Kakasfejű férfitól az Apokalipszis tetű-lovasáig

Január elején zárt be a Chagall és Ámos Imre életművét párba állító kiállítás a Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galériában, mely 2013. szeptember 13-tól volt látható Chagall - Háború és béke között, illetve Ámos Imre, a "magyar Chagall" - a háború örvényében 1937-1944. címmel. A kurátorok számomra főleg Chagallt hozták közelebb, akinek ugyan kedveltem eddig is a munkáit, de nem tudtam volna így tematizálni. A tárlat eredetileg a Musée du Luxembourgban volt látható Párizsban, de kiegészítették még egy nagyon jelentős és hatalmas méretű festménnyel: Az Élettel. A párhuzamot az orosz származású emigráns és a magyar művész között a stílusbeli hasonlóságok mellett az adja, hogy mindketten a 20. században élő zsidó festők voltak, és egyszer személyesen is találkoztak 1937-ben.

Chagallnak ez az önarcképe 1914-ben készült, és a háta mögött a vityebszki szülőházát láthatjuk. A falu egyébként nagyon sokszor megjelenik később is a művész munkáin. Ezen képen a saját tudatosságát ábrázolja, mellyel azt fejezi ki, hogy már elvált a szülői háztól, idő közben Párizst is megjárta. A kiállítás foglalkoztatófüzetéből azt is megtudhatjuk, hogy a hagyományos faház neve "izba".

Még Oroszországban 1915-ben vette feleségül Bellát, akitől Ida nevű lányuk született. Kettőjüket mutatta be az első teremben található 1916-os Ida és Bella c. festmény, melyen az asszony pólyás csecsemőjüket tartja karjában egy zöldellő tájra mutató ablak előtt. Ezzel párba pedig egy családi fotót állítottam, mely 1917-ben készült róluk, és már a kis Ida sem pólyában fekszik.

A második terem felé vezető úton a grafikákba kaphattunk bepillantást, melyek első sorban a háborús emlékképeket ábrázolják, mutatva, hogy a művészben mély nyomokat hagyott a háború. Bár Chagallt főként a festményeiről ismerjük, de grafikái is fontosak, biztos vonalvezetés és kontraszt figyelhető meg rajtuk. Példaként most két címet emelnék ki közülük: A zsidó és a kecske 1914-ben készült, az Újonc, háború pedig 1915-ben.

Ezek után egy újabb Vityebszk, falusi jelenet tárul elénk (1930-35), melyen egy bohóc megjelenése okoz drámai hatást. Fokozza a szülői házat körülvevő vörös háttér, utalva a zavaros időkre. A háztetőn felbukkanó bolygó zsidó pedig a vándorlást idézi. (Legalábbis a kiállításon szereplő leírás szerint, de akad olyan az interneten, akinek erről más a véleménye.)

Ha a kubizmust halljuk, akkor szerintem a többségnek a francia kubisták: Picasso, Barque, Gris jut eszébe. A kiállításon viszont inkább a szintén orosz Malevichet hozták példaként, akinél nem figuratív formában nyilvánult meg ez az irányzat Chagallal ellentétben. Példaként A temetőkapu 1917-es festményét láthattuk, mely egyben a zsidók emlékidézésének szimbóluma is. A művészettörténészek ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy Chagallt nem lehet egyetlen stílusirányzatba besorolni vagy korszakokat elkülöníteni, mert egyszerre sok minden hatott rá.

Két nagyon izgalmas terem következett ezután, amelyekről igazán Chagall szokott az embereknek eszébe jutni. Az elsőben érdekes módon mese és bibliai illusztrációk sorakoztak egymás mellett. Párizsban ugyanis a művész, Ambroise Vollard (híres műkereskedő) felkérésére La Fontaine illusztrációkba kezdett. A képek nyomán megelevenednek bennünk a gyerekkorunkból ismert mesék, pl. Róka és a szőlő, Pávák és a gyöngytyúk.

A Biblia illusztrálásának ihletéséhez még Palesztinába is ellátogatott, és így készítette el metszeteit. Pl. Dávid énekel, Józsué megállítja a napot, Hanna imája az Úrhoz. Majd a következő terem "Az álomvilág felfedezése" címet kapta, ahol az igazi "chagallos" artistákkal és kakasfejű férfiakkal találkozhattunk. Bár közelebb nem kerültem a magyarázathoz, de az kiderült, hogy a cirkuszi tematikában is szimbolika rejlik, így pl. A Cirkusz (1922/44) vagy Az artista (1930) képein.

A kiállítás végén volt látható az előre beharangozott, egész falat elfoglaló Élet (1964), amely egyben a művész saját életét és világnézetét összegzi. A mester egyébként rendkívül sokáig élt, 1887-től 1985-ig.

Ezután egyre vészjóslóbb képek következnek, úgy mint Álom a medvetáncoltatásról (1937), Szól a kakas (1938), Sárga angyal (1939), Síró angyal (1941). Egészen groteszk képet tár elénk "A tetű az apokalipszis lovasa" (1944), mely az ember lealjasulását jelképezi, és János jelenéseiből a szörnyekkel teli Apokalipszist mutatja be.

A kiállítás egyik igazi érdekessége az átélt "Apokalipszis": a kockásfedelű spirálfüzet, melybe a művész a szolnoki munkaszolgálat során készített kis rajzokat. A füzet összesen 45 művet tartalmaz, és eredetije látható volt egy vitrinben. Mellette pedig a falra vetítették sorban a benne található rajzokat, amik többnyire a háborúról szóltak.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.