A csokoládé múzeum (Das Schokoladenmuseum) mindenképp be volt tervezve Kölnben, de két másik csoki márkaboltba is belebotlottunk az autós körutunk során, így bővült rögtön három részessé ez a sorozat. Hogy mi lesz a másik két márka, azt még nem árulom el, inkább ebben a részben részletesen bemutatom a kölni csokoládémúzeumot.

Ha azt mondom, hogy Lindt múzeum, akkor az ismerőseimnek inkább a hatalmas csokiszökőkút jutott eszükbe. Ez viszont sajnos nem Kölnben, hanem Svájcban található (Kilchbergebn, a Zürichsee partjánál). Utóbbiban még nem jártam, ezért nincs összehasonlítási alapom. Elvileg a svájci a nagyobb múzeum, de arról, hogyan lehet a kölninél még nagyobb egy csokimúzeum, arról elképzelésem sincs. Mert ez is hatalmasan nagy, többszintes komplexum.

Nézzük először is a beképőket: a kölni Schokoladenmuseumba a felnőtt belépő hétköznap 15.50, hétvégén pedig 17 euró, gyerekeknek 6 éves kor alatt ingyenes, 6-18 éves kor között pedig 9-10.50 euró (szóval 3500-4500 forint), csoportban picit olcsóbb. 

Kicsit azért sokalltuk, meg a múzeummal is vegyes érzéseink voltak. De így visszagondolva szerintem elég sok ismeretet és élményt adott, szóval másfél óránál többet kellett volna rá szánnunk. Mikor már azt hinnéd, hogy vége, akkor teljesen új kiállításrész kezdődik. Ráadásul a csokiboltra is kell időt hagyni, mert nem egyszerű a boltban a választás. Nem akarok a tárlatról mindent elárulni, de azért egy kis bepillantást nyújtok, hátha valakinek kedvet adok a csokoládé múzeum megnézéséhez.

Múzeumtörténet

A másik kérdés, ami felmerült bennem: hogy jön a múzeumhoz a Lindt egyáltalán? Hiszen itt nem kifejezetten a Lindt csokoládéról van szó, hanem inkább általánosságban a csokoládégyártásról és csokoládétörténelemről, és csak elvétve jelenik meg a Lindt neve, illetve egy-egy ajándékcsoki. 

Kölnben a Csokoládéházat Hans Imhoff alapította, aki a Stollwerk AG többségi tulajdonosaként, egy 1975-ös költözéskor döbbent rá, milyen gazdag gyűjteménnyel rendelkezik a vállalat. Ennek bemutatására hozta létre Imhoff a csokoládémúzeumot, amelyet végül 1993. október 31-én nyitottak meg, ekkor még Imhoff-Stollwerck-Schokoladenmuseum néven. A múzeum történelmi épületeket is magába foglal (Malakoff-torony, Drehbrücke), de a jellegzetes hajóformájú részt ekkor építették hozzá, összesen 53 millió német márkába került az építés költség.

Imhoff 2002-ben eladta a Stollwerck vállalatot, és így az együttműködés is megszűnt 2006-ban. Innentől kezdve a Lindt & Sprüngli lépett a kölni csokimúzeummal partnerségre, ami marketing- és gyártási együttműködésben valósul meg. A múzeumban azóta Lindt csokoládét használnak a gyártási folyamatok bemutatásához.

Ahonnan az egész indul: Kakaóbab

A kiállítás eleve érdekesen, egy üvegházzal kezdődik, ahol élőben is szemügyre vehető a kakaófa termése. Majd az első termekben a kakaóbab termesztés és szüretelés folyamatával, valamint érdekességeivel ismerkedhetünk meg. Nekünk ennek kapcsán volt egy kis visszás érzésünk, a kemény szüreti munka rögtön ellenérzést váltott ki belőlünk a csokoládé-gyártókkal és a csokifogyasztással kapcsolatban. Ugyanakkor legalább ezt a részt is őszintén bemutatták.

Erről a részről például egy érdekesség, hogy megismerkedhetünk azokkal az állatokkal, amik előszeretettel fogyasztják a kakaófa termését, vagy annak egyes részeit (fentebb a jobb oldali kép). A kapucnismajom a kakaófa gyümölcsének húsát eszi meg, de a kakaóbabokat kiköpi, és ezzel hozzájárul a kakaófák szaporodásához. A fogak nélküli lajhár a kakaófa leveleit fogyasztja, a tukán a kakaó gyümölcsének héját eszi a kakaóbab nélkül, míg az ara papagáj a gyümölcs feltörése után magára a kakaóbabra hajt. 

Kereskedelem és csokigyártás 

Kifejezetten izgalmasnak találtam a csokoládé kereskedelemről szóló kiállításrészt. Tudjátok például, hogy melyik európai országban fogyasztják a legtöbb csokoládét? Svájc, Németország és Ausztria versenyez az első helyért, de Észtország nem sokkal lemaradva követi őket. A kiállítás szerint egyébként Németország tűnik épp nagyobb fogyasztónak, de egy 2024-es statisztika (https://worldpopulationreview.com/country-rankings/which-country-eats-the-most-chocolate ) pedig Svájcot hozta ki nyertesként, ahol évente fejenként átlag 8.8 kg csoki fogy. Mindez gondolom az évtől és a számítás módjától is függ, de szerintem az élmezőny állandó.

A fenti képen az is látható, hogy Németország mennyi más országba szállít csokoládét. Meglepő, hogy Franciaországba, az Egyesült Királyságba vagy Lengyelországba hány tíz-ezer tonna jut, de hogy még a csokijáról szintén jól ismert Belgiumba is, az számomra még érdekesebb csoki-laikusként. 

Számomra az is újdonság volt, hogy melyik csokigyártóhoz milyen márkák kapcsolódnak. Az alábbi képen a Ferrero, a Mondelez és a Mars márkái jelennek meg.

A következő, terem helyett inkább azt mondanám, hogy hatalmas csarnokban a csokikészítés folyamatát követhetjük végig lépésről-lépésre.

Két helyen is lehet közben csokit kóstolni a folyamat vége felé, méghozzá egyik helyen a csokiszökőkútba mártott nápolyit ad a mártogatásra éppen beosztott személyzet.

Az emeleti részen itt lehet a csokikészítő workshopokon is részt venni, ami előzetes feliratkozást igényel. De itt látható egy kiállításrész a művészi csokikészítésről is, többek közt a 600 eurós és 23 kilós Piroska szoborral. 

Csokitörténelem

Itt hittem azt, hogy a múzeum végére értünk, pedig közel sem. Innen kezdődik a csokoládé történetéről szóló rész, először az ősi kultúrák szerepének bemutatásával. A csokoládé eredete az ősi közép-amerikai kultúrákhoz köthető, ahol a kakaót nemcsak élelmiszerként, hanem vallási és társadalmi szertartások részeként is használták. Láthatunk Remojadas stílusban készült mexikói kerámiafigurát, vagy épp az azték Chicomecóatl termékenységi és esőhöz kapcsolódó istenséget. 

Majd hirtelen ugrásokkal a kakaóval összefüggésbe hozható porcelánfigurák következnek. A hosszú leírások egyikéből például megtudhatjuk, hogy a csokoládé Európában eleinte gyógyszerként terjedt el, de a 17. századra az arisztokrácia kedvelt luxusitalává vált. A változást az elkészítés módja jelentette, mivel a kakaó a cukor és a tej hozzáadásával élvezetesebbé vált. Érdekesség, hogy böjti időszakban tápértéke miatt nagy hangsúlyt kapott a fogyasztása. A 18. századra a csokoládé fogyasztása az udvari etikett részévé vált, és a francia királyi udvarban is becsben tartották.

Szóval a csoki az előkelőség és a hatalom jelképe lett, amit elegáns porcelánedényekben szolgáltak fel. Másik kapcsolódása a porcelánokhoz, hogy gyakran ábrázolták is az előkelő családokat csokoládéfogyasztás közben művészeti alkotásokon. Az ilyen művek a csokoládét, mint státuszszimbólumot népszerűsítették.

Ezután megismerkedhetünk a csokoládégyártás elindulásával. A 19. század első felében még ugyanis a csokit kis kézműves műhelyekben, cukrászok és édességkészítők állították el, és a termékkínálat egy részét képezte más édességek mellett, pl. marcipán, nugát, drazsé. Idővel specializálódtak a csokoládé gyártására és értékesítésére, ami sok kísérletezést igényelt, és olykor meglévő gépeket állítottak át a csokoládé előállítására. A 19. század második felére fellendült a csokoládéipar. Eközben az értékesítésnek is új módjai fejlődtek ki, a vasút és az újsághirdetések használata is elősegítette a terjesztést. Itt egyébként külön szó esik a nagyobb nevekről, például Philippe Suchard vagy Franz Stollwerck történetéről, de ebbe már nem mennék bele.

Luxuscikknek, luxusmegjelenés

Ezután csokoládécsomagolások és korai csokiautomaták nagyon színes és impozáns felhozatala következik. A dobozok egy régi drogéria polcain (Bernhard Beckers, 1934-1995) állították sorban egymás mellé, hatalmas mennyiségben. A leírásból megtudhatjuk, hogy a kakaót és csokoládét mindig is csomagolva árulták, mivel luxuscikknek számítottak. A csomagolások stílusa az 1870-es évekig a rokokóra emlékeztetó francia mintát követte, ezután inkább az aktuális divathoz igazodott.

Gyakran előfordult, hogy a csokoládé csomagolása az alapanyagok földrajzi eredetére utalt, például egzotikus állatokkal, keleti motívumokkal vagy híres helyszínekkel. Egy másik típus a célcsoportot tüntette fel, úgy mint vasútállomás, reggeli, színház, diákcsokoládé. Ami kicsit mókásan hangzik, hogy a csomagolások olykor erkölcsi tanulságokat közöltek: A szorgalom és a figyelem meghozza gyümölcsét; Előbb a munka, aztán a játék.

A csokikat fadobozokban, ládikákban, bonbonierekben, albumokban vagy tokokban árulták, ami készülhetett akár fából, papírból, bádogból, üvegből, szövetből, bársonyból, selyemből és később alumíniumfóliából is. A 19. század végén jött divatba, hogy a csomagolásra nyomatokat tettek, többek közt társasági események fotóit, illetve olykor apró ajándékokat csomagoltak mellé, úgy mint ceruzát vagy jegyzetfüzetet.

A végére hagytam a kedvencem, a csokoládéautomatákat, ami a 19. század végén és 20. század elején vált népszerűvé. Ekkor már a csoki kevésbé számított luxuscikknek, és így az automatákat boltokban és köztereken is elhelyezték (pl. piacon, pályaudvarokon). Ezek formája nem meglepő módon megállásra és vásárlásra ösztönözte az embereket, ahogy a képen látható, ezek utalhattak az egzotikumra, a vidéki romantikára, a frissességre vagy épp a díszítés igazodhatott a célcsoporthoz. Az időszak divatja, a helyi szokások és a márkák saját stílusa is meghatározhatta az automaták formáját.

Levezetés a boltban és a kávézóban

A múzeumlátogatás után szerintem kevesen nem kapnak kedvet még egy kis csokoládé vásárláshoz, ami nyilván a múzeum céljaival is egybeesik (bár a kijáratnál is jár még pár szelet ingyen Lindt szelet). Úgyhogy a földszinten hatalmas bolt és egy szép kávézó áll rendelkezésre. Nekem a forró csokira már nem maradt időm, de a barátunk (aki már látta korábban a kiállítást), itt várta végig a másfél órás látogatásunkat.

A boltot olcsónak nem mondanám, de elég nagy a választék, és azért akadnak jó vételek.

Kipróbáltuk a múzeum Schokobräu sörét is, amiben tényleg érezni a kakaóbabot. A pralinékat és kis kölni csokikat a munkatársaim kapták tőlem ajándékba. A nugátos szeletet én ettem, az nagyon édes és mogyorós, és így az én ízlésemnek pont tökéletes volt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.