Holnap zár a Szépművészeti Múzeum Nuda Veritas kiállítása, úgyhogy gyorsan készítek egy összefoglalót, hátha valakinek még kedve támadna hozzá… A szecessziót az egyik legkedveltebb művészeti stílusként szokták megnevezni színes, ornamentális (indák, növények, virágok) mintái miatt. Német nyelvterületen Jugendstiel-nek nevezik, angolul Arts and Crafts-nak, és bár merítettek egymásból, a különböző területeken máshogy bontakozott ki a motívumkészlet.

 Állítólag 2010. december 31-én az a szokás, hogy ki kell menni a lovira, és fogadni helyre-tétre-befutóra. A Nemzeti Vágtát leszámítva még soha nem voltam lóversenyen, főleg nem Szilveszterkor, de van egy különleges hangulata, az biztos!

A Kincsem Park 14 órától indította műsorát, a futamok 16-kor kezdődtek. Mi 17:30 körül értünk ki a helyre (a Pillangó utcai metrómegállónál van), ahol fejenként 1000 Ft-ot kellett belépőként kifizetni, majd körbekerülnünk a pályát mire a lelátóhoz érünk.

 Ági barátnőm már szeptember óta a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Kar könyvtárában dolgzik, most alkalmunk nyílt rá, hogy meglátogassuk őt munkahelyén. Az egyetem honlapja szerint a kar 1955 óta működik, bár eleinte csak egy klinikával rendelkezett. Jelenleg a Kálvin tértől nem messze, a Szentkiályi úton helyezkedik el épülete. 

 A Budai Várban található Magyar Nemzeti Galériában két hét alatt három kiállítást is sikerült megnéznem. Számomra úgy tűnt, hogy a XIX. Nemzet és művészet teljesen, míg a Munkácsy-kiállítás részben a Galéria állandó gyűjteményére hivatott felhívni a figyelmet. Ugyanakkor jó kis összefoglalást nyújtanak, előbbi egy korszakról, utóbbi egy életműről. Felicien Rops, a „belga szimbolizmus mestere” is az életmű kiállításokhoz csatlakozik, noha a művészről eddig (szégyenszemre?) nem hallottam.

Hó elején néztem meg Martin Munkácsi kiállítását a Ludwig Múzeumban, mely még 2011. január 9-ig tekinthető meg. A gyűjtemény legtöbb darabja F. C. Gundlach német divatfotós tulajdona (2005-ben a hamburgi International Haus der Photographie-Deichtorhallen kiállítási csarnokban, 2006-ban a berlini Martin-Gropius-Bauban állították ki), és Munkácsi 1923-1963 közötti alkotói korszakát mutatja be több mint 250 képben. Köztük több olyan is található, mely eredetileg folyóiratokban és képeslapokon jelent meg, ezért eddig mellőzték újraközlését. Láthatunk olyan újságokat, melyeknek dolgozott, végiglapozhatunk monográfiákat és kiállították a fotográfiai évkönyveket is, amikben szerepelt. (Forrás: Tárlat, 2010. szeptember-december, 35. szám)

 Régóta tartozom a drezdai beszámolóval, pedig egészen elcsodálkoztam az ott látottakon (2010.11.21-én). Tanulmányaimból csak a Drezda-Zwinger szókapcsolat maradt meg, ami talán azért is nem meglepő, mert a várost 1945-ben lebombázták, a történelmi épületekkel együtt. Majd a régiek helyett újakat építettek, ahogy egy 1975-ös Drezdai Állami Műgyűjtemények katalógus fogalmaz: „Az Elba menti város újjáépített kulturális intézményeinek és új lakónegyedeinek az együttesében a drezdai műkincsek is modern múzeumokat kaptak (…). Drezda, a felvirágzó szocialista nagyváros, dinamikusan fejlődő iparával, számos tudományos intézményével, főiskoláival, csodás történelmi emlékműveivel és tájának szépségével történetében először vált a dolgozó nép és a művészetek találkozásának eleven központjává.”

  Egyszer összeszámoltam, hogy eddig 22 országban jártam*. Sajnos csak Európán belül, más kontinensre nem jutottam még el. Utazgatós családból származom, eleve azért, mert négy testvéremmel és szüleimmel mindannyian máshol születtünk az országban (én Szolnokon, édesapám az Alföldön, édesanyám a Mátrában, nővéreim Debrecenben, Bonyhádon, Szegeden, bátyám Derecskén...).

Másrészt édesapám már 17 éves kora óta a MÁV-nál dolgozik, így szerencsére életem jó részében ingyenesen vagy kedvezménnyel utazgattam az országon belül. Talán ebből is következett, hogy mivel jóval több műemléket láttam, mint az átlagember, művészettörténet szakot végeztem az egyetemen. Rengeteg városban jártam vasutasokkal, művészettörténészekkel, a könyvtárszakosokat pedig én kezdtem el kirándulni vinni az „Országjáró könyvtárosok” keretében. Nagyon jó érzés volt (ugyanakkor számomra különös), hogy néhányan a segítségemmel jártak először külföldön.

Thomaskirche Bach sírjával

 Talán mondanom sem kell, hogy Lipcsében Johann Sebastian Bachot óriási kultusz övezi, hiszen itt töltött életéből 27 évet, és itt is érte a halál. Testét végül a Thomaskirche főoltára előtt helyezték el, a templomban sokszor rendeznek hangversenyt is tiszteletére, főleg most Bach születésének 300. évfordulója alkalmából.

Ebben a templomban még első nap (november 19-én) részt vettünk egy Motette orgonaesten, ahová a belépő fejenként 2 euróba került. A programban meghirdetett zenék meghallgatása mellett a hívők közösen is énekeltek, és a papnő három imát mondott, a Miatyánkat pedig ismét együtt imádkazta a nép, természetesen németül. A kb. egyórás műsor után szabadon körbejárhattuk és fényképezhettük a templomot, köztük a zeneszerző sírját.

 A Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyik művészettörténet tanára látogatást szervezett hallgatóiknak a lipcsei múzeumtechnológiai kiállításra (International Fachmesse für Museums- und Ausstellungstechnik, rövid nevén MUTEC, amely egyébként 3 napos), egy drezdai kitérő ígéretével. Mivel a busz befogadóképessége nem telt be, ezért az ELTE művtöris hallgatói körében is meghirdették ezt a lehetőséget. Bár már végeztem a szakon, a levelezőlistán még fenn vagyok, és mindig szerettem a művtörisekkel utazni, akiknek ugyanolyan vágyuk egy-egy város minden nevezetességét felkutatni, mint nekem.

 A Corvin Bevásárlóközpont emeletén meglepődve fedeztem fel az Art BLOKK Galériát, amely 3 hónapig (gondolom év végéig) arra hivatott, hogy a kortárs művészetet népszerűsítse a lézengő embereknek. Az Index szerint csak az üres helyek kitöltése miatt nyitották meg, de hát egyrészt a galériák ugyanolyan üzletek, csak ott képek vásárolhatók meg ruházat/élelmiszer/elektronika stb. helyett. Másrészt külföldön is előfordul, hogy a bevásárlóközpontokba viszik a könyvtárakat és a galériákat, így jobban az emberek mindennapjaiba csempészik a kultúrát. Interneten talált példák: Yokohama - SOGO department store, Párizs - Galeries Lafayette, Norvégia - Madla fiókkönyvtár. Érdemes ezen elgondolkodni, hogy kinek mennyire szimpatikus a "Kultúrát a bevásárlóközpontba!" elképzelés.