A minden év őszén megrendezett Kulturális Örökség Napjai eddig hellyel-közzel ragadta meg a figyelmem: jártam már belvárosi sétán, és kiálltam a Sándor-palotát megtekinteni vágyók hosszadalmas sorát, de idén először állítottam össze a rám jellemző kultúrsokk listát, melynek végigjárását kevesen bírnák ép ésszel. 18 helyszínen érdekeltek a programok, ebből 7-t sikerült meglátogatni két nap alatt, 2010. szeptember 18-19-én.

 Egy múltkori posztban felvetettem költői kérdésként, hogy pl. twitter keresőnek tekinthető-e, ezután nem sokkal később megjelent a Kereső Világon egy bejegyzés a twitterről, majd megtudtam, hogy @kobak is írt már erről augusztus elején. 

Eszembe jutott, hogy be kellene már végre számolnom a kb. 3 hónappal (2010. május 5.) ezelőtti tapasztalatomról, mikor @nagybence-vel megpróbáltuk tesztelni, hogy a Molyon, a Twitteren, a Facebookon, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban (offline) vagy a LIBINFO-n (= Magyar Könyvtárak Internetes Tájékoztató Szolgáltatása) kapunk-e pontosabb választ a kérdésünkre. (Apropója, hogy PhD felvételim a könyves közösségi oldalakból írtam, és igyekeztem Bencének bizonyítani, hogy a könyvtárak még a modern világban is az információkeresést szolgálják, és nem feltétlen a tudomány „kapuőrei”, ahogy ő nevez minket...)

A kapcsolati háló

Nem lehet eléggé hangsúlyozni ennek a fontosságát, ahogy a linkelt bejegyzésekből és kommentjeiből is kiderült. Vagyis ha 

• valakit nem követnek elegen, 
• vagy nincs sok aktív (!) követője, 
• esetleg ő nem elég aktív az adott közösségi oldalon, 

az mind rontja a hatékonyságát az ilyesfajta "keresésnek". 

Az például nagyon biztos, hogy én a Molyon nem kaptam volna annyi választ a kérdésemre, mint amennyit Bence, hiszen ő az adott közösség "celebje". Illetve ha én tettem volna fel a kérdést twitteren, akkor mostanában sokkal több választ kapnék, mint mondjuk egy évvel ezelőtt, mikor még hébe-hóba használtam a mikroblogot.

Tehát egy újonnan regisztrált személy az online világban aligha kapna választ bármilyen kérdésére, kivéve valami csoda folytán (ha valaki pl. nem a követettjeit figyeli, hanem az egész hírfolyamot), ezért neki még mindig érdemesebb a felsorolt eszközök közül a könyvtárhoz fordulnia, akik nem szelektálnak ismerősök szerint, hanem próbálnak (!) minden kérdést megválaszolni. (Az egy másik történet, hogy mi történik, ha egy könyvtár twitteres felhasználófiókjának vagy a könyvtár honlaján egy csetablakban tesszük fel a kérdést, ilyennel most nem foglalkoztunk.)

Az időtényező

Szintén fontos az online világban tisztában lenni vele, hogy ha valamire nem kapunk választ ezeknél a közösségépítő oldalaknál (twitter, facebook, még talán a Moly is) egy órán belül, vagy rosszabb esetben egy napon belül, akkor arról nagyrészt letehetünk (más a helyzet a blogoknál és fórumokban, de nem sokkal - kutatókedvűek figyelmébe ajánlom ezt a témát, hogy mi a statsiztika). Twitteren és Facebookon olyan gyorsan követik egymást a bejegyzések - legalábbis, ha valaki sok embert követ -, és annyiszor nézzük őket, hogy a régebbiekre már nem fordítunk figyelmet. Ha valami nem érdekel vagy nem tudjuk rá azonnal választ, nincs időnk kikresni sem, akkor ugrunk, majd megválaszolja más... Ha meg későn vettük csak észre, akkor már úgyis mindegy. Ahogy Sarnyai Tibor reagált facebookos kommentben erre a megállapításomra: " a Twitter a szüntelen jelen idő szinonimája" (2010.08.25).

Ha bemegyünk egy könyvtárba, akkor kénytelenek azonnal válaszolni, még akkor is, ha válasz tagadó, és nem tudnak segíteni. A kutatás nehezebb része ez után kezdődik, hiszen egy könyvtáros nem válaszol meg kérdéseket, hanem javasol dokumentumokat (legtöbbször könyv, de lehet folyóirat/cd/dvd/cd-rom/honlap/adatbázis/netán másik intézmény stb.), ahol mi utána tudunk nézni. Ezt nyújtja a LIBINFO szolgáltatás is, ahol viszont online válaszolnak az önkéntes tájékoztató könyvtárosok, ígéretük szerint 2 munkanapon belül.

A kérdés

Viszonylag sokat agyaltunk rajta, hogy mi iránt érdeklődjünk, ami nem egészen kézenfekvő, mégis megválaszolható (a könyvtárak ezt "referenszkérdésnek" hívják). Végül Bence vetette fel a következőt, ami mellett végülis letettük a voksunkat: "Vajon Budapesten milyen állat szerepel a leggyakrabban épületszoborként? Lehet sorrendet felállítani? Hol lehet ennek utánanézni?" A kérdésünk végül kissé nehéznek bizonyult, nem kaptunk rá sehonnan egyértelmű választ, de a tesztet attól még eredményesnek tekinthetjük.

A twitter

A twitteren összesen két választ kaptunk (Bence posztolta, én RT-ztem, de utóbbira senki nem reagált), amelyek nem vezettek túl sok eredményre. Maerlyng linkjét megtekintve a „Fantasy Budapest” Geocaching oldalához jutunk, ahol tényleg sok épületszobrot láthatunk (fantasy témában). Ezek feltérképezése Budapesten valóban érdekes, de kérdésünkre nem ad választ.

A Facebook

A közösségi oldalon már konkrét találgatások is elindultak: lovak, oroszlán vagy madarak? A voksok aránya 1-1, egy személy pedig ígéretet tett, hogy megkérdezi Budapest-szakértő ismerősét, de nem tudok róla, hogy bármilyen válasz érkezett volna ezután. Ajánlottak egy épületszobrászatról szóló könyvet és a Szoborlap oldalát. Utóbbi 2566 budapesti szobor adatait mutatja jelenleg és 1162 épületdíszét, a kettő keresztmetszete pedig 318 MűLap. Ezek után manuális számolással tudhatnánk meg, hogy milyen állatból van a legtöbb, legalábbis az eddigi adatbázis szerint. Visszatérve a Facebookra, megfigyelhető, hogy a legtöbb válasz még aznap érkezett, 4 a posztolást követő 1 órán belül, és csak 2 ezek után.

A Moly

A könyves közösségi oldalon Bence egy karcban írta meg a kérdést, amire 22 komment érkezett 12 személytől. Felmerült az oroszlán és a ló, de más szerint a ló csak köztéri szoborként dominál, épületszoborként nem. Felvetették még a molylepkét, az angyalt, a kariatidát. Végeredményben az oroszlánra tippeltek legtöbben, méghozzá 5-en. Ajánlották még a már említett Szoborlapot, a kicsit gyengébb Budapest szobrait (megjegyezve, hogy a gépük itt vírust jelez), itt nem szerepel külön épületszobrok kategória, csak a timpanonok.

Ajánlották a könyvtári, levéltári kutatást. 2 nap múlva már valaki érdeklődve kérdezett vissza, hogy mire jutott a kutatás. A beszélgetést pedig egy szintén kíváncsiskodó könyvtáros zárta, aki megjegyezte: „Az is érdekel majd, hogy tuti biztos lesz-e a válasz! és mi alapján.”

A FSzEK

Könyvtári kutatásként a Fővárosi Szabó Ervin Központi Könyvtárával próbálkoztunk, ahol a szabadpolcos részlegről egyből a Budapest Gyűjteménybe irányítottak. Ott egy kedves hölgy kapásból Ráday Mihály: Jelenetek a Pesti utcán c. könyvét nyújtotta át. Ebben valóban budapesti szobrok találhatóak, de konkrét adatok nélkül. A könyv átlapozása után rákérdeztünk, hogy nem tud-e valamilyen internetes oldalt ajánlani nekünk, mire a könyvtáros csak a fejét csóválta, majd azt felelte, hogy próbálkozzunk a Hild-Ybl Alapítványnál, a Budapesti Történeti Múzeum könyvtárában vagy a Budapesti Városvédő Egyesületnél.  

A LIBINFO

Az online szolgáltatás könyvtárosai valóban válaszoltak két napon belül, a következő szöveggel:

„Tisztelt Kérdező!
Nincs tudomásunk róla, hogy az állatokat ábrázoló budapesti épületszobrok számáról statisztika készült volna.
Témájához az alábbi szakirodalmat ajánljuk, mely kiindulásként szolgálhat kérdése megválaszolásához:

Az Országos Széchényi Könyvtár on-line katalógusa (http://nektar.oszk.hu) alapján ajánljuk a következő dokumentumokat: (…)”

15 dokumentumot ajánl (összes katalógusadatukkal, melyet most itt nem közlök), köztük pl. Budapest újabbkori épületszobrászata, Budapest eklektikus épületszobrászata, Vezető Budapest szobrai megtekintéséhez, Mesélő szobrok: Budapest köztéri emlékművei, Budapest szobrai.
Majd megemlíti, hogy keressük fel a FSzEK Budapest Gyűjteményét, így tehát a kérdés körbeér, de a LIBINFO által ajánlott könyvekben bizonyára találnánk valamilyen választ.

Érdekes megfigyelni, bár talán nem túl meglepő, hogy a közösségi oldalakon inkább ajánlanak találó honlapokat, míg a könyvtárakban könyveket (nem ér felhördülni, nem véletlenül kapta a szakma az informatikus-könyvtáros jelzőt). Választ valószínűleg mindkét módon kapnánk, ha tovább böngésznénk; de hogy mennyire kell nekünk pontos válasz, az attól is függ, hogy milyen céllal folytatjuk a kutatást.  

 Mikor az Avatar 3D mánia kitört, már akkor sejtettem, hogy ezúttal a 3D próbálkozás nem fog itt megállni, mert az emberek és a technika kezdenek felnőni hozzá. (Emlékszem, még mikor a West End City Center megnyitott, volt benne ilyen mozi, de csak természetfilmeket sugároztak viszonylag borsos áron, aztán elég hamar bezárták.) Érdekes, hogy a Szépművészeti Múzeum úgy döntött, a Samsunggal karöltve bemutatják miként lehet a 3D-t a művészetben, vagyis egy múzeumban alkalmazni. Mulatságosnak tűnt, ahogy az egyen-fekete szemüveges emberek úgy járják körbe a „Samsung 9000 3D LED TV” limitált szériáit, mint ahogy a vitrinben kiállított műtárgyakat szokták.

 A Szépművészeti Múzeum bírálói most valószínűleg ujjal mutogatnak, hogy – Na tessék, már megint mi történt, a reklámot ilyen pofátlanul beengedték a kultúra szent házába! A dolgot így is magyarázhatjuk, viszont engem inkább az újdonságereje ragadott meg (ha nem lett volna a reklám ennyire az arcunkba tolva…). Persze, egy percig azt hittem, hogy Andy Warhol 3D-s próbálkozásait fogjuk látni, de aztán elég nyilvánvalóvá vált a helyzet. Bármilyen fesményt (később szobrot, épületet) be lehet így mutatni, és ebben éppen ez a pláne. Mióta sulykolják már nekünk a sci-fi filmekben, hogy ez a jövő!

Tehát most itt éppen arról volt szó, hogy magyar filmesek Warhol ismert képeit 3D-sé alakították. Filmes újságíró ismerősöm nevetve újságolta, hogy „Te, az emberek nem is Warhol képeit nézték, hanem a 3D-vel szórakoztak!” Még jó hogy! Ő ebből azt a következtetést vonta le, hogy az átlag nem ismeri a pop-artot és Warholt sem. Elég szomorú lennék, ha tényleg nem ismernék, de bevallom őszintén, itt engem is inkább a technika fogott meg. Viszont hiányoltam bármiféle kiírást, hogy honnan jött az öltet. Meglehetősen furcsán nézett ki a Szépművészeti Múzeum aulájában 30 led tv-t nézegetni.

 A képek úgy ábrázolhatók 3D-ben, hogy a síkokkal játszanak, és ez nyilván egyes képeknél egyszerűbb, másoknál bonyolultabb. Például a Dollárjeleknél (1981) jól elkülöníthető volt a jelek síkja vagy a Virágok (1970). Szokták mondani a képekre, hogy olyan, mintha követne minket, na hát itt a Tehén (1971), a Macska (1976) és Elvis puskacsövei (Double Elvis, 1964 - a képen) tényleg követtek, utóbbinál egy gyerek a monitorhoz kezdett nyúlkálni, hogy elkapja Elvis pisztolyát. A vitorlásoknál (Do It Yourself – Sailboats, 1962) pedig egy másik gyerek a számokat szerette volna elkapni. Viszont kevésbé sikerült szerintem pl. Telephone (1961), Truck (1985), Hamburger (1985-86), Roll of Bills (1962) stb., ahol nem lehetett annyira megoldani a síkokkal játszást.

Látszik azonban, hogy még technikában sem vagyok a topon: a monitorokat néha ki-be kellett kapcsolni, a szemüvegek nem mindig mutattak 3D-s képet (talán ez magyarázza, hogy az én szemüvegem kb. a felénél egy az egyben leállt). A szemüveg közepén ugyanis van egy vevő, ami kontaktusba kerül a tv-vel, és ez nem mindig jön össze. Más magyarázat szerint az is eltart egy ideig, amíg a szemünk rááll a látványra. Msárészt tanúsítom, hogy el lehet fáradni a nézésben.

Úgy vettem észre, hogy a kiállítás a külföldieknek is tetszett. Több csoporttól hallottam annak a latolgatását, hogy így fogunk majd tv-t nézni? Én mást is kérdezek: ilyen a művészet jövője? Akárhogy is lesz, ez most valami új volt, és kíváncsian várom, mi lesz a folytatása.

További tudósítások (melyek alapján az az érzésem, hogy nem Warhol kiállítás volt, hanem Samsung-kiállítás)

• Digitális otthon
• IT-Extreme
• SG.hu

Andy Warholról:

• The Warhol
• The Andy Warhol Foundation for the Visual Arts
• Artcyclopedia

 Azt reméltem, hogy ezúttal a Kétbodonyi Szilvaszombat fesztiválról tudok majd beszámolni (múltkori írásom Kétbodonyról és egy tavalyi hír a Szilvaszombatról), de ennek sajnos csak a végére értünk oda kb. 5 vonat lekésése után, amivel csaknem a hülyeségek Guiness-rekordjai közé is bekerülhetnénk (kb. 3 indulását elaludtuk, 1-re nem tudtuk, hogy fel kellene szállnunk, 1 elment, miközben ebédeltünk..., ráadásul Bp.-Balassagyarmat buszjárat pont aznaptól nem az Árpád-hídtól, hanem Újpest-Városkaputól ment).

Szóval a Szilvafesztiválra este 9-re értünk oda, mikor már elfogyott az összes (!) szilvásgombóc - de ez bizonyítja, hogy milyen jó lehetett. Ittunk egy kis házi szilvapálinkát, sört, és a helyben főzött pörköltből kaptunk vigaszdíjként. Közben ment a dínom-dánom, éneklés és iszogatás, pedig ezúttal pont esős napot sikerült kifogniuk augusztus utolsó szombatjára.

Másnap, hogy egy kicsit kárpótoljuk magunk, és mégse élmények nélkül térjünk haza, ellátogattunk a MiniZoo Állatkertbe. A neve nem véletlen, hiszen tényleg kicsi, de egy falu állatkertjéhez képest egészen sok minden megtalálható. A legaranyosabbak talán a mosómedvék, akik közül egészen sokan odagyűltek hozzánk. Vannak még ezen kívül szárnyasok, kecskék, tengerimalacok, szarvas.

A kétbodonyi tó a horgászokat vonzza, nővéremék egy ilyen kiruccanás során döntöttek úgy, hogy vesznek ott egy házat. A táj valóban meseszép, egy kép aligha tudja visszaadni, úgyhogy érdemes személyesen megnézni.

A Szigligeti vár, azt hiszem, egy olyan hely, ahová minden gyakorlott utazó ellátogat minimum egyszer. Ezt nem abból gondolom, hogy annyira különleges lett volna a vár, hanem rengetegen mászták meg a hőségben is. Ismerősünk elárulta, hogy ők minden évben eljönnek ide nyáron, de annyi feljújítást végeznek rajta, hogy mindig mást mutat. Most pl. tavalyhoz képest a kápolnát restaurálták. 

 Mivel vasárnap mentünk, a fiúk azzal kezdték, hogy meghallgatták a misét a szigligeti templomban – amely egyébként egy kisebb, egytornyos épület. A tömeg jócskán állt a templom bejárata előtt is. Közben barátnőmmel a környéken sétáltunk, mindkettőnknek megragadta képzeletét a címeres kapu, melyről később kiderült, hogy a Tóti Lengyel családé volt. A kapu mögötti 18. századi kúriában egy vendéglőt találtunk. 

 A várat bemutató kiállítás ingyenes, viszont többnyire a tárgyak másolatai találhatók ott, illetve leírások, képek. A becsalogató molinón egy lőportartó szaru, melynek szintén a másolatát tekinthetjük meg benn. A lőportartók a gyújtópor töltésére szolgáltak, és a kívánt töltetmennyiséghez mérték kiöntőjüket. Olvashatunk még a vár történetéről, Tinódi Lantos Sebestyénről vagy a vár barokk konyhájáról.

A területet eredetileg Favus pannonhalmi bencés főapát kapta birtokadományként IV. Béla királytól, hogy azon várat építtessen. Az első építési periódus 1262-re készült el, ekkor a király visszacserélte Szigligetet (falvakért). A XIV. században építették ki az alsóvár védelmi részét, és a felsővár lakóépületét. Az 1530-40-es években erősítési munkákat végeztek, majd 1569-ben Giulio Turco itáliai hadmérnök mérte fel a helyzetet, alaprajzot és rajzot készített a várról.

A várban sétálva minden fontosabb részt kis táblák írnak le. Megtekinthetjük a várkaput, a félkör alakú tornyot, a lóistállót (az alsóvár legnagyobb épülete), majd a felsővárban a berendezett konyhát, az egykori kápolnát és a lakóépület többi maradványát.

 A vár megmászása után a vár lábánál ültünk le, ahol különböző kézműves souvenireket lehet venni. A kávézóban pedig gyümölcsös limonádékat szolgálnak fel, pl. dinnyéset, zöldalmásat, gyömbéreset. Nem messze innen található egy családi borpince, ahol száraz borokat kóstolgathatunk. A végére kiderült, hogy ha vásárolunk, akkor a borkóstolásért nem kérnek pénzt. Úgyhogy a rokonoknak is sikerült bevásárolni, hátha megtetszenek nekik a balaton-felvidéki ízek.

 Irodalom:

Hangodi László: Historia castri Szigligetiensis = A Szigligeti vár története. Tisztelgés a Szigligeti vár 750 éves alapításának emléke előtt, Szigliget: Szigligeti Község Önkormányzata, 2009

 Tapolca egyike azon városoknak, ahol a szép és a nem egészen szép részek váltakoznak zavarbaejtő gyorsasággal. A főteret egy szentháromság szoborral igyekeztek kiemelni, de a mellette futó út miatt a főnézete alig közelíthető meg veszélytelenül. Itt található egy pesti ismerős, a Duna-parton sétáló turisták egyik fő kedvencének mása, a Marton László alkotta Kiskirálylány szobor. Nem messze innen a városi könyvtár és iskolamúzeum egyben, mely hétvégén sajnos éppen zárva nyáron (néztem a honlapot, de ez sajnos nem vált egyértelművé számomra). 

 A Malom Tó és környéke gyönyörő, meseszép. A tavacskában visszatükröződnek a környező épületek, a folyó mellett park. Egyik épület a Marton László kiállítás színhelye, ahová viszonylag drága a belépő (diákoknak 800 Ft, a Szépművészeti Múzeum legnépszerűbb időszaki kiállításai kerülnek ennyibe). A kétemeletes tárlaton különböző nagyobb szobrok „makettjei” és előtanulmányai találhatók. A kiállítás felügyelőjétől megtudhattuk, hogy a Kiskirálylány mása Tokióban is látható. Emellett ott állt még a tanulmány többek közt A Dunánál (Parlament oldalánál eredetije), a Pásztorfiú és a Kuruc generális (utóbbi kettő eredetije Tapolcán) szobraihoz. A falakon a szobrász festményei, leginkább tájakat ábrázolnak, de hát meg kell hagyni, hogy nem véletlen lett inkább szobrászként híresebb. A lépcsőfordulóban fotók a köztéri szobrokról igazi helyükön, talán ezzel próbálták pótolni, hogy  a makettekhez nem írták oda a hollétüket, vagy el tudnám képzelni, hogy mindegyik mellett ott legyen egy fotó a nagyobb változatáról… 

A fiúk a galériában nem voltak velünk, hanem rögtön a Szent Antal Bormúzeumba mentek, ahová követtük őket. Az idegenvezetést egy nyugdíjas bácsi végezte, aki nagy lelkesedéssel mondta el a népi eszközök eredetét a sokadik látogatócsoportnak is. Egyben vált a borospince tájházzá, néprajzi kiállítássá, és borászati eszközök bemutatóhelyévé. A 400 Ft-ba még az is belefért, hogy háromszor féldeci bort megkóstoljunk, a gyerekek pedig szőlőlét kaphatnak. Kedvenc történetem a Somlói juhfarké, amit a nászéjszakák borának neveztek el amiatt, hogy ha azt isszuk, akkor fiunk születik majd. 

A Tavas barlang népszerű turistahely, és ennek tudható be, hogy kétórás sorbanállás után juthattunk be a csónakokhoz. A beszállás előtt rövid összefoglaló a barlangról, köztük például, hogy 180 m hajózható, és 70 m bejárható. Vize tiszta karsztvíz, amelyen a csónakokkal a kijelölt szakaszon hajózhatunk. Fejre vigyázni! 

Tapolcától vissza Révfülöpre busszal mentünk, hogy a tájat láthassuk. Ismerősünk – aki egyébként tanárnak készül –, rögtön bemagoltatta velünk a Tapolcai-medence hegyeit (tanúhegy = vulkáni utóműködésről tanúskodik): Badacsony, Csobánc, Szentgyörgyhegy, Gulács, Tótihegy, Hegyestű.

 Vannak olyan évek, mikor egyszer sem járok a Balaton környékén, idén viszont már sokadjára mentem. Barátaimmal a Balaton-felvidékre látogattunk, akárcsak pár hete a Művészetek Völgyébe, de úgy vettem észre, most sokkal többet kaptam a vidék hangulatából. Révfülöpön szálltunk meg egy ismerősünk családjánál, és onnan látogattunk Tapolcára és Szigligetre. A Balaton és a borok viszont mindhárom napunk állandó elemévé vált.

 Melegben utazni nem a legjobb, viszont fürödni hidegben nem jó, ezért Révfülöpre érkezésünk után rögtön a Balatonhoz vettük az irányt. A Szigeti strandbelépő mindössze 400 Ft, a víz nagyon kellemes volt, a kilátás pedig a kék vízen tündöklő fehér vitorlásokra nyílt (épp vitorlásverseny zajlott, melyen ismerősünk is részt vett). A strandon finom a palacsinta, és az édes borokat kedvelőknek a bodzabort ajánljuk. Esténként szabadtéri mozielőadást is megtekinthetünk baráti áron, a legnagyobb kikapcsolódási lehetséget pedig a Móló biztosítja (360 fokos térkép), éttermekkel, discoval, cukrászdával, napközben üzletekkel.

 A városközpontban található a városi könyvtár, a galéria és a helytörténeti múzeum. A galériába egyedül kellett bemennem, mert mások nem vállalkoztak rá (diákoknak 200 Ft, felnőtteknek 400 Ft a belépő). Ezúttal Tisza-Kalmár György alkotásait lehetett megszemlélni (technikák közül az olajfesték mellett a tus és toll fordult elő, illetve a szitanyomat), és minden kép ára is tudható volt. Úgy vettem észre, 15.000 Ft-tól egészen 450.000 Ft-ig mozgott a skála. Stílusára jellemző, hogy lmosódott emberalakokat és színeket fest. Képcímei közül példák: Hitben, Reménykedve, Megérkezés, Fényben, Próféta, Utazás I-VI.

A honismereti gyűjtemény egészen alapos, úgy hallottam, hogy a polgármester külön büszke rá, és annak is örülnek, hogy Révfülöpnek van ilyen (ellentétben néhány környező településsel). Emellett hozzá kell tennem, hogy a kevésbé elszántaknak nem biztos, hogy annyira leköti a figyelmét. A tárlat a hagyományos eszközöket használja: vitrinen át tekinthetünk meg régi cikkeket, fotókat stb. Kiemelkedően ötletes a fürdőház fából megmintázása, és egy századeleji fürdőruha egy babára adva.

A gyűjtemény tematikusan van bemutatva. A kőzetektől indulunk, pl. felirat mutatja a „Ferroszilicium”-ot és a kalcit kristályt, a hosszabb szöveg a vitrinben viszont teljesen olvashatatlan, annyira távoli. Utána a „régi Google Maps” vagyis a VGI Vízügyi Filmstúdió és fotószolgálat 1987-es térképe tárul elénk, a szeletek kisebb részletekből összrakva. Majd Révfülöp bemutatása következik régi térképeken. Eszerint a Balatont először Angelo de Dalorto olasz térképész-csillagász földközi-tengeri hajózást segító térképe ábrázolja 1339-ben. Konkrétan Révfülöpről 1732-ben készült felvétel Mikoviny Sámuel által, amit egy 1755-ös vezérkari térképen használtak fel.

Ezután következik a hajózás, szőlőművelés és borkultúra, fürdő és üdülőkultúra, Révfülöp önálló községgé válása és nevezetes révfülöpiek témaköre. Híres személyek közül kiemelték a Pauler családot (Egry József festő felesége Pauler Juliska), Czigány Károly ügyvéd-írót, Pöltenberg Ernő 1848/49-es vértanút.

 Nevezetességek közül fontos még két templomrom: a fülöpi Árpád-kori  (a vasútállomás közelében, a fotón ez látható) és az ecséri. Ecsérpuszta külön település volt az Árpád-korban, de azóta már megszűnt, volt templomjának maradványai közigazgatásilag Kővágóörshöz tartoznak, és leginkább Révfülöphöz vannak közel.

 A Fülöp-hegyi Milleniumi kilátó messziről a város fölé magasodik. Kis túrával felmászhatunk hozzá, és a látvány kárpótól bennünket. No nem annyira a kilátó látványa, mely korunk jellegzetessége, Pelényi Gyula 2001-es tervei alapján: sárga fadeszkák határolják piros korláttal. fentről viszont egészen Tihanyig is ellátni, ha éppen nincs nagy köd. 

 Nekem csak a templomok és a szobrok fővárosa marad a "Paraszt Párizsnak" becézett Hódmezővásárhely, mely Budapesttől 3-4 óra vonatúttal megközelíthető. Sajnos kifogtuk azt a szerencsétlen időszakot, mikor az Alföldi Galériát (ahol a művésztelep alkotóinak munkáit őrzik), és anyaintézményét, a Tornyai János Múzeumot (ahol a Kiss Lajos emlékszoba, régészeti és néprajzi kiállítás van) éppen felújították, ezért nem tudtunk bejutni. A Németh László Városi Könyvtár (szintén emlékszobával) pedig már bezárt, mire szombat délre odaértünk.

Cserébe alaposan körbekirándultuk a várost, és így bukkantunk rá a különböző templomokra és a sok szoborra, díszkútra, melyekből montázst készítettem: 

 A vásárhelyi főtér, a Fekete Sas szállóval és az Ybl Lajos (Ybl Miklós unokaöccse) által eklektikus stílusban alkotott Városházával kihagyhatatlan. A Fekete Sas kávézóval is rendelkezik, nyáron a teraszról is lehet gyönyörködni a tájban, és az árak sem vészesek a helyhez képest.

 Egyedüli múzeum, ahová be is jutottunk, az a Terror Házával rokon intézmény, az Emlékpont. Mindenképp érdekelt muzeológiai szempontból a kiállítás, mivel már külsőleg is látni, hogy kiemelkedően modern épület. Tulajdonképpen a várt hatás fogadott, az embert sokkolóan éri a vizuális hatás, sötét szobában villózó fények és projektorral vetített képek, az interjúk több helyről szólnak egyszerre. Időben sorrendben haladunk 1945-től 1990-ig, minden teremben kinyomtatott esszéket vihetünk magunkkal emlékbe, mely az adott időszakról szól (kis negatív pont, hogy a sötétben lehetőségünk sincs beleolvasni). 

 Az első három termen édesanyám puskagolyóként rohant végig, és azt hajtogatta "Lilluskám, nekem ez még túl közeli, én ezt nem bírom!". Érdemes azoknak menni a kiállításra, akik már el bírják viselni a történelmet. A belépő nagyon olcsó, diákoknak 400 Ft, és valószínűleg nagyon sok csoportot visznek oda, hogy megismertessék a korszakkal (rendhagyó történelemórák - 33 közül lehet választani!!). 

 A termek sorrendben a földszinten: A megszakított hagyomány, Vesztesnek lenni, A Fehér Gárda - Ellenállási mozgalom, Egyházak diktatúrában. Ezeken kívül ott a "Galéria", tiszta fehér falakkal, amely kissé kizökkent bennünket a kiállítás hangulatából. Ha jól értettem, itt időszaki kiállításokat szoktak berendezni, ezúttal az 1988-1990 közötti időszakot mutatták be, vagyis a változás éveit, kiemelten Hódmezővásárhelyen. Megismerkedhetünk Rapcsák András mérnököt, akit 1990. november 6-án választottak polgármesterré, azóta utcát is neveztek el róla, és szobor is mutatja jelentőségét. Tetszett az ötlet, hogy egy szavazófülkét is felállítottak, illetve egy plakátoszlopot, természetesen a kor választási plakátjaival.

 Nagyon megszerettem a Foursquare nevű "helyfüggő szolgáltatást" (= location based services, a 4sq-n kívül még pl. Gowalla, brightkite), amelyen mindig be lehet jelölni („Check in”), hogy éppen hol járok az országban. Benne van a legtöbb népszerű üzlet, tér, metrómegállók, vasútállomás stb. Ha véletlen mégsincs még benne, ahol éppen járok, akkor azt én is beírhatom. Ezen kívül bármelyikhez adhatunk tippeket, hogy ha később valaki kíváncsi lenne, akkor utánanézhet, hogy mire számítson (pl. próbáljátok ki a habos-islert a szolnoki Marcipán cukrászdában; xy helyen gorombák a pincérek). A játék része, hogy minden „csekkolásért” pontot kapunk, és ha mi voltunk adott helyen a legtöbbet az elmúlt 3 hónapban, akkor mi leszünk a polgármesterek (mayor), illetve szerezhetünk kitünteséket (badge) pl. „local” ha egy héten háromszor bejelentkeztünk ugyanoda.

És mint általában a közösségi alkalmazásokon, bejelölhetjük ismerőseinket vagy az ismeretleneket, akiknek az útját követni szeretnénk és ők ezt visszaigazolják. (Egyre több helyről olvasom a hírt, hogy valószínűleg a Facebook együtt fog működni a Foursquare-rel.) Csekkoláskor üzeneteket is írhatunk, hogy épp mit csináltunk ott. Persze megint felmerül az adatvédelem kérdése, hogy mostanában sokkal kitárulkozóbbak vagyunk interneten. Nem kell már ide magánnyomozó, ha valaki követni szeretné az utunkat! 

Azért szeretem ezt az alkalmazást – azon kívül, hogy láthatom mit csinálnak éppen ismerőseim –, hogy a magam lépéseit is nyomon tudom követni. Imádok utazni, országon kívül-belül, Budapesten bárhová, és feljegyzéseket írhatok magamnak minderről. Egyszerűbb, mint amikor anno a naplómat kellett bogarásznom, hogy mit csináltam valamelyik nap. Ez is szinte mániává tud válni, hogy mindent dokumentáljunk (ezzel együtt nyílt terepet adva az utánunk kutatóknak). De az is előfordulhat, hogy egy-egy követőm miattam kap kedvet valamelyik városhoz, kiállításhoz vagy vendéglőhöz.

 Na de hogy lehetne ezt alkalmazni az oktatásban? Művészettörténész énem már találgat. Tegyük fel, (tudom-tudom, digitális írástudatlanság, digitális szakadék, de csak tegyük fel), hogy az osztályban van min. 6 mobilnettel rendelkező okostelefon, és a diákokat csoportokba osztjuk, úgy, hogy egy-egy mobil mindenhová jusson. A csoportok regisztrálnak egy-egy nevet Foursquare-n, és elkezdik követni egymást, így mindenki tudni fogja, éppen hol jár a másik, és miket látott már, ez pedig ösztönzően hathat.

Akkor már egyáltalán nem az a szituáció, hogy egy totót a kezükbe nyomunk egy kiállításon, (bár azt is lehet ezzel párhuzamosan), hanem elküldhetjük őket a város egy-egy kerületébe felfedezni azt, vagy osztálykiránduláson az adott városban széjjelnézni. Az a feladatuk, hogy minél több nevezetességet megtekintsenek, és tippeket írjanak hozzá. Felfedezhetik azokat is, amelyeket a Foursquare-n már korábban beírt valaki, vagy újakat is találhatnak. Ez utóbbi nehezebb, mivel a megtaláláson kívül érdeklődniük kell az épület/tér nevéről, a pontos utcáról és házszámról. A telefonokon manapság már elég jó minőségű kamera is van, ezzel könnyen dokumentálhatják a helyeket.

 A lényeg természetesen az, hogy minél jobban megismerjék az adott várost vagy kisebb léptékben kerületet. Ebbe beletartozhat a híres terek, nevezetes utcák (ezeken belül pl. a tippekként megírt szobrok és szép/megjegyzendő épületek), múzeumok, galériák, könyvtárak, hidak stb. feltérképezése. És hogy mi a jutalom? Közösen megnézzük a csapatok által készített fényképeket, listázhatjuk, hogy ki milyen helyeken járt (itt csak a művészeti szempontból értékes számít), és persze a csapatok levonhatják a következtetést, hogy ki lett a legjobb, és ki kapjon dicséretet – de hát ugye itt elvileg ez csak jelképesen számít.

A másik ötletemnél kisebb szerepet kap maga a Foursquare, de része lehet: Brüsszelben játszottam olyat, hogy az egyes nevezetességek mellé szervezőket állítottak, akiknél különböző feladatokat kellett csinálni, pl. kvíz kitöltése, koktél felismerése, puzzle. (Gondolom, ehhez hasonlít a Budapest hunting, amit egyetemünk minden félév elején szervez az akkor érkező külföldieknek.) Ilyen jellgű játékoknál is könnyedén nyomon követhetik a csapatok az állomásokat, hogy hol jártak eddig, és hová kell még elmenniük.

 Ha pedig mindenkinél lenne okostelefon a diákok közül (jójó, messzire mentem), akkor adhatnánk ki előre összeírt listákat is a nevezetességekről, és a csapatok tagjai feloszthatnák egymás közt, hogy kik merre menjenek (hol csekkoljanak be, hol fotózzanak, hol írjanak tippet). Persze a korábban vázolt módon is oszthatunk ki listát, és megnézzük, ki hány helyre jutott el, de akkor elmarad a felfedezés öröme. És a megnézett emlékek mennyisége inkább ne menjen a befogadóképesség határai fölé, mert akkor alig érünk vele valamit (akárcsak a hosszú múzeumi tárlatokon, pihenés nélküli városnézésen stb.).

Hogy ilyeneket lehetne telefon nélkül, papíron is játszani? Igen. (Hogy e-mailek helyett is lehetne postai úton levelezni? Igen.) Hogy ez csak utópia? Igen, de szerintem egész jól hangzik.

Tippek a Foursquare egyetemi használatára (angolul):

http://sociallearninglab.com/2010/07/06/10-ways-to-use-foursquare-in-educational-marketing/

http://blog.inigral.com/7-ways-colleges-can-use-foursquare/

http://doteduguru.com/id5026-foursquare-what-does-it-mean-to-university.html

 Múlt héten önvizsgálatot tartottam kereséseim szempontjából. Illetve első két nap szorgalmasan jegyzeteltem, hogy éppen mit miért keresek, a következő napokat pedig a „History”-ból írtam ki. (Hihetetlen, hogy egy-egy átlagos napon, néhány órás böngészés során milyen sok oldalt nyitunk meg!) Ezt a felmérést már régóta el szerettem volna végezni, ennek befolyásoló tényezői feltehetően:

•  Egyetemen mindig azt sulykolták, hogy az informatikus könyvtárosok a „profi felhasználók” vagy „profi keresők” (volt Internetes keresési technikák óránk és a Dialog adatbázisban is tanultunk keresni)
• Egyik barátnőm a keresési szokásokból írja MA szakdolgozatát, kérdőíveket állított össze ehhez, amihez a segítségem kérte.
• Nagyon elgondolkodtatott, amit Jóföldi Endre, a KeresőVilág írója mondott az egyik OszK-ban tartott Könyvtár 2.0 konferencián, nemrég predig azt adta egy bejegyzés címének, hogy a kutatások szerint "Egyre kevesebbet keresünk" –  nem tudom, ezt magamon biztosan nem érzem.
• A tanárképzésem során is az kristályosodott ki bennem, hogy a konkrét tárgyi ismeretek helyett (vagyis mellett) a keresésre, források megtalálására kell megtanítanunk a diákokat.

Visszatérve a múlt hetemre, egy teljesen átlagos hét volt, kétszer egy-egy napra elutaztam, de aznap is használtam a gépet hajnalban vagy éjszaka (a Facebook játékok szörnyen függőséget tudnak okozni: virtuális pénztől vagy éttermes játékban pl. hozzávalóktól esek el, ha nem lépek be minden nap). A könnyebbség érdekében, úgy döntöttem, hogy a napokat 0-24 óráig nézem, tehát ha hajnalban gépezek, az már a következő napnak számít. Megnehezítette a statisztika összeállítását, hogy három különböző gépen kerestem: laptopomon, netbookomon és szüleim PC-jén, illetve talán még a mobilomat is ide lehet számítani.

A legtöbbet természetesen a Google-ben kerestem (nem szoktam se Yahoo-t, se Binget stb. használni), de ezen kívül keresésnek számítom még többek közt a kövekezőket – mögötte zárójelben, hogy a hétből hány nap fordult elő, hogy elővettem őket:

•  YouTube-on zenék keresése (2 napon, ebből egyik nap 5, másiknap 3 videó)
•  Twitteren felhasználókra vagy kulcsszavakra, konkrét adatra keresés (4 nap)
•  Foursquare-n felhasználókra vagy úticélra keresés (2 napon, de úticélokból olyan sok volt, hogy nem striguláztam külön hányszor történt)
•  Facebookon ismerősök keresése (1 nap)
•  Molyon könyvek keresése (1 nap)
•  Picasaweben albumra keresés (1 nap)
•  KÖZIGÁLLÁSON állásajánlatra keresés (1 nap)
•  ELVIRA-n vonatokra keresés (1 nap)
• Isohunt-ról letöltendő videók keresése (1 nap)
• Célzottan a böngészőbe beírt honlapok tartalmában keresés: FSzEK oldalán a nyitva tartás, MNG honlapján kiállítás képeinek megnézése

 Nem érzem magam szakembernek a keresésekben, ezért nem tudom, hogy ezeket az oldalakat is ide lehet-e számítani (bár nehezen érteném meg, hogy miért nem, ha nem), de ha ezt elfogadjuk, akkor szerintem a többségre nem állíthatja magáról azt, hogy „csak a Google-ben keres”.

Legtöbbet vasárnap használtam a Google-t, méghozzá 20 különböző dologra kerestem rá, a második szerda 18 kereséssel, harmadik hétfő 16 kereséssel. Csütörtök volt az egyik nap, mikor elutaztam, akkor egyáltalán nem használtam a Google-t. Összesen 61 témára kerestem rá a héten.

 Ezek a számok viszont nem tükrözik azt, hogy valójában hányszor írtam valamit és nyomtam után a „Keresés” gombra, mivel sokszor előfordul , hogy egymás után többször keresek ugyanarra, a keresés finomítása érdekében, rosszabb esetben elgépelés vagy helyesírási hiba miatt. Ilyenkor ugye a Google is ajánl fel más keresési kifejezéseket, amelyekkel jobb eredményre juthatok. Ennek az összesített számnak a megállapítása már nehezebb, akkor már valamivel 100 fölött járok a Google-keresések heti számában.

 Legtöbbször 11 féle szókapcsolattal próbálkoztam egy svájci macikiállítás megtalálása miatt, ahol évekkel korábban jártam (egy szintén macis twittre szerettem volna reagálni). Úgy emlékeztem, hogy a helyet Schynige Platte-nak hívják (először nem is tudtam helyesen leírni). Később megpróbáltam a „Schynige Platte Svájc”, „svájc maci” és ezek idegennyelvű változatait, de egy fényképeken kívül (ami valóban Schynige Platte-ban készült, és egy lányt két hatalmas macival ábrázol), illetve néhány macis említésen kívül (hogy mikor nyílt a kiállítás), nem találtam érdemi információt: sem honlapot, sem nagyobb képgalériát, se információt arról, hogy ott van-e még vagy miért zárt be. 

Kereséseim indítékát a következőképp tudnám összefoglalni: 

•  Helyesírás (bizony, a Google-be szoktam beírni általában a kérdéses szót vagy kifejezést, és nem célzott helyesírásos oldalon vagy offline szótárban keresem), pl. utálom vs útálom
• Blogbejegyzéshez link, pl. Tükrös zenekar, Csík zenekar, Sheket zenekar honlapjai

• YouTube feltöltéshez, ilyenkor ki kell keresnem a koncertfelvételhez a szám címét, és hogy milyen tageket adjak hozzá, pl. Palya Bea – Add már, Uram az esőt!

• Twitteres reakció, tulajdonképpen ez az előző egyik változata, pl. mit jelent a remineralizáció szó, amit twitteren írt valaki
• Konkrét céllal (pl. „az Index felvásárolja a Magyar Hírlapot”-videó megmutatása az ismerősöknek)