Egy hosszú hétvégére, péntektől vasárnapig elvittem két barátnőmet a kisteleki házunkba nyaralni. Tavaly Horvátországban voltunk velük, úgyhogy most kicsit lejjebb tettük a lécet, de nekem nagyon kedves ez a ház, és Kistelek közelében több város is található.Első nap…

Nádasdyak nyomában

2009.08.05. 19:13

Még vasárnap a kedvesemmel ellátogattunk Nádasdladányba, amelynek kastélyát egy somogyvári prospektusban láttam (az összefüggést nem sikerült felfedeznem), és nagyon megtetszett. Vonattal Pestről csak egy székesfehérvári átszállással lehet menni, így is Csór-Nádasdladány…

Kalocsa az egyik olyan hely, ahová mindig is szerettem volna eljutni, részben a szakdolgozatom miatt, de egyébként is a kívánságlistám elején szerepelt. Mikor az EFOTT felé mentünk Bajára, akkor tűnt fel, hogy áthaladunk Kalocsán, és mindenképp meg akartam nézni. Végül egymás…

Turisztikai Találkozó?

2009.07.20. 22:32

Elhatároztam, hogy amint lemondok a hallgatói lap főszerkesztéséről, elindítom saját blogomat. Ennek az ötlete már régóta érik, de mindig halogattam valami miatt, a közlésvágy viszont erősebb nálam. Nem ígérek szennyes kiteregést, csak arról írok, ami éppen érdekel, és…

süti beállítások módosítása