Most a Várkert Bazárról írni talán olyan elcsépelt, mint a 4-es metróról fotókat készíteni, de talán egy fokkal mégiscsak kevésbé felkapott. A félig felújított épületegyüttest április 3-án adták át és négy nappal később újra lezárták (a gloriette-t és a rámpákat), amit különösebben nem is kommunikáltak előre. Arról mondjuk lehet vitatkozni, hogy miért kell egy féligkész dolgot átadni, ráadásul utána rögtön bezárni, de az vitathatatlan, hogy az eddigi rész gyönyörű lett és erről mutatok is néhány képet! (Illetve pár darab már a bezárás után készült a bejegyzés kedvéért.)

Mi pont Ybl 200. születésnapján, 2014. április 6-án látogattunk el a Clark Ádám tértől nem messze lévő Vároldalba, ahogy sokan mások is tették aznap. Az érdeklődőket korabeli (19. század végi) ruhákba öltözött urak és hölgyek vitték folyamatosan idegenvezetésekre. Mondjuk mi ezért nem álltunk sorba, de a rengeteg kihelyezett információs tábla bőven tájékoztatott mindenről. A Déli palota szárnyban pedig három kiállítást lehetett (ezúttal ingyenesen) megtekinteni, köztük az épület történetét és Ybl-höz kötődő dologokat - mindjárt elárulom, hogy miket.

DSC_1221.jpg

A Várkert Bazár vagy másik nevén Várbazár történetéről már sokat lehetett olvasni az újságokban és a portálokon, úgyhogy csak röviden foglalom össze. Ybl Miklós tervei szerint épült 1875-1883 között neoreneszánsz stílusban és Ybl egyik főműveként tekintenek rá. Ezért is volt fontos a (választást most hagyjuk), hogy Ybl 200. születési évfordulójára felújítsák.

Ahogy a neve is mutatja, eleinte az árkádsorain üzletek működtek, de hiába helyezkedik el festői környezetben a Duna mellett, mégis elkerüli ezt a részt fő forgalom. Ezért az üzletek helyett lassan műtermek kezdtek nyitni benne, illetve a Történelmi Képcsarnok volt itt megtekinthető.

DSC_1324.jpg

 A második világháborúban megromlott az állapota, de aztán még a Budai Ifjúsági Park (Ifipark vagy BIP) működése 1961-1984 között lendületett tudott adni az épület forgalmának. Az azóta bekövetkezett pusztuló állapotáról is több helyen írtak már. Aztán a felújítási huzavonáról, koncepciótervről és a megvalósításról is sokat cikkeztek. Most már az a kérdés, hogy vajon a jövőben a Várbazár forgalmát fel lehet-e lendíteni, megmenteni a jövőben hasonló pusztulástól, és hogy lesz majd ebből jövedelmező központ?

DSC_1330.jpg

Egyelőre nézzük a jelent, és hogy miért tekinthetünk rá fontos művészeti emlékként. A Clark Ádám tértől sétálva először a lépcsős pavilonra lehetünk figyelmesek, mely a leírás szerint az egykori Vízirondella helyére épült. Illetve tábla hirdeti, hogy “Itt volt a déli nagy vízi körbástyával védett középkori királyi vízmű VIII. századi kútgépháza előtt a régi budai nádori vízmérce”. A mostani épület előcsarnokának középrészén kazettás kerámiabetétes dongaboltozat látható, ami igazán figyelemreméltó (talán az utca másik feléről még szebb), mögötte húzódik spirális alakban a körlépcső.

DSC_1326.jpg

A lépcsőház analógiája Palladio ideálterve (építészeti toposz) a chambordi királyi kastélyhoz, és külön pirospont az információs tábla összeállítójának, hogy ennek képét is feltüntették. (Balra Palladio ideálterve, jobbra részlet a Chambordi kastély lépcsőjéről.)

palladio-chambord.gif

chambord-double-staircase.jpgA homlokzat ívháromszögeiben Than Mór festményei, Ceres, Jupiter, Vertumnus és Pomona istenek foglalnak helyett aranyszínű háttér előtt. A rozettával díszített mázas kerámia kazetták pedig Zsolnay Vilmos alkotásai.

DSC_1149.jpg

Az utcán tovább sétálva meglátjuk az együttes központi részét, ami olyan szép, hogy rögtön fotózni támad kedvünk. Két lépcsős rámpa fog közre egy kis épületet, a bizonyos “Gloriette”-t, melynek teraszáról indulnak a lépcsők, és a Fessler Leó által faragott két kőoroszlán mellett léphetünk be rá.

DSC_1157.jpg

Az építmény páros oszlopainak tetején négy nőalak figyelhető meg és figyel ránk, amelyek a négy évszakot szimbolizálják: Tavasz, Nyár, Ősz, Tél, de egyben a négy őselemet is: Levegő, Tűz, Víz, Föld. Huszár Adolf szobrai utalnak a természet változó arcára és az örök körforgásra.

DSC_1155.jpg

A két oszloppár egy diadalíves részt fog közre, ebbe a részbe bepillantva egy Neptun-fejjel díszített, kékes-zöldes kövekkel kirakott kutat pillanthatunk meg (csak víz nem csobogott belőle jelenleg).

DSC_1160.jpg

A rámpákat és az építmény emeletét végig ballusztrádos oszlopok határolják. Az emeleten négy íves nyílás látható, amikre még később visszatérek, a tetőn pedig két pikkelyes fedésű kupola.

A rámpákon mindkét oldalon el lehet indulni, de most a forgalomterelés miatt a baloldalit használhattuk felfelé és a jobboldalit lefelé. A rámpák iránya először a pavilonok felé tart, de a pihenő után megfordul az irány, és máris a Gloriette-hez sétálunk. Itt a Vár felé eső részt úgynevezett pergolák határolják (oszlopok és pillérek váltakoznak), melyeknek az esztétika mellett szerkezeti szerepük van. Ugyanis a járószint alatti részt falpillérekkel erősítették meg (ennek a folytatásait látjuk a rámpa fölött a pillérekben), hogy ellenálljon a föld felőli nyomásnak.

DSC_1332.jpg

A rámpán felérve a kerti teraszra jutunk, ahol most kissé felemás kép fogadott bennünket. A “kert” az még csak idézőjeles, mert helyette nagy földhalmokat láthattunk. A déli részeket csak az idegenvezetéssel lehetett megközelíteni, egyébként le volt zárva. A Gloriette viszont már most is gyönyörű ezen a részen is! Kétoldalt zárt fülkéket láthatunk, középen két ív alatt beléphetünk a térbe.

DSC_1206.jpg

Főleg a belső félgömb kupolák díszítése ami megfogott engem. Scholtz Róbert sgrafitto alkotásai: fekete-fehér ornamentális, geometrikus alakzatok, a rokokó díszítésre emlékeztetnek a vázából eredő sárkány (griff?) és madárfejek, közéjük színes gyümölcsök és természeti képek ékelődnek.

DSC_1188.jpg

A végeken pedig színes szárnyas és madárlábú nők néznek egymással szemet, zöld ornamentikák között.

DSC_1192.jpg

Ami még ezen kívül leköti az embert, az a kilátás a Dunára és a pesti oldalra. A félköríves nyílásokon kinézve az évszakok szobrait is közelebbről megnézhetjük, és velük együtt vethetünk pillantást a városra.

DSC_1175.jpg

Mikor ott jártunk, a színpadon épp a Magyar Nemzeti Rézfúvós Kvintett adott koncertet a nézelődőknek. Kissé furcsa volt nézni a színpadot és mögötte a kupac földeket, de azért élvezhető volt a mindenhol hallható és magával ragadó zene. (A fúvósok után még Bársony Bálint & zenekara, és Pál István Szalonna és zenekara lépett színpadra, de őket már nem vártuk meg.)

DSC_1202.jpg

A felső részen továbbhaladva (az északi pavilon irányába), meglátjuk a hosszú mozgólépcsőt, ami a Budai Várba vezet felfelé - de lefelé most nem jött, és a lépcsőt sem lehetett használni. Úgyhogy ennek a kipróbálását későbbre halasztottuk, és inkább lesétáltunk a rápán.

DSC_1207.jpg

Ha továbbhaladunk az utcán a Batthyány tér fel, akkor megláthatjuk a Lépcsőpavilon párját, vagyis a Déli / Fülkepavilont. Ahogy a neve is mutatja, ebben nem halad felfelé lépcső, hanem kompozíciós szerepe van. Az ívháromszögeiben szintén Than Mór festmények: Juno, Jupiter, Flóra és Zephyr.

DSC_1235.jpg

Ezután elhaladunk végig a déli bazársor mellett. Itt található az ún. Erzsébet lépcső is (innen indult az idegenvezetés, de a nagy tömeg miatt most ezt nem néztük meg), melyet állítólag Erzsébet királyné számára építettek, hogy könnyen megközelíthető legyen a számára épített ház.

Végül a Déli két bérpalotához érkezünk, ahol most a Várbazárhoz kötődő kiállítások is megtekinthetőek, ha minden igaz, még mindig ingyenesen.

  • A modern rendeszánsz derült idomai: Válogatás Ybl műveiből és a Várkert Bazár építkezésének a története.
  • Ostromok és hétköznapok: A Várkert Bazár területének története a régészeti kutatások tükrében.
  • Egy építkezés képei: A Várkert Bazár felújítása fotókon.

A kiállítások nagyon sok teremben, két szinten voltak megtekinthetők. Úgy éreztem, nem nagyon különült el a 3 tárlat egymástól, viszont a Déli palota önmagában is nagyon szép.

DSC_1249.jpg

Többnyire fotókat nézhettünk meg a Várbazár korábbi kinézetéről és a felújításról; különböző leleteket vitrinekben; épületrészleteket a rekonstrukció előttről. A majolikás volt az egyik kedvenc termem, ahol a földön nézhettük meg a pavilonok fülkéit díszítő korábbi majolika elemeket. Ezek olyan súlyosan sérültek, hogy után kellett gyártani őket. A terrakotta testen vastag fehér kaolinos borítórég található, és erre került a majolika festés. A képen látható az is, hogy a középső rozettát vaslemezekkel és csavarozással rögzítették. A falon Than Mór festményeihez készült tanulmányokat állították ki.

DSC_1280.jpg

DSC_1283.jpg

Egy “zsúrkocsira” pedig próbadarabokat tettek a Keramikum Manufaktúra műhelyéből: homlokzat terrakotta részeit, majolika elemeket, pergola darabokat, sgrafitto festés mintalapját.

DSC_1279.jpg

Egy másik kedvencem az, ahol a BME építészhallgatóinak makettjeit állították ki Ybl más épületeiről, fotókkal, leírásokkal, tervrajzokkal együtt. Az egyik teremben a Duna-part pesti és budai oldalának épületei: “virtuális séta” a ferencvárosi templomtól a Margitszigetre tervezett fürdőkomplexumig Pesten, a Lónyay-villától a Rudas fürdőig Budán.

DSC_1272.jpg

A hozzá kapcsolódó másik terem még jobb a megvalósítás szempontjából, ahol vidéki és budapesti épületek egyaránt vannak. Itt egy egybefüggű asztalon egymás mellett láthatjuk a sok makettet és infót, és minden épület alatt kihúzhatjuk a szekrény fiókjait, hogy megnézzük a többi kapcsolódó képet. A gyerekek is végigrohantak termen, hogy kihúzhassanak minden fiókot.

DSC_1264.jpgDSC_1261_1.jpg

Elég látványos az udvaron látható faszerkezet, amit szintén a BME hallgatói az Alkotóhéten készítettek. A leírás szerint a munkát a Nexorade építési rendszer megismerésével és a Várbazár udvarának bejárásával kezdték, utána négyfős csoportokban megismerték a szerkezeti rendszer sajátosságait (ezeknek kisebb modelljeit is kiállították), majd közösen összerakták ezt a 200 darab 1,5 méter hosszú rúdból álló szerkezetet.

DSC_1258.jpg

Egy másik munka az Alkotóhétről KÉPesítés alcímmel, mikor a hallgatók kisvideókban dolgoztak fel részleteket a Várbazárból. QR kódokkal lehetett navigálni ezekhez a videókhoz, de mos kikerestem őket YouTube-ról (még több videó az Építész Kamera profilján):

Nagyon izgalmas látvány volt az is, hogy az emeleten zsinórokra csipeszelt képeslapokat függesztettek fel, és itt látható például a gyönyörű belső udvar is.

DSC_1291.jpg

Még több fotóm lapozható végig a Google albumomban a Várkert Bazárban tett sétámról.

Remélem, augusztusban már a teljesen felújított Várbazárról mutathatok be újabb képeket!

Habók Lilla - habosvilla - várbazár.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://habosvilla.blog.hu/api/trackback/id/tr516026399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása