Az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál alkalmából három programra is sikerült eljutnom, ami azért is érdekes, mert korábban egyáltalán nem vettem részt ezen a rendezvényen. Most viszont március 22-én együtt vonultam a tömeggel az Andrássy úton át a tavasz köszöntő promenád…

Ha nem számoljuk az általános iskolai kerületi néptáncversenyt, akkor tulajdonképpen most vettem részt először táncversenyen, mármint versenyzőként. Már korábban is írtam róla, hogy 2011 szeptemberében kezdtem el egy amatőr musicaltánc csoportba járni az Opera Tánccentrumba,…

Már lassan egy éve járok színpadi táncra Hódi Henihez az Opera Tánccentrumba. Mindig is nagyon szerettem koreográfiákat tanulni, és tulajdonképpen a fellépéseket is (kiskoromban néptáncból volt benne részem, később a Gyermekvilág tehetségkutató versenyén, egyetem alatt pedig…

Az Ódry Színpad teljesen kiesett a látókörömből 24 évig, mikor kiderült, hogy a barátomnak ez a kedvenc színháza. Mondván, hogy itt nagyon lelkes fiatalokat lehet látni, akikből egyszer híres színészek lesznek – de még nem profik, és ez adja az előadások báját. A Színház-…