Városok, ahol már jártam...

2010.12.18. 22:11

  Egyszer összeszámoltam, hogy eddig 22 országban jártam*. Sajnos csak Európán belül, más kontinensre nem jutottam még el. Utazgatós családból származom, eleve azért, mert négy testvéremmel és szüleimmel mindannyian máshol születtünk az országban (én Szolnokon, édesapám az Alföldön, édesanyám a Mátrában, nővéreim Debrecenben, Bonyhádon, Szegeden, bátyám Derecskén...).

Másrészt édesapám már 17 éves kora óta a MÁV-nál dolgozik, így szerencsére életem jó részében ingyenesen vagy kedvezménnyel utazgattam az országon belül. Talán ebből is következett, hogy mivel jóval több műemléket láttam, mint az átlagember, művészettörténet szakot végeztem az egyetemen. Rengeteg városban jártam vasutasokkal, művészettörténészekkel, a könyvtárszakosokat pedig én kezdtem el kirándulni vinni az „Országjáró könyvtárosok” keretében. Nagyon jó érzés volt (ugyanakkor számomra különös), hogy néhányan a segítségemmel jártak először külföldön.

Egyesek a városokat térképen vagy földgömbön jelölik, ahol már megfordultak, én viszont többek közt a „TripAdviserCities I've visited” nevű alkalmazás miatt csatlakoztam Facebookra néhány évvel ezelőtt. Ezen keresztül jelölhetjük, hogy mely városokban jártunk már eddig, mik a kedvenceink, illetve hová szeretnénk még eljutni.

Sajnos nem minden város található az adatbázisban, csak a nagyobbak. A fejtörést pedig az okozhatja, hogy az adott ország nyelve szerint kell rákeresnünk a településekre. Tehát például hiába mondjuk azt, hogy „Lipcsében” jártunk, ha Németországban „Leipzig”-nek hívják, de a román, sőt orosz/ukrán/bolgár városokkal még nagyobb bajban lehetünk. Fentebb láthatjátok jelenlegi térképem a meglátogatott (nagyobb) városokról. Ezen kívül összesíti a városok számát és ki is listázza. A Facebook fotóalbumainkat párosíthatjuk a városnevekkel.

Ha tudtok ennél jobb alkalmazást (amiben egyébként biztos vagyok), akkor kérlek szóljatok!

 

* Országok, ahol már jártam: Anglia, Ausztria, Belgium, Bulgária, Csehország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Lengyelország, Macedónia, Magyarország, Moldova, Németország, Olaszország, Oroszország, Románia, Svájc, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Törökország, Ukrajna 

A bejegyzés trackback címe:

https://habosvilla.blog.hu/api/trackback/id/tr942524904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gojho mytyx 2011.04.27. 07:44:49

Amikor még nem szinte csak doktoranduszok tartották az órákat a tanszéken, Hangodi Ági rendszeresen szervezett kirándulásokat. Persze, akkor még a tanszékvezető is más volt.

habosvilla 2011.05.02. 14:53:00

A régebbi időkről nem nagyon tudok. Mikor 2005-ben az egyetemre kerültem, akkor nem volt éppen hagyománya a szervezésnek. 2006-ban indultunk kirándulgatni pályázati pénzekből.
Már befejeztem a szakot, de örömmel látom, hogy az utazások folytatódtak. Tudtommal a napokban Prágában jártak a könyvtáros hallgatók.
Fotók az elmúlt évekből: picasaweb.google.com/konyvtarszhek , picasaweb.google.com/konyvtarszhek2008 , picasaweb.google.com/konyvtarszhek2010
süti beállítások módosítása