"Szabad Bécsbe utazni!"

2011.05.30. 18:19

 Egyik művészettörténet tanárom mondogatta mindig, hogy Szabad ide vagy oda utazni, ilyen meg olyan kiállítást megnézni. Elsőéves koromban még szinte elképzelhetetlennek tűnt, hogy csak azért átugorjak egy másik országba, mert ott valami különleges időszaki kiállítás van. Aztán tessék, legutóbb a művtöris hallgatókkal egy napot Bécsben töltöttünk - a retúr vonatjegy mindössze 6750 Ft -, hogy ott megnézzük az Albertinában a „Der blaue Reiter” kiállítást (2011. május 29-én zárt). A nem túl határozott szervezés miatt aggódtam, hogy tényleg csak azt látjuk majd, de végül csak belefért egy kis Liechtenstein, Schiele és szecessziós ékszerművészet is.

A Der blaue Reiter egy német expresszionista festőcsoport volt, mely 1911-ben alakult Münchenben és tulajdonképpen egy évig működött. Két jelentős kiállítást rendeztek: 1911-ben és 1912-ben. Talán mindenki számára ismerősen cseng Vaszilij Kandinszkij (/ Kandinsky) és Paul Klee neve, akik a csoport alapító tagjai. Ezen a bécsi kiállításon is az ő műveiket láthattuk legnagyobb számban, 2-2 teremben. Azonban felbukkantak olyan művészek is, akikről korábban nem hallottam. (Bővebben Annegret Hoberg: A Der Balue Reiter művészei c. tanulmányban)

Az expresszionizmus a művészek belső, ösztönös önkifejezési vágyára építkezett. Érzelmeiket vetítették rá a tárgyi világra (szubjektívet az objektívre). Ebből a szempontból az impresszionizmus és a naturalizmus ellen lépett fel. „A Kék Lovas” előtt született a Die Brücke, ami 1905 és 1913 között működött. Sokszor összehasonlítják a két csoportot egymással, és azt mondják a „lovasok” társasága inkább befelé forduló képeket hozott létre, és kevésbé volt egységes. Az expresszionizmus nem csak a képzőművészetben, hanem az irodalomban is előfordul. Még az egyetemen módszertanos órára készített diasorozatom erről az irányzatról:

  Expresszionizmus

View more presentations from Lilla Habók

  

Der Blaue Reiter kiállítás (Albertina)

Visszatérve a kiállításra, egy szemináriumhoz kapcsolódva Passuth Krisztinával tekintettük meg, aki az egyik legismertebb művészettörténész hazánkban. Leginkább Kandinszkij (1866-1944) képeiről beszélt elég hosszan, úgyhogy itt az ő gondolatait fogom idézni.

Megtudtuk, hogy akkoriban mind tudtak kamarazenét is játszani a festők, így a zene hatása megmutatkozik az alkotásokon. Kandinszkij ecsetkezelése bizonyos korábbi képein hasonlít Rippl-Rónai József „kukoricás” stílusú alkotásaira. De az esőcseppszerű vonások másoknál is előfordultak.

Szintén sokan kísérleteztek mozgástanulmányokkal, "Mit drei Reitern" c. képén mintha a három vonal a mozgás irányát érzékeltetné. Ez a hármas motívum visszatér az Allerheiligen (Mindenszentek) nagy kompozíciós vázlatán – Illés szekerére is utalhat. Ugyanilyen visszatérő a rózsaszín hegy. Továbbá a pravoszláv mitologikus részeket is láthatunk, mint Szent György a lándzsával.

1913-ban készült az „Entwurf zu Improvisation 30 (Kanonen)”, mely egy absztrakt és nagyon színes akvarell (a képen ez látható). Noha Kandinszkijt nevezik az első absztrakt festőnek, Kupka is 1910-ben már teljesen absztrakt képeket készített.

Az „Entwurf zu Komposition II” képnél figyelhető meg, hogy bár absztraktnak tűnik, de sokáig nézve figuratív elemek bontakoznak ki. Illetve hiába kelti a spontaneitás látszatát, megfigyelhetőek az alárajzok. A kompozíció jobbról balra megy, és a fehér foltokból alakul ki a figuratív utalás, egy negatív forma. Olyan, mint egy tájkép.

A továbbiakban az Almanach-hoz készített címlapterveket nézhettük meg, ahol a kép a képben elv dominál. Franz Marc-kal ellentétben nála nem a ló kék, hanem a háttér vagy más részletek. Ihletőek voltak számára a gyerekrajzok, de a ló akkoriban divatos téma volt.

Az 1914 előtti időszak sikeres periódus volt életében, utána csatlakozott az októberi forradalomhoz és részt vett a művészetpolitikában. Képei egyre mozgalmasabbak lettek, és kissé ijesztő hatású fekete foltok jelentek meg rajtuk, pl. Absztrakt Kompozíció (1914). Moszkvába való visszatérésekor, 1915-ben készítette a „Blick auf Moskau” c. festményét, mely a korábbiakkal ellentétben nem absztrakt. 1919-ben hagyta el újra Moszkvát, mikor nem fogadták el művészeti oktatási koncepcióját.

A következő két teremben Paul Klee (1879-1940) képeit állították ki, egyaránt tusrajzokat, metszeteket, aquarelleket. Egyik leghíresebb művét is láthattuk: Föhn Wind in Franz Marc’s Garden (1915) (a képen). Nagyon érdekes 1913-as Útelágazás c. műve, ahol a papír 2/3-a kvázi üres, csak felül jelennek meg apró motívumok. Továbbá láthattuk még: Abenteurer zur See, Hausgeist, Zerstörter Ort stb. képeit. Hasonlít Mattis Teutsch János alkotásaihoz, aki az átmenetet képviselte figuratív és non-figuratív között, Magyarországon őt tekintjük az első absztrakt festőnek. (Mattis Teutsch és a Der Blaue Reiter kiállítást 2001-ben rendeztek.) Minden művésztől választottak egy-két jellemző mondatot a kurátorok, Klee-től ezt: "Colour has me. I no longer need to reach for it. It has me forever. That is meaning of this happy hour: colour and I are one. I am a painter."

Három művész szerepelt az ötödik teremben, kissé követhetetlenné téve, hogy mi hová tartozik. Itt kapott helyet Franz Marc, Heinrich Campendonk és August Macke. Leginkább (kék) lovairól nevezetes Franz Marc (1880-1916), akitől meg is szemlélhettük a Ruhende Pferde (1911-12), Turm und Pferde (1912), illetve a nevezetes Rotes und Blaues Pferd festményeket. Nem csak lovakat örökített meg, hanem más állatokat is, mint például macskát, őzet, tigrist. Saját bevallása szerint: "I strive to incrise my sensitivity for the organic rhythym of all things and seek to pantheistically feel my way into nature. I see no happier vehicle for the animalization of art than the animal painting."

August Macke (1887-1914) a természet lemodellezésével és "brilliáns színekkel" való újramodellezésével kísérletezett. Festményei gyönyörűen színesek és engem is magával ragadtak, különösen tetszett pl. az 1912-es "Frau mit Krug unter Bäumen" c. képe, ahol zöld, sárga, barna, piros színeket használt (de ezt netről letöltött kép nem adja vissza) illetve az 1913-as "Spaziergang auf der Brücke".

Csak érintőlegesen sorolják ide Heinrich Campendonkot (1889-1957) azzal a megjegyzéssel, hogy nagyon hatott rá a Der Blaue Reiter. Az ő képein is többnyire állatokat láthattunk, pl. Mädchen mit Fröschen (1917), Der Leopard (1916).

Ezután egy kisebb teremben Kandinszkij egyik tanítványának, Gabriele Münternek (1877-1962) csendéletei, életképei és tájképei szerepelnek. Ő a "kék lovas" csoport előzményének, a Phalanx-nak a tagja volt.

Több csoporttársam teljesen lehangolónak találta Alfred Kubin (1877-1959) halált és szenvedést hangsúlyozó alkotásait. "Death, nothingness, is the goal of this world" - mondta, és művei tanúsága szerint ezt így is gondolta. Az 1900-1915 közötti képeken olyan címekkel találkozhatunk mint Öngyilkosság; Bejárat a Pokolba; A bálvány.

Az utolsó teremben szintén három művész festményeit állították ki: Marianne von Werefkin, Alexej Jawlensky, Lyonel Feininger. Talán a leírásomból már kiderült, hogy a kiállításon nem az interaktív elemeken volt a hangsúly, hanem a híres képeken. Szürke falakon helyezték el az alkotásokat, minden művész életrajzáról olvashattunk rövid leírást németül és angolul. Az egyes művekhez nem kapcsolódott magyarázat, csak ha valaki kért audio guide-t. Az idézetek, melyekből szemezgettem, színesebbé tették a tárlatot.

Roy Lichtenstein: Black & White (Albertina)

Úgy láttam a legtöbb hallgató direkt szakított időt arra is, hogy megnézze Roy Lichtenstein (1923-1997) kiállítását (2011. május 15-ig volt nyitva). A művész 1961-1968 közötti fekete-fehér rajzait és festményeit mutatták be fehér falakon

Ennek befogadására nem kellett hosszú időt szánni, ilyen ez a pop art művészet. Meglátunk egy töltött krumplit, egy órát vagy egy fürdő nőt, és azonnal fel tudjuk fogni. Nem kell feltétlen a mögöttes tartalmakat keresni - saját tárgyaink, életünk elé kapunk egy tükröt, és eldönthetjük, hogy tetszik vagy sem. A művész nagyméretű, képregény-szerű alkotásai valószínűleg mindenkinek ismerősek, ha más miatt nem, akkor a divatban (pl. táskákon, pólókon) ma is használt mintákról. 

Egon Schiele (Leopold Museum)

Szóval pár órás ténfergés és megegyezni nem tudás után néhányan a tanárnővel a Leopold Museumot céluztuk meg a Múzeumi negyedben (MusemsQuartier). Talán érdemes megjegyenem hogy a Leopold Museumban elfogadják az újságíró igazoványt -, nem szükséges előre akkreditálni, hanem helyben is ki lehet tölteni egy formanyomtatványt, ha nem jártunk még ott. Viszont kérnek 1 Euro támogatást cserébe az amúgy ingyen belépőktől is.

Az Egon Schiele (1890-1918) kiállítás két teremben látható. A múzeum 44 képet birtokol a művésztől, ezzel a legnagyobb Schiele-gyűjtemény tulajdonosa. Elsősorban önarcképeket és városképeket láthaunk a fehér falakon, a híresebb művek mellett egy kis leírással. Itt a művészre amúgy jellemző nemiség kevésbé jelenik meg hangsúlyosan. A kiállított képek címei pl.: Hauswand am Fluss (1915), Selbstbildnis mit hochgezogner nackter Schulter (1912), Selbstbildnis mit Lampionfrüchten (1912), Krumau an der Moldau (1914).

Glanz einer Epoche - Jugendstilschmuck aus Europa (Leopold Museum)

Na ez a kiállítás, ami nagyjából minden igazi lány álma. Gyönyörű szecessziós ékszereket láthatunk két sötét teremben még 2011. július 25-ig: nyakláncokat, övcsatokat, hajtűket, kalaptűket, hajcsatokat, gyűrűket, medálokat és brossokat. És hogy milyen anyagokból? Természetese a legdrágábbakból, de mindent nem is tudék felsorolni: gyöngyből, borostyánból, aranyból, opálból.

A különböző országok szecessziós ötvösművészetét külön-külön vitrinekben mutatták be: Nagy-Britanniát, Hollandiát, Dániát, Belgiumot, Franciaországot, Németországot, Ausztriát és Oroszországot. Mindegyikhez tartozott leírás, hogyan kell elképzelnünk a kort. Az egyes tárgyakhoz pedig részletesen feljegyezték, hogy ki készítette, milyen technikával, milyen anyagból, mire használták és melyik évből való.

Feljegyeztem nagyon sok ékszertervező nevét, ezek közül most néhányat sorolok fel: Josef Hoffmann, Dagobert Peche (pl. elefántcsont diadémot készített), Kolo Moser, Bertold Löffler, Hans Bolek, Franz Karl Delavilla, Franz Messner, Ernst Riegel, Henry Wilson, FA. Karl Fabergé (ő ugye ismerős? Moszkvában és Szentpéterváron alkotott), Julien Duval (pl. bross női fejjel), Bert Nienhuis.

És hogy ha már a Leopold Museumban vagyunk, akkor érdemes az állandó kiállításra is benézni, mert ott biztosan látni lehet további Gustav Klimt, Kolo Moser, Egon Schiele alkotásokat. Illetve nagyon tetszett az Otto Wagner épleteit bemutató rész. A múzeum hatalmas ablakán nézhetünk rá a városra egy kanapéról. És ugyanezt makett és kisfilmek segítségével is tanulmányozhatjuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://habosvilla.blog.hu/api/trackback/id/tr282939315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KingaBrit · http://kingabrit.wixsite.com/kinga 2011.06.04. 22:38:44

Igen-igen irigyellek ezekert a kiallitasokert :)

Ami a pop-art-ot illeti, az amerikai pop-artra (amit te is lattal, Lichtenstein) valoban igaz a reprezentacios attitud (igaz, kis csavarral azert), de a brit pop-art egy picit bonyolultabb ennel.

habosvilla 2011.06.04. 22:57:23

Nagyon szeretek kiállításokra járni, mindig kihasználom az alkalmat, mikor tehetem.
Sajnos nem sokat tudok a pop artról, az egyetemen csak érintőlegesen tanították. Persze igyekszem mindig olvasgatni a bejegyzések megírása előtt is, de kiegészítéseket is szívesen veszek a témához. :)
süti beállítások módosítása