Elkövettem azt az amatőr hibát, hogy a zárás utolsó napjára hagytam a Szépművészetiben a Caravaggiótól Canalettóig - Az itáliai barokk és rokokó festészet remekművei című kiállításnak a megnézését. Ilyen tömeget legutóbb Múzeumok éjszakáján láttam, és akkor is megfogadtam, hogy nagy múzeuma nem megyek ilyen napokon. A sorbanállás nagyjából egy félórás mutatvány volt, ami nem lett volna baj, ha a tömegtől egyáltalán lehet látni a képeket. A kiírások elolvasása helyett most csak a mobilos app ismertetőjére tudtam támaszkodni, hogy milyen festményeket érdemes alaposabban megnézni (természetesen azok előtt álltak a legtöbben, már csak ez alapján is lehetett volna dönteni). Az már csak hab volt a... villán, hogy a programban meghirdetett zenei koncertnek csak a legvégére értünk oda.

ciao_caravaggio_03.jpg

Caravaggio volt az egyik festő, akinek életművének megismerésével legtöbb időt töltöttük művészettörténet szakon, rajta keresztül ismertük meg például a chiaroscurot (fény-árnyék viszonyt bemutató festmény), az erős rövidülést, a vallási témák nem mindennapi szempontból történő feldolgozását. Mellette más római barokk festőket csak érintőlegesen tanultunk, akik közül párnak szintén megtekinthettük az alkotását ezen a kiállításon, köztük Annibale Carracci és Guido Reni, akik Caravaggio kortársaiként inkább az antikvitáshoz visszanyúló iskolákat képviselik.

Caravaggio képek Magyarországon

Caravaggio valójában Michelangelo Merisi névvel született 1572-ben, és nevét szülőfalujáról, a Milánó környéki Caravaggióról kapta. Inasként Milánóban tanult, majd Rómában kezdett festőként dolgozni eleinte nevenincs és pénztelen festőként, majd sikerült magas szintre felküzdenie magát. Hirtelen haragú emberként ismerték, aki emberölést is elkövetett, többször börtönbüntetést is kapott, de tehetsége miatt mégis tisztelték. Összesen 60 képet tud biztosan neki tulajdonítani a művészettörténeti kutatás, melyek közül 9 festmény látható volt a tárlaton.

Caravaggio_italy.gif

Egyik legkorábbi műveként tartják számon az 1593 körül készült Fiú gyümölcskosárral képet (balra), melyet a kiállításon is megnézhettünk. Amiatt datálják korainak, mivel a fej, a nyak és a kulcscsont illeszkedése kevésbé tökéletesen kivitelezett. A korban divatosak voltak ezek az ábrándos tekintetű fiú vagy lány ábrázolások, akik virágot és gyümölcsot kínálnak. Caravaggio is több ilyen képet festett, de nála a többiekkel ellentétben a gyümölcsök is ugyanolyan valóságosnak tűnnek, mint a fiú - és ezzel ellentmondott az emberi alak elsődlegességét hirdető akadémiai megközelítésnek.

Ennél a képnél még ismertebb műve az 1595 körüli Bacchus (jobbra), amely viszont nem volt kiállítva most a Szépművészetiben (amúgy az Uffiziben megnézhető). Ezen a Bacchus (Dionysos) képében feltűnő tinédzserfiú szintén gyümölcsöket, illetve bort ajánl fel a nézőnek. A gyümölcsöket sokszor a tökéletes csendélet példájaként mutatják be, de érdekessége, hogy valójában ezek a gyümölcsök romlottak, ami lehet szimbolikus utalás is vagy a tényleges látvány. Sokan feltételezik, hogy mivel Bacchus a bal kezében tartja a bort, ezért a kép tükör segítségével készült, ami alátámasztaná Giovanni Baglione elképzelését miszerint Caravaggio a rajzolás megkönnyítésére tükröt használt.

CaravaggioBoyWithBasketOfFruitRomeBorgheseW_2.jpg

chianti_bacco.jpg

A Gyíktól megmart fiú még ennél is később, 1600 körül született, és érdekes a technika, a téma és a gondolat továbbfejlődése. A jelenetben szereplő fiút megmarja a virágok és gyümölcsök közül előbukkanó gyík, és az ezt követő hirtelen ijedtséget ábrázolja a festő. A fiú szemkontaktust teremt a nézővel, és őt is bevonja a jelenetbe. A leírás szerint a festészettörténetben először figyelhető meg a szélsőséges lelkiállapot és a pillanatnyiság ábrázolása, ami ezután a barokk kor egyik jellegzetességévé vált. Egy másik értelmezés szerint a jelenet egy metafora is lehet, ahol a virágok és az ujjba harapó gyík a szerelem fájdalmaira utal.

Chicago-Caravaggio-Boy-bitten.jpg

Giovanni Baglione: Az isteni szeretet diadala c. képének azért van nagy szerepe a tárlaton, mert Baglione és Caravaggio vetélkedésének eredményeként született remekmű. Caravaggio: Győzedelmes Ámor (Amor Vincit Omnia) c. 1602-es festménye ihlette ennek megalkotására, amúgy a mitológiai témák elég ritkák Caravaggio életművében. Ráadásul a téma mellett több elemet is átvett a caravaggioi motívumokból mint a sötét háttér, fény-árnyék viszony, portrészerű alak (pl. kar izomzata, arányos test, arcvonások). Állítólag Caravaggio ezt nem nézte jó szemmel, és rágalmazó szonettet írt a vetélytársához.

Baglione témafeldolgozásából egyébként két kép is született, a budapesti kiállításon is látható az 1602-1603 körüli, melyet a berlini Gemäldegalerie-ben őriznek. A másik szintén 1602-ből származik, de ezt a római Palazzo Barberiniben lehet megtekinteni. Mindkettő témája azonos, a Szent Szerelem szárnyas angyal formájában megjelenik, megzavarva ezzel Cupido és az Ördög találkozását. A különbség az angyal öltözékében figyelhető meg, illetve a berlini festményen az ördög elfordítja a fejét, míg a római képen rémülten torz arccal figyeli a jelenetet.

Baglione_amore_divino.jpg

Baglione, 1602-03, Gemäldegalerie

giovanni_baglione_az-isteni-szeretet-diadala.jpg

Baglione, 1602, Palazzo Barberini

caravaggio-amor-vincit-omnia.jpg

Caravaggio, 1602

 

caravaggio_toviskoronazas.jpgA Töviskoronázás Caravaggio vallási témájú festményei közé tartozik 1605-ből. A művész megrendelői arisztokraták és egyházi főméltóságok voltak, akik többre értékelték ezt a fajta eredeti nézőpontot és reális szemléletet, mint a kliséket. A jelenet a Bibliából ismert történetet dolgozza fel, melyben Jézust a helytartó palotájába vezetik, levetkőztetik és bíborpalástot adnak rá, töviskoronát tesznek a fejére, és azt mondják “Üdvöz légy, zsidók királya!”. Ebben a feldolgozásban is Caravaggio a szokásos motívumokkal élt, az alakokat sötét háttér elé állította és erős fénnyel világította meg. Ez a módszer nem csak a szereplők szoborszerűségét fokozza, hanem a jelenet drámai hatását is.

 

546px-Caravaggio_Ecce_Homo.jpgSzinte az előző kép folytatásaként jelenik meg az “Ecce Homo” (Íme az ember), melyen Poncius Pilátus mutat rá Jézusra, miközben egyenesen ránk néz. Míg az előző képnél a drámai hatás volt jellemző és Jézus idős emberként, nyúzottan, kérlelően tekintett kínzóira; itt fiatalember külsejében tűnik fel, aki lehajtja fejét és teljes nyugodtságot sugároz magából. Jézus fehér teste és Pilátus fekete ruhája ellentétpárt képez egymással, ráadásul a művész Pilátust szatírfülekkel ábrázolta. Az egyház sokszor nem értette Caravaggio művészetét, és a “vallás védelmében” a megszokott eszményi alakokat kérték rajta számon. A festő viszont éppen a vallásosság nevében döntött úgy, hogy a valóság pontos leképezésére törekszik, hitelesen megjelenő, valóságosnak tűnő szereplőkkel.

 

Három képet nem mutatok most be részletesen, amely Caravaggiótól szerepelt még a kiállításon (mások bejegyzéseiben több is olvasható róla.). Az egyiken az ifjú Keresztelő Szent János szerepel meztelenül, és egy kost ölel magához (a megszokott bárány helyett). A másikon Imádkozó Szent Ferenc látható, melyet a művész üldöztetése közben festett egy férfi megölése után, ezért is tűnik Ferenc egy sorsától szenvedő, gondolkodó aggastyánnak. A harmadik pedig Fra Antonio Martelli máltai lovag portréja, akit 74 éves létére erős és tiszteletet parancsoló férfinak ábrázolt Caravaggio.

Az utolsó évek munkája a következő festménypár, melynek témája Salome Keresztelő Szent János fejével. Caravaggio a gyilkosság elkövetése után Nápolyba, Szicíliába, Máltára, majd végül Porto Ercoléba menekült, és már nem láthatta viszont Rómát. Ezeknek a hányattatott éveknek a szüleményei ezek a képek is. A kiállítás egyébként több más képet bemutatott erről a témáról.

CaravaggioSalomeLondon.jpg

CaravaggioSalomeMadrid.jpgA londoni National Gallery-ben őrzött vászon kb. 1607-1610 között készülhetett, valószínűleg a máltai években (balra). A jelenetben a laposorrú hóhér tartja Keresztelő Szent János fejét a hajánál fogva, miközben a szolga a fejre tekint, Salome pedig oldalra néz. A jelenet allegorikus jelentése a fehér ruhák dominanciája miatt az lehet, hogy ugyan János erőszakos halált halt, de az isteni fényt nem lehet kioltani.

A másik változat pedig 1609 körül készült, és a madridi Palacio Realból érkezett; a képet Caravaggio valószínűleg Szicíliában festette (jobbra). Érdekes, hogy a festő milyen bravúrral oldotta meg, hogy a kompozíció nagyjából ugyanaz, és az arcok, tekintetek miatt teljesen másra helyeződik a hangsúly. A madridi változaton ugyanis a vörös lepelbe öltözött Salome a főszereplő, aki táncával elnyerte Keresztelő Szent János fejét. Most ő tartja a fejet egy tálcán, miközben az idős szolgáló a vállán át figyeli, és a hóhér is hátat fordítva csak lopva tekint rá a fejre, teljesen meghunyászkodva.

 

Caravaggio kortársai

Ahogy említettem, a tárlaton láthattunk Annibale Caracci és Guido Reni festményeket is, akik ugyanabban a korban, teljesen más szempontból készítettek műveket mint Caravaggio. A római katolikus egyház elvárta a hívek becsábítása és visszacsábítása reményében, hogy a bibliai szereplők idealizált figurákként jelenjenek meg, illetve a katolikus erkölcs példájaként szerepeljenek. Annibale Caracci művészetéhez közel állt ez a fajta erkölcsi rend és művészi eszköztár, így a klasszikus hagyományokhoz nyúlt vissza idealizálásban, de a barokk elvárásainak megfelelően a festménye elemeit a természetből merítette. 1580 körül a Caracci testvérek ennek megfelelően elindítottak egy festőiskolát, ahol tanítványaikkal a természetet, az antik szobrászatot és az akadémiai festést tanulmányozták, a modell utáni festést tanulták, így a barokkon belül elindítottak egy klasszicizáló irányzatot.

Annibale Carracci 1596-1597 körül festette le Jézus és a samáriai asszony történetét. Látható, hogy a figurák klasszikus ruhákat viselnek (Caravaggio kortárs öltözeteivel ellentétben), a természetben oszlopmaradvány tűnik fel, és a fény-árnyék hatás sem olyan erős, mint az eddig bemutatott képeken.

annibale_caracci_jesus_samariai_asszony.jpg

 Egyébként ennek a festménynek is van egy másik változata Caraccitól, melyet 1605 körül készített, és a bécsi Kunsthistorisches Museumban őriznek jelenleg. Kevesebb (közeli) emberalak figyelhető meg rajta, és egy még klasszikusabb jelenetet tár elénk, jobban fókuszál a spirituális elmélyedésre. A hangsúly a magyarázó Krisztuson és az őt figyelő, éppen a kútból vizet merítő szamáriai asszonyon van.

annibale_caracci_jesus_samariai_asszony_2.jpg

Guido Reni pedig Annibale Caracci egyik követője volt, ő is az eszményi szépség elvét követte, miközben pontosan betartott az arányokat és a színeket. Atalanté és Hipponész történetét 1615-1620 körül festette meg, melyben Hipponész úgy tudja legyőzni Atalantét a futásban, hogy arnyalmákat dob el (amit Aphrodité adott neki), és a lány megáll felszedni őket.

guido-reni-atalanta-and-hippomenes.jpg

 

Trompe-l’oeil, a szemet megtévesztő művészet

És akkor most megmutatom két kedvenc képem a kiállításról, ami talán nem a legkvalitásosabbak közé tartozik és a mestereiket korábban nem annyira ismertem, de nagyon megkapó a látványuk.

Bartolomeo Bimbi firenzei születésű festőművész többnyire a Medici családnak dolgozott. Specialitásai közé a nagyméretű botanikai képek tartoztak, amelyek megfeleltek a barokk pompa és nagyság követelményeinek is. Itt éppen a citrusok (Narancsok, lumia narancsok, citromok és zöld citromok) biológiai szempontú rendszertanára láthatunk példát, de ugyanezt elkészítette a szőlőfajtákból, déli gyümölcsökből, almákból stb. A gyümölcsök annyira élethűek, hogy szinte leszakítanánk őket a helyükről, ezt nevezzük trompe-l’oeil [tromplöj] hatásnak. A citrusfélék mellett egy-egy cédula figyelhető meg számmal, aminek megfejtése a kép alsó részén elhelyezett kis táblázatban található. Komolyan mondom, a biológia óra könnyebb lett volna mondjuk egy ilyen nagyméretű képpel a falamon!

Bartolomeo_Bimbi_-_Citrus.jpg

A másik lenyűgöző pontosságú munka Domenico Remps Kabinetszekrénye ritkaságokkal 1689-ből, amely szintén a trompe-l’oeil műfajba tartozik. Ennek nem az a lényege, hogy a valóságot pontosan ábrázolja, hanem hogy megtévessze a nézelődő szemét, pl. a festő a törött üveggel és a fa erezetével is játszott ebben az esetben. Ráadásul a vászon is alkalmazkodik a kabinetszekrény formájához. Maga a téma a Kunst und Wunderkammereket mutatja be, melyekben a tehetős emberek élhették ki a gyűjtőszenvedélyüket. Ebből is látszik, hogy többnyire a természet furcsaságai vagy a technika és a természet kombinációjából született műtárgyak kötötték le a figyelmüket. Láthatunk a szekrényben például korallokat, tollakat, kagylókat, koponyát, bogarat és számos kis festményt. (Néhány másik kis szekrénykét lehet interaktívan, fotókról tanulmányozni a Getty Center és az Uppsala Universitet oldalán is!). Nem tudom megállni, hogy egy 2010-es feldolgozást is mutassak Remps művéről, amit Susana Ibánez Macías blogján találtam.

andrea-domenico-remps-a-cabinet-of-curiosity-1690s.jpgandrea-domenico-remps-and-big-dog-susana-ibanez-macias.jpg

Bájos rokokó 

Az érett barokk helyébe a 18. század elejétől a rokokó lépett, mely a vallásos témákkal szemben inkább a könnyebb és játosabb műfajokat preferálta. Ez jól illett az arisztokrácia korabeli életstílusához is. Ennek egyik példája volt a kiállításon Corrado Giaquinto: A béke és igazságosság allegóriája c. festménye, amit IV. Ferdinánd spanyol király rendelt meg tőle - saját magának tett jutalomként azért, hogy “igazságos kormányával békét teremtett” az országban. A képen két nőalak borul össze kecsesen a felhők között: a Béke rózsaszín ruhát visel, olajágat tart bal kezében és bőségszaru hever a lábánál; az Igazságosság pedig zöld ruhába van, körülöttük puttók játszadoznak.

Giaquinto_JusticeAndPeace.jpg

A másik példában Giovanni Battista Tiepolo festménye: Idősebb Szent Jakab legyőzi a mórokat, amit Spanyolország londoni nagykövete rendelt meg a mestertől. Az alkotás soha nem került helyére, a követségi kápolna oltárára, olyannyira nem, hogy most a Szépművészeti Múzeumunk tulajdonában van. A spanyolok azért nem fogadták el a képet, mert féltek tőle, hogy a szép és nagyméretű ló bálványimádás gyanúját keltené a katolikusokban...

Pietro_Longhi_1751_rhino.jpgA legkevésbé sem mondható vallásosnak műnek Il Longhi (Pietro Falca) orrszarvút ábrázoló kisméretű festménye, ami közel egyidőben készült Tiepolo munkájával. A művész többnyire ilyen kis zsánerképeken ábrázolta a velenceieket. Mondhatni a korabeli bulvárt vagy a Híradók végén szereplő állatkerti újdonságokat láthatjuk itt megtestesülni, ugyanis a Klára nevű indiai nőstény orrszarvú 1751-ben érkezett a Velencei Karneválra. Giovanni Grimani patrícius rendelte a festményt, mivel azokról az állatokról “portrét” készített, amiket nem tudott megszerezni saját állatkertjébe. Az orrsszarvú mellett feltűnnek a karneválra utaló maszkos emberek, illetve Grimani és felesége is.

 

Veduta és capriccio

Azt mindig is sejtettem, hogy Canaletto városlátképei szemet gyönyörködtetőek, de erről csak élőben lehet igazán megbizonyosodni. A művész a részletek kidolgozását és a térérzet illúzóját mesteri szintre fejlesztette. A kiállításon láthattuk: ”A Molo, kitekintéssel a Riva degli Schiavonira” c. festményét, melyen a dózsepalota, a Szent Márk tér előtti sétálóutca és a gondolázók.

A kép a veduta műfajába tartozik, ami olyan kis városlátképeket jelent, amelyet a turisták hazavihetnek emlékbe. A műfajt igazán a brit arisztiokraták körében elterjedt “Grand Tour” mánia okozta, amely a nagy itáliai utazást jelentett (főképp Nápolyba, Firenzébe, Velencébe és Rómába). Canaletto mellett a leghíresebb veduta festők Bernardo Bellotto és Francesco Guardi voltak.

Canaletto_molo.jpg

Guarditól is megtekinthettünk egy művet, “A Torre dell’Orologio a Szent Márk téren” címűt, ami azonban eltörpült mestere, Canaletto munkája mellett, legalábbis a szememben. A leírás szerint szabadabb és impulzívabb stílusban dolgozott (hát így is lehet nevezni)… Az alakok inkább foltszerűen jelennek meg rajta, a formák súlytalanabbak és fellazítja a kontúrokat. Mintha mindenki mozgásban lenne a képein. A jobb oldalon látható a Torre dell’Orologio jelenlegi állapotában.

Francesco_Guardi,_The_Torre_dell’Orologio_in_Piazza_San_Marco.jpg

The_Torre_dell’Orologio.jpgRómában eközben a veduta egy másik típusa a capriccio volt jellemző. Ezek közül Giovanni Paolo Panini alkotásával, a Képzeletbeli képtár az antik Róma látképeivel zárult a tárlat. Ebben a műben egy elképzelt helyen olyan kitalált képeket és antik romokat festett egymás mellé, amik nem fordulnak elő ebben a formában az életben. Saját magát is megörökítette a festmény közepén, palettával és ecsettel a kezében. Ahogyan Panini egymás mellé rendezte az antik emlékeket, úgy nézhettük meg mi is ezen a kiállításon a barokk és a rokokó emlékeit. Tehát ez a kép mondhatni a tárlat ars poeticaja, és nem véletlenül ezzel zárult.

Pannini_roma.jpg
Eközben a kiállítás zárása alkalmából (Ciao Caravaggio!) a múzeum az Olasz Kultúrintézettel együttműködésben BAROCCO koncertet szervezett. Nagyon érdekes volt a szobrok és festmények között komolyzenét hallgatni, természetesen a Barokk csarnokban. Az együttest Marco Serino (hegedű), Yoko Ichihara (hegedű), Stefano Veggetti (cselló), Maurizio Piantelli (theorba), Takashi Watanabe (csemballó) alkotta, akik a barokk kor zeneszerzőitől játszottak el műveket. A barokk zene jellegzetességei közé tartoznak a hirtelen tempóváltások, a hirtelen hangszeres átmenetek, az ellenpont és a fuga használata. A műsorban szerepeltek Giuseppe Tartini, Alessandro Scarlatti, Salvatore Lanzetti és Antonio Vivaldi művei. Ez a zenés program szerintem nagyon jó ötlet volt, hogy ne csak a barokk festményeket ismerjük meg, hanem a barokk zenébe is kapjunk egy kis bepillantást.

ciao_caravaggio_01.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://habosvilla.blog.hu/api/trackback/id/tr946071374

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.