A 43. Könyvtáros Vándorgyűlés keretében Pécsett több könyvtárlátogatási programon is részt vehettünk. Bár minden szabad pillanatunkban kihasználtuk ezt a lehetőséget, mégsem sikerült minden lehetséges könyvtárat megtekintenünk. Leginkább a PTE BTK-TTK könyvtár kihagyását sajnálom, de szerveztek még látogatást a Klimo-ba is, ahol művészettörténet szakdolgozatom miatt korábban többször is jártam már. Viszont megnéztük a pécsi Tudásközpontot, a Pekár Mihály Orvosi- és Élettudományi Szakkönyvtárat, és a Mecsekaljai Iskola Pázmány Péter Általános Iskola könyvtárát. Sokat vacilláltam, hogy ezeket egy bejegyzésben örökítsem-e meg, de végül úgy döntöttem, megérdemlik a külön bejegyzéseket. Úgyhogy lássuk, milyen is a Tudásközpont.

 

Dél- Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont

Vagy ahogy mindenki röviden hívni szokta: Tudásközpont, illetve Kaptár. Ez a hely adott otthont a 3 napos rendezvénynek, időnk nagy részét itt töltöttük. Július 15-én egy reggeli órát sikerült rászánnunk a hivatalos programok előtt, hogy megnézzük alaposabban ezt a korszerű intézményt.

Talán arról már mindenki hallott, hogy ezt a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa projekten belül építették. A cél az volt, hogy kielégítse a társadalmi elvárásokat, és a legmodernebb technikákat alkalmazza. Plusz természetesen mindenki számára megközelíthető helyen legyen. Azt viszont talán kevesebben tudják, hogy több könyvtárat „gyúrtak egybe”: a Csorba Győző Megyei-Városi Könyvtárat, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Egyetemi Könyvtárát és a Benedek Ferenc Jogtudományi és Közgazdaságtudományi Szakkönyvtárat. Nagyjából 1 millió dokumentumot telepítettek át 5 különböző telephelyről, és ezt kellett egy gyűjteménybe fésülniük. Ugye milyen óriási munka lehetett?

Érdekesség, hogy a megyei és az egyetemi könyvtár személyzete továbbra is külön van. Két szervezeti egységgel, két igazgatóval működik, épp ezért nagyon sok egyeztetés szükséges. Az olvasók ebből viszont nem sokat tapasztalhatnak, mert nekik az a jó, hogy az állomány egyben van.

A Tudásközpont 2009. augusztus és 2010. június között épült fel, és 2010 augusztus első hetében már el is kezdték a költözést a hét szintes épületbe. Mint megtudtuk, a költözés nem volt akkora probléma, mert alaposan előkészítették; előtte hatalmas állományellenőrzést végeztek. A költözésben a hallgatók segítettek.

A „Kaptárnak” nevezett szimbólumot a PTE egyik művésztanára tervezte. Ezt láthatjuk a legtöbb emléktárgyon, és ezt fényképezik legtöbben. Állítólag már a nyitás utáni első héten egy néni balesetet szenvedett – olyan csodálkozva nézett erre a művészeti alkotásra, hogy közben elesett – ezért szereltek bele korlátokat. Az alul lévő zöld mozaikok a füvet jelentik, és onnan nézünk fel a kék égre. A Kaptár szimbólum jelentése, hogy itt gyűlik a tudás, és az olvasók, mint a méhecskék zsonganak benne.

Kártyás beléptetési rendszer működik forgóajtók segítségével. Ha elfelejtjük a kártyánkat magunkkal vinni, akkor ingyenes napi belépőt válthatunk ki, ugyanezt tehetik az érdeklődő látogatók is. A beiratkozás egy évre 3000 Ft, diákoknak/nyugdíjasoknak/pedagógusoknak félárú (illetve a PTE hallgatóinak ingyenese). Gyerekeknek persze nem kell fizetni, és ők egy elefántos logóval ellátott kártyát kapnak, amiről lesz még szó.

A kártyákban benne van az RFID chip, amire pénzt tölthetünk a fénymásoló használatához és a kölcsönzéshez. A chip a könyvekben sima matrica formában jelenik meg. Érdekesség, hogy egy kis pont azonosítja a könyvet, a többi az antenna része. A kölcsönzőpultban RFID-val kölcsönöznek, de a kártyánkkal ezt magunk is megtehetjük. Mikor az ajtón kilépünk, a kapu azt az információt kéri le, hogy a nálunk lévő könyv ki van-e kölcsönözve.

Számadatok. Összesen 630 ülőhely van a könyvtárban, külön csendesebb kutatószobákkal. Ehhez csatlakozik még egy 400 fős rendezvényterem. 400 számítógép áll rendelkezésre és ingyen wifi. A szabadpolcos állomány (vagyis amit kölcsönözni lehet) nagyjából 400.000 kötet. Továbbá különgyűjteményben helyezték el a Vass István és a Csorba Győző gyűjteményt, amit üvegfalak között olvashatunk.

A 2. szinten a tudományos gyűjteményt találjuk, amely az állomány nagyobb részét teszi ki, és ezeknek példányait kék színnel jelölik. A 3. szint a jogi és közgazdaság tudományi könyvtáré (a kettő 2003-ban olvadt össze). Ezeken kívül vannak még könyvek a tanszéki könyvtárakban is, de eléggé rendezetlenül. Az oktatóknál is sok könyv marad, de ezeknek adatait nem törlik az állományból. Azt viszont hátránynak tartják, hogy régebben a hallgatók az órák közti 15 perces szünetekben is beugrottak a könyvtárba, most viszont közel ugyan, de 5 percnyi sétára található az épület, ahová nem lehet csak úgy „beugrani”.

A 4. emeleten találjuk meg a gyerekkönyvtárat, ahol sok rendezvényt is tartanak, pl. a tetőteraszán volt már nyúlsimogató is. Pályázatot írtak ki a könyvtár logójának megtervezésére, ekkor született Körbi. Több plüssváltozata ott van a polcokon, és minden program hirdetéséhez őt használják.

Ezért is találhatjuk meg „Körbirodalomként” ezt a könyvtári részt a honlapon. Viszont megbeszéltük a többi könyvtárossal, hogy ez nem sikerült túl „gyerekkönyvtárosra”, kevés a kuckós rész és a szín, amitől magukénak érezhetnék a gyerekek.

Érdekes, hogy vitrinekben helyeztek el különböző vázákat, cserépedényeket, gondolom ismeretterjesztő céllal, de igazából nem derült ki miért. Néhány tablón egy rajzpályázat eredményeit láttuk, ahol pécsi nevezetességeket kellett kiszínezni, el voltunk ámulva milyen jól sikerültek.

Szintén ezen az emeleten találjuk meg a zenei gyűjteményt, ha könyvolvasás után vagy közben is egy kis zenehallgatáshoz lenne kedvünk.

Az idegenvezetés itt véget ért, mivel egyesek belefeledkeztek az albumok nézegetésébe, mások azonnal kaptak az alkalmon, és segítséget kértek a zenei tájékoztató könyvtáros kollégáktól.

A bejegyzés trackback címe:

https://habosvilla.blog.hu/api/trackback/id/tr93093189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.