lego_kiallitas_habosvillablog_2.jpgMostanában a LEGO mániám egyre nagyobb méreteket ölt, igaz, én “csak” a minifigura sorozatot gyűjtöm nagy erőkkel (ha jól számolom 166-nál járok az Olimpiai sorozattal együtt). Ez a gyűjtő szenvedély viszont elég nehezen kontrollálható a kis (többnyire) sárga figurák iránt. Így rögtön fellelkesültem, mikor egy kolléganőm ajánlotta, hogy LEGO kiállítás lesz a hétvégén a Ferencvárosi Művelődési Központban.

Már korábban is jártam Békásmegyeren egy LEGO kiállításon, de az igazából nagyobb volumenű volt. Itt a művelődési ház közepes méretű teremében rendezték be a terepasztalokat, és két asztalkánál lehetett vásárolni néhány készletből és minifigurából. Minderre a belépő felnőtteknek 500 Ft volt fejenként, diákoknak pedig 300 Ft. Érzésem szerint, többynire inkább gyerek látogatókra voltak felkészülve a kiállítók (közülük is fiúkra), amit az egyébként ötletes játszósarok is bizonyított, sok építőkockával.

A terepasztalokon különböző tematikájú jelenetek voltak láthatóak. A hirdetés szerint ezek az “életképek” azt mutatják be, hogy mennyi minden építhető LEGO-ból. A fotókon bemutatok közülük néhányat.

Természetesen több Star Wars jelenetet is megépítettek, közöttük filmből vett epizódokat és életképeket. Egyik legnagyobb hatású az élénk színek miatt Anakin Skywalker és Obi-Wan Kenobi harca volt a lávafolyamban. (Sikerült majdnem teljesen hasonló plakátot találnom, csak a figurák fordítva állnak.)

lego_kiallitas_habosvillablog_1.jpgStarwars-obi-wan-kenobi-and-anakin-skywalker.jpg

Egy másik jelenet a western filmeket idézte sok indián felvonultatásával. Itt éppen a 10-es minifigura sorozat tomahawk harcosai vonulnak be lovakon, és a szomszédban sátrak mellett várják őket a tollas indiánok.

lego_kiallitas_habosvillablog_3.jpg

Klasszikus jelenetet ábrázol, ahogy a császár a timpanonos, oszlopos palotájában áll, amit szökőkút és medence vesz körül. A lába előtt pedig a harcosai masíroznak a portál felé.

lego_kiallitas_habosvillablog_4.jpg

Nagyon meglepő, de ötletes képet festett a II. világháborút ábrázoló jelenet, melyen szerepelt tűzharc, harckocsik és a robbanásokat kerülgető katonák is. Ötletesen ábrázolták a tűztől hátrahőkölő, eleső vagy éppen beleeső harcosokat (másik kérdés, hogy itt ki lehetett volna tenni akár a 12-es karikát).

lego_kiallitas_habosvillablog_6.jpg

Talán a kedvencem az Egyiptomot ábrázoló jelenet, ahol nagyon szép obeliszkes udvar, hieroglifás épület szerepelt, melyet csontvázak és múmiák vesznek körbe.

lego_kiallitas_habosvillablog_5.jpg

Ahogy tőlem megszokott, nem tudtam ellenállni annak, hogy vegyek pár dolgot. Sajnos nem voltak olyan minifigurák, amik hiányoznak a sorozatomból (az egyik árus is azt mondta, hogy a 4. sorozatnál kapcsolódott a gyűjtésbe), viszont a LEGO Adventurers figuráival megbarátkoztam, íme Baron von Barron, Dr. Charles Lightning és Lord Sam Sinister (most látom, hogy a ruhája valójában nem ilyen).

lego_kiallitas_habosvillablog_7.jpg 

A bejegyzés trackback címe:

https://habosvilla.blog.hu/api/trackback/id/tr875553330

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása