Múltkor még csak néhány szót ejtettem az I. Paint Up! Verseny döntőjéről vetítéséről, amit a 2010-es őszi Múzeumok Éjszakáján tartottak a Magyar Nemzeti Galériánál. Már arra is rengetegen ellátogattak, de azon az éjszakán nem volt annyira meglepő. (Update: Ahogy @neo7777 felhívta a figyelmem, a tavalyi döntő is nyáron volt, a MúzÉj-en az összes pályaművet levetítették.) Most viszont június 26-án a magyarországi soros Európai Uniós Tanácsának Magyar Elnöksége hivatalos záróeseményei közé („Duna party”) illesztették be a II. Paint Up! döntőt, és az emberek igazából csak emiatt gyűltek össze hatalmas tömegben a Magyar Tudományos Akadémia előtti téren. 

És az egy dolog, hogy a tér tele volt, de sorban álltak a Lánchídnál is, amennyire a fák engedték a rálátást. Mivel későn érkeztünk, próbálkoztunk mindenhol, aztán rájöttünk, hogy a rakparton járunk a legjobban. Így a döntős alkotásokról készült fotókat ebből a szögből mutatom meg. Meg is jegyeztük, hogy ennyi fotó valószínűleg még sosem készült az MTA-ról!

A program úgy zajlott, hogy először 5 olyan épületfestés projektet nézhetett meg a közönség, amik nem kerültek be a döntőbe. Erre még nem értünk oda, de egy ismerősünk szerint akadt az 5 között olyan, ami jobban sikerült az összes döntősnél. Talán ez Hollósi Lajos: Prophet is a Fool alkotása volt, mely aztán Szépművészeti Múzeum különdíjban is részesült.

Ezután sorban bemutatták a 12 döntős alkotást, a produkciók között pedig a művészekkel beszélgettek. A végén pedig egy hosszabb, profibb munkát vetítettek le. Itt jött a furcsaság az egészben, mert míg a zsűri visszavonult dönteni, addig újra levetítették a 12 döntőst és a profi épületfestést. Közben a közönség is szavazhatott, de hozzátenném, hogy olyan helyre volt kiírva a szám, ahol a legtöbben észre sem vehették!

Az emberek nagy része hazaszivárgott, és az éjfélkor kihirdetetett eredményt, és a harmadjára levetített nyertes alkotást csak néhányan várták meg. A legviccesebb momentum valakinek az a kérdése volt, hogy „miért nem lehet ezt korábban tartani?” – az illető valószínűleg nem gondolt bele, mennyire érvényesülne nappal a projektorok hatása. És akkor most mutatom a döntőseket:

Első helyezést „ZOLI ÉS ANDRÁS” (Balogh András Miklós (andrásmiklós), Kovács Zoltán (ze’)) érték el „Egy éjszaka” c. alkotásukkal. Szintén ők részesültek a Bordos.ArtWorks különdíjában.

Második helyezett Besenyői Ádám: Nature of science c. műve lett.

A képletes bronzérmet Czigány László (Laci) zsebelte be „Szimplikátum” c. épületfestésével.

Baráti társaságom és személyes kedvencem közönségdíjban részesült. Úgy tűnik, másoknak is Pozsgay Benedektől a Hungarikum nyerte el a tetszését.

További döntősök voltak: EPER-CREATIVE / Varga Zoltán, Szabó Csaba - The untitled

Kapitány András (kapi8) - ATM Gyenge Építészet

Balogh István (Konceptofon) - Pixeligencia

Piroska András - Tranquillity Simulator

FIRKAFILM STÚDIÓ / Fazekas László, Táborita Ildikó, Háry Péter - A tudomány, a haladás

Lengyel István - Simple present

Tamás Iván - Pangari

PIXELPUNX / Kiss Ákos Nándor, Sáfáry Levente Attila (Mikro), Végh Zoltán Viktor (Visor), Bakó Lehel, Hodvogner Dániel, Marácz Edina Virág, Andristyák Marcell - PixelStein

Várjuk a folytatást, mi újat lehet még kitalálni az épületfestészetben!

A bejegyzés trackback címe:

https://habosvilla.blog.hu/api/trackback/id/tr843025994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.