A vicces nevű, ám vérkomoly Időpuli tábor egy olyan hely, ahol egyetemisták (esetleg fiatal felnőttek) adnak életmódvezetési tanácsokat más egyetemistáknak a “Láthatatlan Egyetem” keretein belül. Már harmadik alkalommal sikerült részt vennem a táborban (2014. április 25-27.…

Mivel imádom a musicaleket és a festészetet, ezért eleve lelkesen indultam neki a darabnak a József Attila Színházba. Igazából a vártnál is sokkal jobbat kaptam, és megkockáztatom, hogy ez a darab tetszett leginkább az utóbbi évek magyar musicalkínálatából. Azok egy kicsit…

Most a Várkert Bazárról írni talán olyan elcsépelt, mint a 4-es metróról fotókat készíteni, de talán egy fokkal mégiscsak kevésbé felkapott. A félig felújított épületegyüttest április 3-án adták át és négy nappal később újra lezárták (a gloriette-t és a rámpákat),…

Az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál alkalmából három programra is sikerült eljutnom, ami azért is érdekes, mert korábban egyáltalán nem vettem részt ezen a rendezvényen. Most viszont március 22-én együtt vonultam a tömeggel az Andrássy úton át a tavasz köszöntő promenád…