosokkal a Pesti Pálos könyvtárban (fotók)
• és egy kétnapos osztrák körúton, mikor megnéztük: Stift Altenburg,
• Herzogenburg,
• Lilienfeld,
• illetve Melk kolostori könyvtárait. Fáj a szívem, hogy most nincs alkalmam egyesével beszámolni róluk, gyönyörűek, és mindenkinek ajánlom mindegyiket.

Rengeteg kiállításon is jártam, melyekről jó lett volna írni, de idő hiányában elmaradt. Amik most eszembe jutnak: 

• Robert Capa a Ludwigban
• Wordpress a Millenárison
• Paizs-Goebel a Budapesti Történeti Múzeumban
• Schinwald a Műcsarnokban
• Aba-Novák Esztergomban
• Messiások Debrecenben
• Magyar Nemzeti Galériában: Borsos József, München magyarul, Maulbertsch 
• Szépművészetiben: Szentföld öröksége, Turner és Itália, Botticellitől Tiziano-ig, Degas-tól Picassóig (cikkem) 

Emellett minden héten jártunk múzeumba a Múzeumpedagógia spec. koll. keretében, de ezt azért nem sorolom, mert még mindig tervezem, hogy írok erről egy külön bejegyzést. Főleg, hogy egy módszertanos órámon pedig nekem kellett múzeumpedagógia foglalkozást tartani.

Ha már kultúra, akkor a színházi élményeket sem hagyom ki. Még tavaly néztem meg A nő vágya c. modern darabot a Pesti Színházban. Az Abigél c. musicalt és a Bajadér c. operettet az Operett Színházban. Illetve 2010-re van egy zenés bérletünk a Magyar Színházba (miért nem voltam én eddig ott?!), ahol eddig a Don Quijote-t tekintettük meg.

2009-ben is érszt vettünk az ITech Challange versenyen, ezúttal viszont nem jutottunk be a döntőbe. 2008-ban vagy a telekommunikációs téma tetszett jobban, mint az energetika, vagy a kezdők szerencséjét tapasztalhattuk meg. Emellett beneveztünk a K&H kísértetiesen hasonlító versenyébe is, csak itt a bank volt a téma. Az online selejtezőn itt sem jutottunk túl, de szerintem ahhoz képest, hogy egyikünk sem közgazdász, egészen jó eredménnyel zártunk. (Cikkem a két versenyről.)

Tavaly végre elkezdtem az autóvezetést tanulni. Jártam KRESZ és egészségügyi tanfolyamra, majd a vizsgát kisebb meglepetésemre mindkettőből elsőre letettem. Vezetni viszont még nem próbáltam, mert várom a jobb időt, habár mindenki szerint, ha most kocsiba ülnék, akkor tanulnám meg igazán a vezetést.

Még tavaly tettünk egy fogadalmat @mazsom-mal, hogy minden hónapban legalább egyszer elmegyünk egy konferenciára. Az iramot nagyjából bírjuk, és mindketten szeretjük ezt a műfajt. Rákaptam arra, hogy real time jegyzetelem az előadásokat, nagyjából cikké formálom őket, és a Konferencia Klogon publikálom - a felsorolásban jelzem a bejegyzések linkjeit:

• VI. Magyar Számítógépes Nyelvi Konferencia, Szeged (klog - 1. nap, 2. nap, cikk)
• Civil Kommunikációs Akadémia a DUE szervezésében (klog - 1. alkalom, 2. alkalom, 3. alkalom)
• II. Oktatás-Informatikai Konferencia az ELTE PPK-n (klog - 1. nap, 2. nap, cikk)
• Design Meetup januárban (klog)
• ELTE Innovációs Nap (klog, cikk majd az ELTE Online-on lesz...)
• Microsoft képzés a BME-n

És nem utolsó sorban végigcsináltam egy újabb félévet az ELTE-n. A művészettörténet szigorlat 2-vel együtt, amiről az a hír járta, hogy a szigorlat 1-nél könnyebb, de én ezt cáfolom, és szerintem sokan mások is. A 120 órás múzeumi gyakorlatomat az Artpool Művészetkutató Központban végeztem, de erről is úgy terveztem, hogy külön bejegyzésben kellene megörökíteni, főleg, hogy valószínűleg ebben a félévben visszatérek oda ösztöndíjas gyakornokként.

Ennyit az előző félévemről, és akkor térjünk vissza a Konnektivista képzéshez, a Modern eszközök az oktatásban ELTE PPK-s kurzushoz és a szakdolgozataim írása során gyűjtött tapasztalatokhoz.

Tegnap a szüleimmel elmentünk Egerbe, megismerkedésük színhelyére. Érdekes dolog, mikor az emberek nagyon várnak valamit, de annyira feszültek emiatt, hogy csak elrontani tudják az egész hangulatát. De ez most nem ide tartozik.

Művészettörténet szakdolgozatomhoz megtekintettünk egy újabb állomást, az Egri Főegyházmegyei Könyvtárat, amely a Líceumban található. Jártam már az épületben Országjáró Könyvtárosok kirándulássorozat keretében, de akkor ebbe a barokk terembe nem hoztak el minket. A kápolnát (zeneterem) akkor is megnéztük a freskójával, amelyet Maulbertsch osztrák festő készített (a kalocsai könyvszekrények medaillonjainál említettem), az égi alakok Isten országát tárják fel előttünk. Az oltárképen pedig Szent István imádkozik a Szent Szűz előtt. A freskó a könyvtárteremben is nevezetes, Kracker János Lukács festette meg rajta a Tridenti zsinatot, méghozzá neogótikus mennyezettel, ami furcsán illeszkedi a késő barokk teremhez. A szekrények tetején itt is világi és egyházi személyek reliefjei helyezkednek el, akárcsak Kalocsán. A terem Fellner Jakab tervei szerint lett kivitelezve és Lotter Tamás egri asztalos alkotta meg berendezését. A könyvtárat egyébként Gróf Eszterházy Károly püspök hozta létre 1793-ban, a létrehozott négy fakultáshoz szükséges könyvekből.

Ezután bementünk még a Minorita templomba a Dobó téren. Ennek oltárképei és freskói eléggé el vannak feketedve, de a megvilágítás sem volt jó. A padok fafaragása viszont nagyon tetszetős, főleg az elülső részeken, mindenhol más mintával. A Vár és egyéb nevezetességek most kimaradtak, de részt vettünk egy borkóstoláson a Vár lábánál. A helyet az önkormányzat tartja fenn, és a borokat 1000 Ft-ért lehet megvásárolni. Végül elmentünk a Kossuth Lajos utcában lévő Sárvári cukrászdába, ahol szintén tudom ajánlani a sütiket és a fagyikat.

Tegnap előtt a szüleimet elkísértem Mezőkövesdre, de míg ők tovább buszoztak Zsóry-fürdőbe, addig én megnéztem a nevezetességeket. A Szent László téren található a város leghíresebb temploma és a Matyó Múzeum. A Szent László templom alapjai am15. századból valók az emléktábla szerint, az alapok gótikusak, de a hajó és a torony barokk kori. A legérdekesebbnek mégis az oldalkápolna színes freskóit találtam, ahol a népet matyó ruhás emberek alkotják. (A helyi jelleg ugyanígy dominál Szegeden a papucsos Madonnánál is.)

A Matyó Múzeum földszintjén időszaki kiállítást nézhetünk meg, ahol ezúttal népi ékszerek voltak összegyűjtve az ország különböző részeiből, pl. Bajáról, Debrecenből, Fótról és természetesen Mezőkövesdről. Az ékszereket formáik és funkciók szerint különböztették meg a tárlaton, méghozzá a következő csoportokat képezték: ékesít, jelöl (pl. a nyakláncon a láncok száma és színe életkort jelöl), mágikus (talizmán, amulett, gyógyító szerep), gyakorlati. A fölső emeleten van az állandó kiállítás „Matyó népélet – Tárgyakban élő hagyomány” címmel, ahol azt is megtudhatjuk, hogy a matyóság a 18-19. században formálódott néprajzi csoport. A név népi hagyomány szerint a Mátyás névből származik, mivel Mátyás királytól kaptak mezővárosi kiváltságot (ehhez képest nem értem az időbeli eltolódást). Népviseletbe öltöztetett bábuk, tájjelegűen berendezett ház, néhány tárgy, és főleg fényképek, leírások alkotják az installációt. A kis témák lefedik egy család életét a párválasztás, házasság, gyermekáldás, vallás, öltözék stb. Figyelemre méltó hagyomány a Mária-lányoké, akik egyházi ünnepeken jelennek meg, furcsa tornyos, gyöngyös fejfedőben. Megemlítik, hogy a 19-20. században indult a nemzeti kultúra konstruálása sok országban, így Magyarországon is, és ekkor a nemesség és középosztály a paraszti hagyományokhoz nyúlt. Megjelentek a reklámokon a matyó ruhás lányok és fiúk irónt, csokit, cigit, rádiót árulva. Ebben az összeállításban mintha éreztem volna a fricskát, de igazából Mezőkövesd ebből kezdett hasznot húzni... Matyó ruhás emberekkel nem találkozni már az utcákon, viszont a boltokban árulják a tarka mintás souvenireket.

A Hadas városrésztől részben épp ettől kaptam frászt. Felépítettek a belvárosban néhány tájházat, ahol különböző családok árulják a kézzel készített portékáikat. Minden helyen nálam fiatalabb srácok fogadtak a pénztárnál, gondolom nyári munkára befogták a családok a gyerekeiket. Először a bútorfestő házba mentem be, ahová 200Ft a belépő, két kis teremből, plusz az előszobából áll, és bármi megvehető (tükrök, tálak, szekrények), hozzáteszem elég drágán, ezért a belépődíjon kívül másért nem fizettem. A mézeskalácsos bolti részéhez nincs belépő, és láthatjuk, ahogy az anyuka közben készíti a mézeskalácsokat. Viszont a mesekiállítás rész 300 Ft-ért megtekinthető, az egyik része raktárhoz hasonlít, a kiszolgáló srác haverja a háttérben számítógéppel játszott. Öt mesét raktak össze a vitrinekben papírmaséból, de Jancsi és Juliska mézeskalács háza sem mézeskalácsból volt. A legjobban még Hófehérke története hozta helyre a renomét, mert ott a díszletet tényleg mézeskalácsból készítették: ágyakat, tükröt, fát, szekrényt. A Kézműves ajándékbolt legalább nem akart a nevével mást mondani, mint ami igazából, de a csuhé tárgyakon kívül néhány giccs is kapható. A Kisjankó Bori Emlékházba diákoknak 100 Ft a belépő, de a küszöbön megálltam és kifordultam, mert egy egyszerű parasztházat láttam, ami nem az első és nem is az utolsó lett volna életemben. A tűzzománcoshoz és a fazekashoz már be se néztem, mert elment a kedvem. Értem én, hogy a kézműveskedésből nehéz megélni, csak akkor döntsük el, hogy boltot vagy múzeumot szeretnénk nyitni és ne verjük át az embereket.

A gépmúzeumnak csak az udvarára néztem be, egy szabadtéri kiállítás (csöpögött az eső), ahol különböző gépek vannak a kertben kiállítva. Aztán a Mezőkövesdbe vetett hitem az Iskolatörténeti Kiállítás hozta kissé helyre, ahová azt hiszem diákoknak 200 Ft a belépő. Egy volt biológia-földrajz tanár gyűjtögette össze a tárgyakat, és egy volt ének tanár vezetett engem körbe. Nincs sok kiállított dolog, és ha kicsit gonosz akarok lenni, akkor nem is nagy kuriózumok, na de ahogy a nő lelkesen végigmutatott mindent töviről hegyire, az bámulatos volt! Beültetett az általános iskolai padba, kezembe adta a nádpálcát, és megmutatta milyen nehéz egy tintatartó. Lapozgatta előttem a füzeteket, hogy milyen szépen írtak a gyerekek, és beszélgettünk az osztályozásról, aztán a tankönyveket nézegettük. A gimnáziumi tárgyakat bemutató teremben az Osztály krónikát csodáltuk meg, ahová a diákok naplószerűen bevezették a kirándulás élményeiket. Eddig nem is tudtam, hogy korábban a sapkákon jelezték, hogy ki milyen tanuló, a három csík volt a kitűnő, két csík a jó, egy csík a rossz tanuló, és ha nem volt csík, akkor bukott a diák. Bár a hölgy szerint jobb volt az, mikor megmondták központilag szóról szóra, hogy mit kell tanítani a gyerekeknek, és csak egy tankönyv volt, de nekem nagyon szimpatikus volt. Ráadásul képzelem, hogy mindenkinek ekkora lelkesedéssel mutat végig mindent. Ajánlotta, hogy ha a szakdolgozatomhoz kell majd valami, akkor nyugodtan menjek oda kutatni. Nem szerettem volna azzal lelombozni, hogy pont arról fogok írni, ami neki nagyon nem tetszik, a kompetenciák alkalmazásáról az oktatásban.

Nem volt túl napos idő, sőt, de a szüleim panaszkodtak, hogy rengetegen voltak a fürdőben. És igaz, hogy vannak beltéri és kültéri medencék is, de nekik az élmény nem adott többet a Dagály fürdőnél. Kicsit csalódtunk mindannyian, talán azért, mert túl nagyok az elvárásaink, de alapvetően nem volt ez rossz nap.