Hó elején néztem meg Martin Munkácsi kiállítását a Ludwig Múzeumban, mely még 2011. január 9-ig tekinthető meg. A gyűjtemény legtöbb darabja F. C. Gundlach német divatfotós tulajdona (2005-ben a hamburgi International Haus der Photographie-Deichtorhallen kiállítási csarnokban, 2006-ban a berlini Martin-Gropius-Bauban állították ki), és Munkácsi 1923-1963 közötti alkotói korszakát mutatja be több mint 250 képben. Köztük több olyan is található, mely eredetileg folyóiratokban és képeslapokon jelent meg, ezért eddig mellőzték újraközlését. Láthatunk olyan újságokat, melyeknek dolgozott, végiglapozhatunk monográfiákat és kiállították a fotográfiai évkönyveket is, amikben szerepelt. (Forrás: Tárlat, 2010. szeptember-december, 35. szám)

A művész 1896-ban született Kolozsváron, 1917-27 között műtermében portréfotókat készített, emellett sportfotósként dolgozott Az Estnek, a Pesti Naplónak, a Délibábnak és a Ma Estének. Egy 1923-as, a civil és a katona vitáját ábrázoló fotója tette ismertté. Rendezett filmeket és a dokumentumfilmeket, majd Berlinbe, később New Yorkba költözött, eközben dolgozott a Berliner Illustrierte Zeitungnak, a Harper's Bazaarnak, a Life-nak, a Ladies' Home Journalnak. A legnépszerűbb 1930-40 körül vált, ekkor fotóiportokat, képesszéket készített. Híresek divatfotói és a hollywoodi sztárok felvételei, melyek közül a kiállításon is szemezgethetünk. Munkácsi ars poeticája adja a tárlat címét: Think while you shoot, vagyis már a kattintás pillanatában szülessen meg a fotó lényegi gondolata.

 A Ludwig kurátorai fehér és szürke falakra álmodták meg a tárlat berendezését. A fekete-fehér képeket egységes fakeret szegélyezi, nagy fehér paszpartuval. Itt nem jelennek meg interaktív elemek (a lapozható könyveken kívül), a tematika/időrend szerint csoportba rendezett fotókon van a hangsúly. Kritikaként azt tudnám említeni, amire egyik kedves ismerősöm világított rá, hogy az angol képcímeket nem mindig tükrözik a magyar fordítások. A képpárokat bemutató részben például a Silver and tin párost egyszerűen Ezüstedénynek írták, a Tomic energy-t Cica energiának fordították, ami kissé megmosolyogtatóan hat.

A képpáros rész egyébként a kedvencem, ugyanis különböző dolgok látványának hasonlóságára fókuszál. Láthatunk játékosabb dolgokat, mint a kutya & lány portréja, macska & lány hídban, fekete- & fehér madár, aloe & páva, emellett megjelennek komolyabb mondanivalók, mint a vallás, boldog család – szegény rokon (nem minden a pénz), ártatlan (csecsemő) & gonosz (katonák).

Bár konkrétan nem írták ki, hogy hol milyen tematika szerint láthatók a képek, megpróbáltam csoportokat képezni:

  • Önarcképek (köztük a híres Gondolkodj miközben exponálsz),
  • síelős fotók,
  • táncos fotók (engem teljesen Degas képeire emlékeztettek a balettosok),
  • halál,
  • események: Potsdam Napja 1933, Zeppelin Brazíliában 1930, 1932, Dürheim kolbászpiac 1929, A kávétragédia,
  • strandolók,
  • sztárok: Marlene Dietrich, Frida Kahlo & Diego Rivera (1933), Fred Astaire, Louis Armstrong, Látogatóban Marion Davies W. R. Hearst sajtómágnás birtokán,
  • bikaviadal,
  • aktok,
  • repülők,
  • országok: Libéria, Algéria.

És természetesen divatfotói, melyeket a kiírás szerint elsőként Carmel Snow kérésére készített. A szerkesztő kivitte a fotóst és a modellt (télen) a strandra, hogy a nyári kollekció reklámját alkossák meg. A divatfotók eleinte csak műteremben készülte, viszont Munkácsi szeretett a szabadban dolgozni. Így készültek a tipikus képek első változatai, mikor az amerikai nő fut, és mögötte lobog köpenye.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://habosvilla.blog.hu/api/trackback/id/tr722540273

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.