Állítólag 2010. december 31-én az a szokás, hogy ki kell menni a lovira, és fogadni helyre-tétre-befutóra. A Nemzeti Vágtát leszámítva még soha nem voltam lóversenyen, főleg nem Szilveszterkor, de van egy különleges hangulata, az biztos!

Kincsem Park 14 órától indította műsorát, a futamok 16-kor kezdődtek. Mi 17:30 körül értünk ki a helyre (a Pillangó utcai metrómegállónál van), ahol fejenként 1000 Ft-ot kellett belépőként kifizetni, majd körbekerülnünk a pályát mire a lelátóhoz érünk.

Itt ismerőseink fogadtak, @zakkantanett-nek már sikerült jól megtippelnie a befutót. Utóbb kiderült, hogy a feltett 200 Ft-ért 750 Ft-ot kapott. (De tavaly előfordult, hogy egy másik ismerős 130.000 Ft-t kapott!)

10 futam indult, de mi csak az utolsó 3-ra értünk ki, ebből 2-re tudtunk fogadni a sorbaállás miatt. A fogadás menete úgy néz ki, hogy vehetünk egy újságot 500 Ft-ért, melyben benne vannak az aznapi indulók a paramétereikkel és közülük választhatunk. Majd beállunk a tömött sorok egyikébe (meg kell nézni, hogy a sor végén ül-e kasszás, mert mi ezt jól megszívtuk), nem számoltam össze, hogy összesen hány pult áll rendelkezésünkre.

 

A szervezők összesen 10.000 embert vártak aznapra, kíváncsi lennék, hogy ez mennyire jött össze.

Több szempont szerint fogadhatunk, amiből mindent biztosan nem tudok most felsorolni: megtippelhetjük ki lesz a befutó (befutóra), felállíthatjuk az első három befutó sorrendjét, kitalálhatjuk egy lóról, hogy hányadik lesz (helyre). Mindre megmondhatjuk, hogy mennyi tétet teszünk, a legalacsonyabb a 200 Ft.

Én a 9. futamra azt tippeltem, hogy Lencsi fog befutni, párom pedig a sorrendet adta meg. A 10. futamban pedig én Filigránt hoztam ki nyertesként. Mindezt egyszerű névszimpátia alapján, mindre 200 Ft-ot téve. (A képen éppen @doriszka fogad, és @mazsom kinézi a tippjeit.)

Minden tippért külön-külön szelvényt kapunk, ezt lehet nyerés esetén beváltani.

Több büfé közül is választhatunk, ahol forralt bort, forró teát, sört vagy szendvicset lehet kapni. A borra rendszeresen várni kellett mindenhol, mert állandóan elfogyott. Máshol perecet lehetett venni, egy büfékocsinál pedig papírba csomagolt, helyben sütött chipset, ami nagyon finom volt. Ajándékba helyben kovácsolt szerencsepatkót is választottunk magunknak, melyből a kisebb fajta 500 Ft-ba kerül. Egy másik helyszínen, sátorban is folyt a hejehuja, többek közt (és leginkább?) Lagzi Lajcsi énekelt, de ide nem néztünk be.

 

Beálltunk szurkolni a futamoknak, a kilencedik 18:30-kor kezdődött, a tizedik 19:00-kor. Két kört futnak a lovak és hajtóik, de a közönség ebből nagyjából apró pontokat lát. A hangosbemondóban közvetítik a látottakat, de a tudósítók hatalmas gyorsasággal hadarják a lovak neveit, hogy ki hol tart, ezért azt sem lehet mindig érteni. Nekünk egyik tippünk sem jött be, Lencsi jól futott, de az első körben végig első volt, és kicsit elfáradva a második körre hátrébb került.

 

Nekem erről az egészről Gericault-tól az Epsom Derby című kép (1821, Louvre) ugrott be, és hogy a fényképezés megjelenése idején az állatok mozgásával kísérleteztek.

A fő vita tárgya az volt, hogy a lovaknak szokott-e mind a négy lába egyszerre a levegőben lenni. Ezt fotósorozatokkal, tanulmányokkal vizsgálták, úgynevezett zoetropokat készítettek, amit forgatva mozgó képsort látunk. Azt hiszem, a vége az lett, hogy szokott fenn lenni, csak nem úgy, ahogy eredetileg gondolták, és ahogy a festményen is látható. A témában érdemes megjegyezni MuybridgeMarey ésSzékely Bertalan nevét.

Ezen kívül a lelátók építéstörténete is érdeke lehet..., az új építéséről a CAEC Kft. honlapján nézhetünk képeket, összesen 3500 férőhelyes. A régi épület még látszik a háttérben, csak nem volt most kivilágítva. Műemlékvédelem alatt áll és "XIX. századi klasszikus hangulatot idéz". 

A futamok után nagy tűzijáték következett, méghozzá egész szép és hosszan tartó. Én viszont különösebben nem vagyok tűzijáték-mániás.

 

VIVA Szilveszter videodisco

 

Ezután még elmentem a VIVIA Szilveszterre, az Oktogonra. Nem mintha sokat vártam volna a rendezvénytől, de nagyon érdekesre sikeredett. A képlet egyszerű volt: hatalmas kivetítőn mennek az év TOP100 klipjei, közben kb. 5 számonként lehet a klipre karaoke-zni.

Igen ám, csak a közönségben ugye elsősorban tinik voltak, többnyire anyukájukkal, barátnőikkel. Megjelent néhány nagyszülő korú is, akiket nem nagyon tudtam hova tenni, de nagyon aranyosan táncoltak. Illetve kisebbségek tagjai és hajléktalanok is eljöttek bulizni. A színpadra általában ugyanazok szerettek mindig feljutni, akik exhibicionistábbak, viszont nem feltétlen az elitet képviselik. 

Úgyhogy maximum egy órás nézelődés után hazajöttem, és családi körben töltöttem a Szilveszter estét.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://habosvilla.blog.hu/api/trackback/id/tr642552190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.