A Művészetek Völgye valami egészen varázslatos hely, ahol bármikor előbukkanhat egy felvonuló néptánccsoport, különleges művészetkedvelő emberek, utcazenészek és kézműves árusok. A programkínálat már szinte követhetetlen, idén két egész napot töltöttem itt (2010. júlis 29-30. között), de szinte egy egész hétnek tűnő élményt szereztem. 

Nagyon tetszett Kapolcson a Manóműhely és Szurdi Éva keramikus művei. Úgy tudom, mindkettőnek hagyománya van a Művészetek Völgyében. A manósok külön kis "fészket" szoktak berendezni, ahol tavon úszkálnak vízililiom-mécsesik, a fű közül pedig maguk a manók leselkednek ránk. Máshol kerámia-gombák nőnek ki a földből. Szurdi Éva munkái pedig színes, vidám használati tárgyak.

 

Negatív élmény a könyves sátraknál ért, ahová bármikor örömmel megyek nézelődni. Lehetett saját ex libris nyomdát készíttetni kb. 3000 Ft-ért, amin anyának és nekem is megakadt a szemem, de ahhoz képest túl nagynak tartottam ezt az összeget, amit hangosan megjegyeztem (mint lány az anyjának). Rögtön ott termett egy hölgy, aki elkezdett kioktatni, hogy ezt nehogy soknak tartsam már, mert ők „nem ezen akarnak nyerészkedni”… Nekem ez eddig eszem ágába sem jutott, de hát köszönöm, hogy erre felhívta a figyelmem. – Kedves árusok, azt ne vegyék már kritikának, ha soknak tartják az árakat, mert attól még tetszhet a portéka, csak azt jelenti, hogy nincs rá az embernek annyi pénze. De letámadással biztos nem fognak vevőt szerezni maguknak.

Az árak valóban magasak. Tudom, hogy a kézműves munkát meg kell fizetni, és külön a fesztiválos felárat. Cserébe egy helyen van nagyon sok dolog. Ugyanígy az étel és az ital sem olcsó, ahogy általában a rendezvényeken nem az. Jellegzetes itt a kenyérlángos (500-700 Ft), amelyet többnyire kemencében sütnek, és a kenyérre különböző feltéteket tesznek, leginkább tejfölt sajtot, kolbászt,  esetleg szalámit vagy zöldségeket. Másik népszerű étel a kobuci (600 Ft), ami fokhagymás tejfölből, darált kolbászból, darabokra vágott uborkából és paradicsomszeletekből áll.

 

Kapolcson ellátogattunk Palya Bea színpadához, mikor éppen Hámori Gabriellával (pl. Állítsátok meg Terézanyut!) beszélgetett. Szó volt múltról és jövőről, filmbeli szexjelenetekről és egyéb érdekességekről. Néhány elcsípett gondolat:

  • Kiderült, hogy Gabi nem szerette visszanézni és visszahallgatni magát, de már ehhez hozzászokott – Bea ugyanígy nem szereti visszahallgatni saját éneklését.
  • Hámori Gabi nem bírja elvilselni, ha egy nővel rossz a viszonya, így a féltékenységgel sem tud mit kezdeni.
  • A színészek általában félnek a szexjelenetektől, de közeli baráttal könnyebb végigcsinálni. Vigyáznak arra, hogy megváljanak saját gesztusaiktól, és ott is színészekként viselkedjenek.
  • A színésznőt sokan hívják Terézanyunak, és úgy vette észre, hogy sokat jelentett ez a film egyeseknek.
  • Fog szerepelni a Duna TV Állomás című tévéfilmjében, de sorozatot nem forgatna, mert azt nehéz műfajnak tartja.
  • Egyre több ötlete van filmek történetéhez, amit majd egyszer szeretne megvalósítani. Szokta ezeket jegyzetelni, és onnan jött az ötlet, hogy sok értékes színész ismerőse van, akik nem kapnak szerepeket. Magára azonban nem bírna szerepet írni.
  • Egy hajszál választotta el attól, hogy képzőművész legyen, de „megijedt annak magányosságától”. Nemrég visszalátogatott Szarvasra, abba az alkotótáborba, ahol korábban festett, de már rajta van a „ringrozsda”, mert már rég festett, mostanában csak firkál.
  • Már egyre többet gondol rá, hogy gyereket szeretne.

 Ezen kívül hallgattunk még irodalomról szóló beszélgetést, konkrétan az alkohol és az írók kapcsolatáról (pl. Katzenjammerológia). Illetve benéztünk a kapolcsi templomba, melynek galériáján modern képzőművészek kiállítását láthattuk vallási témában.

Kapolcs után Öcsre mentünk, a kőbánya színpadához. Kirándultunk egyet a gyönyörű környéken, elsétáltunk egészen a kőbányáig. Az esti koncert 500 Ft-ba került, cserébe a Tükrös zenekar és a Csík zenekar koncertjét is meghallgattuk.

Előbbi mezőségi dalokból válogatott, pl. Szék, Kolos, Magyarpalatka, Boncida községek zenéiből. Négy hegedűs és egy csellós húzta el egyszerre a nótánkat. Közben mezőségi képeket vetítettek a háttérben, illete egy néptáncospár – Szabó Szilárd és Németh Ildikó – ropták nagyon szorgosan. Már ekkor sokan, piciktől egészen az idősekig megjelentek a színpad előtt, ami csak csúcsosodott a Csík zenekar koncertjére, ahol tűt is alig lehetett volna elejteni (az eső ellenére is).

 Csíknak már hagyománya van a Völgyben, de sikerük ezen is túlnyúlik, hiszen többszörös platinalemez tulajdonosok (ami a számletöltések korszakában elég nagy eredmény). Népszerűségüket gondolom annak köszönhetik, hogy kortárs könnyűzenei számokat hangszerelnek át népzenei változatra: felcsendültek a Kispál és a Borz és a Quimby slágerei, mindegyikbe népzenei szólók belecsempészve, majd utána népnevelés céljából ezeknél autentikusabb számok is elhangzottak. Mindeközben a frontember fiatalokat megszégyenító módon mutatta be zselémozgását, de ugyanígy a közönség tánctudását is tesztelhettük.

 

 Következő koncertélményem pedig Palya Beához kötődik, aki ugyan az este 11 óás kezdési időponttal jól megváratta a közönséget Monostorapátiban, addig a Sheket nevű, fiatalokból álló előzenekar kárpótolt bennünket. Unokahúgommal megbeszéltük, hogy jók a srácok, de érdekes módon a visszatapsolás (?) után élték ki legjobban magukat, és jó lett volna, ha végig ezt a felszabadult zenélést mutatják.

Ritkán látni olyat, aki ennyi átéléssel és felszabadultan viselkedik a színpadon, mint Palya Bea. Az énekesnő gesztikulációiról alig lehet elterelni a figyelmünk (ha esetleg túl közel állunk), pedig hangja is fantasztikus. Viszont ami az előnye, az kicsit a hátránya is, mivel a közönség az örömzene és improvizáció közben nehezen tud mit kezdeni magával, ha az túl sokáig tart. Ez a kis megjegyzés azonban a lényegen nem változtat: szeretjük Palya Beát és szeretjük a Művészetek Völgyét.

 (A Palya Bea koncerten készített videóim a YouTube-on: Add már, Uram az esőtPart time loverÉn nem akarok mindenáron férjhez menniMama)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://habosvilla.blog.hu/api/trackback/id/tr172197326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása