szepmuveszeti_muzeum_2013_1.jpgKét pikáns időszaki kiállítást is bemutatott nemrég a Szépművészeti Múzeum, melyek közül 2013. július 14-én zárt Helmut Newton kiállítása, de nem tudtam megállni, hogy ne nézzem meg egyúttal az Egon Schiele életét és korát bemutató időszaki tárlatot is (mely még 2013. szeptember 29-ig vár mindenkit). A két kiállítás mintha két külön világ lenne, anélkül, hogy levonna bármelyik értékéből. Bár nekem most jobban tetszett Newton fotókiállítása, ahol fel-alá járkáltak, nyüzsögtek és beszélgettek az emberek, mintha csak az utcán nézegetnénk a kirakatokat. Úgy éreztem, hogy ez a hozzáállás sokkal jobban illik a 21. század múzeumához, mint a Schiele-féle, ahol mindenki csendben meditál a képek előtt, és a feszült légkört csak néha töri meg egy-egy hangosan kimondott magvas gondolat "si tacuisses, philosophus mansisses!" módon - ahogy történelemtanárom idézte gyakran. A tárlatok anyagából mindez persze nem sokat von le vagy ad hozzá, mert én legalábbis egyaránt közelebb kerültem a századfordulós bécsi művészethez és a 20. századi fotóművészethez.

Az előző szépművészetis bejegyzésemben hosszan beszámoltam a múzeum mobilos appjáról, ahol felvetettem a kérdést, hogy vajon mi lesz az új tárlatokkal, és tádám: valóban a Cézanne menüpontot ezúttal felváltotta Egon Schiele almenüje, szintén egy-egy kép leírásával (az előző meg ment a kukába? archívumot sajnos nem találtam, de azért ez a koncepció is érthető). Tehát szerencsére a balsejtelmem nem igazolódott be, és az appot frissítik rendesen. Ennél aggasztóbb, hogy ezúttal a wifit sajnos nem találtam, és a mobilnetem nem működött az alagsori kiállítótérben, így az alkalmazást sem tudtam frissíteni a helyszínen...

Egon Schiele és a bécsi expresszionizmus kialakulása

Korábban már egy bejegyzésben írtam a (német) expresszionizmusról, és említettem, hogy jártam a bécsi Leopold Museumban Schiele kiállításon. Ez azért érdekes, mert a Szépművészeti is a Leopoldból kölcsönözte a közel 70 alkotást, mégis valahogy ez a magyar változat jobban elnyerte a tetszésem. Teljesebb képet adott a művész életéről és kontextusba helyezte a műveit. A tárlatot a Szépművészeti a "Nuda Veritas. Gustav Klimt és a bécsi szecesszió kezdetei" c. kiállítás folytatásának szánta, amit egy kicsit azért tartok megmosolyogtatónak, mert alig emlékszem a 2,5 évvel ezelőtti kiállításra. De persze, maradjunk annyiban, hogy ez a folytatása.

Egon Schiele 1890-1918 között élt, ami már sokakat meglepett az életrajz olvasásakor a bejáratnál. A művész nagyjából 10 év alatt alkotta az ismert műveit, kavarta a botrányokat, és ismertetett meg minket az erotika kevésbé ismert oldalaival. Már az első leírásnál felmerül a kiskorú megrontásának vádja, ami miatt börtönben is ült, bár a vádat elejtették. Ezután viszont meg kellett semmisítenie gyerekekről szóló erotikus képeit, és nem alkothatott több ilyet. Illetve informálódhatunk szabados életéről Wally Neuzillel, akivel sokszor hangosan veszekedtek Krumau nevű falu utcáin és ezért kinézték őket onnan a helyiek. Mindez hozzátartozik Schiele életéhez, és képeinek a megértéséhez. Ezt próbálja jelképezni az az önarckép is, amely a plakátokat díszíti. Schiele kihívóan néz velünk szembe és a saját korával, a hátteret pedig japán hatás által ihletett, merész színű virágok díszítik.

A kiállításon a falak egyébként végig sötét színűek, és kiemelkednek belőlük a művészek képei. Az erős megvilágítás miatt viszont csak nagyon közelről vagy távolról lehet őket szemügyre venni (az egészen távoli szemlélődést gátolja a tér elrendezése).

 

A művész önarcképeivel kezdődik tárlat, és a leírásból megtudhatjuk, hogy Schiele kb. 3000 alkotásának a fele portré, ebből 170 önarckép. A képek a testi átalakuláson kívül a lelki változásokat is mutatják, amely arra utal, hogy a művész az identitását kereste (ahogy egyébként minden ember, de ő ezekkel az eszközökkel). A különböző arcai között előfordul például érzelemmel teli, rezignált, dühös és fájdalmas... A technikája pedig a festés mellett az akvarell, a rajz és a grafika.

Ezen belül tekinthetjük meg a Remeték c. alkotást, melyen maga mellé rajzolta elhunyt apját vagy pedig Klimt mestert. Mivel a másik személy portréja nem egyértelmű, más elképzelés szerint a figura összegzése azoknak, akik hatották rá életében.

A másik itt látható műve a Hasonmás vagyis eredeti nyelven "Selbststeher", ami jobban kifejezi a tartalmát (önmaga mögött álló). Az 1911-es mű azt jelképezi, hogy a halált magunkban hordjuk, ezért a korai szimbolikus művön kettős önarcképként Schiele saját magát ragadja el halálként. A kutatók szerint ezt a korabeli Doppelgänger személyiséghasadás elmélet ihlethette. (Érdekes cikk a doppelgänger és a horrorfilmek kapcsolatáról az Iskolakultúra 2006/9 számában.)

Self_Seers_II_(Death_and_man)_Egon_Schiele_1911.jpghermits-1912.jpg

Ezután elkezdjük ismerkedésünket a korral a bécsi modernizmust bemutató részen. Az 1890-es éveket a bécsi Künstlerhaus hegemóniája jellemezte, és ez ellen hozták létre a Sezessiont 1897-ben. Az irányzat művészeire stíluspluralizmus volt jellemző, vagyis nem írhatóak le közös vonásokkal az alkotásaik, mert például Josef Engelhartra és Carl Mollra a francia impresszionizmus hatott, Klimtre a szimbolizmus, Leopold Blauensteinerre pedig a pointillizmus. Ezért inkább az új kiállításpolitika, amiben közösen egészen újat hoztak létre. Mindegyik megemlített művésztől egy-egy festményt is láthatunk a leírtak alátámasztására.

Az Örökség c. rész Klimtnek állít emléket, aki a századfordulón mindenkire hatott dekoratív aranyszínű portréival, akár gyűjtötték akár utálták őt. Schielet különösen Klimt rajzai ragadták meg, méghozzá annyira, hogy 1907-ben rajzokat cseréltek egymással. Így 1908-9-ben Klimt hatása érvényesül Schiele művein, de később is felfedezhető a motívumaiban, pl. hajlokni, takaróminta, színmezőkre osztott felület. Ezekre is láthatunk néhány példát a kiállításon: Moa, a táncosnő (1911 gouache, akvarell ceruza); Ülő kislány (Poldi Lodzinsky) (1910 akvarell, ceruza). Utóbbi egy üvegablakterv a Stoclet palotába, mely nem valósult meg. A hasonlóságra a kor is felfigyelt, és utánzónak tartották Schielét, amit részben alátámasztott, hogy ő magát "Ezüst Klimtnek" nevezte.

portrait-of-henryka-cohn-1908.jpgMegismerhetjük Richard Gerstlt, aki mindössze 5 éven át festett expresszionista stílusban, de életében nem állított ki. A kutatók viszont az új stílus előfutárának tartják a művészt az erőteljes színek és a vastag festékhasználat miatt. A kiállításon Henryka Cohn zongorista portréja látható, amelyet 1908-ban festett, és ezen is megfigyelhető Klimt hatása (lásd a képet). A festmény egyébként gyönyörű nagyméretű kép, az egyik kedvencem a kiállításról. A festő pályája azért ért ilyen hirtelen véget, mert öngyilkosságot követett el egy bizonyos hölgy, Mathild Schönberg miatt, akit a Schönberg házaspár gmundeni nyaralójában töltött idő alatt ismert meg.

Bécsi korai expresszionizmus kapcsán megtudhatjuk, hogy az új generációt zavarta a szecesszió puszta dekorációvá alakítása. A formát újra tartalommal szerették volna megtölteni, szimbólumokkal és érzelemmel, melynek például Gerstl és Kokoschka voltak a képviselői, de bújtatva Schiele-nél és Oppenheimernél is megjelent. 1900 körül a vonal helyett nagy színmezők váltak jellemzővé, majd 1910 körül az érzelmek és az ösztönök motiválta forma. A bécsi modernizmust átformálta az egyéni útkeresés válsága, melynek bemutatott példái a Fuksziaágak (1910 gouache, ceruza), illetve a Fa késő ősszel (1910 olaj fán; az elmúlás hangulatát idéző mű, a fehér és a barna színek dominanciájával, japán hatást idéző elemekkel).

A bécsi expresszionizmus központi témája a test és a lélek, ezért sok Emberábrázolás figyelhető meg a korszakban. Érdekes, ám valljuk be, nem meglepő módon a portréalanyok sokszor el sem fogadták az állítólag rólak készült portrét a mesterektől, amik nem feltétlen előnyös színben tüntették fel a kinézetüket. A saját érdeklődés és az érzelmek kerültek a központba pl. Schiele, Kokoschka, Oppenheimer művészetében. Így a portré megrendelések csökkentek, de a vallásos és önarcképeknek előnyére vált ez a szemlélet. Itt ismerhetjük meg Kokoschka: Veronika kendője (1911) c. képét, Oppeheimer: Tilla Durieux portréját (1912, a portréalany egy "csúnyán szép" drámai színésznő, akiről a közvélemény szerint egy jól sikerült alkotást láthatunk, fotó és festmény a képen). Schiele művei közül pedig Trude Engel arcképe látható (1911), mely a lány apjának ugyan tetszett, de belefestett a képbe; a lány viszont elutasította az ábrázolást, mert nem volt hízelgő rá nézve. Bevallom, nekem ez a három festmény tetszett leginkább az első teremből, melyek uralják a teret és egyúttal jól összefoglalják a korszakra jellemző művészetet. Ezután a teremben több Schiele emberábrázolást felvonultatnak még, pl. Álló fiúakt, Álló fiú kalapban, Ülő nő, Állapotos nő, Újszülött felhúzott térddel.

Max_Oppenheimer_-_Portrait_of_Tilla_Durieux_-_Google_Art_Project.jpgTilla_Durieux_1905_Foto_Jacob_Hilsdorf.jpeg

A kortársak közül Oskar Kokoschka életművébe is bepillanthatunk az első terem zárásaként. A "Klimt gyilkosának" titulált művész a gyermekrajzos formavilágával nyílt hadüzenetet küldött a szecesszió szépségideáljának. Pl. Özönvíz (1908) c. tus művét láthatjuk itt.

A második terem egyértelműen Schiele művészetének lett szentelve. A "Stílusváltás Schiele művészetében" résszel indul, mely az expresszionista kibontakozást mutatja be a felnőtté válás és a pályakezdés gyötrelmeivel. A fiatal művész ugyanis a képeit nem tudta eladni, Bécsben pedig nem érezte jól magát. A gyerekeket ábrázoló erotikus rajzait meg kellett semmisítenie és börtönben is ült egy rövid ideig. 1913-tól viszont kiegyensúlyozottabbá vált, új színek jelentek meg a palettáján. Továbbá jellemezte a fokozódókonstruktivitás, körvonalas formaképzés és a tér érzékeltetésének kerülése. Ezt a fajta stílust Kolo Moser műveihez hasonlítják, melyek közül aHegyláncok(1913) címűt láthatjuk. Schiele ezen korszakához tartozik pl. aCsendélet könyvekkel(1914), melyet kubisztikus csendéletként jellemeznek és "szinte önarckép" is lehetne. Nincs rajta árnyék, erős rövidülés figyelhető meg, és érdekessége, hogy a drapéria a későbbi művei közül egyiken egy ruhán tér vissza; a hintaló pedig egy róla készült fotón látható (a fotó a múzeumi kávézó egyik ablakát díszíti). Ide tartozik még Stein an der Donau (1913) c. műve, melyről annyit tudunk meg, hogy nincs topografikus hűség. Nekem viszont hiányzott mellőle helyet ábrázoló fénykép, ami most a bejegyzésben pótolható (és az előbbi mellől a ruhás változat).

Egon_Schiele_ Stein an der Donau II.jpgstein an der donau.jpg

Több műve is körüljárja az Anya gyermekével témát, amivel anyjával való problematikus viszonyát igyekezett feldolgozni. A kutatók hangsúlyozzák, hogy nem a szakrális témát profanizálta (Mária a kis Jézussal), hanem fordítva: a hétköznapinak tűnő témát emelte magasabb szintre.

  • Halott anya I. (1910) azt a "monista" hitet mutatja be, miszerint az anya önfeladása a gyerek megszületésével veszi kezdetét.
  • Az Anya gyermekével II. (1912) c. művön az anya csukott szeme és ölelése a feltétel nélküli elfogadás iránti vágyat jelképezi.
  • Az Anya két gyermekével II. (1915) Piéta-szerű mű, ahol a hagyományos ábrázolásokkal ellentétben a gyerek nem halott, viszont az anya vak, mert a háborúban nem láthatja a jövőt.

Rövid kitekintést teszünk az 1910-es Bécsi modernizmusra, melyre a Párizs iránti rajongás volt jellemző. Hatott rájuk a kubizmus, a futurizmus és a német korai expresszionizmus is. 1909-ben megalapították a Neukunstgruppe csoportot, de az első kiállítás után nem működött szabályos egyesületként, hanem a művészek csak a tárlatokra álltak össze ezen a néven, köztük Schiele mellett Anton Kolig, Anton Faistauer, Hans Böhler, Albert Paris Gütersloh stb.

Ezek után jutunk elő Schiele Erotika témakörébe tartozó műveihez, melyekről a leginkább ismerhetjük őt. Ami jelentőssé teszi, hogy korábban soha nem látott változatosság nyúl a témához. Az anatómia és a lélektani érdeklődés vezérli, kezdetben a test elváltozását dokumentálta, később pedig a szexualitás ábrázolása érdekelte. Az 1912-es börtönben töltött éve után már nincs gyerekekről szexuális tartalmú képe. 1915-ben szakítottak Wally Neuzillal, majd Edith Harmsszal házasságot kötöttek, és ebben az időben több párábrázolása született. 

Schiele elgondolás szerint a férfi különböző szerepekre ösztönzi a nőt, lehet: csábító, felkínáló, legyőzött, rejtőző. A művész szerette volna megismerni ezeket a szerepeket, és esztétikai örömöt keresett az ábrázolásukban. Néhány cím a tárlaton látható ábrázolások közül, amik számomra kiemelkedtek:

  • Ülő nő zöld blúzban kék hajpánttal (1914 gouache, ceruza)
  • Fekvő nő vörös harisnyakötővel (1913)
  • Összekuporodó nő zöld fejkendővel (1914)
  • Térdelő nő lehajtott fejjel (Kétségbeesés) (1915)
  • Szerelmeskedők (1915)

Az utolsó évek műveinek ismertetője, hogy a test mellett egyre nagyobb jelentősége van a léleknek. Schiele katonai kiképzést kapott ebben az időben, de harcban nem vett részt. 1916-ban alig festett, de a bajtársairól rajzokat készített. Az ábrázoltak lelki életére igyekezett ráhangolódni, ezért ezeket a realizmus hatja át. Ehhez hozzájárult életében az egzisztenciális szorongás. Képein a síkokra redukáló képszerkezet és a határozott körvonal vált jellemzővé. Nyolc metszetet készített, de a sokszorosítás számára túl időigényes volt, ezek közé tartozik Arthur Roessler portréja, mely hidegtűvel készült. Ezt állítják párhuzamba Kolo Moser: Vénusz a grottában (1914) c. művével, ahol Vénusz mintha az anyaméhből bújna ki.

A kiállítást két nagyobb Schiele festmény zárja le. 1917-ben készült a Leány (A szűz), melyen a művész elmozdul a festőiség felé. Az alak passzívan áll rajta, nincs sem elfordulás, csavarodás vagy torzítás. A szintén 1917-es Fekvő női akt (mely most a nagy plakátokon látható) a realizmus ötvözése a korábbi lendülettel. A fekete körvonal rajzossá teszi, így érvényesül a "klimtes síkművészet", a reliefhatás, és megfigyelhető, hogy a drapéria is síkonként helyeződik egymásra. A kiállítás nézője pedig ezzel kap teljes és lezárt képet Egon Schiele életművének szakaszairól és a művész kortársairól. A tárlat még 2013. szeptember 29-ig megtekinthető a Szépművészeti Múzeumban.

Helmut Newton kiállítás (1920-2004)

A már bezárt időszaki kiállítás Helmut Newton életművébe adott bepillantást, aki a 20. század  második felének ismert fotográfusa volt. (Többek közt) Párizsban a legnagyobb divatmagazinokat illusztrálta: Vogue, Elle, Marie Claire. Bár szexizmussal vádolták, ő feministának érezte magát, mert a képein mindig a nő a domináns szereplő. Magát öntörvényűnek tartotta, de eközben forradalmasította korának fotóművészetét. A magyar kiállításlátogatóknak pedig leginkább úgy maradt meg, mint a csöcsös-puncis képeket készítő művész.

A kiállítás kurátorai itt inkább a hatalmas képekre, és nem a szöveges leírásokra helyezték a hangsúlyt, ami teret adott a szemlélődő számára az önálló gondolatokra. A tárlat három nagyjából különálló részre tagolódott, melyek már könyvben is megjelentek:

  • Private property (Magántulajdon)
  • Helmut Newton's Illustrated (Helmut Newton Képes újságja)
  • A gun for hire (Fizetett mesterlövész)

A művek a Berlini Museum für Fotografie - Helmut Newton Stiftung tulajdonába tartoznak, amit a művész özvegye June Browne (fotós nevén: Alice Springs) hozott létre. Összesen 250 fotóról van szó az akt, a divat és a reklám témaköréből.

Helmut Newton Képes újságja

1987-1995 között Newton saját újságot adott ki a Berliner Illustrierte Zeitung inspirálására. Négy újság jelent meg összesen, melynek címoldala és fotói nagyméretben voltak megszemlélhetőek a tárlaton. A falon egységes fekete keretben elhelyezett fekete-fehér fotók olyan benyomást keltettek bennem, mint régen a tárlatok, ahol egymás hegyén-hátán sorakoztak az alkotások. Newton fotóira Erich Salmon, Martin Munkacsi és Yva voltak hatással.

1987-ben két újság is készült, az első "Szex és hatalom" címmel, melynek címoldalán Andy Warhol látható, de megjelenik benne például Kim Basinger mint szfinx vagy Elizabeth Taylor.

helmut newton kepes ujsag egy kiallitas kepei.jpghelmut newton kepes ujsag dr phantasme.jpg

A következő újság az "Egy kiállítás képei" berlini és los angelesi hétköznapi nőkről tartalmaz aktokat. Köztük vannak titkárnők, ápolónők, légiutas kísérők és modellek is. Pár példa a képekre: Petra kisasszony, Hugh Hefner vetítőfülkéjében, Délután háromkor Bel Airben.

Ezután 1991-ben jelent meg az "Ott voltam", mellyel Newton azt igyekezett igazolni, hogy a fényképezőgép nem hazudik. Beszédes címek, pl. A kolbászárus és vevője, A hotelszobámban, Közeledő vihar, Őrségváltás Lenin sírjánál.

Az újságok sorát 1995-ben a "Dr. Káprázat" című zárta, mely sorozatban olyan érdekességek találhatóak, mint a Robottest, Aranyujj és fordítási kérdéseket felvető "Dr. Phantasme izgatott" című mű.

Magántulajdon

newton - David Hockney, Piscine Royale.jpgNewton 1972-1983 közötti antológiájának nevezik a "Magántulajdon" képeit, amelyek a divat, a portré és az erotika témakörébe tartoznak (tehát mint a többi). A besorolt 44 fotót Newton instrukciói alapján Thomas Consilvio laboráns készítette archív minőségben. Ezek között díszeleg többek közt a plakátokon látható Elsa Peretti fotó is 1975-ből. Személyes kedvencem pedig a szintén 1975-ben készült kép: David Hockney at the Piscine Royale, aminek inkább személyes oka van, mert közel áll hozzám Hockney művészete és ez a fotó valahogy felidézi számomra a munkáit.

Emellett látható még a híresebb szereplők közül pl. Andy Warhol (1976), Natassia Kinski (1983), David Bowie (1982), és más művei közül a beszédes című Férfit fürkésző nő (1975) vagy a Jönnek! (1981), utóbbi egy fotópár ruhát viselő és meztelen modellekről.

Fizetett mesterlövész

A blikkfangosnak tűnő címet a fotós saját magára találta ki Newton, és a megrendelésre készített fényképeire. Megélhetését ugyanis az nyújtotta, hogy divatcégek megbízásából fotózott szokatlan képeket pl. Chanel, Yves Saint Laurent, Versace, Blumarine, Mugler márkáknak és a Vougue kiadásainak. Ezzel elérte, hogy nem csak "a fióknak dolgozott", hanem sokan láthatták műveit. A leírás szerint ezek egyvelegét nyújtják a fogyasztás, elegancia, voyeurizmus, divat, szépség és glamourfotó témáinak. Ezen a kiállításrészen gyönyörű, színes nagyméretű modellfotókat szemlélhettünk meg, ami egyaránt kedvezett a férfi és a női látogatóknak is.

Személyes kedvenceim voltak: Thierry Mugler Milano (1998/2005) a téglafal előtt álló nőkkel. A Blumarine Monaco (1994/2004) életnagyságú fekete fehér képei és az 1995/2005-ös újságokon pózoló nő. Illetve a Nizzai 1993/2005-ös kertben fotózott hölgyek.

A kiállítás utolsó termében a Sportmagazin részére készített Bikininaptár fotóit nézhettük végig (Palm Spring 2002/2005). Illetve az Absolut Vodka Svédországi reklámfotóit 2000/2005-ből.

A kettő közül egyik kiállításon sem volt hiány erotikában és meztelen nőkben, de remélem, hogy a látogatók számára nem csak ez marad majd meg a kiállításból, hanem a képek művészeti értéke is. Más-más korszak, eltérő technikáival alkotó művészeinek életművébe tekinthettünk bele, de mindketten jelentősen hozzájárultak a művészettörténethez.

A bejegyzés trackback címe:

https://habosvilla.blog.hu/api/trackback/id/tr185448613

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása