Saját hálózatom 2.

2010.04.02. 20:30

 A Facebookon találtam egy jó kis alkalmazást, amivel az ottani kapcsolataimat tudom megvizsgálni (kb. fele annyi ismerőssel rendelkezem Facebookon, mint iwiwen), ez a TouchGraph. Én adhatom meg, hogy hány ismerősöm nevét szeretném bevinni a rendszerbe, és megmutatja az ő kapcsolataikat egymással. (Ez így ugye hasonlít az iwiwes térképhez.)

Színekkel emeli ki a különböző kapcsolat-csoportjaimba tartozók neveit. Érdekes volt látni, hogy 150 főnél nagyjából ugyanazok a csoportok jelentek már meg, csak ugye kisebb sűrűségben, mint később 300 főnél, majd 460 főnél. Részben azt a következtetést vontam le belőle, hogy inkább azt tudom meg, mely része az ismeretségi körömnek használja a facebookot. Végülis annyira nagy titkot nem árulok el, ha elmondom, melyek szerepelnek az ábrán: a rózsaszínes elem a hallgatói önkormányzat tagjait jelöli (kari és egyetemi szinten egyaránt), a kékbe a könyvtáros hallgatók tartoznak, a lilába a művészettörténet hallgatók, zöldbe a DUE Médiahálózat tagjai, a narancssárgába pedig volt középiskolás osztálytársaim és évfolyamtársaim.

Nyilván ezzel is jó szociometriai elemzéseket lehet elvégezni (a szociogramban így csak a kölcsönös kapcsolatok jelennek meg). Kicsit el is játszottam azzal, hogy megkerestem a gócpontokat (fejből is meg tudtam volna mondani...), illetve kiknek van a különböző csoportokból velem hasonló ismeretségi köre. Tovább nem szeretném részletezni a dolgot, de annyit még érdekességképp elárulok, hogy például a kék mezőben különböző évfolyamok hallgató vannak egységesen, azonban a mellette lévő sárga csíkban az elsőéves könyvtáros hallgatók, akik valószínűleg még nem kötöttek annyi ismeretséget más évfolyamokból, hogy a kékbe kerüljenek.

Az alkalmazást ajánlom azoknak, akik saját kapcsolataikat kutatják, illetve saját kapcsolataik között egymás hálózatát, érdekes dolgokra lehet rájönni.

A bejegyzés trackback címe:

https://habosvilla.blog.hu/api/trackback/id/tr151892593

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása