Ezen a hétvégén tartják a szokásos Múzeumok Majálisát a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében. Szeretem ezt a rendezvényt, hiszen itt minden típusú kulturális intézmény bemutathatja az általa legjobbnak ítélt múzeumpedagógiai foglalkozásait. Szinte minden sátornál kitölthetünk egy kis totót, rajzolhatunk, ragaszthatunk, barkácsolhatunk vagy valamilyen egyedi dolgot készíthetünk a múzeum profiljának megfelelően. Emellett a nagyszínpadon is különböző együttesek váltják egymást. Illetve a kézműveseknek is egy jó lehetőség, hogy árulják portékáikat.

 Összesen 89 nevet sorakoztat fel a rendezvényen résztvevő „múzeumok listája”. Köztük persze nem csak hagyományos „múzeumok” vannak, hanem megjelenik itt pl. vár, alapítvány, egyesület, látogatóközpont, gyűjtemény, galéria, emlékház, apátság, könyvtár, geológus kert. És persze nem csak Budapestről, hanem az ország minden tájáról. Nehéz lenne mindet megemlíteni, de itt van többek közt: Létavértes, Konyár, Székesfehérvár, Eger, Szolnok, Zalaegerszeg, Esztergom, Tard, Tura, Kiskőrös, Zirc, Bonyhád, Csíkszereda, Visegrád és így tovább. Csak erős koncentrációval lehetne mindnek a sátrát végignézni egy nap alatt. Úgyhogy inkább csak szemezgetni tudok azok közül, melyekre ma felfigyeltem.

Elhatároztam, hogy a Róth Miksa Emlékházba (Bp. 7. ker. Nefeljcs u. 26., nyitva naponta 14-18 h, hétfő szünnap) mindenképp el kell majd látogatnom. Gyönyörű üvegablakok várják a látogatókat. Itt pedig egy hatalmas hűtőmágnes-puzzle, amit a gyerekek kirakhattak. Olyan kedves volt a hölgy, hogy a kifestős füzetüket is megkaptuk ajándékba, mikor anyukám mondta, hogy óvónőként dolgozik.

 

A Ludwig Múzeum sátránál tesztet lehet kitölteni, de finoman szólva szerintem túlbonyolították a kérdéseket. A nyolc feladat (+ alfeladatok) egyes kiállításokhoz kötődött, melyekhez a megoldást ott helyben is elolvashattuk kartonokon vagy laminált papírokon. Szó van benne pl. Fehér Lászlóról, Hajas Tiborról, Szentjóby Tamásról. Az ötlet nagyon jó, csak ebben a sürgés-forgásban kevésbé tudtunk úgy elmélyedni a kérdésekben, úgyhogy a tesztet inkább megtartottam.

 

Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet / Bajor Gizi Színészmúzeum még jelmezeket is hozott, melyekbe bárki belebújhatott.

 

A Magyar Mezőgazdasági Múzeum kínálata szintén tetszett, több hatalmas növényt is elhoztak. Megnézhettük egymás mellett az árpát, búzát, zabot és rozst, majd a gabonaábécé segítségével a különbségeket is megállapíthattuk. Emellett termésekből (pl. tökmag, mák) lehetett ragasztani különböző mintákat, pl. malacot vagy tájképet.

A népművészettel is ismerkedhettünk, egymás mellett állt a mezőkövesdi Matyó Népművészeti Egyesület és a kalocsai Viski Károly Múzeum standja. A gyerekek itt rajzolhatták a mintákat, a nagyobbak hímezhettek. Mindeközben a múzeum kertjében népművészeti ruhába öltözött asszonyok sétáltak, bár azt nem tudom megmondani, hogy ehhez kapcsolódott-e.

A Nemzeti másik oldalán kaptak helyet a tájházak:turai Falumúzeum, tardi Tájházak, Magyarországi Tájházak Szövetsége. Itt pl. festegetésre volt lehetőség. A sátrak mellett pedig információs táblákat helyeztek el (roll up display), olyan címekkel mint „A tornác”, „Tájházak a mai utcaképben”, „Nemzeti jelképek, tárgykultusz”. Mindezt sok célratörő képpel, emészthető mennyiségű szöveggel.

 

Ezen a részen kapott helyet a gyerekeknek szóló lovagi torna is. Egy fényes botnak álcázott dárdával kellett legyőzniük az „ellenséget”. Sok nézőt vonzó igazi showműsor.

 

A másik hely, ahová megfogadtam, hogy el fogok nézni, az aMolnár C. Pál Műterem Múzeum (Bp. 11. ker., Ménesi út 65., nyitva Sze és Szo 10-13 h, Csüt 15-18 h, július és augusztus szünet). Nem ültem le hűtőmágnest készíteni vagy rajzolgatni, pedig az is meghozhatta volna a kedvem. Egyszerűen eddig nem tudtam róla, hogy ez a múzeum is létezik, és kicsit azt hiszem, ez a lényege ennek a majálisnak: értesüljünk arról, milyen fantasztikus kiállításaink vannak az országban!

 

Itt említeném meg a Műemlékek Nemzeti Gondnokságát, akik sokszor előfordulnak bejegyzéseiben. Most nem emlékszem, hogy készültek volna gyerekeknek programmal, viszont itt hallottam először a „kastélybérletről”. Nem, nem azt jelenti, hogy beköltözhetnénk bármelyik kastélyba. Ennek tulajdonosa egész évben ingyen nézheti meg a gondnokság alá tartozó kastélyokat, ami egyébként rengeteg (pl. Nádasdladányi Nádasdy-kastély, Fertődi Esterházy-kastély, Majk kamalduli remeteség, Siroki barlangvár, Somogyvári bencés apátság és még 9 hely!). Ára felnőtteknek 4000Ft, diákoknak 2000Ft.

Egészen jópofa volt a Sárospataki vár hat részlete, mely hatalmas kockákból volt kirakható. Máshol pedig nagy memóriakártyákat láttam. Ha már nagy dolgoknál tartunk, szintén ide tartozott a képen látható társasjáték is. Szerintem ilyenekkel élmény a tanulás, amennyiben azt jól felvezetik. Kicsit neheztelek azokra, akik nem mozgatták meg a kreativitásuk, és csak arra használják a majálist, hogy eladják a könyveiket, képeslapjaikat – persze ez is egy módja a népszerűsítésnek, és talán az is szempont, hogy mennyien tudtak eljönni ide az adott helyről.

 

Aki ismer engem vagy a blogot, az tudja, hogy a kultúrához több közöm van. De fontos megemlíteni, hogy itt más területek is képviseltették maguk. A gyöngyösi Mátra Múzeum sátrába elhoztak néhány rovar- és lepkefajt. Nagyítóval és mikroszkóppal kerülhettünk közelebb a természet jelenségeihez.

 

Hatalmas volt az érdeklődés a sátoraljaújhelyi Börtönmúzeumnál, akik hoztak kalodát, bilincset, lakatokat és fegyvereket. Sok segítő egyfolytában foglalkozott az érdeklődőkkel és rendületlenül magyarázott.

Szintén itt volt a tűzoltómúzeum kiskocsival, amire a gyerekek felmászhattak. Mellette pedig aMagyar Rádió piros kocsija, ahol a hangrestaurálásról tartottak bemutatót.

 

A Magyar Televízió Látogatóközpontja pedig nem csak filmekkel, hanem műsorvezetőkke is várta az embereket, akikkel helyben lehetett beszélgetni, pl. Alföldi Zoltánnal (Híradó), Bényi Ildikóval (Önök kérték) és Krizsó Szilviával. Sikerült dedikált fényképeket is hoznom az autogramgyűjteményembe.

Éppen az idő is kedvezett, de mindent összevetve nagyon jónak találtam az idei programokat és ötleteket a Múzeumok Majálisán.

A bejegyzés trackback címe:

https://habosvilla.blog.hu/api/trackback/id/tr592923381

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.