Múlt héten teljesen véletlenül eljutottunk tiszteletjeggyel a Frankofón Filmnapok keretén belül a Mogador szerelmesei c. film vetítésére. Több szempontból is érdekes volt ez számomra:

Még sosem jártam az Uránia Nemzeti Filmszínházdísztermében, ami egyenesen lenyűgöző; nem láttam még marokkói filmet, főleg nem szinkrontolmáccsal; no meg a filmnapokat is idén tartottak először ilyen formában, a Francia Filmnapok helyett...

 

Ez a Frankofón egészen rejtélyes fogalomnak tűnik első hallásra. Igazából a francia nyelvhez köthető országokat foglalja magába: Belgiumot, Egyiptomot, Franciaországot, Marokkót, Romániát, Svájcot, Tunéziát és Vietnámot. A Frankofón Filmnapokon ezeknek az országoknak a filmes alkotásai közül válogattak – néhányat most mutattak be először itthon. Az Uránia mellett az Örökmozgó és a Francia Intézet adott helyet a rendezvénynek február 24. és március 3. között, összesen 15 film levetítésével.

 

A Mogador szerelmesei 2002-es marokkói filmdrámaként lett beharangozva, és minden portálon ugyanaz olvasható tartalomként (Port.hu és Est.hu). „A harmincas években, a marokkói Mogadorban, egy francia fennhatóságú, tengerparti városban a helyőrségi parancsnok azzal gyanúsít egy fiatal marokkóit, hogy az ellenállást támogatja.” Ez az összefoglalónak aligha nevezhető mondat olyan, mintha az írója csak az első 5 percet nézte volna meg a filmből. Ez a dráma közel sem csak a háborúról szól, hanem történelemről, szerelemről, kulturális- és vallási különbségekről.

 

A történet 1936-37-ben játszódik, és főhősei Rómeó és Júlia módjára szeretnek egymásba, csak épp nem két család vitájáról van szó, hanem két kultúráról. A marokkói férfi és a francia kisasszony házasságáról, amit sem a franciák, sem a marokkóiak nem néztek jó szemmel. A film egyik felében az egyik, másik felében a másik oldalt ismerhetjük meg. És igen, közben háborús készültség is van a kettő között, ami a hangulatot fokozza.

 

Szerintem abszolút csúcspontok:

  1. Mikor megérkeznek Marokkóba, és a tehetős férfi házasságát táncos mulatsággal ünneplik meg, a nőt kvázi beavatják. Ennek a résznek a zenéje is isteni!

  2. A marokkói férfi külön szentélyt készített felesége számára karácsonyra, ahol a szentek színes bőrűként jelennek meg. Ezt a szentélyt később meg is szentségtelenítik a helyiek, ami jelképes értékű.

 A filmet franciául vetítették, és szinkrontolmács fordítását hallgathattuk fülhallgatón keresztül. Eleinte nagyon érdekes volt a monoton orrhang és a fordításbeli akadozások, de hozzá lehet szokni. Olyan érzésem volt, mintha a tolmács még soha nem látta volna a filmet, és nehézséget okozna neki fordítani. Egyrészt a régi filmekre emlékeztetett ez a „szinkron”, másrészt pedig a vakok számára készült hangoskönyvekre. Ismerem a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének hangoskönyvtárosát, és ő mesélte, hogy számunkra a vakok könyvei szinte hallgathatatlanok, mert egy ember monotonul olvassa fel őket. Hát ilyen érzésem volt nekem is...

A vetítésen rengeteg diplomata volt jelen, ami valószínűleg annak is köszönhető, hogy a film rendezője,Souheil Ben-Barka is ellátogatott emiatt Magyarországra. A film után őt lehetett kérdezni, és ennek során kiderült, hogy a film valójában a szülei történetét meséli el... A párom kissé rosszmájúan meg is jegyezte, hogy nagyon gyanús volt a két negatív tulajdonságok nélküli főszereplő, és a történet egyoldalú bemutatása.

A rendező szintén azt emelte ki, amit végig éreztem is, hogy az ábrázolás lényege a civilizációk találkozásának a bemutatása volt. Hozzátette, hogy ma már természetesebb az európai és muzulmán házasság, mint az 1930-as években volt. Rákérdeztek még miért kellett francia szinkron (amiből mi keveset tapasztaltunk a magyar szinkron miatt). A válasz, hogy több országból jött színészeket válogatott össze: volt köztük svéd, olasz marokkói, és ezért kellett szinkronizálni, de többféle nyelvű változat készült belőle.

Mutatok még néhány képet az Uránia díszterméről, mert gyönyörű (fotók itt is):


 

honlap leírása 

szerint 2002-ben újították fel az eredetihez hűen az 1890-es években készült épületet. Schmal Henrik tervezte, építtetője pedig Rimanóczy Kálmán nagyváradi vállalkozó. Ötvözi a velencei gótika, itáliai reneszánsz formai elemeit az arab-mór díszítőelemekkel (Forrás: Az Uránia története). Nem is értem hogy maradt ki nekem eddig.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://habosvilla.blog.hu/api/trackback/id/tr202731178

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.