Sikerült a szigorlatom és nagyon sokat készültem rá..., de nem, nem vagyok még doktor, és sokak szerint most kezdődik a neheze! Mikor nem PhD csoporttársakkal vagy PhD-n végzettekkel beszélgetek, akkor kissé félve szoktam említeni a doktori iskolát, mert úgy tűnik, hogy kevéssé…

A vicces nevű, ám vérkomoly Időpuli tábor egy olyan hely, ahol egyetemisták (esetleg fiatal felnőttek) adnak életmódvezetési tanácsokat más egyetemistáknak a “Láthatatlan Egyetem” keretein belül. Már harmadik alkalommal sikerült részt vennem a táborban (2014. április 25-27.…

Folytatva a szemináriumi dolgozataim közzétételét, ezúttal az Oktatás és európai integráció c. kurzusra készített írásom olvashatjátok. A European Schoolnet kezdeményezést mutatom be, melynek projektjei első sorban az európai iskolák, tanárok és tanulók…

A múlt félévben közösen tartottuk Mazsival az ELTE PPK rekreációszervezés és egészségfejlesztés szakosainak az Oktatástechnológia nevű kurzust. Három csoportban ismertettük meg őket olyan témákkal, mint az ergonómia, információ- és tudásmenedzsment, blogolás, social media…

Oktatóként átigazoltam az ELTE PPK-ra 2011. őszi félévétől, és rögtön kaptam egy 1. éves andragógus hallgatókból álló kurzust. A téma ugyan testhez álló volt - Könyvtár-informatika és informatikai alapismeretek 1. -, de érdekes volt végzős mesterképzéses, ráadásul…

A harmadik pécsi könyvtár, melyet most bemutatok, a Pekár Mihály Orvosi és Élettudományi Szakkönyvtár, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának könyvtára. A kar jogelődje a Pécsi Orvostudományi Egyetem (POTE), mely eredetileg a pozsonyi Magyar…

Rácvárosi mintakönyvtár

2011.07.24. 14:28

 Hihetetlenül lelkesítő olyan emberekkel találkozni, akik szeretik is csinálni a munkájukat. A Mecsekaljai Pázmány Péter Utcai Általános Iskola könyvtárosai több mint könyvtárosok. Ők segítenek az iskolai lap szerkesztésében, szakkört tartanak, ahol néhol színdarabbal…

 A 43. Könyvtáros Vándorgyűlés keretében Pécsett több könyvtárlátogatási programon is részt vehettünk. Bár minden szabad pillanatunkban kihasználtuk ezt a lehetőséget, mégsem sikerült minden lehetséges könyvtárat megtekintenünk. Leginkább a PTE BTK-TTK könyvtár…

 Már több mint 20 éve lakom a kerületben, és 10 éve szervezik meg a XIII. kerületi Nemzetiségek Fesztiválját, de még soha nem hallottam róla. Ennek oka valószínűleg, hogy egyik kisebbséghez sem tartozom (és nem vagyok túl naprakész a kerületi hírekben), pedig szerintem…

 Ezen a hétvégén tartják a szokásos Múzeumok Majálisát a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében. Szeretem ezt a rendezvényt, hiszen itt minden típusú kulturális intézmény bemutathatja az általa legjobbnak ítélt múzeumpedagógiai foglalkozásait. Szinte minden sátornál kitölthetünk…