Matyóföldön

Tegnap előtt a szüleimet elkísértem Mezőkövesdre, de míg ők tovább buszoztak Zsóry-fürdőbe, addig én megnéztem a nevezetességeket. A Szent László téren található a város leghíresebb temploma és a Matyó Múzeum. A Szent László templom alapjai am15. századból valók az emléktábla szerint, az alapok gótikusak, de a hajó és a torony barokk kori. A legérdekesebbnek mégis az oldalkápolna színes freskóit találtam, ahol a népet matyó ruhás emberek alkotják. (A helyi jelleg ugyanígy dominál Szegeden a papucsos Madonnánál is.)

A Matyó Múzeum földszintjén időszaki kiállítást nézhetünk meg, ahol ezúttal népi ékszerek voltak összegyűjtve az ország különböző részeiből, pl. Bajáról, Debrecenből, Fótról és természetesen Mezőkövesdről. Az ékszereket formáik és funkciók szerint különböztették meg a tárlaton, méghozzá a következő csoportokat képezték: ékesít, jelöl (pl. a nyakláncon a láncok száma és színe életkort jelöl), mágikus (talizmán, amulett, gyógyító szerep), gyakorlati. A fölső emeleten van az állandó kiállítás „Matyó népélet – Tárgyakban élő hagyomány” címmel, ahol azt is megtudhatjuk, hogy a matyóság a 18-19. században formálódott néprajzi csoport. A név népi hagyomány szerint a Mátyás névből származik, mivel Mátyás királytól kaptak mezővárosi kiváltságot (ehhez képest nem értem az időbeli eltolódást). Népviseletbe öltöztetett bábuk, tájjelegűen berendezett ház, néhány tárgy, és főleg fényképek, leírások alkotják az installációt. A kis témák lefedik egy család életét a párválasztás, házasság, gyermekáldás, vallás, öltözék stb. Figyelemre méltó hagyomány a Mária-lányoké, akik egyházi ünnepeken jelennek meg, furcsa tornyos, gyöngyös fejfedőben. Megemlítik, hogy a 19-20. században indult a nemzeti kultúra konstruálása sok országban, így Magyarországon is, és ekkor a nemesség és középosztály a paraszti hagyományokhoz nyúlt. Megjelentek a reklámokon a matyó ruhás lányok és fiúk irónt, csokit, cigit, rádiót árulva. Ebben az összeállításban mintha éreztem volna a fricskát, de igazából Mezőkövesd ebből kezdett hasznot húzni... Matyó ruhás emberekkel nem találkozni már az utcákon, viszont a boltokban árulják a tarka mintás souvenireket.

A Hadas városrésztől részben épp ettől kaptam frászt. Felépítettek a belvárosban néhány tájházat, ahol különböző családok árulják a kézzel készített portékáikat. Minden helyen nálam fiatalabb srácok fogadtak a pénztárnál, gondolom nyári munkára befogták a családok a gyerekeiket. Először a bútorfestő házba mentem be, ahová 200Ft a belépő, két kis teremből, plusz az előszobából áll, és bármi megvehető (tükrök, tálak, szekrények), hozzáteszem elég drágán, ezért a belépődíjon kívül másért nem fizettem. A mézeskalácsos bolti részéhez nincs belépő, és láthatjuk, ahogy az anyuka közben készíti a mézeskalácsokat. Viszont a mesekiállítás rész 300 Ft-ért megtekinthető, az egyik része raktárhoz hasonlít, a kiszolgáló srác haverja a háttérben számítógéppel játszott. Öt mesét raktak össze a vitrinekben papírmaséból, de Jancsi és Juliska mézeskalács háza sem mézeskalácsból volt. A legjobban még Hófehérke története hozta helyre a renomét, mert ott a díszletet tényleg mézeskalácsból készítették: ágyakat, tükröt, fát, szekrényt. A Kézműves ajándékbolt legalább nem akart a nevével mást mondani, mint ami igazából, de a csuhé tárgyakon kívül néhány giccs is kapható. A Kisjankó Bori Emlékházba diákoknak 100 Ft a belépő, de a küszöbön megálltam és kifordultam, mert egy egyszerű parasztházat láttam, ami nem az első és nem is az utolsó lett volna életemben. A tűzzománcoshoz és a fazekashoz már be se néztem, mert elment a kedvem. Értem én, hogy a kézműveskedésből nehéz megélni, csak akkor döntsük el, hogy boltot vagy múzeumot szeretnénk nyitni és ne verjük át az embereket.

A gépmúzeumnak csak az udvarára néztem be, egy szabadtéri kiállítás (csöpögött az eső), ahol különböző gépek vannak a kertben kiállítva. Aztán a Mezőkövesdbe vetett hitem az Iskolatörténeti Kiállítás hozta kissé helyre, ahová azt hiszem diákoknak 200 Ft a belépő. Egy volt biológia-földrajz tanár gyűjtögette össze a tárgyakat, és egy volt ének tanár vezetett engem körbe. Nincs sok kiállított dolog, és ha kicsit gonosz akarok lenni, akkor nem is nagy kuriózumok, na de ahogy a nő lelkesen végigmutatott mindent töviről hegyire, az bámulatos volt! Beültetett az általános iskolai padba, kezembe adta a nádpálcát, és megmutatta milyen nehéz egy tintatartó. Lapozgatta előttem a füzeteket, hogy milyen szépen írtak a gyerekek, és beszélgettünk az osztályozásról, aztán a tankönyveket nézegettük. A gimnáziumi tárgyakat bemutató teremben az Osztály krónikát csodáltuk meg, ahová a diákok naplószerűen bevezették a kirándulás élményeiket. Eddig nem is tudtam, hogy korábban a sapkákon jelezték, hogy ki milyen tanuló, a három csík volt a kitűnő, két csík a jó, egy csík a rossz tanuló, és ha nem volt csík, akkor bukott a diák. Bár a hölgy szerint jobb volt az, mikor megmondták központilag szóról szóra, hogy mit kell tanítani a gyerekeknek, és csak egy tankönyv volt, de nekem nagyon szimpatikus volt. Ráadásul képzelem, hogy mindenkinek ekkora lelkesedéssel mutat végig mindent. Ajánlotta, hogy ha a szakdolgozatomhoz kell majd valami, akkor nyugodtan menjek oda kutatni. Nem szerettem volna azzal lelombozni, hogy pont arról fogok írni, ami neki nagyon nem tetszik, a kompetenciák alkalmazásáról az oktatásban.

Nem volt túl napos idő, sőt, de a szüleim panaszkodtak, hogy rengetegen voltak a fürdőben. És igaz, hogy vannak beltéri és kültéri medencék is, de nekik az élmény nem adott többet a Dagály fürdőnél. Kicsit csalódtunk mindannyian, talán azért, mert túl nagyok az elvárásaink, de alapvetően nem volt ez rossz nap.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.