A Kulturális Örökség Napjai első napján az utolsó utunk a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalába vezetett, ahová idegenvezetést hirdettek meg. Sajnos ez csak annyiból állt, hogy az aulába (vagyis a belépést követő díszlépcsőházba) nagyon sokan bezsúfolódtunk, és egy korábbi dolgozó a lépcsőn állva elmondott némi épülettörténetet, aztán egy általuk szervezett kis kiállításra vezetett minket, ahol Róth Miksa, Thék Endre és Jungfer Gyula munkái közül láthattunk néhányat. Jobban örültem volna, ha az épületen belül több mindent láthatunk, és az előadásban több a tényadat, mint a szubjektív vélemény. Ettől eltekintve, igazságtalan lenne, ha nem tenném hozzá, hogy kaptunk egy írásos ismertetőt is az épületről, a kiállításról pedig nagyon jó Facebook oldalt vezettek!  Úgyhogy a fotóimat igyekszem ezekkel az információkkal kiegészíteni.

A Parlament csaknem 20 éven át tartó (1885-1904) felépítése során elkezdett az építkezés köré egy centrum kiépülni. Az egykori kikötői raktárak, vízmű és ipartelepek helyén bankok és bérházak jelentek meg. Ez a ház 1902-ben épült fel a Kisbirtokosok Országos Földhitelintézeteként, szomszédjában az 1904-ben elkészült ikerépülettel, mely a hitelintézet bérházának készült. 1925-ben átalakításon esett át (utcasarok felől bejáratot és előcsarnokot alakítottak ki), de ma már ismét eredeti állapotban látható.

Mindkét épületet Hubert József (1846-1916) tervezte késő eklektikus stílusban (barokk beütéssel, szecessziós utánérzettel). Az építész a XIX. század és a századforduló sokat foglalkoztatott tervezői közé tartozott, pl. az Osztrák-Magyar Bank 32 magyarországi fiókját tervezte (köztük a nagykanizsai Pénzügyi palotát / Bankpalotát), nevéhez fűződik a nyíregyházi Takarékpalota, és kastélyok építése / átalakítása Bajmócon, Csitáron, Nógrádgárdonyban. 

A Kisbirtokosok Országos Földhitelintézete 1936-ban beolvadt az Országos Földhitelintézetbe. A II. világháború után ez az épület különböző intézményeknek és intézeteknek adott otthont, pl. 1949-ben a Magyar Tudományos Tanácsnak. Ezután, 1952-ben költözött be az épületbe az Országos Találmányi Hivatal, de akkor még más intézményekkel osztozott a székházon, míg néhány részlege, pl. a Szabadalmi Tár a város más pontján helyezkedett el. 

A címét akkoriban még Géza utca 2-nek nevezték, és csak 1957-ben kapta a Garibaldi utca 2. nevet, az olasz hadsereg egyik vezetője után (Giuseppe Garibaldi). 

1989-1994 között tetőtér-beépítést végeztek, mely nem változtatta meg az épület külső képét, csak emelet átépítésre került sor. Vicces legenda, hogy a rekonstrukció során egy középkori sírt is találtak, melyről a rossz nyelvek azt feltételezték, hogy egy ügyinek elintézésére hiába váró ügyfélhez tartozhatott... 

Ekkor szűnt meg a társbérlet más intézményekkel, és a hivatal megkapta teljesen a székházat. 1996-ban vette fel a Magyar Szabadalmi Hivatal nevet, amelyet 2010 év végéig viselt. 2011-től pedig már Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának hívják. A hivatalos magyarázat szerint ennek azaz oka, hogy a feladatai kibővültek a közös jogkezelő szervezetek (a szerzők jogvédelmével foglalkozó különböző társadalmi szerveződések) törvényességi felügyeletével és ellenőrzésével, majd 2012-ben a kutatás-fejlesztési tevékenység minősítésével is.

A díszlépcsőház nevezetes elemei

A díszlépcsőházban két szoborra is figyelmesek lehetünk, melyek népi tematikát dolgoznak fel. Egyik az Arató ifjú, a másik a Marokszedő lány szobra. Mindkettő Turi Jobbágy Miklós (1882-?) alkotása, a látszat ellenére nem bronzból készítette őket (sajnos nem tapogathattuk meg őket és nem tudom megállapítani, hogy akkor miből).

Egyéb művei közé tartozik Budenz József domborműve a Szegedi Dóm téren és József Nádor mellszobra a Műegyetem aulájában (a történet szerint elveszett, majd hiányosan került elő és Bodó Csaba alkotta újjá).

További érdekesség a nagyon látványos recepciós pult, amely az idegenvezetőnk elmondása alapján Losonczi Áron, fiatal építész találmányaként betonba fektetett üvegszálakból, LiTraCon-ból készült. Kifelé menet a biztonsági őr megsúgta nekünk, hogy tudomása szerint végül nem abból készült, mert nem tudták megvalósítani, hanem ledek világítják meg a pultot. Az Üvegbeton Facebook oldalára látogatva viszont mégiscsak azt látom, hogy augusztus 28-án azt posztolták, hogy büszkén mutathatnak be egy magyar szabadalmat a magyar szabadalmi hivatal épületében: háttérvilágított Litracon pXL előlapot az új recepciós pulton. 

Ez azt jelenti, hogy a pulton nem optikai üvegszálak (ahogy a hagyományos Litraconnál), hanem speciális műanyag elemek vezetik át a fényt, így a Litracon pXL iparosított gyártási eljárása sokkal olcsóbbá teszi az anyagot. Az elemek vasaltak, ami megkönnyíti a beépítésüket, ráadásul a fénypöttyök szabályos eloszlásban jelennek meg (mint egy LCD képernyőn), ezzel a módszerrel kialakíthatóak minták vagy színes ábrák is a felületen (akár 3D objektum vagy ívelt felület is lehetne, de ebben az esetben nem erről van szó). 

A szekrények szintén újítások, méghozzá Zsolnay eozin csíkokkal díszítettek, melyek még annyira újak, hogy a takarítónők nem merték lemosni, mert nem tudják, hogy milyen anyagok károsítanák a kinézetét.

Róth, Thék, Jungfer - A magyar műipar állócsillagai kiállítás

Rekonstrukció során lefedték a belső udvart, és ezzel földszinti konferenciatermet alakítottak ki. A tanácskozások mellett alkalmi kiállításokat is szoktak tartani ezen a helyen "Tudomány, művészet, technikai" sorozatcím alatt, melyek nyilvánosan is látogathatóak. Ennek időszaki kiállításai közé tartozott korábban a Puskás Tivadar, Zsolnay Vilmos, Bláthy Ottó Titusz, Gábor Dénes életét és munkásságát bemutató tárlat. Most pedig, 2014. szeptember 19. és október 8. között a "Róth, Thék, Jungfer - A magyar műipar állócsillagai a XIX-XX. század fordulóján" c. kiállítás.

A XIX-XX. század fordulójáról most Róth Miksa, Thék Endre és Jungfer Gyula műveit emelték ki - Zsolnai azért hiányzik a nagy nevek közül, mert korábban egy teljes róla szóló kiállítás is volt. Ráadásul 2014-ben Róth Miksa halálának 70. és Thék Endre halálának 95. évfordulójáról emlékezünk meg. A közepes méretű teremben úgy oldották meg az elrendezést, hogy a különböző falakra felfüggesztve vagy a falhoz állítva a különböző művészek munkái voltak megtekinthetők. A különbséget a falak tapétájával is érzékeltették, és mindhárom művész életéről olvashattunk egy kis összefoglalót.

A kiállított művek történeti hátteréhez hozzátartozik, hogy a Kiegyezés után nagy fejlődés ment végbe, és különösen Budapest gyors világvárossá válása megnövelte az új köz- és magánépületek létrehozásához kapcsolódó iparművészeti alkotások iránti igényt. A bemutatott három „műiparos” többek között, akiknek munkássága szerencsés pillanatban találkozott az igényekkel és ők is egymással. A kiállítás szervezői nagyobb figyelmet szenteltek azokra az épületekre, ahol az alkotók közül legalább kettőnek, esetleg akár mindháromnak a munkásságába is bemutatható, ami nem is olyan ritka.

A terem középső részén vitrinekben lehetett további dokumentumokat megtekinteni. Mindhárom műiparos ugyanis újító és feltaláló is volt a maga szakterületén, ezért különösen érdekes volt a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala számára a művészek munkásságának kutatása. Kiállították a szabadalmaik leírásait, és olyan tárgyakat, amiket eddig még láthatott a nagyközönség, például Thék Endre lakásának egyes, saját maga által tervezett berendezési tárgyait, Róth Miksa irathagyatékának darabjait, néhány frissen megmentett tárgyat a Jungfer cég gyártmányai közül.

Összesen 31 műtárgyat, 23 eredeti dokumentumot és 14 tervrajzot mutattak be a tárlaton. (Update: a három hét alatt több mint kétezren tekintették meg a kiállítást.) Az összeállításában közreműködött az Iparművészeti Múzeum, a Róth Miksa Emlékház, az orosházi Szántó Kovács János Múzeum, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, az MTA Művészettörténeti Kutatóintézete, az Országgyűlés Hivatala, a Forster Központ, a Magyar Építészeti Múzeum, a nádasdladányi Nádasdy-kastély és a Thék családdal kapcsolatban álló két magánszemély.

Róth Miksa, az üvegművész

Róth Miksa gyönyörű üvegablakait és mozaikjait nehéz lenne összetéveszteni bárki mással. Munkásságának eredményét láthatjuk például az Országházban, a Magyar Nemzeti Bank székházában, a Zeneakadémián, a Széchenyi Gyógyfürdőben, a Magyar Országos Levéltárban és számos templomban. A tanulást Róth az apja műhelyében kezdte, majd külföldi tanulmányutakon sajátította el a szakmát. 1885-ben alapította saját műhelyét, mely a mai Róth Miksa Emlékháznak ad otthont (VII. kerület, Nefelejcs utca 26.), ahol 1939-ig dolgozott. 1897-ben kezdett mozaikok készítésével is foglalkozni. A stílusára eleinte a historizmus volt jellemző, majd a munkáin megjelentek a szecesszió és az art deco jelei.

A kiállítás egyik legfontosabb darabja a Pax című üvegmozaik, amely egyébként a Róth Miksa Emlékházban tekinthető meg. A művész az 1900-as párizsi világkiállításon ezüstérmet nyert vele.

Az Országház az egyik olyan épület, melyen mindhárom művész dolgozott. Róth Miksa dolgozott természetesen az üvegablakokon, Thék Endre a bútorokon és a berendezésen, Jungfer Gyula pedig többek között az épület csúcsát díszítő, rézlemezből domborított Mátyás korabeli vitéz szoboralakján. A kiállított tervrajzok között többek közt az Országházba készített üvegablakok tervei közül is láthatunk, az egykori Belvárosi Takarékpénztárhoz és az ún. Párizs udvar tervei mellett.

Nagyon látványos volt még a kiállításon a Délvidéki templom szentélyablakának mintadarabja. Illetve gyönyörű az női bronz fej, amit Róth Miksának ajándékoztak a Jungfer testvérek, rajta: "Miska barátunknak emlékül Jungfer testvérek" felirattal.

Thék Endre, a bútorművész 

Thék Endre asztalos és bútorgyáros az inaséveit Bécsben töltötte, majd Párizsban dolgozott neves asztalosműhelyekben. 1872-ben nyitotta meg saját asztalosműhelyét a Szűz utcában, majd 1885-ben létrehozta az ország első nagyibari bútorgyárát az Üllői úton. Művészi színvonalú bútorokat készített művészek tervei alapján budapesti magánpalotákba és vidéki kastélyokba. A Thék-gyár polgárok számára is készített bútorokat tervek alapján, különböző történeti és szecessziós stílusokban. A gyár fejlődése a közigazgatási és állami megrendeléseknek volt köszönhető, pl. az Országház, a Kúria és a Törvényszéki Palota berendezéseit készítették.

Jungfer Gyula, a díszműkovács

Jungfer Gyula vasműves dinasztiából származott, nagyapját a pesti lakatoscéh 1786-ban vette fel. Saját lakatosműhelyét 1872-ben indította el a Berzsenyi utcában, majd többször bővítenie kellett, mire 1887-ben már 150 főt dolgoztatott a műhelyében. Az itt készült vasmunkák megtalálhatóak például a királyi palotában, a Várkert Bazárban, a Grashem-palotában, az Országházban vagy az Operaházban. Ők készítették a Keleti-pályaudvar monumentális vasrácsos kapuját, és a már bemutatott Wenckheim-palotának Jungfer készítette a kapuit, rácsait és kandelábereit.. A kovácsoltvas mellett más fémműves munkák is elvállaltak, pl. elkészítették a Bazilika sekrestyeajtajának bronzvereteit, az Országház alumíniumbronz kábeleit. A szakma java Jungfertől tanulta a mesterséget, aki az 1873. évi gazdasági világválság miatt az építészeti megrendelések hiányát a lakberendezést szolgáló kovácsoltvas tárgyak készítésével ellensúlyozta.

Jungfer Gyula több kitüntetésben is részesült, elnyerte az 1888-as Brüsszeli Világkiállítás első díját, az 1900-as Párizsi Világkiállítás nagydíját, a francia Becsületrend lovagkeresztjét, valamint a császári és királyi udvar műlakatosa címet is.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.