Korunk enciklopédiája

2010.03.01. 23:58

 Lehet szeretni vagy gyűlölni, de egy biztos, hogy kikerülni nem lehet a Wikipediát. Ha online keresünk valamit, első találatok között szerepelnek a szócikkei, és valljuk be, igencsak jó kiindulási alapot nyújtanak. Művészettörténet órákon úgy emlegetik, mint minden rossz megtestesülése, a hivatkozhatatlansága és sokszor pontatlansága miatt. Azon viszont én is kissé meglepődtem, hogy az elsős könyvtáros hallgatók szemináriumi dolgozatai csupa wikipediás utalásokkal voltak teletűzdelve. És akkor jogosan tehetjük fel a kérdést, hogy hol van ebből a tudományos kutatómunka?

Barátnőimmel ma beszéltünk róla, hogy a Műszaki Egyetemen megengedik a szakdolgozatokban ezeket a hivatkozásokat, a Pécsi Tudományegyetemen pedig előfordult, hogy a témavezető illesztett be a dolgozatba néhány wikipediás jegyzetet. Könyvtáros órákon ezt úgy magyarázták, hogy mivel a Wikipediát akárki szerkesztheti, sokan átnézik egymás szócikkeit, és ki is javítják a tévedéseket. Tehát végeredményben ez is lektorált forrás, méghozzá széles közönség, nem pedig egy-egy ember által. Vannak önkéntes lektorok, akik saját bevallásuk szerint szakértői az adott témának, melynek lapjait átnézik. Ahhoz pedig sokáig kell tökéletesíteni egy írást, míg azt a kiemelt szócikkek közé sorolják.

Általában a középutak híve vagyok, ezért úgy gondolom, hogy a Wikipediát használhatjuk az általános tájékozódáshoz, de tudományos kutatásoknál inkább nézzünk utána az eredeti forrásoknak (akár a szócikk alján lévő irodalmból is el lehet indulni). Jó lenne, ha minél több diplomás szakember írná a lapokat, ám mindenki számára érthetően (!), vagy legalábbis lektorálhatná őket. (Elnézést kérek pl. eLVe-től, aki jelenleg a művészettörténet szócikkeket szokta átnézni, de a bemutatkozása alapján szerintem lennének alkalmasabbak erre a posztra.) 
Néhány éve már megjegyeztem a könyvtáros szakos érdekképviselőknek, hogy feloszthatnánk egymás közt könyvtáros oktatóink szócikkeit (sőt, a könyvtárosok nagyon is alkalmasak lennének a szerkesztésre úgy általában is), de némi gúnnyal és elutasítással találkoztam, hogy "ugyan, kiket érdekelne ez?!". Azt hiszem, nagyon is sokakat, ha nem előbb, akkor majd utóbb. Később el is indult a Könyvtáros Wiki, de induló lelkesedés után alábbhagyott. Többször mondtam már Andrisnak, hogy vállalnám az irányítását a további szerkesztésnek, de ez valahogy eddig mindig elnapolódott.
 Azt viszont eddig senki nem mondta nekem, hogy wikit szerkeszteni ilyen nehéz, méghozzá jól. Legalábbis első nekifutásra nagyon annak tűnt, és én hajlamos vagyok kissé kétségbeesni, ha új dologgal találkozom (ezért mondta egy karriertanácsadó, hogy inkább én is tanácsadó legyek, ne rendezvényszervező). Azóta láttam már jó forráskódot, és jobban értem magát a szerkesztési technikát. Na de a technika kevés, az elvet is el kell sajátítani, hogyan lehet a gondolatokat áttekinthető formába átültetni. Hét végére Az ülés ergonómiája szócikket kicsinosítom (most a képen látható módon fest), és meglátjuk, mire marad még mellette időm.

 

A bejegyzés trackback címe:

http://habosvilla.blog.hu/api/trackback/id/tr621801664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.