20130126_hentesfesztival_11.jpgKi gondolta volna, hogy egyszer a Millenárison fognak disznót vágni? Márpedig a hétvégén, 2013. január 25-27. között tartott I. Budai Hentes Fesztiválon két nap is vállalkoztak rá a szervezők. Az ötlet és a program annyira felkeltette a figyelmünk, hogy nem tudtuk kihagyni. Azt hiszem, ilyenkor azt szokták mondani, hogy a fesztivál elég családiasra sikeredett. Mazsi szavaival: „Sok ziccert kihagytak a szervezők, leginkább az embereket!” Viszont nem csak a résztvevők számát tekintve mondható ez el, hanem a hangulat miatt is családiasan töltöttük az időt, mivel nagyon sok kedves kereskedővel találkoztunk és beszélgettünk.

Sötétedés után egy kicsit nehezen bukkantunk a fesztiválra a Millenáris parkjában. Néhány pislákoló bódé és lézengő emberek jelezték, hogy nem tévedtünk el annyira. A rendezvény első napja ingyenes volt, de szombaton az 1000 Ft-os belépőt sem tartottuk olyan soknak. Igaz, jobb lett volna, ha levásárolhatjuk egy kis kolbászra vagy egy kupica pálinkára…

 20130126_hentesfesztival_13.jpg

Pont az eredményhirdetésre érkeztünk, ahol a napközben végzett munkájuk alapján díjazták a hentes csapatokat. Az okleveleket Éles István és a Hentes Fesztivál főszervezője adta át, ha jól számoltuk, összesen 3 indulónak. A legjobb hentes, a legjobb májas és véres hurka, illetve a legjobb kolbász kategóriában hirdettek győzteseket.

Őszintén szólva nem tudtam megjegyezni, kik melyikben nyertek, de a Harci Malacok egy első helyet és két második helyet zsebeltek be. A csapatvezetőjük jól szemléltette a hangulatot, és kissé ittasan mászott fel a színpadra, majd dülöngélve vette át az okleveleket hangos „Igeeeen!” kiáltások közepette. Éles István meg is jegyezte, hogy a hentesek jól dolgoztak napközben és a pálinkákat is jól fogyasztották.

Ezzel szemben a hölgyek, Disznó Gyilkos Csajok csapatnévvel két első helyezést és egy második helyezést tudhatnak magukénak. (Nagyon tetszett az egyik hölgy köténye, melyen ez állt „Így néz ki egy dögös nagymama!”.) A harmadik csapat, a Vérszomjas Villanyászok csak dicséretben részesülte a napi helytállásért, de díjat nem kaptak, mivel nem sültek át kolbászaik és hurkáik.

hentesfesztival_2013_plakat.jpg 

A kiállítók között érdekes módon több kézművest (és egyéb árust) láttam, mint henteseket. A sok pálinkán, forralt boron, sörön és sajton nem is annyira lepődtem meg, és még a kerámiák, fatányérok, háztartási eszközök helye is megmagyarázható. De az ékszerészek, játékok, díszes szappanok helyét kevésbé találtam. Ennek ellenére azért beújítottunk pár matricát a Kisvakond Játék Kft.-től, és egy gyönyörű táskát (az eladó srác mondta, hogy a nagyija tervezte és készítette). Ajánlom minden anyának és nőnek, hogy nézze meg a Magyar Gyerekruha Facebook oldalát, és boltjukat Puskás Ferenc Stadion metrómegállójánál.

Hódoltunk azért bőven a kulináris élvezeteknek is, ha nem is annyira mint előre hittem. A somogyi házi túrós és túrós-szőlős rétes (Csivivasz Kft.) megkóstolására bátran buzdítunk mindenkit. Illetve találtunk egy lepényest is, amiből el tudnánk képzelni egy boltot Budapesten! Mi a royal lepényt választottuk, amibe kapros-tejfölös mártáson kívül uborkát és aprópecsenyét tettek (a srác olyan rendes volt, hogy még a hagymákat is kiválogatta nekünk).

20130126_hentesfesztival_03.jpg 

Italok közül két bódét sikerült tesztelnünk, amit szintén tudunk ajánlani bárkinek. Nálunk sör kategóriában a palóc kézműves sörök nyerték az első helyet – hozzáteszem, a palócokkal kissé elfogult vagyok. Rögtön legurítottunk egy Vidróczki vörös sört és elhoztunk még egy „Jó palóc” világosat.

Bor kategóriában pedig a Dörgicse-Tihany Echo Pincészetnek adnánk a díjat, főleg az eladó bácsi marketingje miatt, aki pár pillanat alatt tömeget varázsolt a pult előtt pár cent forralt bor szétosztásával. „A fehér érdesebb, a vörös vörösebb!” Alátámasztom, hogy a fehér édes forralt bor isteni volt!

Közben 18 órakor elkezdte az érdekes elnevezésű „Leacipővel” Zenekar a koncertet. Nem, a cipőjét senki nem vette le. A hangulatot viszont megteremtették a 70-80-90-es évek slágereivel, volt itt Nyolc óra munka, Petróleum lámpa, Vonat nem vár… Néhány pálinka után talán jobban élveztük volna mi is a bulit, mondjuk hajnalban egy lagziban. Így viszont a távozást választottuk pár szám meghallgatása után.

 20130126_hentesfesztival_12.jpg

Ha valaki még a megjelenés napján olvassa a bejegyzést, akkor szólok, hogy érdemes elmenni a Millenárisra, a Hentes Fesztivál 3. napjára, mert ráadásul a jegy árát levitték 500 Ft-ra. Ha pedig később olvasod, akkor sincs minden veszve, mivel az „I. Budai Hentes Fesztivál” név arra utal, hogy lesz a rendezvénynek folytatása is, nem úgy mint a budai kutyavásárnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://habosvilla.blog.hu/api/trackback/id/tr795045885

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása