Tapolca egyike azon városoknak, ahol a szép és a nem egészen szép részek váltakoznak zavarbaejtő gyorsasággal. A főteret egy szentháromság szoborral igyekeztek kiemelni, de a mellette futó út miatt a főnézete alig közelíthető meg veszélytelenül. Itt található egy pesti ismerős, a Duna-parton sétáló turisták egyik fő kedvencének mása, a Marton László alkotta Kiskirálylány szobor. Nem messze innen a városi könyvtár és iskolamúzeum egyben, mely hétvégén sajnos éppen zárva nyáron (néztem a honlapot, de ez sajnos nem vált egyértelművé számomra). 

 A Malom Tó és környéke gyönyörő, meseszép. A tavacskában visszatükröződnek a környező épületek, a folyó mellett park. Egyik épület a Marton László kiállítás színhelye, ahová viszonylag drága a belépő (diákoknak 800 Ft, a Szépművészeti Múzeum legnépszerűbb időszaki kiállításai kerülnek ennyibe). A kétemeletes tárlaton különböző nagyobb szobrok „makettjei” és előtanulmányai találhatók. A kiállítás felügyelőjétől megtudhattuk, hogy a Kiskirálylány mása Tokióban is látható. Emellett ott állt még a tanulmány többek közt A Dunánál (Parlament oldalánál eredetije), a Pásztorfiú és a Kuruc generális (utóbbi kettő eredetije Tapolcán) szobraihoz. A falakon a szobrász festményei, leginkább tájakat ábrázolnak, de hát meg kell hagyni, hogy nem véletlen lett inkább szobrászként híresebb. A lépcsőfordulóban fotók a köztéri szobrokról igazi helyükön, talán ezzel próbálták pótolni, hogy  a makettekhez nem írták oda a hollétüket, vagy el tudnám képzelni, hogy mindegyik mellett ott legyen egy fotó a nagyobb változatáról… 

A fiúk a galériában nem voltak velünk, hanem rögtön a Szent Antal Bormúzeumba mentek, ahová követtük őket. Az idegenvezetést egy nyugdíjas bácsi végezte, aki nagy lelkesedéssel mondta el a népi eszközök eredetét a sokadik látogatócsoportnak is. Egyben vált a borospince tájházzá, néprajzi kiállítássá, és borászati eszközök bemutatóhelyévé. A 400 Ft-ba még az is belefért, hogy háromszor féldeci bort megkóstoljunk, a gyerekek pedig szőlőlét kaphatnak. Kedvenc történetem a Somlói juhfarké, amit a nászéjszakák borának neveztek el amiatt, hogy ha azt isszuk, akkor fiunk születik majd. 

A Tavas barlang népszerű turistahely, és ennek tudható be, hogy kétórás sorbanállás után juthattunk be a csónakokhoz. A beszállás előtt rövid összefoglaló a barlangról, köztük például, hogy 180 m hajózható, és 70 m bejárható. Vize tiszta karsztvíz, amelyen a csónakokkal a kijelölt szakaszon hajózhatunk. Fejre vigyázni! 

Tapolcától vissza Révfülöpre busszal mentünk, hogy a tájat láthassuk. Ismerősünk – aki egyébként tanárnak készül –, rögtön bemagoltatta velünk a Tapolcai-medence hegyeit (tanúhegy = vulkáni utóműködésről tanúskodik): Badacsony, Csobánc, Szentgyörgyhegy, Gulács, Tótihegy, Hegyestű.

 Vannak olyan évek, mikor egyszer sem járok a Balaton környékén, idén viszont már sokadjára mentem. Barátaimmal a Balaton-felvidékre látogattunk, akárcsak pár hete a Művészetek Völgyébe, de úgy vettem észre, most sokkal többet kaptam a vidék hangulatából. Révfülöpön szálltunk meg egy ismerősünk családjánál, és onnan látogattunk Tapolcára és Szigligetre. A Balaton és a borok viszont mindhárom napunk állandó elemévé vált.

 Melegben utazni nem a legjobb, viszont fürödni hidegben nem jó, ezért Révfülöpre érkezésünk után rögtön a Balatonhoz vettük az irányt. A Szigeti strandbelépő mindössze 400 Ft, a víz nagyon kellemes volt, a kilátás pedig a kék vízen tündöklő fehér vitorlásokra nyílt (épp vitorlásverseny zajlott, melyen ismerősünk is részt vett). A strandon finom a palacsinta, és az édes borokat kedvelőknek a bodzabort ajánljuk. Esténként szabadtéri mozielőadást is megtekinthetünk baráti áron, a legnagyobb kikapcsolódási lehetséget pedig a Móló biztosítja (360 fokos térkép), éttermekkel, discoval, cukrászdával, napközben üzletekkel.

 A városközpontban található a városi könyvtár, a galéria és a helytörténeti múzeum. A galériába egyedül kellett bemennem, mert mások nem vállalkoztak rá (diákoknak 200 Ft, felnőtteknek 400 Ft a belépő). Ezúttal Tisza-Kalmár György alkotásait lehetett megszemlélni (technikák közül az olajfesték mellett a tus és toll fordult elő, illetve a szitanyomat), és minden kép ára is tudható volt. Úgy vettem észre, 15.000 Ft-tól egészen 450.000 Ft-ig mozgott a skála. Stílusára jellemző, hogy lmosódott emberalakokat és színeket fest. Képcímei közül példák: Hitben, Reménykedve, Megérkezés, Fényben, Próféta, Utazás I-VI.

A honismereti gyűjtemény egészen alapos, úgy hallottam, hogy a polgármester külön büszke rá, és annak is örülnek, hogy Révfülöpnek van ilyen (ellentétben néhány környező településsel). Emellett hozzá kell tennem, hogy a kevésbé elszántaknak nem biztos, hogy annyira leköti a figyelmét. A tárlat a hagyományos eszközöket használja: vitrinen át tekinthetünk meg régi cikkeket, fotókat stb. Kiemelkedően ötletes a fürdőház fából megmintázása, és egy századeleji fürdőruha egy babára adva.

A gyűjtemény tematikusan van bemutatva. A kőzetektől indulunk, pl. felirat mutatja a „Ferroszilicium”-ot és a kalcit kristályt, a hosszabb szöveg a vitrinben viszont teljesen olvashatatlan, annyira távoli. Utána a „régi Google Maps” vagyis a VGI Vízügyi Filmstúdió és fotószolgálat 1987-es térképe tárul elénk, a szeletek kisebb részletekből összrakva. Majd Révfülöp bemutatása következik régi térképeken. Eszerint a Balatont először Angelo de Dalorto olasz térképész-csillagász földközi-tengeri hajózást segító térképe ábrázolja 1339-ben. Konkrétan Révfülöpről 1732-ben készült felvétel Mikoviny Sámuel által, amit egy 1755-ös vezérkari térképen használtak fel.

Ezután következik a hajózás, szőlőművelés és borkultúra, fürdő és üdülőkultúra, Révfülöp önálló községgé válása és nevezetes révfülöpiek témaköre. Híres személyek közül kiemelték a Pauler családot (Egry József festő felesége Pauler Juliska), Czigány Károly ügyvéd-írót, Pöltenberg Ernő 1848/49-es vértanút.

 Nevezetességek közül fontos még két templomrom: a fülöpi Árpád-kori  (a vasútállomás közelében, a fotón ez látható) és az ecséri. Ecsérpuszta külön település volt az Árpád-korban, de azóta már megszűnt, volt templomjának maradványai közigazgatásilag Kővágóörshöz tartoznak, és leginkább Révfülöphöz vannak közel.

 A Fülöp-hegyi Milleniumi kilátó messziről a város fölé magasodik. Kis túrával felmászhatunk hozzá, és a látvány kárpótól bennünket. No nem annyira a kilátó látványa, mely korunk jellegzetessége, Pelényi Gyula 2001-es tervei alapján: sárga fadeszkák határolják piros korláttal. fentről viszont egészen Tihanyig is ellátni, ha éppen nincs nagy köd. 

 Nekem csak a templomok és a szobrok fővárosa marad a "Paraszt Párizsnak" becézett Hódmezővásárhely, mely Budapesttől 3-4 óra vonatúttal megközelíthető. Sajnos kifogtuk azt a szerencsétlen időszakot, mikor az Alföldi Galériát (ahol a művésztelep alkotóinak munkáit őrzik), és anyaintézményét, a Tornyai János Múzeumot (ahol a Kiss Lajos emlékszoba, régészeti és néprajzi kiállítás van) éppen felújították, ezért nem tudtunk bejutni. A Németh László Városi Könyvtár (szintén emlékszobával) pedig már bezárt, mire szombat délre odaértünk.

Cserébe alaposan körbekirándultuk a várost, és így bukkantunk rá a különböző templomokra és a sok szoborra, díszkútra, melyekből montázst készítettem: 

 A vásárhelyi főtér, a Fekete Sas szállóval és az Ybl Lajos (Ybl Miklós unokaöccse) által eklektikus stílusban alkotott Városházával kihagyhatatlan. A Fekete Sas kávézóval is rendelkezik, nyáron a teraszról is lehet gyönyörködni a tájban, és az árak sem vészesek a helyhez képest.

 Egyedüli múzeum, ahová be is jutottunk, az a Terror Házával rokon intézmény, az Emlékpont. Mindenképp érdekelt muzeológiai szempontból a kiállítás, mivel már külsőleg is látni, hogy kiemelkedően modern épület. Tulajdonképpen a várt hatás fogadott, az embert sokkolóan éri a vizuális hatás, sötét szobában villózó fények és projektorral vetített képek, az interjúk több helyről szólnak egyszerre. Időben sorrendben haladunk 1945-től 1990-ig, minden teremben kinyomtatott esszéket vihetünk magunkkal emlékbe, mely az adott időszakról szól (kis negatív pont, hogy a sötétben lehetőségünk sincs beleolvasni). 

 Az első három termen édesanyám puskagolyóként rohant végig, és azt hajtogatta "Lilluskám, nekem ez még túl közeli, én ezt nem bírom!". Érdemes azoknak menni a kiállításra, akik már el bírják viselni a történelmet. A belépő nagyon olcsó, diákoknak 400 Ft, és valószínűleg nagyon sok csoportot visznek oda, hogy megismertessék a korszakkal (rendhagyó történelemórák - 33 közül lehet választani!!). 

 A termek sorrendben a földszinten: A megszakított hagyomány, Vesztesnek lenni, A Fehér Gárda - Ellenállási mozgalom, Egyházak diktatúrában. Ezeken kívül ott a "Galéria", tiszta fehér falakkal, amely kissé kizökkent bennünket a kiállítás hangulatából. Ha jól értettem, itt időszaki kiállításokat szoktak berendezni, ezúttal az 1988-1990 közötti időszakot mutatták be, vagyis a változás éveit, kiemelten Hódmezővásárhelyen. Megismerkedhetünk Rapcsák András mérnököt, akit 1990. november 6-án választottak polgármesterré, azóta utcát is neveztek el róla, és szobor is mutatja jelentőségét. Tetszett az ötlet, hogy egy szavazófülkét is felállítottak, illetve egy plakátoszlopot, természetesen a kor választási plakátjaival.

 Nagyon megszerettem a Foursquare nevű "helyfüggő szolgáltatást" (= location based services, a 4sq-n kívül még pl. Gowalla, brightkite), amelyen mindig be lehet jelölni („Check in”), hogy éppen hol járok az országban. Benne van a legtöbb népszerű üzlet, tér, metrómegállók, vasútállomás stb. Ha véletlen mégsincs még benne, ahol éppen járok, akkor azt én is beírhatom. Ezen kívül bármelyikhez adhatunk tippeket, hogy ha később valaki kíváncsi lenne, akkor utánanézhet, hogy mire számítson (pl. próbáljátok ki a habos-islert a szolnoki Marcipán cukrászdában; xy helyen gorombák a pincérek). A játék része, hogy minden „csekkolásért” pontot kapunk, és ha mi voltunk adott helyen a legtöbbet az elmúlt 3 hónapban, akkor mi leszünk a polgármesterek (mayor), illetve szerezhetünk kitünteséket (badge) pl. „local” ha egy héten háromszor bejelentkeztünk ugyanoda.

És mint általában a közösségi alkalmazásokon, bejelölhetjük ismerőseinket vagy az ismeretleneket, akiknek az útját követni szeretnénk és ők ezt visszaigazolják. (Egyre több helyről olvasom a hírt, hogy valószínűleg a Facebook együtt fog működni a Foursquare-rel.) Csekkoláskor üzeneteket is írhatunk, hogy épp mit csináltunk ott. Persze megint felmerül az adatvédelem kérdése, hogy mostanában sokkal kitárulkozóbbak vagyunk interneten. Nem kell már ide magánnyomozó, ha valaki követni szeretné az utunkat! 

Azért szeretem ezt az alkalmazást – azon kívül, hogy láthatom mit csinálnak éppen ismerőseim –, hogy a magam lépéseit is nyomon tudom követni. Imádok utazni, országon kívül-belül, Budapesten bárhová, és feljegyzéseket írhatok magamnak minderről. Egyszerűbb, mint amikor anno a naplómat kellett bogarásznom, hogy mit csináltam valamelyik nap. Ez is szinte mániává tud válni, hogy mindent dokumentáljunk (ezzel együtt nyílt terepet adva az utánunk kutatóknak). De az is előfordulhat, hogy egy-egy követőm miattam kap kedvet valamelyik városhoz, kiállításhoz vagy vendéglőhöz.

 Na de hogy lehetne ezt alkalmazni az oktatásban? Művészettörténész énem már találgat. Tegyük fel, (tudom-tudom, digitális írástudatlanság, digitális szakadék, de csak tegyük fel), hogy az osztályban van min. 6 mobilnettel rendelkező okostelefon, és a diákokat csoportokba osztjuk, úgy, hogy egy-egy mobil mindenhová jusson. A csoportok regisztrálnak egy-egy nevet Foursquare-n, és elkezdik követni egymást, így mindenki tudni fogja, éppen hol jár a másik, és miket látott már, ez pedig ösztönzően hathat.

Akkor már egyáltalán nem az a szituáció, hogy egy totót a kezükbe nyomunk egy kiállításon, (bár azt is lehet ezzel párhuzamosan), hanem elküldhetjük őket a város egy-egy kerületébe felfedezni azt, vagy osztálykiránduláson az adott városban széjjelnézni. Az a feladatuk, hogy minél több nevezetességet megtekintsenek, és tippeket írjanak hozzá. Felfedezhetik azokat is, amelyeket a Foursquare-n már korábban beírt valaki, vagy újakat is találhatnak. Ez utóbbi nehezebb, mivel a megtaláláson kívül érdeklődniük kell az épület/tér nevéről, a pontos utcáról és házszámról. A telefonokon manapság már elég jó minőségű kamera is van, ezzel könnyen dokumentálhatják a helyeket.

 A lényeg természetesen az, hogy minél jobban megismerjék az adott várost vagy kisebb léptékben kerületet. Ebbe beletartozhat a híres terek, nevezetes utcák (ezeken belül pl. a tippekként megírt szobrok és szép/megjegyzendő épületek), múzeumok, galériák, könyvtárak, hidak stb. feltérképezése. És hogy mi a jutalom? Közösen megnézzük a csapatok által készített fényképeket, listázhatjuk, hogy ki milyen helyeken járt (itt csak a művészeti szempontból értékes számít), és persze a csapatok levonhatják a következtetést, hogy ki lett a legjobb, és ki kapjon dicséretet – de hát ugye itt elvileg ez csak jelképesen számít.

A másik ötletemnél kisebb szerepet kap maga a Foursquare, de része lehet: Brüsszelben játszottam olyat, hogy az egyes nevezetességek mellé szervezőket állítottak, akiknél különböző feladatokat kellett csinálni, pl. kvíz kitöltése, koktél felismerése, puzzle. (Gondolom, ehhez hasonlít a Budapest hunting, amit egyetemünk minden félév elején szervez az akkor érkező külföldieknek.) Ilyen jellgű játékoknál is könnyedén nyomon követhetik a csapatok az állomásokat, hogy hol jártak eddig, és hová kell még elmenniük.

 Ha pedig mindenkinél lenne okostelefon a diákok közül (jójó, messzire mentem), akkor adhatnánk ki előre összeírt listákat is a nevezetességekről, és a csapatok tagjai feloszthatnák egymás közt, hogy kik merre menjenek (hol csekkoljanak be, hol fotózzanak, hol írjanak tippet). Persze a korábban vázolt módon is oszthatunk ki listát, és megnézzük, ki hány helyre jutott el, de akkor elmarad a felfedezés öröme. És a megnézett emlékek mennyisége inkább ne menjen a befogadóképesség határai fölé, mert akkor alig érünk vele valamit (akárcsak a hosszú múzeumi tárlatokon, pihenés nélküli városnézésen stb.).

Hogy ilyeneket lehetne telefon nélkül, papíron is játszani? Igen. (Hogy e-mailek helyett is lehetne postai úton levelezni? Igen.) Hogy ez csak utópia? Igen, de szerintem egész jól hangzik.

Tippek a Foursquare egyetemi használatára (angolul):

http://sociallearninglab.com/2010/07/06/10-ways-to-use-foursquare-in-educational-marketing/

http://blog.inigral.com/7-ways-colleges-can-use-foursquare/

http://doteduguru.com/id5026-foursquare-what-does-it-mean-to-university.html

 Múlt héten önvizsgálatot tartottam kereséseim szempontjából. Illetve első két nap szorgalmasan jegyzeteltem, hogy éppen mit miért keresek, a következő napokat pedig a „History”-ból írtam ki. (Hihetetlen, hogy egy-egy átlagos napon, néhány órás böngészés során milyen sok oldalt nyitunk meg!) Ezt a felmérést már régóta el szerettem volna végezni, ennek befolyásoló tényezői feltehetően:

•  Egyetemen mindig azt sulykolták, hogy az informatikus könyvtárosok a „profi felhasználók” vagy „profi keresők” (volt Internetes keresési technikák óránk és a Dialog adatbázisban is tanultunk keresni)
• Egyik barátnőm a keresési szokásokból írja MA szakdolgozatát, kérdőíveket állított össze ehhez, amihez a segítségem kérte.
• Nagyon elgondolkodtatott, amit Jóföldi Endre, a KeresőVilág írója mondott az egyik OszK-ban tartott Könyvtár 2.0 konferencián, nemrég predig azt adta egy bejegyzés címének, hogy a kutatások szerint "Egyre kevesebbet keresünk" –  nem tudom, ezt magamon biztosan nem érzem.
• A tanárképzésem során is az kristályosodott ki bennem, hogy a konkrét tárgyi ismeretek helyett (vagyis mellett) a keresésre, források megtalálására kell megtanítanunk a diákokat.

Visszatérve a múlt hetemre, egy teljesen átlagos hét volt, kétszer egy-egy napra elutaztam, de aznap is használtam a gépet hajnalban vagy éjszaka (a Facebook játékok szörnyen függőséget tudnak okozni: virtuális pénztől vagy éttermes játékban pl. hozzávalóktól esek el, ha nem lépek be minden nap). A könnyebbség érdekében, úgy döntöttem, hogy a napokat 0-24 óráig nézem, tehát ha hajnalban gépezek, az már a következő napnak számít. Megnehezítette a statisztika összeállítását, hogy három különböző gépen kerestem: laptopomon, netbookomon és szüleim PC-jén, illetve talán még a mobilomat is ide lehet számítani.

A legtöbbet természetesen a Google-ben kerestem (nem szoktam se Yahoo-t, se Binget stb. használni), de ezen kívül keresésnek számítom még többek közt a kövekezőket – mögötte zárójelben, hogy a hétből hány nap fordult elő, hogy elővettem őket:

•  YouTube-on zenék keresése (2 napon, ebből egyik nap 5, másiknap 3 videó)
•  Twitteren felhasználókra vagy kulcsszavakra, konkrét adatra keresés (4 nap)
•  Foursquare-n felhasználókra vagy úticélra keresés (2 napon, de úticélokból olyan sok volt, hogy nem striguláztam külön hányszor történt)
•  Facebookon ismerősök keresése (1 nap)
•  Molyon könyvek keresése (1 nap)
•  Picasaweben albumra keresés (1 nap)
•  KÖZIGÁLLÁSON állásajánlatra keresés (1 nap)
•  ELVIRA-n vonatokra keresés (1 nap)
• Isohunt-ról letöltendő videók keresése (1 nap)
• Célzottan a böngészőbe beírt honlapok tartalmában keresés: FSzEK oldalán a nyitva tartás, MNG honlapján kiállítás képeinek megnézése

 Nem érzem magam szakembernek a keresésekben, ezért nem tudom, hogy ezeket az oldalakat is ide lehet-e számítani (bár nehezen érteném meg, hogy miért nem, ha nem), de ha ezt elfogadjuk, akkor szerintem a többségre nem állíthatja magáról azt, hogy „csak a Google-ben keres”.

Legtöbbet vasárnap használtam a Google-t, méghozzá 20 különböző dologra kerestem rá, a második szerda 18 kereséssel, harmadik hétfő 16 kereséssel. Csütörtök volt az egyik nap, mikor elutaztam, akkor egyáltalán nem használtam a Google-t. Összesen 61 témára kerestem rá a héten.

 Ezek a számok viszont nem tükrözik azt, hogy valójában hányszor írtam valamit és nyomtam után a „Keresés” gombra, mivel sokszor előfordul , hogy egymás után többször keresek ugyanarra, a keresés finomítása érdekében, rosszabb esetben elgépelés vagy helyesírási hiba miatt. Ilyenkor ugye a Google is ajánl fel más keresési kifejezéseket, amelyekkel jobb eredményre juthatok. Ennek az összesített számnak a megállapítása már nehezebb, akkor már valamivel 100 fölött járok a Google-keresések heti számában.

 Legtöbbször 11 féle szókapcsolattal próbálkoztam egy svájci macikiállítás megtalálása miatt, ahol évekkel korábban jártam (egy szintén macis twittre szerettem volna reagálni). Úgy emlékeztem, hogy a helyet Schynige Platte-nak hívják (először nem is tudtam helyesen leírni). Később megpróbáltam a „Schynige Platte Svájc”, „svájc maci” és ezek idegennyelvű változatait, de egy fényképeken kívül (ami valóban Schynige Platte-ban készült, és egy lányt két hatalmas macival ábrázol), illetve néhány macis említésen kívül (hogy mikor nyílt a kiállítás), nem találtam érdemi információt: sem honlapot, sem nagyobb képgalériát, se információt arról, hogy ott van-e még vagy miért zárt be. 

Kereséseim indítékát a következőképp tudnám összefoglalni: 

•  Helyesírás (bizony, a Google-be szoktam beírni általában a kérdéses szót vagy kifejezést, és nem célzott helyesírásos oldalon vagy offline szótárban keresem), pl. utálom vs útálom
• Blogbejegyzéshez link, pl. Tükrös zenekar, Csík zenekar, Sheket zenekar honlapjai

• YouTube feltöltéshez, ilyenkor ki kell keresnem a koncertfelvételhez a szám címét, és hogy milyen tageket adjak hozzá, pl. Palya Bea – Add már, Uram az esőt!

• Twitteres reakció, tulajdonképpen ez az előző egyik változata, pl. mit jelent a remineralizáció szó, amit twitteren írt valaki
• Konkrét céllal (pl. „az Index felvásárolja a Magyar Hírlapot”-videó megmutatása az ismerősöknek)

 Tudom, mostanában kicsit hanyogaltam az informatika témakört, csak annyi minden történik az offline életemben is! Arra gondoltam, hogy most bemutatom, milyen eszközöket szoktam használni az online jelenlétemhez (amolyan Mandroid módra). 

 Mi ez? 

 Mi ez?

 Mi ez?

 Mi ez?

 Mit csinál kb. harminc kilencéves gyerek, ha teljesen szabadon vannak eresztve egy szülinapi zsúron? Most unokaöcsém születésnapján ezt megtapasztalhattam. Hát a végeredmény: vízibombázás, szaladgálás, kicsi a rakás. A számháborút nagyon élvezték, de minden gyerek elkezdte a sírást, mikor kiejtették őt a játékból... 

A Művészetek Völgye valami egészen varázslatos hely, ahol bármikor előbukkanhat egy felvonuló néptánccsoport, különleges művészetkedvelő emberek, utcazenészek és kézműves árusok. A programkínálat már szinte követhetetlen, idén két egész napot töltöttem itt (2010. júlis 29-30. között), de szinte egy egész hétnek tűnő élményt szereztem. 

Nagyon tetszett Kapolcson a Manóműhely és Szurdi Éva keramikus művei. Úgy tudom, mindkettőnek hagyománya van a Művészetek Völgyében. A manósok külön kis "fészket" szoktak berendezni, ahol tavon úszkálnak vízililiom-mécsesik, a fű közül pedig maguk a manók leselkednek ránk. Máshol kerámia-gombák nőnek ki a földből. Szurdi Éva munkái pedig színes, vidám használati tárgyak.

Negatív élmény a könyves sátraknál ért, ahová bármikor örömmel megyek nézelődni. Lehetett saját ex libris nyomdát készíttetni kb. 3000 Ft-ért, amin anyának és nekem is megakadt a szemem, de ahhoz képest túl nagynak tartottam ezt az összeget, amit hangosan megjegyeztem (mint lány az anyjának). Rögtön ott termett egy hölgy, aki elkezdett kioktatni, hogy ezt nehogy soknak tartsam már, mert ők „nem ezen akarnak nyerészkedni”… Nekem ez eddig eszem ágába sem jutott, de hát köszönöm, hogy erre felhívta a figyelmem. – Kedves árusok, azt ne vegyék már kritikának, ha soknak tartják az árakat, mert attól még tetszhet a portéka, csak azt jelenti, hogy nincs rá az embernek annyi pénze. De letámadással biztos nem fognak vevőt szerezni maguknak.

Az árak valóban magasak. Tudom, hogy a kézműves munkát meg kell fizetni, és külön a fesztiválos felárat. Cserébe egy helyen van nagyon sok dolog. Ugyanígy az étel és az ital sem olcsó, ahogy általában a rendezvényeken nem az. Jellegzetes itt a kenyérlángos (500-700 Ft), amelyet többnyire kemencében sütnek, és a kenyérre különböző feltéteket tesznek, leginkább tejfölt sajtot, kolbászt,  esetleg szalámit vagy zöldségeket. Másik népszerű étel a kobuci (600 Ft), ami fokhagymás tejfölből, darált kolbászból, darabokra vágott uborkából és paradicsomszeletekből áll.

Kapolcson ellátogattunk Palya Bea színpadához, mikor éppen Hámori Gabriellával (pl. Állítsátok meg Terézanyut!) beszélgetett. Szó volt múltról és jövőről, filmbeli szexjelenetekről és egyéb érdekességekről. Néhány elcsípett gondolat:

• Kiderült, hogy Gabi nem szerette visszanézni és visszahallgatni magát, de már ehhez hozzászokott – Bea ugyanígy nem szereti visszahallgatni saját éneklését.
• Hámori Gabi nem bírja elvilselni, ha egy nővel rossz a viszonya, így a féltékenységgel sem tud mit kezdeni.
• A színészek általában félnek a szexjelenetektől, de közeli baráttal könnyebb végigcsinálni. Vigyáznak arra, hogy megváljanak saját gesztusaiktól, és ott is színészekként viselkedjenek.
• A színésznőt sokan hívják Terézanyunak, és úgy vette észre, hogy sokat jelentett ez a film egyeseknek.
• Fog szerepelni a Duna TV Állomás című tévéfilmjében, de sorozatot nem forgatna, mert azt nehéz műfajnak tartja.
• Egyre több ötlete van filmek történetéhez, amit majd egyszer szeretne megvalósítani. Szokta ezeket jegyzetelni, és onnan jött az ötlet, hogy sok értékes színész ismerőse van, akik nem kapnak szerepeket. Magára azonban nem bírna szerepet írni.
• Egy hajszál választotta el attól, hogy képzőművész legyen, de „megijedt annak magányosságától”. Nemrég visszalátogatott Szarvasra, abba az alkotótáborba, ahol korábban festett, de már rajta van a „ringrozsda”, mert már rég festett, mostanában csak firkál.
• Már egyre többet gondol rá, hogy gyereket szeretne.

 Ezen kívül hallgattunk még irodalomról szóló beszélgetést, konkrétan az alkohol és az írók kapcsolatáról (pl. Katzenjammerológia). Illetve benéztünk a kapolcsi templomba, melynek galériáján modern képzőművészek kiállítását láthattuk vallási témában.

Kapolcs után Öcsre mentünk, a kőbánya színpadához. Kirándultunk egyet a gyönyörű környéken, elsétáltunk egészen a kőbányáig. Az esti koncert 500 Ft-ba került, cserébe a Tükrös zenekar és a Csík zenekar koncertjét is meghallgattuk.

Előbbi mezőségi dalokból válogatott, pl. Szék, Kolos, Magyarpalatka, Boncida községek zenéiből. Négy hegedűs és egy csellós húzta el egyszerre a nótánkat. Közben mezőségi képeket vetítettek a háttérben, illete egy néptáncospár – Szabó Szilárd és Németh Ildikó – ropták nagyon szorgosan. Már ekkor sokan, piciktől egészen az idősekig megjelentek a színpad előtt, ami csak csúcsosodott a Csík zenekar koncertjére, ahol tűt is alig lehetett volna elejteni (az eső ellenére is).

 A Csíknak már hagyománya van a Völgyben, de sikerük ezen is túlnyúlik, hiszen többszörös platinalemez tulajdonosok (ami a számletöltések korszakában elég nagy eredmény). Népszerűségüket gondolom annak köszönhetik, hogy kortárs könnyűzenei számokat hangszerelnek át népzenei változatra: felcsendültek a Kispál és a Borz és a Quimby slágerei, mindegyikbe népzenei szólók belecsempészve, majd utána népnevelés céljából ezeknél autentikusabb számok is elhangzottak. Mindeközben a frontember fiatalokat megszégyenító módon mutatta be zselémozgását, de ugyanígy a közönség tánctudását is tesztelhettük.

 Következő koncertélményem pedig Palya Beához kötődik, aki ugyan az este 11 óás kezdési időponttal jól megváratta a közönséget Monostorapátiban, addig a Sheket nevű, fiatalokból álló előzenekar kárpótolt bennünket. Unokahúgommal megbeszéltük, hogy jók a srácok, de érdekes módon a visszatapsolás (?) után élték ki legjobban magukat, és jó lett volna, ha végig ezt a felszabadult zenélést mutatják.

Ritkán látni olyat, aki ennyi átéléssel és felszabadultan viselkedik a színpadon, mint Palya Bea. Az énekesnő gesztikulációiról alig lehet elterelni a figyelmünk (ha esetleg túl közel állunk), pedig hangja is fantasztikus. Viszont ami az előnye, az kicsit a hátránya is, mivel a közönség az örömzene és improvizáció közben nehezen tud mit kezdeni magával, ha az túl sokáig tart. Ez a kis megjegyzés azonban a lényegen nem változtat: szeretjük Palya Beát és szeretjük a Művészetek Völgyét.

 (A Palya Bea koncerten készített videóim a YouTube-on: Add már, Uram az esőt; Part time lover; Én nem akarok mindenáron férjhez menni; Mama)

 Vajon mi jut eszébe általában az embereknek a futurista művészetről? - ez a kérdés foglalkoztat, mióta megnéztem a Magyar Nemzeti Galéria Depero, a futurista c. kiállítását (párom sommásan megfogalmazta, hogy neki semmi, és azt sem tudja, hogy egyáltalán van ilyen). Én kissé félve mentem el a tárlatra, mert az avantgárd olyan része a művészettörténetnek, amivel kevésbé tudtam azonosulni. Ahogy észrevettem a környezetemben, nem vagyok ezzel egyedül - na, nem a volt hallgatótársaimra vagy oktatóimra gondolok -, az emberek nem értik, hogy mi értelme mértani idomokkal, színekkel játszani a festményeken, nonfiguratív alakzatokat használni, analitikusan vagy szintetikusan elemeire bontani a formákat (a két utóbbi fogalom a kubizmus két korszaka). A futurizmust leginkább azért kedveltük a legtöbb szaktársammal, mert keveset kellett megjegyezni róla (pardon a kendőzetlen megfogalmazásért): lényege a gépek, a száguldás szeretete és ábrázolása. Filippo Tommaso Marinetti 1909-ben jelentette meg a "Futurista kiáltványt" (Manifesto del futurismo - eredetileg a francia Le Figaro-ban), és ebben fogalmazta meg a mozgalom lényegét.

 A MNG kiállítása Depero életművét mutatja be egyrészt, másrészt pedig a futurizmus hatását Magyarországon. Bevallom, Depero nevével eddig nem igazán találkoztam (híres futuristákként Marinettit, Boccionit, Ballat ismerem), úgyhogy ez a tárlat leginkább ehhez nyújt segítséget a nagyrészt időrendi bemutatással. Depero életét négy fázisra osztották, és eszerint rendezték el a kiállított tárgyakat: 

 Nehéz ügy ez a futurizmus, továbbra is kíváncsi lennék arra, hogy mit ért meg belőle egy olyan látogató, akinek nincsenek előzetes ismeretei. Számomra érthetően és érdekesen foglalta össze a korszakot, egy olyan művész életművén keresztül, akit korábban nem ismertem.