Nagy plakátokon hirdették, hogy megszervezik az első magyar Art Expot, azaz Amatőr Kortárs Művészeti Kiállítást és Vásárt 2014. november 29-30-án. Egy ilyen rendezvény rögtön felkelti az érdeklődésem, pedig nem szívesen járunk a Hungexpora, mert hiába van légvonalban közel, ha tömegközlekedéssel körülményesebb odajutni, mintha másik városba mennénk. A kiállítás területe végül is nagyobb volt, mint gondoltam, de annál jobban feltűnt a tömeg hiánya. Pedig egy ilyen program igazán megérdemelt volna nagyobb közönséget is!
dsc_1823.jpg
A kérdés persze felmerülhet, hogy mit is értünk amatőr alatt? Egyfajta definíció szerint azokat a műkedvelőket jelenti, akik nem foglalkozásszerűen, hanem kedvtelésből űzik az adott tevékenységet. Én úgy próbáltam megfogalmazni valakinek, hogy nem rendelkeznek ilyen végzettséggel (ami törvényszerűen felvetette a "mire jó az iskola, főleg művészeknek?" kérdéskört) és / vagy nem a művészeti tevékenységük eladásából tartják fenn magukat (itt meg felmerültek az állami pályázatok, ami szintén lehetséges út). A Kép a falon nevű portál "Amatőr - autodidakta vs. profi" fórumában hosszasan fejtegetik a tagok ezt a kérdést, pl. egyes vélemények szerint a művész megkülönböztetője, hogy a képeinek üzenete, van vagy valamilyen technikai problémát próbál megoldani a művel. 
Voltak, akik komolyan vették az amatőr kiállítás fogalmát, de annál lelkesebben árulták a munkáikat. Viszont voltak olyanok is, akik igazán tetszetős műveket hoztak, legalábbis szerintem, úgyhogy ezek közül be is mutatom a kedvenceim a bejegyzésben. Bár a szervezők videós promója kissé hatásvadászra sikerült, de abban elérték a célkitűzésüket, hogy jelen voltak képző- és iparművészek, szobrászok, textilesek, fotósok és művházak. A legjobb az volt, hogy néhányan a helyszínen is alkottak, miközben figyelhettük őket.
dsc_1857.jpg dsc_1837.jpg

Kedvenceim a festő szekcióból

A festmények foglalták el a legnagyobb részt a kiállításon, akik közül négy stand ragadta meg leginkább a figyelmem: Márfy Gabriella és S. Bányai Márta a hagyományos portré műfajt képviselik, míg Papp Krisztina és Czaga Dániel nagyon egyedi, fiatalos kortárs portrékat festenek. (Most a bejegyzés írása során a csalódást leginkább néhányuk zenélő weboldalai okozták.)

Márfy Gabriella a weboldala alapján jellemzően állatos képeket és portrékat készít, gondolom többnyire fotókról. A legjobbak szerintem a sport témájú festményei, melyek közül a kosárlabdások a székesfehérvári Vodafone Sportcentrumban láthatóak kiállítva, de 2007 óta támogatja a Fehérvár Enthroners amerikai football csapatot is a róluk készült portrék eladásával. Ami még ennél is inkább tetszett, hogy a kortárs popkultúrából, főleg filmjelenetekből is választ festészeti témákat, pl. Gyűrűk ura, Amerika kapitány, Batman, Vasember, Pókember. Az Art Expora is többnyire ez utóbbi kategóriából hozott képeket.

dsc_1908.jpg dsc_1913.jpg
S. Bányai Márta az 1990-es évektől fest hivatásszerűen Pajzs Péter ösztönzésére. A festményeken többnyire tájképek, virágcsendéletek és ami igazán megtetszett, hogy nagyon kecses hölgyek jelennek meg. A nők közt láthatóak táncosok (balett, latin), békésen pihenők és titokzatos kalapos csábítók. Legjobban ezek a rejtélyes femme fatale-ok keltették fel az érdeklődésem.
dsc_1834.jpg
Papp Krisztina rajz és vizuális kultúrából érettségizett 2007-ben, majd stylistnak tanult, aztán tetoválóként kezdett el dolgozni. Nekem nagyon tetszik az egyedi látásmódja, mert itt nem egyszerű portrékat látunk, hanem saját átértelmezésében jelennek meg a szereplők. Ő is foglalkozik a celebekkel, köztük sok olyat is lefestett, akikről még soha nem hallottam, de megjelenik köztük Amy Winehouse, Willy Wonka vagy Ville Valo is. A Városkép újságban megjelent interjúban több tervéről is ír, nem tudom mi valósult meg eddig a gitárfestményekből vagy az általa illusztrált könyvből, de kíváncsian várom majd a további munkáit.
dsc_1867.jpg dsc_1868.jpg
dsc_1869.jpg dsc_1870.jpg
Czaga Dániel hasonlóan ezt a drámai vonalat képviseli, de egy fokkal még depresszívebben. A képein mintha reményvesztett figurákat ábrázolna elmosódott sminkkel, pisztollyal a kézben. Ez az egyedi hang viszont egészen kiemelkedett az amatőr festmények sorából. Érdekes módon az ő életművében is megjelenik a tetoválóművészet (olyan szempontból nem is annyira meglepő, hogy Papp Krisztina és Czaga Dániel festményei egészen hasonlóak).
dsc_1916.jpg
A művészi pályájáról sajnos nem sok infot találtam a weben, csak annyit, hogy tanulmányait az egri Eventus Művészeti Középiskolában végezte. Örömmel láttam, hogy munkái közül a twitterre és újabban az instagramra is publikált néhányat.

Néhány vásárfia az Art Exporól

Nem is mi lettünk volna, ha nem pattan be a táskánkba néhány dolog egy művészeti vásáron. Na nem kell komoly műalkotásokra gondolni (bár attól sem zárkóztam volna el, ha látok valami kiválót és rá van írva egy barátságos ár is), hanem inkább csak néhány képeslapot vettünk emlékbe és kiegészítőket.
Rékai Lillától ezúttal egy karkötőt vásároltunk, de tőle is láthattunk más, kisebb munkákat. A Magyar Képzőművészeti Egyetem képgrafikai szakos hallgatójaként végzett, és már több kiállításon szerepeltek munkái. Nagyon egyediek, ígéretesek az általa készített grafikák is.
dsc_1839.jpg dsc_1986.jpg
Még több kézzel készített ékszert szereztünk be Tóth Judittól, azaz a Judy's Wonder Workshop műhelyéből. Ahogy a Meska bemutatkozásából is látható, legfőképpen a tűzzománc ékszereket kedveli, amiből a hagyományos népi motívumok mellett moderneket is készít. Kísérletezik még a drótékszerekkel, az ásvánnyal, a műköröm zselé ékszerekkel (!) és még plüssállat készítéssel is. Ahogy magát jellemzi, a fantasy, a steampunk, a dark és a cuki lények tartoznak az érdeklődési körébe. Eleinte magának gyártotta az ékszereket, de most már eladásra is szánja. Remélem, egyre több elem jelenik majd meg ebből a "bájosan groteszk" lelkivilágból az alkotások között is.
Engem a Guy Fawkes maszkot ábrázoló medál, meg a drótból és kőből készített fülbevaló ragadott meg, anyukám pedig a tündéres zománc medálról gondolta úgy, hogy mindenképp meg kell nekem vennie. 
dsc_1841.jpg
Dodó art megjelenése az amatőr standok között nagyon feltűnő volt. Most csak egy kisebb nyomatot és egy képeslapot vásároltunk, de tudtunk volna még válogatni a bájos manók közül, akik egyaránt megjelentek festményeken, lámpán és medálokon. Az alkotó, Vadász Katalin életrajzát olvasva meglepődtem, mivel "Dodó" a közgazdász végzettségét követően lett divattervező, és a divatrajzokból alakultak ki ezek a mese- és fantáziafigurák. Megfogalmazása szerint a témái között a csinibabák (kedvenceim!), a kerti manók, a bohócok, a virág-lányok, rügyek és tündérek szerepelnek. Nagyon érdekesnek tartom azt a vonalat is, hogy Katalin megrendelésre "dodó-stílusban" készít festményeket gyerekekről és állatokról. Példásan vezeti Facebook rajongói oldalát, amit rögtön lájkoltam is.
dsc_1979.jpg dsc_1825.jpg
Kisházi Gergely a GeriGravír alkotója, és ahogy a névből is látszik, kézi gravírozással foglalkozik. Főleg üvegre és porcelánra dolgozik (pl. poharakra is, nem csak üveglapokra), ezekbe gravírozza műveit, akár portrékat fényképek alapján. Teljesen egyedien, ahogyan a vevő szeretné. Az expora az előre elkészített gravírozott üveglapokból hozott, amiből első látásra tudtam, hogy vásárolni fogok. Volt köztük például Columbo, Marilyn Monroe, Michael Schumacher..., de én Batmant választottam. 1500 Ft-ért odaadta hozzá a fa-tartót is, és precízen becsomagolta.
dsc_1977.jpg dsc_1900.jpg
Tar Ildikó 1999-től fest folyamatosan, amelynek technikáit autodidakta módon sajátított el. 2000-2008 közötti munkásságáról egy elég hosszú videóválogatást nézhetünk végig a YouTube-on. Több településen volt már egyéni kiállítása, főleg művelődési házakban, pl. Csömörön, Jászfényszarun, Isaszegen, Hatvanban és rendszeresen megjelennek képei a Gödöllői Városháza Kiállítótermében.
Mi ezúttal két képeslapot vásároltunk tőle: az egyik 2009-ben készült és az Opera gálát ábrázolja (40x50 cm), a másik eredetije 2005-ben készült Hölgy, virágos réten címmel (40x60 cm). Azt hiszem, ezeket a képeit tartom legkifejezőbbnek, ahol az ember a tájban jelenik meg. Az életművében megtalálhatóak emellett csendéletek, tájképek és portrék is.
dsc_1980.jpg
Lázárné Csermák Zsuzsanna a névjegykártyája szerint is "autodidakta festő" és lelkesedését bizonyítja, hogy egyike volt azoknak, akik a helyszínen megállás nélkül festettek. Anyukám szorgalmazására két kis festményt is vásároltunk tőle, egy tájképet és egy virágcsendéletet. Meglepődve olvasom, hogy 2013 márciusában a közeli Király utcai Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban is volt kiállítása.
dsc_1978.jpg

Szobrász szekció

Az egyik újdonság, amiről a kiállításon értesültem, az a Paverpol technika! Vagyis egy olyan levegőre száradó speciális keményítő és ragasztó anyag, aminek a segítségével rongyból és természetes anyagokból (pl. papír, száraz-virágok, selyem, puha bőr, fa, kő) lehet szobrokat készíteni. Ahogy nézem, nem csak figurális szobrokban kell gondolkodni, sőt, inkább faliképek, üvegdíszek és edények készülnek a műhelyekben. A nagy standnál többek közt Sz. Nagy Tímeával találkozhattunk, aki 4 éve egy Nemzetközi alkotótáborban ismerkedett meg a textilszobrászattal, és azóta már Paverpol oktatóként dolgozik.
dsc_1850.jpg dsc_1852_szuperseg.jpg
dsc_1853.jpg dsc_1854.jpg

Szinte mesébe illő történet Mach Mártié, aki a nyugdíjas éveiben kezdett el művészettel foglalkozni (pl. üveg-, díszítő-, selyem-, akril-, olajfestés), és ezen belül is ő honosította meg Magyarországon a textilszobrászatnak ezt a fajta műfaját. Ennek alapja a textil anyag keményítése (polivin-acetát tartalmú vizes diszperziós ragasztóval) és megformálása, amit fa-, márvány- vagy fémszerkezetre épít. Ezek közül szinte mindegyik újrahasznosított vagy maradék anyagból készült, így környezetbarát technika. Az elkészült szobrok kültéri és beltéri díszítésre egyaránt alkalmasak, és hozzátenném, hogy élőben nagyon mutatósak. Márti foglalkozik interaktív bemutatók és képzések tartásával is, és szerinte nem kell hozzá különösebb művészi érzék, hogy valaki szép szobrokat készítsen. (Egyébként nagyon hasonlított a Paverpol technikához, de gondolom alapvetően a ragasztó alapanyaga más.)
dsc_1886.jpg dsc_1887.jpg dsc_1892.jpg
Somogyi Sándor, keramikus iparművész egyszerre foglalkozik modellkészítéssel és saját tervezésű és kivitelezésű kerámiamunkákkal. Alkotásai közt használati és díszítő tárgyak egyaránt megtalálhatóak. Az 1990-es évek óta rendszeresen vesz részt kiállításokon, és a munkái több galériában is megtalálhatóak (pl. Miskolcon, Szegeden, Kecskeméten, Budapesten az Új Castellum és a Prestige Galériában). Azt hiszem, nehezen tudnám az amatőr kategóriába sorolni.
dsc_1897.jpg
Rácalmási József nevére keresve inkább festményekkel találkoztam, de az Art expon "Átalakuló szobrok" sorozatában két kis szobrot is láthattunk tőle "Liszt" és "A kékszakállú herceg vára" címmel.
dsc_1843.jpg dsc_1842.jpg
Eléggé meglepődtem, mikor az amatőr művészeti kiállításon elém került egy Haraszty István "Édeske" szobor. A LÉHŰTŐ az 1972-es Acélmosoly továbbgondolása 2012-es formában. Ahogy a leírás mondja, ennek a mosolya még keményebb, illetve funkcionalitása és elkötelezettsége okán még hűvösebb. "A páncélszekrény kulcsa a műértő befogadó gondolata." Emellett bukkant még fel Matzon Ákos Munkácsy-díjas képzőművész 2014-es "Kötelezett olvasmányok" c. alkotása. Egy hűtőszekrényt használt fel hozzá, melyekre felszeletelt (így funkciójukat vesztett) könyveket helyezett hasábok formájában, játékosan. Barabás Márton 2013-as alkotása pedig a "Hanghűtő". Egy hűtőre ragasztott ujjgyakorlat kottájával, és a hűtőre ráerősítve egy zongora fedele, a billentyűk pedig kört formázva. Így alkotott ez a három nagyon különleges alkotás egy egységet.
dsc_1877.jpg dsc_1879.jpg dsc_1883.jpg

Textil szekció

Már előző nap is nézegettem az Art expon készült fotókat, hogy tudjam, mire számíthatok, és néhány pólón nagyon megakadt a szemem. A Gyulai Attila által kézzel festett pólók nagyon menők! Az eXquizite pólók árai a Meska alapján 8600-11600 Ft között mozognak, és közben megtaláltam a saját Pólówebáruházukat, ahol még 17.900 Ft-os felsőt is találunk. Mondhatjuk, hogy borsos, de tulajdonképpen egy olyan kortárs műalkotást kapunk a pénzünkért, amit hordhatunk is (valami ilyesmit fogalmaz meg Facebookos ajánlójában is). Úgy jelenik meg nála Ironman, DarthVader vagy a Galaxis őrzői témája, hogy az kicsit sem tűnik erőltetettnek.
dsc_1836.jpg
Gyulai Attila alias Gyuxa tényleg művész, Breznay András festőművész tanítványa. A Kép a falon portálon látható néhány festménye a 2011 körüli időszakból. Ahogy itt írja "Nem titkolt célom, hogy a széles tömegek és a keskeny művészet közti szakadékot lépésnyivé redukáljam." - ezt a pólóművészettel szerintem példásan sikerült. 
Az Art expo-n divatbemutatót is megtekinthettünk, melyről az eXquizite csapata készített egy videós összeállítást is

Egy teljesen másik, elegáns nőcis vonalat képvisel Somogyi Alett és Begovics Bernadett, akik a kiállításon közös standdal jelentek meg. Így találhattunk náluk egész alakos ruhákat, blúzokat, cipőket és táskákat egyaránt. Úgy tűnik, hogy a két tervező egyre többször jelenik meg együtt a rendezvényeken.

Alett neve leginkább a Gombold újra 2.0 - Divat a magyar! pályázat kapcsán lehet ismerős, amelynek design és hagyomány öltözék kategóriáját megnyerte 2012-ben, a MoME még csak elsőéves textiltervező szakos hallgatójaként. Még most is csak 22 éves, és elvileg tavasszal diplomázik, de már saját márkáját a DEEZ-t építi.

dsc_1848.jpg dsc_1845.jpg
dsc_1849.jpg dsc_1965.jpg
A divatbemutatón Somogyi Alett és Begovics Bernadett (2B) közös kollekciójában vonultak végig a modellek a színpadon. Az öltözékek érdekessége, hogy a lányok Soós Bertalan fotóival díszítették őket. Ezzel a nagyszerű ötlettel, meg is nyerte az egyik ruhájuk az Art expo versenyét.
A végére hagytam egy nagyon más stílust, amihez egyáltalán nem értek, de mindig lenyűgöz a Cosplay világa. A kifejezés a Costume és a Play kifejezések összetételéből ered. A jelmezek és különleges kiegészítők viselői valamilyen karaktert igyekeznek megformázni, melynek a forrása lehet pl. manga, anime, képregény, videójáték vagy film. Sajnos nem kérdeztem meg, hogy mi volt a koncepció a képen látható kosztümök esetében, de készséggel pózoltak nekem (lás a bejegyzés nyitóképe). Valahol erről is szól ez az egész, hogy megmutassák minél több embernek a fantasztikus jelmezeiket.
dsc_1860.jpg dsc_1859.jpg
Egy nagyon jó videós összeállítás a rendezvényről:
Saját fotóim a 2014-es Art exporól:
Update: A következő rendezvényt már ki is írták, úgyhogy ezek szerint 2015. szeptember 26-27-én ismét részt vehetünk az Art Expon, amelyet II. Magyarországi Kortárs Művészeti Fesztivál névre kereszteltek, és a tervek szerint videó grafikai szekcióval is kibővítenek.

A bejegyzés trackback címe:

https://habosvilla.blog.hu/api/trackback/id/tr897152445

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.