Valami megmagyarázhatatlan vonzalom fűz engem a zenés művekhez, amit a társadalom másik fele ki nem állhat. Tényleg van benne valami mókás, hogy egyszer csak az érzelmek csúcspontján a színészek énekelni kezdenek. Ugyanakkor a zenével, tánccal és még mellette az énekkel néha több mindent ki lehet fejezni, mint szöveggel. Nagyjából ott kezdődött nálam az egész, mikor kb. 6 évesen megnéztük a Macskák c. musicalt, aztán egyedül beültettek a Padlásra, és így tovább pl. Hamburgban Az oroszlánkirály c. musicalig. A folyamat nálam pont a Rómeó és Júliánál akadt meg, mikor tömegesen kezdtek érdeklődni az emberek, hónapokra előre lehetett csak helyet foglalni a színházba. (Csak én érzem a párhuzamot a Szépművészeti Múzeum Monet és barátai kiállításával?) Úgyhogy ismerem valamennyire a zenéjét az új musicaleknek is, de nem nagyon láttam őket.

Most két egészen eltérő zenés darabot tudok bemutatni, amit február-márciusban néztünk meg: a mesés kortárs darabot Varró Dániel szövegével, Presser Gábor zenéjével „Túl a Maszat-hegyen”, illetve az Operett színház új operettjét, ahol Velencét egy flipperasztalon álmodták meg, melynek szereplői flippergolyók, „Egy éj Velencében”. 

 

Túl a Maszat-hegyen

Az ember mindig fél egy kicsit a kortárs művektől, a Pesti Színházban különösen sokszor megbántuk már, hogy valamire jegyet vettünk. De Presser neve biztosíték valamire, és Varró Daniról sem véletlenül lehet sokat hallani mostanában. Nagyon aranyos darab, csupa rímelő szöveggel, méghozzá nagyon frappánsan és modern nyelvezettel. (De nem olyan „álmodernkedő”, amitől kiver a víz, hanem tényleg jópofa, nem vészesen sokszor erőltetett.) A végén úgy éreztem, hogy már én is csak rímekben tudok beszélni. A fordulatos nyelvi humor mellett a dallamok is nagyon kellemesek.

 A szereplők arca úton-útfélen mosolyog ránk az utcákon a plakátokról – nem is értem, hogy egy eleve jó darabot miért kell ennyire reklámozni. Szerintem állandó a telt ház, de hozzáteszem, hogy az esti kezdés ellenére a közönség legnagyobb része gyerekekből állt. A történetben Muhi Andris elindul, hogy megmentse pajtását, Maszat Jankát a Maszat-hegyen túl, a Paca cártól és a tisztaságmániás takarítóktól. Eközben szerepel a sztoriban beépülő kém, magányos csábító, és a gyerekét magára hagyó királynő, aminek belegondolhatunk mélyebb mondanivalójába is. Vagy a végén kicsit maszatkodni vagy rosszalkodni szeretnénk.

A szereposztás rendkívül jó, Muhi Andrist igazi pajkos srácként játssza Molnár Áron, Maszat Jankát pedig makacs gyerekként Kovács Patrícia. Híresebb színészek közül felbukkan Hegyi Barbara (Babaarcú démon), Halász Judit (Szösz néne), Csőre Gábor (Pali kalóz).

A díszletet nagyon praktikusnak találtam, elsőre egy nagy falnak látszik, de kihúzható fiókokkal és kinyitható részekkel rendelkezik, könnyedén átalakítható. És ami a legjobb, hogy használták a fényfestés módszerét, ami biztos még jobban el fog terjedni. Annyira jó, színes mintákat lehet varázsolni egy sima fehér falra, pillanatok alatt.

Szóval nézzétek meg, ha tehetitek, akár egy nagyobb gyerekkel, akár gyerek nélkül...

 

Egy éj Velencében – Avagy a golyók háborúja

Johann Strauss egyik leghíresebb operettjének flipperes feldolgozását meghökkentő volt látni. Az első felvonásban (főpróbán) tátott szájjal azon gondolkodtam, hogy ez most formabontóan új vagy felháborító. A végén anyukámmal megbeszélve tisztáztuk, hogy mi ezzel szerintünk probléma. Az operett műfaj az ő korosztályának (1950-es években született) szórakoztató zenéje, mondhatni annak a generációnak a „musicalje”.

Nekem az operetteknek sem a zenéje, sem a története nem áll közel a szívemhez. Lehet, hogy a modern átirattal szerették volna bevonzani a fiatalokat? A közönség soraiban többnyire 50-60 évesek ültek. Vagy csak önmagéban a modernség kedvéért tették? Nem tudom, minden esetre kiderült, hogy anyukám például még soha nem flipperezett (ahogy ezt sok korabeli hölgyről el tudom képzelni), és emiatt nem is értette a darabnak néhány részletét, pl. hogy miféle számok vannak fölülre kiírva, miért vannak az emberek golyó ruhában, vagy miért csapódik egy szereplő többször is a Jackpot felirathoz...

Szóval ezen a bizarrságon és az operettek iránti ellenérzéseimen felülemelkedve: a mű rengeteg ma is aktuális fricskát tartalmaz az akkori velencei előkelőségek felé. A történet egy álarcos bál körül forog, hogyan várják sokan vagy hogyan ellenzik. Mit tervezgetnek a férjek a feleségeik védelmére, és hogyan próbálnak eközben lobbizni a hercegnél, hogy egy Casino megnyitása után fontos pozíciókat kapjanak.

 A tetőpont a bál, mikor senki nem az, akinek látszik. Megjelenik rajta az egyszerű nép az előkelőségek helyett, szenátori jelmezbe van öltözve az utcazenész, papnak a hentes, ott díszeleg a tetőfedő és a rovarirtó is. Eközben a herceg nem a szenátor feleségével hetyeg, hanem egy halászlánnyal és egy szolgálóval. A végén a szálak összekuszálója, a borbély jön ki nyertesen az eseményekből.

Láthatunk tüntetést a herceg ellen, olyan feliratokkal mint pl. „Bált szervez, de kivan a fenekünk!”, „Bál helyett közvilágítást!”. Máskor pedig a szenátort éltetik „Viva Delaqua” táblákkal, viszont mikor nem figyel, akkor megfordítva a táblákat békát mutatnak fel neki. Maga a velencei Casino nyitása, mint hatalmas munkalehetőség a népnek is szerintem érdekes gondolat.

A szenátorok pedig igazán nagy dolgokat mondanak ki, amit komolyan is gondolnak: „Velence népének az a dolga, hogy megválasszon minket, és kész!”, a másik pedig „(...) minél nagyobb marhaságokat beszélsz, annál jobban néznek majd politikusnak”.

A díszletet nagyon aprólékosan megfestették, kis cirádákkal. Oszvald Marika a második részben igazi operett hangulatot teremt. Boncsér Gergely, mint borbély pedig nagyon jól táncol, kár, hogy csak két dalnál kap lehetőséget a kibontakozásra!

 

Operett Színház belső tere

 Nem tudtam megállni, és pár képet készítettem ebben a gyönyörű színházban. Az eredeti épületet 1894-ben Ferdinand Fellner és Hermann Helmer tervezték. Korábban a Somossy Orfeum működött benne, majd 1923-tól a „Fővárosi Operettszínház”. Jelentősen átépítették a belső tereket az 1960-as években, majd igyekeztek a korábbi változatot rekonstruálni és eközben új technikával bővíteni 1999-2001 között. 

A korábbi megmaradt beltéri eszközöket felhasználták az új készítéséhez. Viszont későbbi elemek közé tartoznak pl. a tükrök, a márványburkolat, a parketta és az üvegablakok. Az új belső kialakítását Schinagl Gábor és Siklós Márta végezték.

A bejegyzés trackback címe:

https://habosvilla.blog.hu/api/trackback/id/tr882814487

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása