Februárban a Magyar Színházban - My Fair Lady, Holdvilág és utasa

Februárban két darabot is sikerült megnéznem a Magyar Színházban, amik teljes mértékben különböztek egymástól, annak ellenére, hogy a színház és nagyrészt a színészek ugyanazok voltak. Az viszont fontos különbség, hogy a My Fair Lady c. musicalt a nagyszínpadon játszották / a kedvenc regényem (Szerb Antal: Utas és holdvilág) alapján készült “kalandregényt”, a Holdvilág és utasa c. darabot pedig a Sinkovits Imre színpadon. Egyik nagyon pozitív csalódás volt, a másik pedig inkább negatív. Az eddigiekből szerintem már lehet sejteni, hogy melyik-melyik…

My Fair Lady

A darab megnézésére amolyan kötelességtudat hajtott, hogy mégiscsak a My Fair Lady egy klasszikus musical és én pedig imádom a musicaleket, szóval ebből olyan rossz nem sülhet ki. Talán pont azért mert nem vártam tőle sokat, nagyon élveztem végig a játékot!

A jelenetek, a párbeszédek és a dalok mind visszaköszönnek az 1964-es filmmusical változatból, aminek egyébként színtén egy színdarab, a G.B. Shaw által 1912-ben írt Pygmalion c. dráma az alapja. A magyar változatát a musicalnek 1994 decemberében mutatták be az akkori Nemzeti Színházban, így már túl is vannak a 350. előadáson. A 300. előadásról 2010-ben pedig a Viva la Musical! stábja készített egy visszatekintő videót a színészekkel:

Ebben a szereposztásban Eliza Doolittle-t Auksz Éva játszotta, aki nagyon megnyert engem magának. Borzasztó nehéz lehet szándékosan rosszul beszélni, de rajta látszik a rutin. Ráadásul az énekes részek is piszkosul jól állnak neki! Mellette pedig a két nyelvészprofesszor, azaz Herry Higgins Tóth Sándor alakításában és Pickering ezredes szerepében Rancsó Dezső szintén nagyon élvezetes volt. A kettejük párbeszédei és Higgins professzor otromba beszólásai nagyszerűen átjöttek.

Nem tudok mást mondani, hogy ez egy szépen kiforrott darab, mind a díszletben, a jelmezekben, a nyelvi humorban (pl. a lóversenyes jelenet eszméletlen jó!) és a színészek játékában. Szerencsére nem mondható el, hogy a régóta játszó színészek belefáradtak volna ezekbe a karakterekbe!

Holdvilág és utasa

Szerb Antal regényében nekem leginkább dialógusok és az életről szóló filozofikus gondolatok tetszettek, amit kíváncsi voltam hogyan lehet átadni a színdarabon keresztül. Anyukám viszont a tájleírásokat, helyszín bemutatásokat szerette, és barátnőm is úgy harangozta be anyukájának a darabot, hogy “Megyek, elutazom Olaszországba!” Azt hiszem, akik az utóbbi hozzáállással érkeznek, ők eléggé csalódnak a végére.

Forgách András: Utas és holdvilág színpadi feldolgozásban nincs klasszikus díszlet, csak néhány kellék - pl. egy láda, amin ülnek, fekszenek, belebújnak, tárolnak benne -, pár erkély, amire néha felmásznak, hogy érzékeltessék a színváltást; meg egy rúd körasztallal, amire dolgokat pakolnak vagy ráállnak. Különben meg körbeüljük a színpadot néhány sorban, és a színészek mellettünk játszanak. Ezért is éreztem nagyon hitelesnek, hogy a stúdiószínpadon láthatjuk, ahol közel hozták hozzánk a cselekményeket és gondolatokat. (Más leírás szerint a nagyszínpadon is játsszák, és akkor a nézőket is odaültetik a leírtakkal azonos elrendezésben.)

A ruhákat jelmeznek nevezni kissé túlzás lenne, és főleg azért, mert nagyon szívesen viselném az összes női szereplő ruháját az utcán is. Az Auksz Éva által játszott Erzsi ruhái különösen elegánsak és kifinomultak voltak, ahogy az előkelő polgárlányhoz illik.

Nekem egyébként nagyon tetszett Auksz Éva (Erzsi), Balsai Móni (Éva), Horváth Illés (Tamás), Szatmári Attila (Ervin), no meg Rancsó Dezső (Ellesley) játéka. Az volt az érdekes, hogy Rancsót és Aukszot pár héttel azelőtt pont a My Fair Lady-ban láttam teljesen más karaktert játszani, és nehéz volt elvonatkoztatni a fejemben, pedig ők igazán jók voltak! Ahogy érdekes volt Balsai Mónit is élőben látni az imádott Társas játék sorozat után, szintén egészen másképpen. Főleg az Ulpius testvérek, Éva és Tamás közös jeleneteit kedveltem, ahol cikáztak a gondolatok között és mindig újat találtak ki.

Részlegesen egyetértve a Népszabadság kritikájával, azért nem voltam mindenkivel elégedett. Fárasztó, mikor pont a főszereplő idegesíti az embert a legjobban. Nem tudtam, hogy vajon Takács Gézának megmonták, hogy idiótának tüntesse fel Mihály szerepét, vagy pedig magától tette ezt a mimikájával és gesztikulációival. Barátnőmet az elején idegesítette és a végére “megszokta”, én meg az elején még érdekesnek találtam ezt a “túljátszást”, de a végére szinte megőrültem tőle. A Marslakók tévéjátékból megismert Gémes Anthos pedig úgy játszotta Lutphali Suratgart, hogy szinte én is megijedtem tőle. Csak a kritikából tudtam meg, hogy ezt a karikírozott szerep okozhatta.

A regényt elég régen olvastam, úgyhogy a cselekményre már csak részlegesen emlékeztem. A darab által jól felidéződtek a részletek, viszont azt nem tudom, hogy aki nem olvasta a könyvet, az vajon mennyit érthet belőle? Úgy éreztem, hogy pár dolog nem derül ki a dialógusokból, amit az olvasás során megtudunk (a 7óra7 kritikája szerint a darab introvertált), és a színdarabban elég nehéz követni az ugrálásokat a múlt és a jelen között. Tulajdonképpen azoknak ajánlom a Holdvilág és utasát, akik olvasták már valamikor az Utas és holdvilágot, kedvelik a gondolatvilágát és szívesen felidéznének belőle néhány jelenetet.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.