Egy évvel ezelőtt Nagyvázsonyról szóló bejegyzésemben említettem, hogy bár sok dolgot láttunk (várat, kolostorromot, tájházat és panoptikumot), de valószínűleg nem mindent. Ez be is bizonyosodott idén, mert két olyan templomot és néhány szobrot is tudok mutatni, ami múltkor kimaradt. És még így sem értünk a végére az összes látnivalónak.

 

 

Aki Kinizsi várát megtekinteni, óhatatlanul is látja mellette Kinizsi Pál lovas szobrát és az evangélikus templomot. Az első vázsonyi evangélikus templom a vár közepén épült 1681 után. Talán ezért emlegetik a mai nap „vári templom” néven. Majd a ma is látható épület alapjait 1796. körül tették le, késő barokk stílusú, így műemlékvédelem alatt áll. Az eredeti harangláb az alapítás évében készült ( ), de 1863-ban két harangjával együtt leégett, akkor újraépítették. Úgy számolják, a gyülekezetet nagyjából 100 fő alkotja mostanában.

 

A templom eredetileg egytornyos volt, de 1904-ben ezt lebontották statikai problémák miatt. Ekkor kapott az építmény négy támpillért. Nagyvázsony honlapja szerint a vár feltárásakor, az 1970-es években eredeti barokk bútorzatát (!) kovácsoltvas berendezésre cserélték. (Már csak az érdekelne, hogy mi lett az eredetivel.) Orgonája tudomásuk szerint az 1820-as években készült, és 1873-ban vásárolták meg.

Szerencsére a hajó belső részébe be tudtunk tekinteni, de csak rácson keresztül. Így készült ez a fénykép. Innen is látható, hogy oltárképe egy kisméretű Utolsó Vacsora kompozíció. (Ki van írva, hogy a templom kulcsa elkérhető Somogyi Józsefnétól a Temető utca 6. szám alatt, de mi most nem éltünk a lehetőséggel.)

 

Az egyébként nagyon hasznos, hogy a település minden nevezetessége mellett egységes információs táblákat helyeztek el magyar, angol és német szöveggel, illetve térképpel. Örülnék, ha mindenhol ilyen jól informálnák a turistákat.

Az evangélikus templom és a vár között áll Kinizsi Pál lovas szobra, melyet Szabó Iván tervei alapján 1964-ben állítottak fel. A kép csalóka, mert ló és lovasa egy magas posztamensen áll. A ló fejét lefele szegi, Kinizsi pedig egyenes testtartással büszkén üli meg és innen, a domboldalról nézi a várat.

Ezután tettünk egy kis sétát, elindulva a vár mögött – arra felé, ahol a lovagi tornákat szokták rendezni. Az út mentén pillantottuk meg Nepomuki Szent János szobrát. A Műemlékem oldala szerint a szobor 18. századi barokk, fülkéje pedig klasszicizáló késő barokk stílusú. (Két pilaszter között két kisebb oszlop tart egy boltívet, amit timpanon koronáz.) A Nepomuki-szobor talpazaton áll, a szent kissé jobbra dönti fejét, a kezében tartott kereszten függő Krisztus felé. Fodrozott és galléros köpenye szerinte különösen szépen megmunkált.

Átsétáltunk a nem messze lévő Völgy Park feliratú kapun. Kipróbáltuk egy kicsit az ott található játszóteret. Aztán egy horgásztóhoz jutottunk, mely a Nagyvázsonyi Kinizsi Pál Horgász Egyesületé. Ha valaki netán horgászathoz kapna kedvet, itt amurt, pisztrángot, keszeget, pontyot; keszeget és kárászt foghat. Napijegy a Varga utca 11-13, szám alatt vásárolható, egyesületi tagnak leginkább nagyvázsonyi és a térségben lakó sporthorgászokat várnak. A terület nagyon szép, rendezett zöld tájban várja látogatókat, és lehetőséget adnak halsütésre, halászléfőzésre is.

Aki szereti az utcácskákban lévő kis Kálváriákat, biztos értékeli ezt is. A Keresztre feszített Krisztus lábánál kőből faragott Mária imádkozik.

Szent Ilona plébánia templomot nem tudtam belülről megnézni (péntekenként 9:45-től a vasárnapi szentmise idején érdemes benézni vagy a kulcs Henn Józsefnétől a Kinizsi u. 31-ből, illetve Stáhl Károlynétól a Kinizsi u. 6-ból kérhetp el.). Ráadásul a templom homlokzatát nagyrészt fák takarják. Eredetileg 1777-ben épült, de többször átépítették és bővítették 1823-1941. között.  A sekrestyéje 1885-ből való.

Előtte áll egy barokk stílusú Szentháromság szobor, ami 1773-ban vagy 1740-ben készülhetett.

Jó szívvel ajánlom Nagyvázsonyt azoknak is, akik szeretnék elkerülni a Művészetek Völgye nyüzsgését, és egy nyugalmas nyaralóhelyet keresnek, sok szép látnivalóval.

A bejegyzés trackback címe:

https://habosvilla.blog.hu/api/trackback/id/tr733161555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.