Vajon hogyan viselkedik egy pedagógus, ha számára teljesen új környezettel találkozik? Mi történik akkor, ha tanítás közben nem láthatja a tanulók mimikáját és gesztusait? Egy virtuális világban nagyjából ezekhez a körülményekhez kell alkalmazkodnia azoknak, akik oktatást vagy például egy beszélgetés moderálását vállalják. Arra tettem kísérletet, hogy a Second Life nevű 3D kommunikációs platformon virtuális könyves találkozókat szervezzek, melyeknek moderálására egy pedagógushallgatót és egy andragógust kértem föl.

tuz_korul_rose_mazsi_005_001_1.png

Hogyan szervezzünk virtuális olvasóklubot?

Egy virtuális olvasóklub előkészítése hasonló kihívásokkal bír, mint egy valódi esemény megszervezése. Ebben az esetben két találkozót terveztem meg a Second Life-ban 2013 májusában, hogy ezeknek eredményeit és tanulságait össze tudjam hasonlítani egymással. Tekintettel kellett lenni többek között a helyszínválasztás szempontjaira, a berendezés kiválasztására, az időpont kijelölésére, a reklámozásra és a beszélgetést vezető moderátorok felkérésére.

Moderátorok felkérése

Az olvasótalálkozó vezetőinek a meghívása az egyszerű elérésen alapult. Más esetekben érdekes lehet egy közösség által megszavazott moderátor, egy kortárs költő vagy egy adott téma szakértőjének felkérése.

Az egyik foglalkozás lebonyolítását SL Rose Omelyor vállalta (az írásban a Second Life avatárok neveit használom, a név előtt az „SL” rövidítéssel), aki való életében (First life = FL vagy Real life = RL) okleveles andragógus, igazgatási ügyintéző és esélyegyenlőségi mentor. Rendszeres Second Life felhasználó már több mint egy éve, heti 2-3 órában.

rose_omelyor.jpg

A másik esemény vezetését pedig SL Ezven fogadta el, aki az ELTE BTK magyartanár, nyelv- és beszédfejlesztő MA hallgatója. Rendszeresen játszik számítógépes játékokat (önbevallása szerint: gamer), de a Second Life virtuális világában eddig még nem járt.

ezven.jpg

Időpont kijelölése

A virtuális világ egyik előnye, hogy földrajzi helytől függetlenül elérhető, tehát a világ bármely részéről beszélgethetnek rajta keresztül emberek egymással. Programszervezésnél viszont az időzónákat is figyelembe kell venni a célközönségtől függően (Mack Lundy, 2008). Mivel a Second Life saját időzónával rendelkezik, ezért az események szervezésekor illik arra is gondolni, hogy a helyi idő mellett az SLT-t (Second Life Time) feltüntessük. Az általam szervezett olvasóklubok végül egymást követő hétvégi napokra estek 2013. május 11-12. 19:30-20:30 (SLT 10:30-11:30AM) órára.

Helyszínválasztás

A magyar Second Life közösség két egyetemi campus-szal (land) rendelkezik jelenleg, melyen egyetemi kurzusok is szoktak zajlani. Az ELTE PPK-hoz kötődő Virtuális Egyetem mellett a másik nagy jelentős terület a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar szervezői, Kiribati szigete. Jelen esetben az utóbbit választottuk, mert itt több avatár elfér egyszerre, viszonylagos nyugalom tapasztalható a beszélgetéshez, van a helyen építési lehetőség (ez a tulajdonosok által korlátozható) és van szabad prim néhány berendezésnek. (Egy adott területen meghatározott számú prim fér el. A berendezések különböző prim számokkal rendelkeznek.) A sziget tulajdonosa, a DE-EK főiskolai adjunktusa SL Stephan Citron örömmel adott engedélyt a klubunknak.

tuz_korul_005_009.png

Az eseményekhez illő berendezésről pedig SL Rose és SL Sum Anachen gondoskodtak. Első alkalommal tábortüzet, animált padot és könyves szekrényt kaptunk, másnap pedig animált babzsákokat és könyvekkel teli asztalkát. 

rejto_jeno_20130512_001.png

Reklám

A program népszerűsítésére érdemes hangsúlyt fektetni, nehogy a résztvevők hiányában hiúsuljon meg a rendezvény. A különböző csatornákon viszont különbözőképpen illik kommunikálni, ugyanis mást kell kiemelni egy tapasztalt Second Life használónak és mást azoknak, akik még soha nem léptek be virtuális világba (más néven newbie-k).

Előbbi közönség számára ún. notecardot készítettünk, melyen szöveges információt lehet elhelyezni, és az avatárok át tudják adni egymásnak. Nevezhetjük ezt egyfajta virtuális szórólapnak is, amit kiküldtünk a magyar avatároknak. Továbbá a virtuális közösségek online felületein is elhelyeztük a reklámunkat.

szerkesztes_notecard1.jpg

Andragógus-, pedagógus-, könyvtáros hallgatóknak, illetve könyvtárosoknak többnyire levélben és Facebook csoportokban juttattuk el a meghívót. A következő blogokon jelentettünk meg bejegyzéseket:

Ahogy a szövegekből látszik, mindig a célközönségnek megfelelően igyekeztünk változtatni a szövegen a jobb elérés érdekében.

Kedvenc könyveink olvasóklub

A saját könyvélményeinket feldolgozó olvasóklubra 2013. május 11-én került sor. Az előzetes beharangozás szerint 18:30-tól (9:30AM SLT) az új felhasználóknak mutatott volna be SL Rose Omelyor alapfunkciókat, de erre a részre senki nem érkezett. A könyvekről szóló beszélgetés végül Second Life idő szerint 10:45-11:36AM között tartott. Összességében 11 avatár vett részt rajta.

A kérdéseket minden esetben SL Rose Omelyor vetette fel, de a csoport tagjai reflektáltak egymás válaszaira is. A következő témák merültek fel egymás után sorrendben:

  • Jelenleg olvasott könyvek
  • Mi alapján választunk új olvasnivalót?
  • Nem kedvelt könyvek
  • Kötelező olvasmányok
  • Kedvenc könyvek

A beszélgetés végig chat alapú környezetben zajlott, és az avatárok nem mozdultak a számukra kitett tábortűz-farönkökről, illetve a teleportálásuk helyszínéről. Így az interakció gyakorlatilag csak írásos környezetben zajlott. Ennek oka részben az, hogy a hangalapú köszöntést nem hallotta mindenki, nem mindenkinek volt mikrofonja vagy nem volt olyan csendes környezetben, hogy azt be tudja kapcsolni.

tuz_korul_rose_mazsi_gica_8.jpg

A könyvklubban 7 avatár említett valamilyen szerzőt vagy könyvcímet. Összesítve 26 db név vagy cím hangzott el. Ezeknek listája az avatár nevével együtt a következő:

  • Rose: Bűn és bűnhődés, Twilight Saga, Harry Potter, Egri csillagok, A kőszívű ember fiai, Weöres: Psziche, Müller Péter
  • wildgica: Huckleberry Finn, Ernest Cline: Ready Player One, Michael Ende: A végtelen történet, Michael Ende: Momo, Virginia Woolf: Mrs. Dalloway
  • kfvera: Rushdie: Éjfél gyermekei, Rushdie: Grímusz, Morgena könnyei, Gabriel G. Márquez, Murakami Haruki
  • Habos Villa: Tom Sawyer, Spirit Bliss: A múlt árnyai, Az aranyember, Szerb Antal: Utas és holdvilág
  • Adam B.: Zabhegyező, Virginia Woolf, Michael Cunningham: The Hours
  • Tb Mariann: Tóth Krisztina: Vonalkód
  • Stephan Citron: Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak

Az alábbi ábrán szemléltetem, hogy a klub során közvetlenül kikkel kommunikáltak a jelenlévők. Négy avatár csak megfigyelőként volt jelent, és így a beszélgetés 7 résztvevő között zajlott. Szűkebben véve pedig 5 fő generálta a diskurzust, akik fejenként több mint 3-3 beszélgetés-fonallal rendelkeznek. A nyilak mutatják a kommunikáció irányát, amelyre a legtöbb esetben visszacsatolás is érkezett, csak két helyen látható a viszonzatlan próbálkozás.

kedvenck_komm.jpg

Rejtő Jenő élete és regényei olvasóklub

A Rejtő Jenőről szóló olvasóklub 2013. május 12-én kezdődött SLT szerint 10:39-kor, és a zárszó 11:57-kor hangzott el. Összesítve 7 avatár vett rajta részt, akik SL Ezven félelmét beigazolva még soha nem olvastak semmit Rejtő Jenőtől.

Talán ebből is ered, hogy az esemény inkább „frontális” előadássá vált, annak dacára, hogy a kommunikáció ebben az esetben is chat alapúan folyt. Ez alkalommal viszont a résztvevők is vetettek fel kérdéseket a moderátornak. A következő témákról esett szó:

  • Rejtő idézetek
  • Mit várnánk Rejtő regényeitől?
  • Nyelvi humor (zsinavatar kérdése)
  • Szereplők jellemzése Rejtő-névgenerátor alapján
  • Képregény
  • Fordítások (Habos Villa kérdése)
  • Rejtő sokáig ponyva irodalom
  • Tanítása az iskolában (Habos Villa kérdése)
  • Színdarabjai (zsinavatar kérdése)
  • Művei az interneten, nem elérhetőek 2014-ig
  • Mit ajánlanál kezdésnek? (Habos Villa)
  • Élete, testvérei

Könyvcímek ezen az olvasóklubon is elhangzottak, azonban ezeket mind SL Ezven vetette fel az előző példával ellentétben. Felmerült könyvek Rejtőtől: Az elveszett cirkáló, A megkerült cirkáló, Piszkos Fred, a kapitány, Piszkos Fred közbelép, Vesztegzár a Grand Hotelben, Úrilány szobát keres (színdarab), Légiósok, Három testőr Afrikában (film).

SL Ezven három linket, illetve hosszabb idézeteket is elhelyezett a chatszövegben, amelyről később belátta, hogy a Second Life tapasztalatlanságára utalt (9.3 fejezet). A program futása mellett ugyanis nehezen lehet a weboldalakon navigálni, és nem minden résztvevőnek a gépe bírta követni a feladatot. A chatszöveg eleve nehézkes olvasását az idézetek még inkább gátolták.

rejto_07.jpg

Egy résztvevő, SL Sum Anachen ennek a megoldására létrehozott egy objektumról letölthető notecardot, melyen a Rejtő-idézetek szerepeltek. Ennek viszont az lett az eredmény, hogy SL Sum sokáig nem vett részt a foglalkozáson.

rejto_jeno_20130512_009.png

A kommunikáció iránya az ábrán megfigyelhető nyilak iránya szerint alakult. SL Ezven beszélt mindenkivel (a notecardot készítő SL Sum Anachennel és a senkivel nem beszélő SL Mazsi Wunderle-vel kivéve), de a résztvevők nem jellemzően beszéltek egymással az olvasótalálkozó alatt.

rejto_komm.jpg

Eredmények

Egy rövid kérdéssort készítettem, melyet notecardra tettünk, és a foglalkozás végén átadtunk kitöltésre az avatároknak. A kérdések között szerepelt az életkor, foglalkozás, mennyi időt tölt naponta a számítógép előtt, hányszor járt az illető a Second Life-ban, hányszor vett részt olvasóklubban és milyen témát ajánlana egy következő találkozóra. A végére pedig egy szociometria jellegű kérdést illesztettem: „Melyik avatarral találkoznál legszívesebben egy következő könyves találkozón, azok közül, akik most is jelen voltak? (Kérlek, csak egy avatar nevét írd le.)

A foglalkozások végén kiosztott notecard-kérdőívet összesen 14 avatár töltötte ki, akik közül négyen (Rose Omelyor, Mazsi Wunderle, Habos Villa, Stephan Citron) mindkét eseményen részt vettek.

A „notecard-kérdőív” válaszai

Foglalkozás szerint 6 tanuló, 4 tanár és 4 egyéb alkalmazott (közöttük 1 könyvtáros) volt jelen. A legfiatalabb 20 éves, a legidősebb pedig 48 éves a valós életkoruk szerint. Érdekes módon a legifjabb résztvevő nyilatkozott úgy, hogy csak napi fél órát tölt „gép előtt” (aminek az is lehet az oka, hogy az okostelefonon és tableten eltöltött időt nem ebbe a kategóriába számolta). Ennél még meglepőbb adat, hogy a 14 főből 10 azt írta, hogy napi 8 óránál többet ül számítógép előtt – természetesen a munkát is beleszámítva. Méghozzá közülük 5 fő 10-12 órában határozta meg a napi időt, amit a gép előtt tölt.

Kevés volt a Second Life újonc a résztvevők között, ugyanis csak 1 fő jelezte, hogy először jár ebben a környezetben és 1 fő írta, hogy harmadik alkalommal látogat el. Továbbá 4 fő azt írta, hogy eddig 5-10 alkalommal jártak SL-ben, 4 fő már 5-10 alkalommal és 6 fő minimum heti rendszerességgel él virtuális életet.

Könyvklubban a 14 avatárból 8 még soha nem járt, virtuálisan és valós életben sem. A többi résztvevő pedig úgy nyilatkozott, hogy maximum 10-szer beszélte meg szervezett keretek között az olvasmányélményeit másokkal.

A következő virtuális könyves találkozóra nagyrészt hasonló témákat ajánlottak az avatárok, ami azért érdekes, mert nem listából lehetett választani, hanem a notecard kereteinek megfelelően csak nyílt végű kérdésekre volt lehetőség. A következő téma-ötletek érkeztek:

  • fantasy, sci-fi (6 fő),
  • kortárs író / költő (2 fő),
  • ifjúsági regény (2 fő),
  • bármilyen könyv (3 fő),
  • kevésbé ismert könyvek (1 fő).

A szociometria jellegű kérdésre adott válaszok alapján egy kölcsönös kapcsolat sem alakult ki a jelenlévők között. Erre az is lehet magyarázat, hogy egy-egy rövid (1 órás) alkalom után nem alakul ki kötődés az emberek között. Többnyire azt az avatárt választották, akiket személyesen is ismernek, illetve 4 fő nem írt konkrét nevet. Összesítve SL Rose kapta a legtöbb szavazatot (4 db), mint az első esemény vezetője.

A Pedagóguskutatás című kurzuson tartott előadásom tartalmazza a fenti eredményeket is, egy nagyobb kutatás részeként:

A bejegyzés trackback címe:

https://habosvilla.blog.hu/api/trackback/id/tr475556253

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása