Tulajdonképpen az előző bejegyzés folytatása, milyenek az osztálytermek díszei, hogyan próbálják meg otthonossá varázsolni a helyet a diákok, ahol napjuk jelentős részét eltöltik. Minden osztályban ugyan nem jártam, de néhányat lefényképeztem. 

Kedvencem ez az osztály volt, ahol a hátsó falat nagyméretű molinókkal rakták ki. Váltakoztak egymás közt saját fényképeik, és egy régi osztálynak a képei. Igazán jól mutat, csak belegondoltam, hogy vajon miből tudták mindezt finanszírozni, mert a nyomdai termékek nem olcsók. Ugyanebben az osztályban volt még egy nagyméretű kocsinak a rajza, kivágva és felragasztva a falra, az ablakán "Just married" felirat. Másik oldalon pedig egy olyan plakát, ami mögé beállva fényképezkedni lehet, mintha mi lennénk azok a személyek (rendezvényeken szoktak ilyenek lenni, nagyon változatos formákban), itt éppen azt hiszem Elvis és egy házasodó pár. Talán valamilyen iskolai napra, vetélkedőre vagy színdarabba készítették ezeket.  Növénnyel egy helyen találkoztam. Emlékszem, nálunk is mekkora problémák voltak ebből, hogy ki locsolja, és ne okozzunk kárt benne. 

A díszítéseknek a kivitele, talán mondanom sem kell, hogy eléggé változó. Volt, ahol csak plakátokat függesztettek ki kaszinóval kapcsolatban (itt inkább a fiúk akarata győzhetett, mert lányként eszembe sem jutna ilyen). Fotótablókat mindenhol láttam, ezt is különbözőképp megoldva. Egyszerű feliratoktól a rajzokig.

Ez a kép egy sorozatnak a része, a felirat ugye nem túl egyedi, ezért csak itthon tűnt fel, hogy miért is annyira ötletes ez az egész. A különböző tablók más-más korszakokat mutatnak be, leginkább parókák segítségével, de az öltözködésre is érdemes figyelni a képeken. Itt éppen 1970-1974 szerepel a kartonon, és a diákok szőke és barna hosszú parókákat vettek fel, egyesek béke-jelet mutatnak. Mellette 2050-2054-ben játszódik a jelenet, ehhez pedig ezüst parókákat választottak. A 60' években óriás keretes szemüveg, a fiúkon kockásing, az 50' években pedig fekete-fehér blúz, és egyfajta mesterkélt kéztartás, gondolom ez utóbbiakat a folyosó falain lévő régi tablókról leshették el. (Érdekes lehet a tablók stílusát is vizsgálni, gondolom, erről is szóltak már szakdolgozatok...)

A képek teljes nagyságban megtekinthetőek ezen a címen, további fényképekkel együtt: http://ikhok.elte.hu/~habok_lilla/iskola_diszites/

A bejegyzés trackback címe:

https://habosvilla.blog.hu/api/trackback/id/tr711894506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.