Szintén konferencián jártam, a Barcamp-en, mikor egy napot tölthettem a New York Palotában. Több szempontból csalódás ért, mivel a híres kávéházát nem is láttuk, az újonnan készült konferenciatermei pedig nem annyira lenyűgözőek. Viszont bejárata és udvara nagyon szép rekonstruált formában várja a látogatókat, nem hiába kapott Europa Nostra díjat 2007-ben a műemléki helyreállításáért.

Eredetileg eklektikus stílusban tervezte meg az épületet Hauszmann Alajos, Giergl Kálmán és Korb Flóris. 1894-ben a New York Life Insurance Company nevű amerikai biztosítócég épületeként nyitották meg, de ennél híresebb volt a benne működő kávéház, egyaránt gyülekező helye irodalmi-, művészeti asztaltársaságoknak és szerkesztőknek. A leírások szerint a kávézót kívülről körbevevő és lámpásokat tartó 16 bronz faun a kávé és a gondolkodás alakja.

Később államosították az épületet, de nem tudták kiadni, állaga pedig egyre romlott. 2001-ben vásárolta meg a Boscolo csoport, akiknek befektetéséből (több mint 16 milliárd forintból!) 2006 májusában nyithatott meg hotelként, és vele együtt újból megnyílt a kávéház is.

 

A Budapest Építészeti Nívódíj (szintén 2007) bírálata szerint a felújításhoz a Hauszmann-féle interieur fényképeket vették alapul, a kávéház szobrait, díszeit és csillárjait eszerint rekonstruálták. A modern olasz belsőépítészetet tükrözi ugyanakkor a recepció, az előadótermek, az étkező és a lakosztályok.

A Boscolo csoport átalakításának eredménye a kapu új „előtetője” is. Nem tudom, milyen volt a régi, de én ezzel teljesen ki vagyok békülve. A tetőt atlaszok tartják és ugye körülötte a faunok, ezeknek felújítása állítólag látványos volt.

 

Nem találtam adatokat az előcsarnokról, de pár képet mindenképp mutatok, mert érdemes. A kis keresztboltozat négy cikkelyében ormanentális minták, kis sárkány figurát fedeztem még fel az indák között. Színei meghatározóan a zöld, kék, sárga és piros. Egy márványtábla hirdeti: „A New York Palotát és kávéházat helyreállította Bsocolo Group Giancarlo Murani, Kaló Judit, Hild Csorba Bernadett – Benyó László, Marco Bisenzi Cipriani, Maurizio Papiri, Massimo Iosa Chini, Simone Micheli tervei alapján” 

Eggyel beljebb lépve pedig ezt a kiskupolás, oszlopos csarnokot pillantjuk meg. 

Az udvar korábban nyitottan állt, most üveg fedi. Ez a szálloda fogadócsarnoka, mely nagyon impozáns hatású. Körülötte loggiás kialakítású homlokzatok futnak körbe, neoreneszánsz stílusban. Megfigyelhető, hogy minden emelet megformálása más: a földszint fölött fut a főpárkány, a földszint és az első emelet nyílásai sávozott keretet kaptak, pilaszteresek.

 

A második emeleti loggiákat mellvédek díszítik egymásba fonódó körmintákkal. Oszlopok választják el egymástól a lekerekített „ablakokat”, minden második helyen pilaszterrel, ez utóbbiak fölött pedig figurális, medúza-szerű fejjel. Tulajdonképpen a második emelet a leghangsúlyosabb, de a harmadik emeleten több a rátételes dísz, mivel felül ornamentális minta húzódik végig. A negyedik emelet vonzza legkevésbé a tekintetet, nem lekerekített, hanem egyenes záródást látunk, a nyílásokat mindenhol oszlopok választják el és mindenfajta dísz elmarad.

 

Mutatok még két folyosó-részletet, az egyik a loggiás folyosó „belülről”. A másik pedig ízelítőt ad abból, hogy milyen finom minták díszítik még a folyosókat is.

 

Nem mondom, hogy mindenki rohanjon azonnal a New York Palotába megnézni ezeket, de ha van rá lehetősége az embernek akár egy konferencia miatt, akkor járjon ott nyitott szemmel.  

A bejegyzés trackback címe:

https://habosvilla.blog.hu/api/trackback/id/tr802850867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása