Megkérdeztem twitteres pajtiktól az utazás előtt, hogy szerintük mit érdemes megnézni Nagyvázsony környékén. Ezekből a tippekből választottuk ki Vöröstót és Kővágóörsöt, illetve tettünk egy kis kitérőt a köveskáli termelői piacon. Végül pedig Badacsonyba érkeztünk,…

 Egy évvel ezelőtt Nagyvázsonyról szóló bejegyzésemben említettem, hogy bár sok dolgot láttunk (várat, kolostorromot, tájházat és panoptikumot), de valószínűleg nem mindent. Ez be is bizonyosodott idén, mert két olyan templomot és néhány szobrot is tudok mutatni,…

Ajka üveggyára és templomai

2011.08.15. 22:36

 Idén újra Nagyvázsonyban nyaraltunk, ezúttal nem a Művészetek Völgye idején, hanem augusztus 12-14. között. A családom női tagjainál ez azt jelenti, hogy mindennap máshová kell utaznunk, ez szinte elvárássá vált. Első nap Ajkát választottuk célpontunknak.…

 A 43. Könyvtáros Vándorgyűlés keretében Pécsett több könyvtárlátogatási programon is részt vehettünk. Bár minden szabad pillanatunkban kihasználtuk ezt a lehetőséget, mégsem sikerült minden lehetséges könyvtárat megtekintenünk. Leginkább a PTE BTK-TTK könyvtár…

 Két nappal Schmitt Pál előtt (beszédének szövege) én is megtekintettem a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedet  az idei könyvtáros Vándorgyűlés sok résztvevőjével együtt. Igaz, pont SP miatt nem tudtunk bemenni a mauzóleumba, mert épp biztonsági…

Először történt ugye, hogy a Múzeumok Éjszakáját külön időpontban szervezték meg vidéken és a fővárosban. Egyértelmű volt, hogy akkor kell keresni valami olyan helyet június 18-án, ami közel van Pesthez és jó programokon vehetünk részt. Így esett a választás Szentendrére…

 Annyira régen jártam már a Szentendrei Néprajzi Szabadtéri Múzeumban, hogy nem is emlékeztem hogy néz ki. Arról nem is beszélve, hogy eléggé átalakították az utóbbi időben a bejáratot, és a hozzáépítették az Észak-Magyarországi falu tájegységet, illetve a Nyitott…

"Szabad Bécsbe utazni!"

2011.05.30. 18:19

 Egyik művészettörténet tanárom mondogatta mindig, hogy Szabad ide vagy oda utazni, ilyen meg olyan kiállítást megnézni. Elsőéves koromban még szinte elképzelhetetlennek tűnt, hogy csak azért átugorjak egy másik országba, mert ott valami különleges időszaki kiállítás…

Esterházy kastélytúra

2011.05.15. 21:57

 Egy hétvégi napon a családom kisebb szelete úgy döntött, hogy bejárja Fertődöt és Kismartont (Eisenstadt, Ausztria) egymás után. Előbbit már évek óta átalakítják, restaurálják egy Európai uniós projekt keretein belül, de a feltúrás ellenére is sokkal élménydúsabb…

 A Húsvétot idén Kétbodonyban töltöttük, és bár nagyon sokat jártam már ott és írtam is róla, a templomába most jutottam be először. Ha már Húsvét, akkor nem tudom megállni, hogy bemutassam ezt a kis falusi templomot. Késő barokk stílusú, eredetileg 1792-94-ből majd…

süti beállítások módosítása