(Eredetileg a tanárokról szerettem volna írni, de valamiért most inkább ez a bejegyzés kívánkozott ki belőlem...)

 Lehet szeretni vagy gyűlölni, de egy biztos, hogy kikerülni nem lehet a Wikipediát. Ha online keresünk valamit, első találatok között szerepelnek a szócikkei, és valljuk be, igencsak jó kiindulási alapot nyújtanak. Művészettörténet órákon úgy emlegetik, mint minden rossz megtestesülése, a hivatkozhatatlansága és sokszor pontatlansága miatt. Azon viszont én is kissé meglepődtem, hogy az elsős könyvtáros hallgatók szemináriumi dolgozatai csupa wikipediás utalásokkal voltak teletűzdelve. És akkor jogosan tehetjük fel a kérdést, hogy hol van ebből a tudományos kutatómunka?

Barátnőimmel ma beszéltünk róla, hogy a Műszaki Egyetemen megengedik a szakdolgozatokban ezeket a hivatkozásokat, a Pécsi Tudományegyetemen pedig előfordult, hogy a témavezető illesztett be a dolgozatba néhány wikipediás jegyzetet. Könyvtáros órákon ezt úgy magyarázták, hogy mivel a Wikipediát akárki szerkesztheti, sokan átnézik egymás szócikkeit, és ki is javítják a tévedéseket. Tehát végeredményben ez is lektorált forrás, méghozzá széles közönség, nem pedig egy-egy ember által. Vannak önkéntes lektorok, akik saját bevallásuk szerint szakértői az adott témának, melynek lapjait átnézik. Ahhoz pedig sokáig kell tökéletesíteni egy írást, míg azt a kiemelt szócikkek közé sorolják.

 Azt viszont eddig senki nem mondta nekem, hogy wikit szerkeszteni ilyen nehéz, méghozzá jól. Legalábbis első nekifutásra nagyon annak tűnt, és én hajlamos vagyok kissé kétségbeesni, ha új dologgal találkozom (ezért mondta egy karriertanácsadó, hogy inkább én is tanácsadó legyek, ne rendezvényszervező). Azóta láttam már jó forráskódot, és jobban értem magát a szerkesztési technikát. Na de a technika kevés, az elvet is el kell sajátítani, hogyan lehet a gondolatokat áttekinthető formába átültetni. Hét végére Az ülés ergonómiája szócikket kicsinosítom (most a képen látható módon fest), és meglátjuk, mire marad még mellette időm.

 A hétfői Modern eszközök... órán feltett kérdés, miszerint ismerjük-e kulcskompetenciák jelentését, az elevenembe vágott. Mazsi szerint a kompetencia nálam egy varázsszó, amitől megállíthatatlan leszek. Igaz, nem véletlen írom ebből a tanári szakdolgozatom. Azonban tudom, hogy a kompetencia is addig csak egy divatos kifejezés, amíg beszélünk róla, nem pedig a gyakorlatban alkalmazzuk. A tananyag-centrikus nézetről áttérni bármi másra viszont nagyon nehéz. Művészettörténet órákon különösen nem járunk elöl ebben, mert maga a tárgy elsősorban pont az adatokra koncentrál (Max Dvorak tudománytörténész írta Alois Rieglt idézve: "Az a legjobb művészettörténész, akinek nincs is személyes ízlése"), nem különösebben törődik senki véleményével, csak a tudósokéval (meg kell tanulnunk, ki mikor miről mit mondott, és ezt a másik hogyan cáfolta meg).

Mindez nem azt jelenti, hogy a Nemzeti Alaptantervben felsorolt kulcskompetenciákat nem fejleszthetjük művészettörténet órákon. Egyik módszertan tanárom adta feladatként, hogy válasszon ki mindenki egy területet, és mondjon példákat, hogyan lehetne órákon bevezetni. Annyira megtetszett, hogy az összes területet kidolgoztam - sajnos hozzá kell tennem, hogy senki más nem csinálta meg a feladatot. Tanárom csodálkozó arca hasonlított csoporttársaiméhoz, akiknek kérdésére előadtam, hogyan fejleszthetjük többek közt a digitális kompetenciát művészettörténet órákon:

• Kereshetünk olyan honlapokat, amelyek az adott korszakkal, stílussal vagy témával foglalkoznak. Ehhez hozzá kell tenni, hogy kritikai attitűddel kell hozzáállnunk a találatokhoz, de ez fejleszti a diákok ezen képességét is, és elemzés közben passzív befogadóból aktívvá válnak. Megbízható források közé tartozik az Artportal és elsősorban a 20. századi magyar művészetre koncentráló, az Artpool Művészetkutató Közpon által szerkesztett honlap.
• Mindenképp meg kell ismertetnünk a diákokkal a múzeumok honlapjait, azok menüpontjaival együtt. Sőt, manapság a nagyobb kiállítások saját honlappal is rendelkeznek, ahol érdekes adalékokat találhatunk.
• Elterjedtek a virtuális fotógalériák, ahol csak azzal kell vigyáznunk, hogy nézzünk utána, biztosan nm manipulált képet találtunk-e, és a reprodukció színe megfelelő-e (ezeket nem véletlen tanácsolom, mert hallottam már erről történeteket). Kiemelném viszont a Web Gallery of Artot az egyetemes jelentőségű művészekkel, illetve a Hung-artot magyar művészekkel. Nem sorolom most fel az összes előnyét, de kereshetünk művészek, képcímek, dátum vagy lelőhely szerint. A híresebb festményekhez és művészekhez még leírások is kapcsolódnak. Tipp más tanár(jelöltek) számára is: a szegedi Somogyi Könyvtár honlapján található Virtuális kiállítóterem, ahol a művészet mellett irodalmi, történelmi, pedagógiai és zenei érdekességek is találhatók. A menüpontok alatt különböző statikus html oldalak rejtőznek szövegekkel és képekkel több témában.
• Kortárs művészeink közül már sokan alkotnak számítógéppel. Ismertethetjük az ő technikáikat; általában a művészek honlapjain megnézhetőek alkotásaik (pl. a Franciaországban alkotó Vera Molnar).
• Maguk a diákok is kipróbálhatnak számítógépes képalkotási technikákat (anyukám pont ma mutatott egy mandalakészítő programot, amit egy óvodásoknak szóló játékoldalon talált).  De meglévő képeket is manipulálhatnak, például a színük megváltoztatásával vagy kiemelésekkel - néha egészen új dolgokra lehet így felfigyelni.
• Arról nem is beszélve, hogy az már szinte elvárt a tanártól, hogy előadását prezentációval szemléltesse. Művészettörténet óra képek nélkül olyan, mint egy madár tollak nélkül. De ha egy diák kiselőadást tart, ő is így mutatja be a kapcsolódó képeket. Meglepő, de sok ismert előadó sem tud jó power pointot készíteni, ezért ennek oktatását is már általános-/középiskolában kellene elkezdeni. Nem csak azt, hogy pl. mit kell megnyomni az "áttűnéshez", hanem hogy milyen színek illenek össze, mikor olvasható a szöveg, hogyan tehetjük átláthatóvá a gondolataink...

 Most hogy olvasom Barabási Albert László Behálózva című könyvét, többször találkoztam a Notre Dame University (http://www.nd.edu/) nevével, megemlítve a domain címén lévő oldalakat (.nd.eu), amelyeknek egymással kapcsolatos hálózatát vizsgálták. Köztük találtam néhány blogot, illetve RSS gyűjtő oldalt: http://www.gsu.nd.edu/?q=blog, http://reillyreports.nd.edu/blog.aspx, http://fys.nd.edu/news/archives/. Ami tetszik, az egységes gondolkodás, hogy az egyetem az egyes kutatóközpontoknak, oktatóknak, tanszékeknek saját felületet biztosít.

A múlt hétvégét hökös elnökségi hétvégén töltöttem, amelyen a különböző bizottsági elnökök és intézeti képviseleti elnökök jelentek meg, természetesen az elnök, és a titkárságvezetők mellett. Hogy a csapat jobban összeszokjon, két trénert hívtunk meg, akik másfél napon keresztül foglalkoztattak bennünket. (Tréninges tapasztalatom is volt már korábban, de most nem térek ki ezzel kapcsolatos véleményemre, talán majd máskor.) Egyik feladat fogalomtérképek készítése volt, melynek eredményeit megörökítettem.

Először négyfős csoportokban dolgoztunk ki különböző témaköröket, mint a jó HÖK, jó vezető, jó munkatárs, jó szakos érdekképviselő, jó intézeti képviselő. Majd a mozaikmódszerrel újjáalakuló csoportokban fel kellett rajzolni a HÖK fogalomtérképét. A képeken látszik az első és a második fázis is, csak sajnos nem mindegyik posztert találtam már meg.

A Bölcsész Kari HÖK felépítéséhez hozzátartozik, hogy alapvetően két ága van:

1. A különböző szakokon szerveződnek a Szakos Hallgatói Érdekképviseletek, amelyekből Intézetenként az Intézeti Képviselet áll össze - ők tartják szorosan a kapcsolatot a hallgatókkal, és az adott Tanszék/Intézet oktatóival, tájékoztatnak, konfliktusokat oldanak meg, kisebb szakos rendezvényeket szerveznek, Tanszéki Értekezletekre, Intézeti Tanácsokra járnak stb. (Ebbe a körbe tartozom én is, az Informatikai és Könyvtártudományi Intézeti Képviselet elnökségét látom el.)
2. Általában SzHÉK-esekből lesznek a Bizottsági tagok, de ez egyáltalán nem törvényszerű. Ők a hagyományos értelemben vett "HÖK", akik szedik a szoctámot, bírálják a Kulturális és Sport Pályázatokat, plakátolják az épületeket, tartják a kapcsolatot a Tudományos Diákkörökkel, tudják fejből a Hallgatói Követelményrendszert, egyeztetnek a dékáni vezetéssel stb. (Na most a feladatból ez a 2. pont maradt ki.)

(Sajnos a szolgáltató képfeltöltőjét nem tartom túl egyszerűnek, a valódi méretű képek letölthetőek ebből a mappából: http://ikhok.elte.hu/~habok_lilla/hok_fogalomterkep/)

Egyre többször kerül előtérbe, hogy mikor és hol írjunk személyes hangvételben, és mikor fogalmazzuk meg a szakmai gondolatainkat. Egyesek szerint a twitter való a magánvéleményre, és a blog inkább legyen hivatalos; míg mások arra esküsznek, hogy elfogynak a követőid, ha egyfolytában magadról twittelsz, vagy ha nem csempészel személyes érzéseket a blogodba. Az igazság valahol a kettő között van, de mit tegyenek a tanárok? 

Bár valószínűleg a diákok nyitottak lennének arra, hogy tanárukról szaftos történeteket olvassanak a blogjában vagy twitteren, ez valószínűleg tekintélyvesztéshez vezetne. Akármennyire is hangoztatjuk mindig, hogy a "tanár is ember". Ez így van, de a diákok előtt kerüljön inkább a szakértelme az előtérbe, és a tárgyhoz fűződő személyes gondolatai - aminek természetesen nem mindig kell összhangban lenni a diákok véleményével, ha szubjektív dologról van szó.

Twitteren indíthatunk saját profilt az órának, és arra feltehetjük az aktuális házi feladatot (ha hosszabb annál, akkor link formájában) vagy ajánlott irodalmakat, érdekességeket a témával kapcsolatban. Amennyiben a diák bukkan rá valamire a neten és belinkeli, akkor retwittelhetjük azt. Ha a diák elakad valamiben, könnyen segítséget kérhet twitteren keresztül az oktatójától (személyes megkeresés - e-mail, telefon - nélkül) és a válaszból mindenki okulhat, mert sokszor több gyereknek ugyanaz a problémája, de az is lehet, hogy másban még fel se merült a kérdés. Ugyanitt lehet közölni, ha a következő óra elmarad vagy máshol lesz megtartva (pl. kiállításra megyünk, a helyszínen találkozzunk). A lényeg szerintem az lenne, hogy folyamatosan fenntartsuk a diák érdeklődését a tárgy iránt.

Részben ehhez hasonló szolgáltatás a Tumblr, de talán jobban közelít a blogokhoz, annak ellenére, hogy itt is követhetik az emberek egymást. Egy egész napig böngésztem ezt az alkalmazást, mások oldalait, hogy rájöjjek, mit kezdjek ezzel. Végül arra jutottam, inkább tematikusan használom, a képek dominanciájával a szöveg felett - így jött létre a könyvtártermek oldala. Ennek analógiájára az osztályok is szerkeszthetnének közösen tematikus tumblr-t, például művészettörténetből:

• az egyes stílusok (gótika, reneszánsz, barokk, kubizmus, pop art stb.),
• műfajok (építészet, szobrászat, festészet, iparművészet),
• művészek (világhírűektől a kevésbé ismertekig rengeteg van, magyarra és egyetemesre egyaránt figyelni kell)
• témák (pl. tájképek, portrék, színházépületek, állatszobrok) nevében.

A felsoroltak közül a blogok a legösszetettebb műfaj, ahová jobb esetben nem elég a néhány sor, hanem átgondolt, hosszabb bejegyzések kellenek, ami sok időt is igényel. Mostanában divat azt mondani, hogy egy óra kedvéért hozzunk létre egy blogot, így van ez néhány informatikus-könyvtáros órán, a konnektivizmus tanfolyamon és a meap kurzuson is. Utóbbi kettőről még nincsen tapasztalat, hogy mi lesz a blogok sorsa, de a könyvtárról el tudom mondani, hogy azok 3-4 kötelező bejegyzés után megszűntek, mert a hallgatók nem akarták tovább kutatni a feladott témákat (példa). Jobb a helyzet, ha ezeket a bejegyzéseket egy közös oldalon összegyűjtik, többek közt erre szolgál nálunk az inaplo (vagy lásd feedek). Még jobb, ha ezeket az oldalakat a szerzőik az óra után is folytatják, nem csak a jegy megszerzése miatt csinálják. 

Én három blogban működöm közre jelenleg,

• melyek közül természetesen ez az egyik, amit személyes okokból hoztam létre. Teljesen magánjellegű bejegyzéseket nem szoktam közölni, inkább utazásaimról szeretek írni, illetve kiállítás kritikáimról, könyvtárakról, és ehhez csatlakoztak a pedagógiai jellegű megfigyelések.
• Legrégebbi, általam kezdeményezett könyvtáros blog, azaz klog (Takács Dániel és Paszternák Ádám hozták létre a Klog közösségét) az ELTE könyvtáros Szakos Hallgatói Érdekképviseleté (http://elteszhek.klog.hu/). Azaz a könyvtáros hallgatókat látjuk el rajta hírekkel, tanszékiekkel, karival, egyetemivel, könyvtáros életivel egyaránt. Érdekessége, hogy inkább külsős emberek olvassák, akik a könyvtáros hallgatók életéről szeretnének tájékozódni, nem pedig maguk a könyvtáros hallgatók... (hiába, rossz a marketing). Egyre több embernek kezdtem hozzá admin/szerkesztői jogosultságot adni, de még mindig én írom a legtöbb bejegyzést, pedig már nem is vagyok a SzHÉK elnöke. Nem tudom, mi lesz vele miután végeztem az egyetemen.
• A Konferencia Klog létrehozásánál nem voltam jelen, később kaptam hozzáférést, de utóbbi időben leginkább én töltöttem tartalommal. Lényege, hogy különböző emberek, akik különböző konferenciákon megfordulnak, azonnali bejegyzést írnak a hallottakról - tehát kvázi real time publikálják a történéseket. Eleinte könyvtáros tudósítások születtek, de már bőven érintjük a határterületeket is.

A három felsorolt forma közül egy tanítási órán elég 1-2-t alkalmazni ahogy a körülmények engedik, és szerintem célravezetőbb az egyéni tartalmak generálása helyett valami közös projekten gondolkodni, mondjuk megosztott feladatkörökkel (pl. művtöri blogban valaki ír szövegeket, más linkeket keres vagy képeket; másrészt a tumblr-nél felsoroltak is használhatók). 

A pedagógus szakmának szüksége van az újításokra, köztük a digitális kulcskompetencia fejlesztésére a tanulóknál. Igen ám, de hogyan sikerülhet ez, ha a diákok sokszor jobban tisztában vannak az internetes alkalmazásokkal, mint saját tanáraik? Egyik unokahúgom már négyévesen magának kereste meg és nyomtatta ki színezőit a netről, most hatévesen az MSN-t használja, méghozzá a betűk iskolai megtanulása előtt (!). Édesanyám volt munkahelyén, az óvodában külön számítógépeket vásároltak, amin a gyerekek fejlesztő programokkal játszhatnak. Tehát a világ szalad, de tudunk-e együtt futni vele?

Két képzést is végzek, amely erre a témakörre fókuszál: online folyik a konnektivizmus (már a 3. hétnél tartunk), "offline" pedig az ELTE PPK mesterszakos tanároknak meghirdetett "Modern eszközök a pedagógiában" (meap) órájára járok. Előbbi inkább a már gyakorló tanárokat vonzza, akik hajlandóak az önképzésre, utóbbi pedig egy "kötelezően választható" kurzus, többnyire leendő tanárokkal. Így hát az első óra tapasztalatai szerint a meap egyfajta felzárkóztatás az alkalmazások használata terén.

Mindenki regisztrált a technikai követelményekként felsorolt oldalakra (Mazsi összefoglalója ezekről), de ez csak az első lépés. Sorra létrejöttek a blogok, a twitter accountok és még folytathatnám, ezek tartalommal megtöltése viszont a mi feladatunk. A megismerés és használat véleményem szerint még mindig a munkafolyamat eleje, mivel a lényeg az lenne, hogy a hallgatók belássák (interiorizálják): hogyan tudják az eszközöket felhasználni tanításuk során. Tévedés ugyanis azt hinni, hogy egy matematika (példa a fogalomtérképészetre) vagy egy biológia tanár nem tudja alkalmazni az internet adta lehetőségeket.

És ha már tudjuk, hogyan fogjuk beépíteni óránkba a web2-s elemeket, akkor már "csak":

• a diákjainknak kell megtanítani az adott új eszköz használatát (ha még nem ismerik) -, és itt fontos megjegyezni, hogy mindenkinek egyenlő esélyekkel kell rendelkezni (pl. ne adjunk internetes házi feladatot, ha nincs otthon számítógép vagy internet)
• el kell velük fogadtatni az új módszert - mikor mi tanítani kezdünk, valószínűleg nem minden kollegánk alkalmaz még ilyen eszközöket tanítási órákon
• és rávenni őket a közös tartalom-generálásra.

Éppen úgy, ahogyan azt most mi tanuljuk. Lássuk, hogyan lesz belőlünk modern pedagógus!

Annak ellenére, hogy Admontban aludtunk, sikerült elkésnünk a Johann Tomaschekkel megbeszélt időpontról (11 óra). Ez részben azért volt, mert nem a könyvtárban találkoztunk, hanem az irodájában (nagy terem, egy külön új könyvtárszobával), és onnét mentünk a híres könyvtárterembe egy privát ajtón keresztül. Már a megelőző levelezésből tudtam, hogy Admont könyvtárosa egy nagyon korrekt ember, mert előre megkérdezte, hogy konkrétan mire vagyok kíváncsi, mivel készüljön. Olyan előadást tartott nekem az osztrák könyvtártermekről, amilyet még senkitől nem hallottam, külön rávilágítva az összefüggésekre (galériák építése, szekrények színei). Megmutatta a titkos lépcsőket, sétálhattunk a galérián (a korlát mögött is, és természetesen Mazsi szabadon fényképezhetett), közben mindent elmagyarázott, amiről úgy gondolta, hogy érdekel engem.  Megemlítette a szobrokat és a freskókat, a könyvek besorolását, de ahogy kértem, többnyire a berendezése koncentrált: díszítmények, polcmagasság, tudományterületek feliratai, padló mintázata, a terem szerkezete és ennek jelentősége. Végül pedig kérésemre mutatott néhány fontos irodalmat, aminek leírhattam az adatait. (Elnézést, de a részletek majd a szakdolgozatomban lesznek.) Végeredményben ő is úgy gondolja, hogy konkrétan a szekrényekről nem született még irodalom, csak általában utalnak rá a leírásokban. Egyébként járt már Magyarországon elég sok helyen, néhány szót is mondott (templom, fürdő, Balaton), szerintem többek közt ezért volt olyan kedves. Admont az a könyvtár, amit elég sokan ismernek (Melk, Kremsmünster, vagy a svájci St Gallen mellett), rengeteg turista fordul meg ott, ezért is volt érdekes, hogy így törődtek velünk. A nagy turistaközpontokat általában nem szokta érdekelni, hány száz szakdolgozat születik még róluk – és most elnézést az általánosításért, de ez a tapasztalatom. Mazsival megbeszéltük, hogy visszatérünk még Admontba, mert most nem volt időnk szétnézni a kolostorban és a környéken sem, pedig gyönyörűek a hegyek és a fenyvesek.

A következő úticélunkról is késtünk fél órát (arról nem is beszélve, hogy ismét fizetni kellett az útért, ráadásul most 7,5 eurót, amiért cserébe 8 km-es alagúton is végigmehettünk). Reinben Pater August várt minket, eredetileg egy magyar idegenvezetővel, Eva Frisinghellivel beszéltem, de azt mondta, most a hideg miatt nem vállalja a vezetést. Nem sok kérdésemre tudott válaszolni a Pater, de ezt elég lazán adta elő, már a maga módján. Elmondta, hogy a könyvtár korábban zeneterem volt, a szép kifestés is abból az időből. Úgyhogy nem ennek megfelelően tervezték, 2-2 ablakot szekrények takartak, ez is azt bizonyította. Azt persze elfelejtettem megkérdezni, hogy a bútort konkrétan ide tervezték-e. De mondjuk nem jutott eszébe az asztalos neve, a fa típusát nem tudta, az évszámot pedig egy szekrényről nézte le. Nagyon érdekesek a konkáv-konvex vonalak a szekrényeken, maga a polc is hajlik és az oldala is hullámos. Tetszett még, hogy a középső, fából készült elválasztóvonalak könyvgerinchez hasonlítanak. Ez a terem egyébként csak reprezentációs célokat szolgál, az egész traktusban könyvtártermek vannak, meg is mutatta a belőle nyíló másikat. Szakirodalmat nem tudott a reini könyvtárteremmel kapcsolatban, azt mondta, inkább a könyvtárosukat kérdezzem majd meg. Egyébként tudtam, hogy a szakdogám szempontjából ez nem annyira fontos terem, de megörültem a magyar kapcsolatnak, ami végül is nem úgy alakult, ahogy gondoltam.

Végül még elnéztünk Grazba, ami nagyon közel fekszik Reinhoz. Ajándékokat szerettünk volna venni, amit részben 1 eurós boltban tettünk meg, másrészt beestünk egy nagy könyváruházba zárás előtt kb. fél órával, aminek az lett az eredménye, hogy zárás után félórával fizettem ki 60 euró (16.000 Ft) értékben néhány albumot és lexikont. 10-10 euróért kaptam könyvet a kolostorokról, a román korról, a gótikáról, a barokkról, a romantika és klasszicizmusról, illetve Mazsi választott magának egy digitális fotózásról szóló könyvet, és felpakoltunk képeslapokból (imádom őket). A közponban megnéztük a Kunsthaust, aminek az oldalán kör alakú fények játszanak, a vár kivilágítva látszott, és végigsétáltunk a Muron átívelő, kékkel kivilágított hídon. Most a dóm kimaradt, de mikor visszajövünk, ide is ellátogatunk majd. Végül elmaradhatatlan volt a Würstler  egy helyi imbiss-ben (a Käsekreuter nagyon finom), és Almdudler beszerzése. Ilyenkor érzem egyébként a büfések mosolyából, hogy mennyire bénán beszélhetek németül, mert persze a könyvtárosok és kolostori dolgozók inkább dicsérnek.

Hazafelé még egy küldetésünk volt Szombathelyen, a Mazsi által interneten kinézett Fonera átvétele, amitől az otthoni wifink remélhetőleg még jobb lesz. És hogy keretes legyen a szerkezet, a  hazafelé út sem volt egyszerű a hóátfúvások miatt, de a pár méteres szánkózás jobbnak tűnt az idefelé tartó halálfélelemnél.