Fürdés az impresszionistákkal

Kedvelem a KOGART Ház kiállításait, és remélem ezzel senkinek nem teszek rosszat. Általában népszerű témákat kapnak fel, és van pénz a hirdetésekre, de ez talán önmagában nem lehet probléma. „Az impresszionizmus sodrában” című kiállítás holnap zár, és be kellett pótolni ennek a megtekintését. Érdekes módon, ha megkérdezünk valakit, hogy mi a kedvenc festői stílusa, akkor általában az impresszionizmust mondja (építészetből pedig tapasztalataim szerint a szecessziót). Valóban könnyen befogadható, látványos műfaj a színességével, közvetlenségével.

Mintha valamilyen folytonosság lenne az életemben, vagy csak belemagyarázom, de ezen a kiállításon elsősorban a nagybányai és a szolnoki művésztelepekről volt szó. (Július elején pedig véletlenül pont Szent László tetemének útját követtem Somogyvárról Nagyváradra.) Itt aztán nem panaszkodhattam a feliratokra, bár az is egy kis mániám, hogy ilyen ismertetőkben, amit nem feltétlen szakmabeliek olvasnak, ne használjunk olyan szakszavakat, mint például a staffázs, pasztózus stb., vagy azonnal magyarázzuk meg őket. Igazából ezeken a kiállításokon többnyire illenek a látogatók a feliratokhoz: idősödő hölgyek és urak mászkálnak felvont orral, miközben magvas gondolatokat mondanak a képekről, a néhány fiatal pedig hasonlít az öregekre (lehet, hogy én is ilyen vagyok) – itt is tisztelet a kivételeknek.

Ha kedvemre való kiállítást látok, és ilyen volt a mai is, akkor csak úgy lubickolok a boldogságtól, fel-alá sétálgatok, és igyekszem minél több dolgot megjegyezni. Több képet állítottak ki Szinyei Merse Páltól, Ferenczy Károlytól, Iványi-Grünwald Bélától, akiknek festésmódjával nagyon tudok azonosulni. Más képek előtt pedig az jutott eszembe, hogy tipikus Mednyánszky László, id. Markó Károly vagy épp Paál László, össze se lehetne mással keverni. Még egy csípős észrevétel, hogy a tárlatot hirdető plakáton szereplő kép, Nyilasy Sándortól a „Csónakázás a tavon” pont Kovács Gábor (az alapító) gyűjteményéből való, egy kevésbé ismert festő, kevésbé ismert alkotása. Ennek oka lehet az, hogy könnyebb így jogokat szerezni a plakáthoz, képeslapokhoz, kiadványhoz, de az is lehet, hogy így népszerűbbé válik maga a kép, és így értékesebbé. Nem tudhatom.

A délutánt a Gellért Fürdőben töltöttem, ahová nem kevés, 3500 Ft a belépő, de ma már egy átlagos budapesti strand vagy valahol egy wellness fürdő is 2000 Ft. Ezt a helyet pedig érdemes a szépsége miatt is megnézni, nem csak a fürdés öröméért. Már az előtérbe 

belépve káprázatos látvány tárul elénk üvegablakokkal, oszlopokkal és szobrokkal. Aztán a szabadtéri medencéknél fokozódik a látvány, mivel fürdés közben a városra láthatunk. Körben szökőkút, majolika díszes átjáró a lépcsőjéhez, korsót hordó emberek és hidrát (?) legyőzők. A fedett térben lévő hideg vizes medence körül különböző mintájú oszlopok, többnyire a vízre utaló halakkal és tritonnal. A medencék száma egyébként egészen kevésnek tűnt, a felsoroltakon kívül (2 kívül, 2 belül) még 2-2 termálvizes található, külön a férfiaknak és külön a nőknek (valószínűleg néhány néni ezért vette le a fürdőruháját), plusz a súlyfürdőt betegek használhatják. A női termálvizes részleget mozaik-szerű dísz borítja (a bizánci mozaikokra kicsit sem emlékeztető berakással…), és három kis kerek üvegablak, amin mintha faunok tekintenének be, de ennek utána kellene néznem valahol, mert nagyon érdekes lények. A kék korlátok, a régi hajszárítók és a piros szekrénykék viszont szocreál hangulatot idéztek fel számomra, de lehet, hogy tévedek, minden esetre az egykori Újpesti Uszoda jutott eszembe róluk. Furcsa, hogy egy világhírű fürdő, tele külföldiekkel, gyönyörű az egész, de ilyenekre meg nem adunk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.