Sok pedagógiai előadásban hallhattuk, hogy a Z generáció, vagyis az 1990' utáni születésűek már nem éltek abban a korszakban, mikor nem volt internet, és ezért ők sokkal otthonosabban mozognak ebben a világban. Unokaöcséim és unokahúgaim körében felmérést végeztem, hogy mégis milyen internetes, illetve számítógépes eszközöket használnak rendszeresen. Az eredmény csak részben lepett meg, mivel a 10 év alatti és a 13 év körüli korosztály elsősorban játszani szokott számítógépen keresztül. Később, már 17 éves kor körül alakul ki, hogy internet segíségével tartsák a kapcsolatot osztálytársaikkal, barátaikkal (bár az MSN már alsó osztályokban is megszokott), ekkor kezdik rendszeresen alkalmazni a közösségi oldalakat is, és tanulmányi célokra az internetet.

Az interjú elkészítése nem volt túl egyszerű, mivel a korosztályi különbségek itt is érzékelhetőek. A "picik", 8 éves unokaöcsém és 7 éves unokahúgom sokat törte a fejét, hogy mit is szokott csinálni a géppel, lényegében testvéreik, szüleik juttatták eszükbe. 12-13 éves unokaöcséim sem tudták maguktól ismertetni a programokat, a játékok felsorolásába lendültek bele, de rá kellett kérdeznem konkrétan, hogy milyen böngészőt, milyen fájlletöltőt használnak, interneten szoktak-e keresni - maguktól ezek a szempontok ugyanis nem jutottak eszükbe. Nehézséget okozott belegondolnom abba, hogy vajon ők miket használhatnak, ezért mire kell pontosan rákérdeznem. A játékok nevének leírásában igénybe kellett vennem segítségüket, én ugyanis ezeknek jelentős részét nem ismertem eddig. 17 éves unokahúgom magától kezdett folyamatosan beszélni internetes szokásairól, szinte kérdés nélkül el tudott mondani minden fontos jellemzőt (ezek egyébként közelítettek ahhoz, amiket én is rendszeresen használok interneten).
Ezen kívül érdemes még a lányok és fiúk közötti különbséget is megfigyelni. A fiúk természetesen jobban érdeklődnek a harcias játékok, sporthírek, számítógéppel kapcsolatos technikai hírek iránt. Míg a lányokat jobban érdeklik az állatos játékok, idősebb korban a divat, horoszkóp, zenék és kapcsolattartás.
Tehát általános következtetéseket nehéz levonni a Z generáció internetezési szokásairól: az biztos, hogy a számítógépet magabiztosan használják (de ez igaz lehet az X vagy az Y generáció tagjaira is), az azonban nem mindegy, hogy mire. A játékok lehetnek fejlesztő hatásúak, de sokszor mástól is elveszik az idejüket (szemlélteti pl. Gabesznak az a megjegyzése, hogy MSN-t már nem használ, mert az ismerősei "zavarnák a játékban"). Meg kellene tanulniuk fiatal kortól tudatosabban használni a számítógépet, bár ez talán később magától is kialakul.
 
A felmérés eredménye:

Heni (7) különböző játékokat sorolt fel, melyekkel gyakran szokott játszani, ha bátyja odaengedi egyáltalán a géphez. Ezek a programok: Metin (leginkább azért hozott létre karaktert, mert látta bátyjánál és apjánál, de nem sűrűn törődik vele), Zootycon (állatkertet lehet vele felépíteni), interneten keresztül a GribedliComenius logoY8

Marci (8) szintén játékokat mondott, de náluk a Waldorf iskolában a számítógép használata eleve nem megengedett otthon. Mégis szokta használni, néha egy picit a következőket: Company of HeroesRome: Total WarM2, malacok és nyulak harca (Swine) – magyar, Pokoli szomszédok

Sanyi (12) már összetettebben fogalmazott, de mint említettem, nála is a játékokkal kezdődött az elemzés: MMO (pl. The West), RPG (szerepjáték), Metin 2, Heroes of Might and Magic 4., Star Wars játékok (Jedi Academy), Comenius Logo („comlog”), Prince of Persia. Belekérdezéskor elárulta, hogy a Google-t elsősorban saját kedvtelésből használja képek keresésére, például a sárkányokra szokott rákeresni. Az e-mailjeit kétnaponta vagy hetente szokta megnézni a Citromail szolgáltatónál. Használja emellett az MSN-t és a CS-t (utóbbiban ugye a játék mellett a hangsúly a közösségen és a stratégia építésen van). Informálódni a PCDome és PCGuru oldalakról szokott. Böngészőként a FireFox-ot alkalmazza, letöltésekhez pedig a FileZilla-t és BearShare-t a zenék leszedésére. Informatika órákon eddig a Word-t tanulták, már témazárót is írtak belőle, ahol elsősorban gépelni kellett.

Gabesz (13) szintén a Metint használja, illetve a CrossFire-t -, előbbihez a fórumot is igénybe szokta venni a tájékozódáshoz. Ő már nem csak játékokra használja a számítógépet, ami életkorának vagy erősebb számítógépes érdeklődésének is köszönhető (most csinálja az ECDL tanfolyamot, és egyetemen is informatikát szeretne tanulni tervei szerint). Szorgalmi feladatként készített már prezentációkat földrajzból és biológiából (pl. tengerek élővilágáról, Ázsiáról). A Google-t ő is képlementésre szokta használni, de nem csak kedvtelés szintjén, hanem iskolai feladatokhoz. Informatika órákon a Word-t és az Excel-t tanulják, illetve hogy milyen veszélyek vannak az interneten. MSN-ezni mostanában nem annyira szokott, mert zavarnák a játékban. Viszont Skype-on és Teamspeak-en fenn van (csak ismerőseivel beszél, a Metin csapattagokkal). A CS-t szintén használja. Neki Gmail postafiókja van, de csak akkor veszi igénybe, mikor egy-egy játékra regisztrál, mert nem ott beszélgetnek a barátaival. Mindig megnézi a sporthíreket, többnyire az indexen és a Nemzeti Sporton. A BIT torrentet használja letöltéshez, és a FireFox-ot böngészőként, mert azt gyorsabbnak tartja az Internet Explorernél, de lényegében csak ezt a kettőt ismeri.

Fruzsi (17) a Facebookot emelte elsősorban, ahol napokig el tudna lenni. A napi rutinhoz hozzátartozik a "Nap nótája", "Napi idézet", "A mai mottód", "Mit csinálsz holnap?" kérése. Játszik a Tiki ResortHappy IslandHotel CityPet SocietyMy Town alkalmazásokkal. A MyVip-et naponta használja, de nem olyan sok időt tölt el rajta. Az MSN-t régebben jobban szerette, ma már "csak napi 2-3 ember" szokott ráírni. A Freemail-es e-mail címét hetente nézi meg. Azonban a napi teendők közé tartozik a Nők Lapja Cafe Horoszkópjának szemlézése és a Fashion.hu megtekintése. Zenéket letölteni, hallgatni és ismerkedni a Bearshare-n szokott (hozzátette, hogy ez a LemonShare-hez hasonló). Mivel 10. osztályos, kisérettségire készül, és a tételek kidolgozásához a Google-ben szokott keresgélni, általában a Wikipediáról meríti az információkat. Régebben a freeblogot használta blogírásra, de ezzel már felhagyott. Iskolában informatika órán a Windows-t tanulják (érdekes, hogy a tananyag nem változik a különböző évfolyamokban), de ismeri a Google keresési technikáit (pl. idézőjeles keresést). Más órákon kapott már olyan feladatokat, hogy névjegyet kellett készítenie vagy számítógépen esszét írnia. Átlagosan napi 4 órát tölt a gép előtt.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://habosvilla.blog.hu/api/trackback/id/tr572008263

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csatorsi 2010.05.16. 21:10:39

Lilla, nagyon jó ez a bejegyzés!
Mindegyiik generációban megtaláltam magamat, mit szólsz :)

habosvilla 2010.05.16. 21:55:45

Köszönöm szépen! :)
Én inkább csak Facebook alkalmazásokkal szoktam játszani, a többi valahogy kimaradt az életemből.

kulcsi · http://www.crescendo.hu 2010.05.16. 22:25:51

Na végre egy gyakorlati megfigyelés a genZ-ről. Meglepő, h. csak a 17 évesnél jelent meg a facebook ilyen hangsúlyosan.
Jó volt olvasni, még ilyet! :)

habosvilla 2010.05.17. 19:16:29

Örülök, hogy tetszett, kulcsi! Rendben, igyekszem majd "elkapni" még gyerekeket, csak nem olyan egyszerű ám. ;)
süti beállítások módosítása