Még 2011-ben egy bejegyzésben megígértem, hogy a Wenckheim-palotáról vagyis a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárának termeiről még fogok közölni képeket. Nos, 3.5 év kellett hozzá, de most sikerült. :) Akkor főleg a lépcsőházat, a kis- és nagy báltermet mutattam be, most pedig minden Wenckheim-teremről készítettük néhány képet. A Kulturális Örökség Napjai keretében direkt azért mentünk el erre az épületvezetésre, hogy szanaszét fotózzuk ezeket az örökségeket (a fotók egy részét Mazsinak köszönhetitek, mert én jegyzeteltem).

A könyvtár valójában 3 épületből és 3 stílusból áll, melynek része a barokk palota, a neoreneszánsz lakóház és a modern irodák. A 19. század második feléig kertes-dűlős rész helyezkedett el ezen a területen, ez számított a mágnás negyednek, ahol sok arisztokrata élt már az 1860-as évektől, de főleg az 1870-80-as években építtették ide palotáikat. Wenckheim Frigyes 1887-ben döntött úgy, hogy házat épít itt családja számára Meinig Artúrral, a főúri rezidenciák ismert építészével. Meinig Drezdában sajátította el az építész mesterséget, majd a palotaépítkezések miatt került Magyarországra, ahol 6 kastélyt és 20 jelentős további épületet tervezett, melyek közül a Wenckheim-palota és a Park-club (Stefánia Palota) a legnevezetesebb. Nem véletlen tehát, hogy a Wenckheim-palota külseje drezdai barokk stílusban készült, a belseje pedig XV. Lajos stílusát idézi fel.

habosvilla_fszek_wenckheim_12.jpg

Wenckheim Frigyes híres arisztokrata, felesége Wenckheim Krisztina és 7 gyerekük (Friderika, Krisztina, József, László, Pál, Mária, Ilona) 1889-től az évnek csak egy részében lakták pesti palotájukat (összesen 26 palotájuk volt). Különben inkább Ókígyóson (mai nevén Szabadkígyóson) éltek, ahol Ybl Miklóssal terveztették meg kastélyukatWenckheim Frigyes 1912-ben meghalt, ezután a palota egy ideig a család tulajdona maradt, de 1919-ben a Tanácsköztársaság idején kisajátították (volt itt asztalos szakegylet, proletár múzeum, román hadsereg, politikai pártok klubja). Végül az 1920-as évek végén a palotát végleg eladták az államnak, 1927-1931 között átalakították, majd az 1930-as évektől kezdték használni könyvtárként.

A főbejárat mögötti vesztibülben (előcsarnokban) kezdtük a mai épülettúrát, ahonnan elindul a háromkarú főlépcső, az ún. császárlépcső egyik karja. Az alsó kart (és boltíveket) érdekes kariatidák vagyis szakállas hegyi törpék tartják, melyek az idegenvezetőnk elmondása alapján Fadrusz János alkotásai (más írásos bizonyítékot most nem találtam erre vonatkozóan).

habosvilla_fszek_wenckheim_11.jpg

Ezek között lehet felmenni a főlépcső középső karjára, ahonnan elénk tárul a lépcsőház rokokó díszítése, a felülről beáradó fény a sötét előcsarnokok után (a barokk előszeretettel játszott a fény-árnyék viszonyokkal, főleg a festményeken). Rövid pihenő után a lépcső karjai két irányban folytatódnak (a korlátokon az érdekes kis sárkány-dísszel, ami a FSZEK egyik fő "kabala-motívumává" vált), de ugyanoda vezetnek, a vesztibül feletti erkélyre.

habosvilla_fszek_wenckheim_10.jpg

Az első emelet lépcsőjéről három irányba lehet venni az irányt (fogadóterem, ezüstszalon, aranyszalon), mivel az épületet U-alakban veszik körbe a termek, melyek közül összesen 7 maradt eredeti állapotban.

1. terem: Fogadóterem

A fogadóterem közvetlenül az előcsarnok felett helyezkedik el, így az egyemeletes palota központi terme, a főhomlokzat rizalitja mögött elhelyezkedő rész.

habosvilla_fszek_wenckheim_05.jpg

Ma is többek között reprezentatív események színhelyéül szolgál (mikor épp nem "hétköznapi" olvasóteremként működik), pl. felolvasásokat és díjátadókat tartanak itt. Még évekkel ezelőtt én is vettem át itt díjat egy könyvajánlás-írói versenyen. 

habosvilla_fszek_wenckheim_09.jpg

2. terem: Budoár vagy madaras terem

A fogadóteremből az arany boudoir vagy más néven madaras terem felé vettül az irányt, amely eredetileg Wenckheim Krisztina Annamária Regina szobája volt. Mint kiderült, Krisztina volt a gazdagabb és előkelő neveltetésű Wenckheim lány, aki végül unokatestvéréhez ment férjhez (próbáltam utánanézni a családfának, de számomra sok ez a Barátok közt-be illő családi bonyodalom). Krisztina és Frigyes tették igazán ismertté a Wenckheim-nevet (bár Jókai Mór "Egy magyar nábob"-jának főhősét inkább Krisztina apukájához, III. Wenckheim József Antalhoz kötik) , sok alapítvány támogattak és jótékonykodtak, de a politikától igyekeztek távolabb tartani magukat.

habosvilla_fszek_wenckheim_13.jpg

A teremben a tapéta már nem az eredeti, de azt hiszem, itt nem is erre esik a legnagyobb figyelem.

habosvilla_fszek_wenckheim_14.jpg

3. terem: Dohányzószoba

A többi teremtől teljesen eltér a dohányzószoba stílusa, mely sötét tónusú, tölgyfa burkolatos, míg a környező termek fehér-arany színűek. A karzatra fából készült csigalépcső vezet fel, a falon címer figyelhető meg.

habosvilla_fszek_wenckheim_15.jpg

A könyvtárszekrények már a könyvtár idejéből valóak, annak ellenére, hogy jól illeszkednek a berendezéshez.

habosvilla_fszek_wenckheim_16.jpg

4. terem: Ezüstszalon

Az ezüstszalon az arany boudoir párja, mely Wenckheim Frigyes gróf társalkodó szobája volt. Ebből a szalonból már a kis táncterem nyílik.

habosvilla_fszek_wenckheim_17.jpg

5. terem: Kisbálterem

Szóval elérkeztünk a kis táncteremhez, amelyről már a korábbi bejegyzésemben is szót ejtettem. Nem emeltem viszont ki akkor a karrarai márvány kandallót, amelyet ritkán használhattak, ugyanis légbefúvásos rendszer működött a palotában. Ez a karrarai márvány szín adja azonban a FSZEK által használt vörös színt is.

habosvilla_fszek_wenckheim_18.jpg

Mint megtudtuk, a szép kiképzés ellenére inkább cigányzenészeket hívtak vendégségbe, mint barokk zenészeket.

6. terem: Nagybálterem

A nagy táncterem vagy bálterem teljes egészében XV. Lajos stílusát idézi. Itt nem lehet nagyobb üres falfelületeket látni, mert az ornamentika mindent elborít, és csak a lábazat felé lesz kevesebb belőle. A termet tükörfolyosó veszi körbe, ahol korábban a táncosok megpihentek.

habosvilla_fszek_wenckheim_19.jpg

7. terem: Ebédlő

A művészeti olvasóterem szerintem az egyik legszebb, ahol én is sokat tartózkodtam egyetemista koromban. Eredetileg ebédlőként funkcionált.

habosvilla_fszek_wenckheim_20.jpg

Ebben a teremben megmaradt az eredeti tapéta és a díszes csillár is.

habosvilla_fszek_wenckheim_21.jpg

Az eredeti állapotban fennmaradt hét teremhez még olyanok csatlakoztak, amelyek már nem maradtak fenn. Hiányoznak a további kisebb étkezők, a grófnő privát helyiségei és a földszinten a gróf lakosztálya. A hátsó szárnyban és a második emeleten a személyzet lakóhelyiségei, a konyha és egyéb kiszolgálóhelyiségek voltak. 

Modern szárny

A modern épületrészben helyezkedik el például a Budapest Gyűjtemény, ami a szociológia mellett az egyik fő gyűjtőkör. Emellett láthatóak a Róth Miksa által tervezett üvegablakok a neoreneszánsz stílusú palotarészben.

habosvilla_fszek_wenckheim_23.jpg

Kinéztünk a függőfolyosóra is, ahonnan a többi szárnyba úgy lehet belátni mint egy babaházba. Az udvarban láthatóak még Pusztai János keramikus művész samott sárkányai, amelyek a gyerekkönyvtárhoz tartoznak - ahogy utaltam már rá, a sárkányok a FSZEK kabalái. Alkalmakkor a gyerekek felmászhatnak ezekre a nagy szobrokra.

habosvilla_fszek_wenckheim_24.jpg

A gyerekkönyvtárban is tettünk egy kört, melynek belsőépítésze Jakab Csaba, aki erdélyi származású művész. Ezt a motívumvilágot igyekezett felhasználni például a játékkuckó motívumain. Másik jellegzetesség a középen elhelyezett nagy gömbök a Kisherceg történetéből.

habosvilla_fszek_wenckheim_25.jpg

Természetesen a sárkány-motívum itt is több helyen előfordul, és minden évben áprilisban megtartják a Sárkányos Napokat, ahol sok programot szerveznek a gyerekeknek, pl. reneszánsz tánctanulást.

habosvilla_fszek_wenckheim_26.jpg

Végül megérkeztünk a mostani aulába, amely egyébként a kocsiszín volt korábban és a büfé helyén állt az istálló, ahol a lovakat tartották. Úgyhogy a sétánkat itt azzal zártuk, hogy mi is abrakoltunk egyet.

habosvilla_fszek_wenckheim_27.jpg

Készítettem egy Google Fotók albumot is, ahol teljes méretben megnézhetőek és letölthetőek a képek, sőt, még egy kicsivel több is, mint ami a bejgyzésben megjelent.

A bejegyzés trackback címe:

https://habosvilla.blog.hu/api/trackback/id/tr536857991

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.