Művészettörténet szakdolgozatom fontos állomása a könyvtárak látogatása, kiemelten az osztrákoké, amelyek bútorzatát a magyarokéval fogom összehasonlítani. Előző félévben sajnos elmaradt az első útibeszámoló, de a másodikét itt olvashatjátok:

A havas autópálya, és hogy éjszaka nem tudtunk aludni, megnehezítette a dolgunkat. Még 12-én reggel kellett írnom St Florian könyvtárosának, hogy nem fogunk tudni odaérni a megbeszélt időpontra, ezért inkább ne várjon minket. A következő állomáshoz, Stift Seitenstettenhez viszont időben, délre odaértünk. Meglepetésünkre levelezőpartnerem, Susana Leitner egy nálam fiatalabbnak tűnő lány volt. Nagyon kedvesen viselkedett végig, csak az én akadozó német tudásom és az ő akadozó angolja élő beszédben nem hozott túl sok eredményt. Mondjuk azt megértettem, hogy a kérdéseimre nem tud válaszolni, helyette azt kérte, gyűjtsem össze őket e-mailben, és ő megkeresi rájuk a választ (pl. mikor alapult a könyvtár, kik láthatók a medaillonokon, a középen lévő tárló egyidős-e a könyvtár berendezésével). Maga a seitenstetteni könyvtár egyébként nagyon szép, csupa fehér bőrkötéses könyvvel. Fűtést és villanyt nem vezettek be az állagmegóvás miatt, ezért napközben lehet csak meglátogatni. A terem két oldalán a könyvszekrények mögött csigalépcső vezet a galériára, melyet azonban nem lehet használni a veszélyessége miatt. A bútorok alul betűrend szerint sorakoznak, felül pedig számozottak. A freskót Munggenast készítette, és az Apokalipszist ábrázolja. Engem a hangulata a pesti pálos könyvtárra emlékeztetett, de ez majd a stílusvizsgálatnál kiderül, lehet, hogy csak a villanyvilágítás hiánya miatt következtettem erre. Az alaprajzot nagyjából lerajzoltam, és a két rövidebbik szekrényoldal szerkezetét (itt vannak a lépcsők), Mazsi pedig fotózott addig. A látogatásért nem kértek egy fillért sem, ajándékba adtak egy füzetet és egy leírást a kolostorról, a boltban vett „Legszebb kolostori könyvtárakat” tartalmazó naptár és a képeslapok árából pedig elengedtek. Cserébe csak azt tudtuk felajánlani, hogy elküldjük az ott készített fényképeinket és a diplomamunkámat (hiába magyar nyelvű, feltennék a honlapra).

Kremsmünsterben volt ez egyetlen hely, ahonnét nem reagáltak a megkeresésemre. Kedvesen fogadtak minket, az idegenvezető hölgy direkt lassan magyarázott, de valahogy kevésbé bizonyultak segítőkésznek. Eleve kötelező idegenvezetővel menni, akinek a díja 12 euró, emellett a diák jegy fejenként 4 euró, ami a pénztárcánk igencsak megkönnyítette. Fotózni csak az első emeleten lehetett, a másodikon nem, és persze hogy ott található a könyvtár is. A hölgy érdekesen magyarázott, csak nem mertem beleszólni bizonyos részeknél, hogy én már ezt tudom... a történelemről, Tassiloról, Nagy Károlyról és II. Henrikről nagyon hosszan beszélt. Főleg, hogy itt található a Tassilo kehely, amiről már egyetemistaként első félévben is tanultam. Őszintén szólva színesebbnek gondoltam, viszont méretre nagyobb, mint hittem. Láttunk igazi Kunst- und Wunderkammert is, amiről pedig múlt félévben tanultam, mint a múzeumok elődje (hallottam már róla a Magyar Nemzeti Galéria Luthertől a Bauhausig kiállításán is). Ez kevésbé díszesebb változat, de az elvet jól szemlélteti: a különböző anyagokból készült tárgyak külön tárlókban voltak elhelyezve, köztük pl. fa, elefántcsont, nemesfémek, és ott sorakozott köztük a jellegzetes kókuszdió kupa és strucctojás-dísz, melyek akkoriban nagyon egzotikusak voltak. A lényeg mégis a könyvtár, a leghíresebbek közé sorolják. Láttam már jó néhányan könyvtárat, és én nem sorolnám a kedvenceim közé. Érdekessége, hogy három terem van egybenyitva: bencés, római és görög terem. A könyvek a polcokon szaktárgyak szerint vannak osztályozva, itt betűkkel sorszámoznak, de  eléggé érdekes módon (jobb és baloldalon váltakozó ABC). A bencés rész teljesen le volt zárva, nem tudtuk meg miért. Leginkább a görög teremben tartózkodtunk, ahol a tárlók nevezetes könyvek faximile kiadásaival vannak telerakva. Itt az előző könyvtárral ellentétben használtak fűtést, méghozzá padlófűtést, ennek nyoma látszik a padlón. Valószínűleg azért is volt erre szükség (amellett, hogy az épület nagyon hideg), mert ezt a könyvtárat sok másikkal ellentétben használták is. Miközben az idegenvezető beszélt, próbáltam rajzolgatni és számolgatni a szekrényeket, polcokat, ablakokat. Érdekesség, hogy a bejárat, jobban mondva a kijárat titkos ajtón keresztül vezet. Én ebben azt nem értem, hogy a könyvtárban miért belülről kell álcázni egy ajtót, amennyiben azt a rendszeres átjárásra használjuk. Meg kell még említeni a Fischebeträger nevű udvart, ahová az út a bolton keresztül vezet (1 euróért). Nagyon szép az oszlopos, árkádos hely, ahol a tavakban lévő halakat lehet etetni.

Bepótoltuk végül a St Florianos lemaradásunkat is, de a könyvtárat nem találtuk, és a mulatóhelyen kívül minden zártnak tűnt. Körbesétáltunk és fotóztunk, többek közt a templomban.

Mivel Linz elég közel volt, ott vacsoráztunk és forró csokiztunk. Mazsit nagyon érdekelte a Linzi egyetem (Johannes Kepler Universität), és engem is el tudott csábítani az egyetemi könyvtár épületének megtekintésével, ezért meglátogattuk a campust. Hatalmas területen fekszik, mintha az ELTE karai és kollégiumai egy helyen lennének, de azért annál kisebbnek tippeltük. Úgy tűnt számomra, hogy inkább a különböző „tanszékeknek” vannak épületei és laborjai, pl. fizikaépület, kémiaépület. Maguk a felszerelések inkább a 80' éveket idézték (hirdetőtáblák, közösségi bútorok), de volt néhány jó dolog a hatalmas menzán kívül is, mint a parkolóautomata a campuson belül (diákoknak is), különböző bankok, igényes könyv- és jegyzetbolt, hatalmas tó, elektrobicikli feltöltése, no meg biciklitároló minden épületnél külön. A könyvtár épülete modern és nagy, valószínűleg ott található az összes szakterület könyve, ami az egyetemistáknak hasznos lehet. De ami a legjobban tetszett nekünk, a még épülő három új tudományos kutatépületi szárny, - közülük egy készült el, de már be is lakták.

Linzben még engem a Marienschwestern kolostora érdekelt (Fiedensplatz 1.), de ennek épülete kívülről nem sokat mutat, viszont nem éppen nyitvatartási időben mentünk. Úgyhogy tovább indultunk, mert az éjszakát már Admontban szerettük volna tölteni, hogy a következő napot ott kezdhessük. Meredek útszakaszokon kellett autókáznunk, köztük sok kisebb-nagyobb alagúton keresztül (legnagyobb alagút 5 km-es volt, legtöbb 2-3 km). A végén az lepett meg kissé bennünket hajnalban, hogy mindezért fizetnünk kellett 4,5 eurót, amire nem számítottunk, pedig ha az alagutak építési költségét vesszük, akkor logikus. Végül 1 körül értünk Admontba, ami egy kis faluhoz hasonlított, egy nagy kolostorral. 

A bejegyzés trackback címe:

https://habosvilla.blog.hu/api/trackback/id/tr171757931

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.