Hirtelen jött ötlet volt, hogy harmadik nap Kecskemét útbaejtésével induljunk haza, mivel a kisteleki termálfürdőt előző nap kipipáltuk, és ott nem maradt túl sok program. Még reggel elvittem a lányokat a Sziget cukrászdába, ami a kedvencünk a városban. A pályaudvar felé menet elhaladtunk a várostörténeti múzeum mellett, ami még a tanárnő nagynéném szerint is alig van nyitva. Interneten csak azt az információt találtam, hogy be kell előre jelentkezni, de elérhetőséget sehová nem írtak. A kíváncsiságomat már csak azért is felkeltették, de hát ez is máskorra marad.

Kecskemétre nem volt előre tervezett programom, mert nem tudtam, hogy oda is megyünk. (Most nézem, így utólag, hogy mennyi helyre elmehettünk volna! Eddig még csak a Szórakaténusz Játékmúzeumban jártam, de ott kétszer is, és egy diákújságírós Médiahétvégén valami stúdióban.) Ezért egy hosszú városi séta (például láttuk a Katona József Könyvtárat és az azonos nevű színházat, illetve a Lechner Ödön által tervezett Városházát) mellett csak a Cifrapalotát tekintettük meg belülről is. Szégyen szemre fogalmam sem volt róla, hogy a Kecskeméti Képtár működik benne (méghozzá 1983 óta)! Az épületet Márkus Géza tervezte szecessziós stílusban 1902-ben, a homlokzatdíszeket és a tetőcserepeket a Zsolnay gyár készítette hozzá. A belső is szép, legfőképp az első emeleti díszterem a pávamotívumokkal, de az ablakokat, ajtókat, lépcsőházat is érdemes megnézni. A belépés vasárnap ingyenes, meg is lepődtünk rajta. A földszinten most tűzzománc időszaki kiállítás van, kortárs alkotóktól, néhány nevet fel is jegyeztem, akiknek tetszettek az alkotásai: Fajka János, Makrai Zsuzsa, Bábásné Lakatos Erika munkái a képek közül; Ötvös Nagy Ferenc, Czóbel Marianna a tárgyakat munkálták meg szépen. Az első emeleti kiállítótérben keverednek az avar kincsek a helytörténettel, nem egészen értettem a következetességet. A képtár részben elsősorban Tóth Menyhért festményeit láthatjuk, de akad néhány Mednyánszky László kép is, a kedvencem pedig Révész Imre Szecessziós paravánja.

Később ebbe a városba is vissza kellene még térni, nem csak a hangulata, hanem az eddig kihagyott múzeumok miatt is.

A bejegyzés trackback címe:

https://habosvilla.blog.hu/api/trackback/id/tr691308183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása