Néhány napot a balatonlellei BME Ifjúsági Táborban töltöttem a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) Nyári táborában. Ez egy olyan "buli", ahol évente összegyűlnek az ország vezető hökösei, és közösen pancsolnak, iszogatnak és főként beszélgetnek egymással. Nem ez az egyetlen alkalom, ahol így közösen találkozhatnak, hanem ott vannak pl. a HÖOK vezetőképzők és Küldöttgyűlések, de a nyári tábor valahogy más, egy békés kis sziget, ahol mintha egy időre mindenki szőnyeg alá söpörné a konfliktusokat. Legutóbb két éve vettem részt rajta, és többnyire ugyanazokat az arcokat láttam, mint idén (akik esetleg azóta már más pozícióba kerültek), és ez is emelte a családias jelleget. 

 Balatonlelle nevezetességeiből még nem sokat láttam (bár az Afrika Múzeum nagyon érdekesen hangzik), de tudom ajánlani a tábor melletti szabadstrandot, illetve a büféjét, ahol nagyon jó lángost és palacsintát készítenek családi vállalkozásban. Legújabb felfedezettünk a Becsali Csárda, amely önmagában is műemlék, és ~2500 Ft/fő áron bármit ehetünk vagy ihatunk ott. De persze kihagyhatatlan a belváros, főleg annak eredeti Kertmozija.
Idén ellátogattunk a csapattal Badacsonyba (Fonyódtól Badacsonyig elég élvezetes a hajóút), ahol teszteltük borvidék közel 30 borházának/pincészetének egyikét, a Rózsakő vendéglőt. Mintha nem lettek volna felkészülve az előre bejelentett ~100 vendégre, mert készültek ugyan a borkóstoláshoz különböző vicces feladatokkal (pl. borivóverseny, bortöltés pajzán alakú tökből), de a három alkalmazott alig bírta a tempót, a kiszolgálás kissé kaotikusan és lassan ment.
 
A bazaltos "tanúhegyre" a felfelé vezető utat "hegyi taxik" segítik (8500Ft/ kocsi, max. 6 fő részére), de ha gyalog indulunk neki az útnak, akkor nem szabad kihagyni a kisebb fröccsözéseket az útközben lévő pincészeteknél. Ha valakit az ivászat nem ragad meg, annak is megéri a túrázás ezen a gyönyörű vidéken, ahol meg tudjuk érteni, hogy a Balatont miért nevezik "Magyarország tengerének".

A bejegyzés trackback címe:

https://habosvilla.blog.hu/api/trackback/id/tr492171661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása