Ahogy a Foursquare (4sq) terjedőben van, egyre többen kezdenek lelkesedni a megszerezhető jelvényekért vagyis badge-ekért. Többen felvetették már badge-szerző hétvégi túra ötletét is. A swarm begyűjtéséhez persze minimum 50 embert kellett megmozgatni (eddig 3 ilyen akcióról tudok), és sokan már a super swarm (min. 250 fő együttes csekkolása) vagy nagyobb swarmok szervezését várják. Ezekről rengeteget lehet hallani, de vannak ezen kívül is megszerezhető kitűzők - egyesekhez könnyebben, másokhoz nehezebben juthatunk hozzá, vagy éppen Magyarországról egyáltalán nem... 

 Amerikában már sok rendezvényhez (pl. konferenciához vagy legutóbb a választásokhoz) kötődő jelvényt hoztak létre, melyeket csak abban az adott időszakban lehet kiváltani, pl. SxSW 2009, Internet Week 2010. Illetve bizonyos helyekhez, intézményekhez kötődően. Tehát sok ilyenhez eleve nem tudunk hozzájutni, és Magyarországon nem hoztak (még?) létre kifejezetten itt megkaparintható badge-eket.
@Bate81 blogjában olvashatunk azokról a 4sq jelvényekről, melyeket már megszerzett (HalloweenBadge-mánia1Badge-mánia2 ), én a sajátjaim csak egy képen mutatom be. Inkább  azokról írok, amelyekhez eddig még nem jutottam hozzá, de reálisnak tartom a közeljövőben. Ehhez 4sq badge-listát böngésztem át, amely leírja legtöbb helyen azt is, hogy mi a megszerzés módja. (Az egyik listában a jelenleg is beszerezhető badge-k, a másikban a visszavontak.)
 
Fontos hozzátenni, hogy a legtöbbhöz a helyes tag-ek beírására van szükség, néhol a kategóriákra. 
  • Rengeteg hely teljesen címkék nélküli, 
  • máshol nem külön vették fel az egyes szavakat, hanem vesszővel többet egymás mellé írva, 
  • és persze a badge-ekhez angol nyelvű címkére van szükség, méghozzá legtöbbször nem mindegy, hogy milyenre! 

Most jó néhányat tag-eltem, de ugye ez csak tüneti kezelés, és folyamatosan keletkeznek az új helyek is. Úgyhogy mindenkit buzdítanék a rendszeres címkézésre. Tehát amikre jelenleg vágyom (Update: odaírom mögéjük zárójelben, hogy melyiket mikor sikerült megszereznem):

Jetsetter: 5 reptéri csekkolás, akár ugyanoda is (airport kategória)
Babysitter: 10 játszótér, lehet ugyanoda (playground tag kategória!) (Megszereztem 2010.11.18-án)
Zoetrope: 10x moziba menni (Movie theater tag!) (Megszereztem 2010.12.12-én)
Pizzaiolo: 20 különböző (!) pizzázó meglátogatása (pizza tag kategória!) (Megszereztem 2011.01.27-én)
Gym Rat: 30 napon belül 10 csekkolás konditerembe (gym tag? kategória!) (Megszereztem 2010.12.12-én)

Don't Stop Believin': Egy hónap alatt 3-szor karaoke-s helyre látogatni (nem lehet ugyanoda?) (karaoke tag kategória!)
 

 16 Candles: 5X be kell írni bejelentkezéskor, hogy "Happy Birthday" (Megszereztem 2010.12.11-én)
 
Jobs: 3-szor kell apple boltba menni (apple store tag a venue nevében!) (Megszereztem 2010.12.14-én)

Ziggy's Wagon: 3 büféskocsinál kell bejelentkezni (food truck tag kategória!) (Megszereztem 2010.12.19-én)
 Great outdoors: 7x kell hozzá parkban járni, akár ugyanott (Park and Outdoors kategória vagy ennek alkategóriája) (Megszereztem 2010.12.18-án)

 
Swimmies: 5 csekkolás vízközelben (Lake/Pond/Beach kategória) - ez korábban rövid ideig volt elérhető az SXSW 2010 idején, de a jelek arra mutatnak, hogy most újra kiváltható (Megszereztem 2010.12.04-én)
Dog's Best Friend:30 napon belül 10x kell megjelenni "Dog Run" kategóriájú helyen, és valószínűleg "dog park" tag is ér (Megszereztem 2010.12.07-én)

 Emellett vannak cégek által kibocsájtott jelvények, melyekhez csak úgy lehet hozzájutni, ha követjük őket Foursquaren, pl. VH1, Bravo, Metro. És megnézzük, hogy országunkban milyen helyeket ajánlottak, és ezeket meglátogatva kaphatjuk meg az adott badge-t. Ez ugye Magyarországon ritkább lehetőség, mint Amerikában, ezért is nem listáztam őket külön. De láttam már példát arra, hogy itthon is sikerült kiváltani valamelyiket, úgyhogy érdemes próbálkozni! És persze ne feledkezzünk meg a Super swarmról, Super Duper Swarmról, Epic Swarmról, amelyeket minden badge-gyűjtő nagyon vár már...

Következő bejegyzésben összegyűjtöm a különböző kulturális tevékenységhez kötődő jelvényeket.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://habosvilla.blog.hu/api/trackback/id/tr682434096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása